HozzászólásSzerző: Savaria1919 » 2017.12.05. 11:05
Cselszky írta:Savaria1919 írta:Mantequilla írta:Jöhet. De a Haliba is beférne.
Már kb nyár óta ezt mondom, de Illésék (ebben és egyelőre) nem hallgatnak rám.
Másban igen?
Akadt. Például mikor Kovács Lóránt (az erdélyi Xavi, bár szerintem Xavi a katalán Kovács) nálatok nem nyerte el a szakmai stáb tetszését, felvetettem 1-2 fórumon, hogy a Haliba beférne. 2 nap múlva leigazoltuk.
Meg amikor a Fradi-induló átírt változatát játszották le az új sportkomplexum tesztmeccsén, és ellepték a hivatalos oldalt, szóltam, hogy írjanak már ki egy közleményt, hogy a Szombathelyi Haladás Sport Kft-nek semmi köze a történtekhez. Megfogadták. Mint ahogy most a HVG keverte össze a Haladás VSE-t a fent említett Kft-vel, és írták Homlokról (Mészáros veje), holott Homlokéknak (egyelőre?) a focicsapathoz semmi közük. Jeleztem a klubvezetésnek, ők pedig intézkedtek.
Szombathely jobban szereti a Haladást, mert érzi, hogy szeretetével nem sztárokat és egyéneket támogat, hanem az eszményien tiszta amatőr sportszellemet.
Ez a tiszta sport a Haladás érdeme. A Haladás mindegyik játékosa él-hal az egyesületért, s a csapat minden mérkőzésén mindig megtesz mindent, ami tőle telik, akár az NB2-ben játszik, akár az NB1-ben. - Képes Sport 1940.