Az edző elmondta, miért fog igazolni a télen a Vidi

nb1.hu12
Toborzórajáró
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: 2012.03.10. 16:00

Az edző elmondta, miért fog igazolni a télen a Vidi

HozzászólásSzerző: nb1.hu12 » 2017.12.03. 10:48

Székesfehérvár - Igazi focihangulatot tapasztalt tegnap.

Az edző elmondta, miért fog igazolni a télen a Vidi

Mint ismeretes, 3-1-re kapott ki tegnap a Videoton a Népligetben, veresége miatt a Ferencváros pontszámban utol is érte a táblázaton. Marko Nikolics vezetőedző nem igazán volt elégedett csapata teljesítményével.  

„Megérdemelten nyert a Ferencváros, a rangadókon általában az győz, aki jobban akar, ez ma sem történt másképpen. Nagyon sok hibát vétettünk, sok ajándékot kaptak tőlünk a hazaiak a tizenhatosunk környékén, akik ezzel éltek is. Passzokat adtunk az ellenfélnek, volt, hogy nem tudtunk felszabadítani, ennyit nem lehet hibázni. A második félidőben már jobban harcoltunk, de ilyen ajándékokat nem szabad adni. Egyébként jó mérkőzést láthattunk, jó volt a körítés is, igazi focihangulatban játszhattak a csapatok. Köszönjük a szurkolóinknak, hogy ilyen sokan eljöttek és támogattak minket."

Hozzátette, gólkülönbséggel még mindig az első helyen állnak, és a szombathelyi, utolsó őszi találkozójuk után is ott szeretnének maradni. Az lesz a harmincadik mérkőzésük a szezonban, ehhez pedig nincs elég hosszú kispadjuk. Ezért a tervek szerint a téli átigazolási időszakban érkezik néhány új játékos - jelezte az NSO.

Lazovics újra színészkedett? - videó - NB1.hu

Színészkedett-e Lazovics?

Avatar
Reginald McFreez
Aranylabdás
Hozzászólások: 56035
Csatlakozott: 2006.12.23. 10:42

Re: Az edző elmondta, miért fog igazolni a télen a Vidi

HozzászólásSzerző: Reginald McFreez » 2017.12.03. 11:08

Masszív bullshittelésnek tartom, amikor egy olyan klub, amelyik egyetlen szériában érdekelt, arra hivatkozva igazol, hogy rövid a padja. Hivatkozzon arra, hogy be kell illeszteni az új játékosokat a következő szezonra, vagy arra, hogy erősíteni akarják a posztokat, frissíteni akarják a keretet, vagy arra, hogy nem tudják bezárni a szekrényt a sok pénztől, akármi, de ez...

Elég megtekinteni a komolyabb csapatokat, hogy azok milyen méretű kerettel dolgoznak.
Nancy - Why do you do that? The whole sexist thing? The whole oppression thing? Why do you do that?
Hooman - You guys scare the shit out of us.

Ne zavarj, amikor pánikolok - Tunyacsáp

Autodidakta vagyok. Ezt a szót is én tanítottam meg magamnak. - Brooke

Avatar
seco
Légiós
Hozzászólások: 6905
Csatlakozott: 2005.03.21. 21:15
Tartózkodási hely: Óbuda / BPCP
Kapcsolat:

Re: Az edző elmondta, miért fog igazolni a télen a Vidi

HozzászólásSzerző: seco » 2017.12.03. 13:24

Reginald McFreez írta:Masszív bullshittelésnek tartom, amikor egy olyan klub, amelyik egyetlen szériában érdekelt, arra hivatkozva igazol, hogy rövid a padja. Hivatkozzon arra, hogy be kell illeszteni az új játékosokat a következő szezonra, vagy arra, hogy erősíteni akarják a posztokat, frissíteni akarják a keretet, vagy arra, hogy nem tudják bezárni a szekrényt a sok pénztől, akármi, de ez...

Elég megtekinteni a komolyabb csapatokat, hogy azok milyen méretű kerettel dolgoznak.

pedig rövid. 2-3 sérült vagy eltiltott esetén már ifik ülnek a padon...
...kezdõdik a FIIIEEESZTAAA!

Avatar
Reginald McFreez
Aranylabdás
Hozzászólások: 56035
Csatlakozott: 2006.12.23. 10:42

Re: Az edző elmondta, miért fog igazolni a télen a Vidi

HozzászólásSzerző: Reginald McFreez » 2017.12.03. 13:39

seco írta:

25 fős a keretetek. Ezek szerint a fele olyan szar, hogy teljesen felesleges tartani, más esetben 2-3 sérült és mondjuk két eltiltott esetén még mindig lenne 20-21 bevethető ember. Ezért mondom, hogy maszlag. Még azt is elfogadom, sőt(!), hogy ne mondja ki nyíltan, hogy a keret gyengébbik fele a szarral egyenlő, de nem szolgálja a fejlődést, ha kijelentjük, hogy 25 emberrel nem lehet megoldani tavasszal - nem tudom - 13 meccset. Ez nonszensz. Azért akar igazolni, mert nem érzi magában és a csapatban a magabiztos potenciált a bajnoki cím megnyerésére, és mivel tudja, hogy a lehetőség adott, így erősíteni szeretne.
Nancy - Why do you do that? The whole sexist thing? The whole oppression thing? Why do you do that?
Hooman - You guys scare the shit out of us.

Ne zavarj, amikor pánikolok - Tunyacsáp

Autodidakta vagyok. Ezt a szót is én tanítottam meg magamnak. - Brooke

Avatar
nyúl
Kincstári Főegerész
Hozzászólások: 47770
Csatlakozott: 2005.09.14. 13:36

Re: Az edző elmondta, miért fog igazolni a télen a Vidi

HozzászólásSzerző: nyúl » 2017.12.03. 14:11

Még most költhet a közösből Narancsi, hátha jövőre kihullik a csecs a szájából.
Ezt a szezont nem megnyerni nagy bénázás volna részükről.

inreallife
Sztár
Hozzászólások: 3805
Csatlakozott: 2012.08.04. 23:06
Tartózkodási hely: a 3. csillag kapujaban

Re: Az edző elmondta, miért fog igazolni a télen a Vidi

HozzászólásSzerző: inreallife » 2017.12.03. 14:23

seco írta:
Reginald McFreez írta:Masszív bullshittelésnek tartom, amikor egy olyan klub, amelyik egyetlen szériában érdekelt, arra hivatkozva igazol, hogy rövid a padja. Hivatkozzon arra, hogy be kell illeszteni az új játékosokat a következő szezonra, vagy arra, hogy erősíteni akarják a posztokat, frissíteni akarják a keretet, vagy arra, hogy nem tudják bezárni a szekrényt a sok pénztől, akármi, de ez...

Elég megtekinteni a komolyabb csapatokat, hogy azok milyen méretű kerettel dolgoznak.

pedig rövid. 2-3 sérült vagy eltiltott esetén már ifik ülnek a padon...

a fradinal volt olyan, hogy 9 serult volt, meccsenkent valtozott a felallas a vedelemben. ha serultekre hivatkozol, vagy hivatkozik az edzotok, akkor pont nem a fradi meccs utan kene ezzel elojonnie. masreszt meg kamu is...
kubatov takarodj!

Mantequilla
Aranylabdás
Hozzászólások: 28692
Csatlakozott: 2007.10.02. 17:59
Tartózkodási hely: El Pollo Loco

Re: Az edző elmondta, miért fog igazolni a télen a Vidi

HozzászólásSzerző: Mantequilla » 2017.12.03. 14:38

Reginald McFreez írta:
seco írta:
Reginald McFreez írta:Masszív bullshittelésnek tartom, amikor egy olyan klub, amelyik egyetlen szériában érdekelt, arra hivatkozva igazol, hogy rövid a padja. Hivatkozzon arra, hogy be kell illeszteni az új játékosokat a következő szezonra, vagy arra, hogy erősíteni akarják a posztokat, frissíteni akarják a keretet, vagy arra, hogy nem tudják bezárni a szekrényt a sok pénztől, akármi, de ez...

Elég megtekinteni a komolyabb csapatokat, hogy azok milyen méretű kerettel dolgoznak.

pedig rövid. 2-3 sérült vagy eltiltott esetén már ifik ülnek a padon...

25 fős a keretetek. Ezek szerint a fele olyan szar, hogy teljesen felesleges tartani, más esetben 2-3 sérült és mondjuk két eltiltott esetén még mindig lenne 20-21 bevethető ember. Ezért mondom, hogy maszlag. Még azt is elfogadom, sőt(!), hogy ne mondja ki nyíltan, hogy a keret gyengébbik fele a szarral egyenlő, de nem szolgálja a fejlődést, ha kijelentjük, hogy 25 emberrel nem lehet megoldani tavasszal - nem tudom - 13 meccset. Ez nonszensz. Azért akar igazolni, mert nem érzi magában és a csapatban a magabiztos potenciált a bajnoki cím megnyerésére, és mivel tudja, hogy a lehetőség adott, így erősíteni szeretne.

Azt mondta, hogy a nyár óta lejátszottunk 30 tétmeccset (pl. csúcsékünk egyedül a Scepovic van), és igen, a kiegészítő emberek nem tudnak felnőni a feladathoz. A keret mélységén nem a tavaszi 13 meccs miatt, hanem a nemzetközi szereplés lehetősége és reménybeli terhelése miatt kell változtatni. Csoportkör nélkül is érezhetően elfogyott a szufla az utolsó pár fordulóra, a csapat nagy része fásult. Ráadásul nem a Fradi elleni, de még csak nem is a Vác elleni vereség mondatta ezt vele. Hetekkel ezelőtt, egy elég jó széria közepén, már azt nyilatkozta, hogy ez az időszak arról fog szólni, hogy kiderüljön kinek van jövője itt a klubnál.
"A texasiról kiderült, hogy jóindulatú, nagylelk? és kedves ember. Három nap múlva mindenki utálta."

VIDEOTON
¡VIVA LA MEHEECO!

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 80573
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Az edző elmondta, miért fog igazolni a télen a Vidi

HozzászólásSzerző: Adamek » 2017.12.03. 15:15

Reginald McFreez írta:
seco írta:
Reginald McFreez írta:Masszív bullshittelésnek tartom, amikor egy olyan klub, amelyik egyetlen szériában érdekelt, arra hivatkozva igazol, hogy rövid a padja. Hivatkozzon arra, hogy be kell illeszteni az új játékosokat a következő szezonra, vagy arra, hogy erősíteni akarják a posztokat, frissíteni akarják a keretet, vagy arra, hogy nem tudják bezárni a szekrényt a sok pénztől, akármi, de ez...

Elég megtekinteni a komolyabb csapatokat, hogy azok milyen méretű kerettel dolgoznak.

pedig rövid. 2-3 sérült vagy eltiltott esetén már ifik ülnek a padon...

25 fős a keretetek. Ezek szerint a fele olyan szar, hogy teljesen felesleges tartani, más esetben 2-3 sérült és mondjuk két eltiltott esetén még mindig lenne 20-21 bevethető ember. Ezért mondom, hogy maszlag. Még azt is elfogadom, sőt(!), hogy ne mondja ki nyíltan, hogy a keret gyengébbik fele a szarral egyenlő, de nem szolgálja a fejlődést, ha kijelentjük, hogy 25 emberrel nem lehet megoldani tavasszal - nem tudom - 13 meccset. Ez nonszensz. Azért akar igazolni, mert nem érzi magában és a csapatban a magabiztos potenciált a bajnoki cím megnyerésére, és mivel tudja, hogy a lehetőség adott, így erősíteni szeretne.

25 fős keret abszolút nem bő egy évadra, abból ha öten kihullanak már ott tart a szakmai stáb, hogy van 1 fő aki formahanyatlás miatt kitehető a meccskeretből
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

Avatar
Reginald McFreez
Aranylabdás
Hozzászólások: 56035
Csatlakozott: 2006.12.23. 10:42

Re: Az edző elmondta, miért fog igazolni a télen a Vidi

HozzászólásSzerző: Reginald McFreez » 2017.12.03. 15:26

Adamek írta:
Reginald McFreez írta:
seco írta:pedig rövid. 2-3 sérült vagy eltiltott esetén már ifik ülnek a padon...

25 fős a keretetek. Ezek szerint a fele olyan szar, hogy teljesen felesleges tartani, más esetben 2-3 sérült és mondjuk két eltiltott esetén még mindig lenne 20-21 bevethető ember. Ezért mondom, hogy maszlag. Még azt is elfogadom, sőt(!), hogy ne mondja ki nyíltan, hogy a keret gyengébbik fele a szarral egyenlő, de nem szolgálja a fejlődést, ha kijelentjük, hogy 25 emberrel nem lehet megoldani tavasszal - nem tudom - 13 meccset. Ez nonszensz. Azért akar igazolni, mert nem érzi magában és a csapatban a magabiztos potenciált a bajnoki cím megnyerésére, és mivel tudja, hogy a lehetőség adott, így erősíteni szeretne.

25 fős keret abszolút nem bő egy évadra, abból ha öten kihullanak már ott tart a szakmai stáb, hogy van 1 fő aki formahanyatlás miatt kitehető a meccskeretből

Nagyon sok komoly csapat megoldja 24-26 fővel, Chelsea, City, MU, Tottenham, Arsenal, Bayern, Lipcse, Real, Barca, Atletico, PSG, Juve, Napoli, Inter. Ez nem a pad hosszáról, hanem a keret minőségéről szól. A pad alkalmi rövidsége elsősorban csupán a keret minőségének okozata.
Nancy - Why do you do that? The whole sexist thing? The whole oppression thing? Why do you do that?
Hooman - You guys scare the shit out of us.

Ne zavarj, amikor pánikolok - Tunyacsáp

Autodidakta vagyok. Ezt a szót is én tanítottam meg magamnak. - Brooke

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 80573
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Az edző elmondta, miért fog igazolni a télen a Vidi

HozzászólásSzerző: Adamek » 2017.12.03. 15:53

Reginald McFreez írta:
Adamek írta:
Reginald McFreez írta:25 fős a keretetek. Ezek szerint a fele olyan szar, hogy teljesen felesleges tartani, más esetben 2-3 sérült és mondjuk két eltiltott esetén még mindig lenne 20-21 bevethető ember. Ezért mondom, hogy maszlag. Még azt is elfogadom, sőt(!), hogy ne mondja ki nyíltan, hogy a keret gyengébbik fele a szarral egyenlő, de nem szolgálja a fejlődést, ha kijelentjük, hogy 25 emberrel nem lehet megoldani tavasszal - nem tudom - 13 meccset. Ez nonszensz. Azért akar igazolni, mert nem érzi magában és a csapatban a magabiztos potenciált a bajnoki cím megnyerésére, és mivel tudja, hogy a lehetőség adott, így erősíteni szeretne.

25 fős keret abszolút nem bő egy évadra, abból ha öten kihullanak már ott tart a szakmai stáb, hogy van 1 fő aki formahanyatlás miatt kitehető a meccskeretből

Nagyon sok komoly csapat megoldja 24-26 fővel, Chelsea, City, MU, Tottenham, Arsenal, Bayern, Lipcse, Real, Barca, Atletico, PSG, Juve, Napoli, Inter. Ez nem a pad hosszáról, hanem a keret minőségéről szól. A pad alkalmi rövidsége elsősorban csupán a keret minőségének okozata.

ezek maximum a bl-re leadott keretek lehetnek tartalékba leküldöttek, U-s csapatokból beugrók és sose játszók nélkül
ilyenek nekünk is vannak dögivel, de nagyjából nb3-ban se merném játszatni őket dögvész idején sem
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

Avatar
seco
Légiós
Hozzászólások: 6905
Csatlakozott: 2005.03.21. 21:15
Tartózkodási hely: Óbuda / BPCP
Kapcsolat:

Re: Az edző elmondta, miért fog igazolni a télen a Vidi

HozzászólásSzerző: seco » 2017.12.14. 23:51

Reginald McFreez írta:
Adamek írta:
Reginald McFreez írta:25 fős a keretetek. Ezek szerint a fele olyan szar, hogy teljesen felesleges tartani, más esetben 2-3 sérült és mondjuk két eltiltott esetén még mindig lenne 20-21 bevethető ember. Ezért mondom, hogy maszlag. Még azt is elfogadom, sőt(!), hogy ne mondja ki nyíltan, hogy a keret gyengébbik fele a szarral egyenlő, de nem szolgálja a fejlődést, ha kijelentjük, hogy 25 emberrel nem lehet megoldani tavasszal - nem tudom - 13 meccset. Ez nonszensz. Azért akar igazolni, mert nem érzi magában és a csapatban a magabiztos potenciált a bajnoki cím megnyerésére, és mivel tudja, hogy a lehetőség adott, így erősíteni szeretne.

25 fős keret abszolút nem bő egy évadra, abból ha öten kihullanak már ott tart a szakmai stáb, hogy van 1 fő aki formahanyatlás miatt kitehető a meccskeretből

Nagyon sok komoly csapat megoldja 24-26 fővel, Chelsea, City, MU, Tottenham, Arsenal, Bayern, Lipcse, Real, Barca, Atletico, PSG, Juve, Napoli, Inter. Ez nem a pad hosszáról, hanem a keret minőségéről szól. A pad alkalmi rövidsége elsősorban csupán a keret minőségének okozata.

a 25 fős (22 mezőnyjátékosból) keretből 4 ifi (17, 18 és két 19 éves), szal a végére 1-2 folyamatos eltiltott és 2-3 sérült esetén konkrétan már ők ültek a padon meg a most felépült Kiskokó. A "Barcziféléket" meg nem ültette oda. Így tényleg volt benne igazság, hogy "rövidek" voltunk a végére...
...kezdõdik a FIIIEEESZTAAA!

Avatar
seco
Légiós
Hozzászólások: 6905
Csatlakozott: 2005.03.21. 21:15
Tartózkodási hely: Óbuda / BPCP
Kapcsolat:

Re: Az edző elmondta, miért fog igazolni a télen a Vidi

HozzászólásSzerző: seco » 2017.12.14. 23:52

seco írta:
Reginald McFreez írta:
Adamek írta:25 fős keret abszolút nem bő egy évadra, abból ha öten kihullanak már ott tart a szakmai stáb, hogy van 1 fő aki formahanyatlás miatt kitehető a meccskeretből

Nagyon sok komoly csapat megoldja 24-26 fővel, Chelsea, City, MU, Tottenham, Arsenal, Bayern, Lipcse, Real, Barca, Atletico, PSG, Juve, Napoli, Inter. Ez nem a pad hosszáról, hanem a keret minőségéről szól. A pad alkalmi rövidsége elsősorban csupán a keret minőségének okozata.

a 25 fős (22 mezőnyjátékosból) keretből 4 ifi (17, 18 és két 19 éves), szal a végére 1-2 folyamatos eltiltott és 2-3 sérült esetén konkrétan már ők ültek a padon meg a most felépült Kiskokó. A "Barczit" meg nem ültette oda. Így tényleg volt benne igazság, hogy "rövidek" voltunk a végére...
...kezdõdik a FIIIEEESZTAAA!

Avatar
MindigÚjpest
fanatikus
Hozzászólások: 14806
Csatlakozott: 2009.04.17. 09:30
Tartózkodási hely: otthon,munkahely

Re: Az edző elmondta, miért fog igazolni a télen a Vidi

HozzászólásSzerző: MindigÚjpest » 2017.12.15. 07:01

nyúl írta:Még most költhet a közösből Narancsi, hátha jövőre kihullik a csecs a szájából.
Ezt a szezont nem megnyerni nagy bénázás volna részükről.
Gondolod meg tudják előzni a ződeket?
Sosem felejtem el, volt hogy fociról mentünk át a Komjádiba, ott voltunk a BEK meneteléskor, világsztár csapatunk volt, aminek az egyik legfényesebben ragyogó csillaga Benedek Tibi volt. Nyugodj Békében bajnok!

Avatar
Reginald McFreez
Aranylabdás
Hozzászólások: 56035
Csatlakozott: 2006.12.23. 10:42

Re: Az edző elmondta, miért fog igazolni a télen a Vidi

HozzászólásSzerző: Reginald McFreez » 2017.12.15. 07:15

seco írta:
Reginald McFreez írta:
Adamek írta:25 fős keret abszolút nem bő egy évadra, abból ha öten kihullanak már ott tart a szakmai stáb, hogy van 1 fő aki formahanyatlás miatt kitehető a meccskeretből

Nagyon sok komoly csapat megoldja 24-26 fővel, Chelsea, City, MU, Tottenham, Arsenal, Bayern, Lipcse, Real, Barca, Atletico, PSG, Juve, Napoli, Inter. Ez nem a pad hosszáról, hanem a keret minőségéről szól. A pad alkalmi rövidsége elsősorban csupán a keret minőségének okozata.

a 25 fős (22 mezőnyjátékosból) keretből 4 ifi (17, 18 és két 19 éves), szal a végére 1-2 folyamatos eltiltott és 2-3 sérült esetén konkrétan már ők ültek a padon meg a most felépült Kiskokó. A "Barcziféléket" meg nem ültette oda. Így tényleg volt benne igazság, hogy "rövidek" voltunk a végére...

Meggyőztél. Erősítsetek, nagy nehezen nyerjétek meg a bajnokságot a Loki előtt ( :) ), aztán jussatok be a BL-be. Bódit meg engedjétek el szépen. :)
Nancy - Why do you do that? The whole sexist thing? The whole oppression thing? Why do you do that?
Hooman - You guys scare the shit out of us.

Ne zavarj, amikor pánikolok - Tunyacsáp

Autodidakta vagyok. Ezt a szót is én tanítottam meg magamnak. - Brooke

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 80573
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Az edző elmondta, miért fog igazolni a télen a Vidi

HozzászólásSzerző: Adamek » 2017.12.15. 07:54

MindigÚjpest írta:
nyúl írta:Még most költhet a közösből Narancsi, hátha jövőre kihullik a csecs a szájából.
Ezt a szezont nem megnyerni nagy bénázás volna részükről.
Gondolod meg tudják előzni a ződeket?

kettőt biztos
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

BlancoAgilon38

Re: Az edző elmondta, miért fog igazolni a télen a Vidi

HozzászólásSzerző: BlancoAgilon38 » 2017.12.15. 07:56

Adamek írta:
MindigÚjpest írta:
nyúl írta:Még most költhet a közösből Narancsi, hátha jövőre kihullik a csecs a szájából.
Ezt a szezont nem megnyerni nagy bénázás volna részükről.
Gondolod meg tudják előzni a ződeket?

kettőt biztos

A Haladásot is?

Avatar
MindigÚjpest
fanatikus
Hozzászólások: 14806
Csatlakozott: 2009.04.17. 09:30
Tartózkodási hely: otthon,munkahely

Re: Az edző elmondta, miért fog igazolni a télen a Vidi

HozzászólásSzerző: MindigÚjpest » 2017.12.15. 08:01

Adamek írta:
MindigÚjpest írta:
nyúl írta:Még most költhet a közösből Narancsi, hátha jövőre kihullik a csecs a szájából.
Ezt a szezont nem megnyerni nagy bénázás volna részükről.
Gondolod meg tudják előzni a ződeket?

kettőt biztos
Azok csak halványződek,ti vagytok az igaziak,meg csak ti álltok előttük.
Sosem felejtem el, volt hogy fociról mentünk át a Komjádiba, ott voltunk a BEK meneteléskor, világsztár csapatunk volt, aminek az egyik legfényesebben ragyogó csillaga Benedek Tibi volt. Nyugodj Békében bajnok!

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 80573
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Az edző elmondta, miért fog igazolni a télen a Vidi

HozzászólásSzerző: Adamek » 2017.12.15. 08:13

BlancoAgilon38 írta:
Adamek írta:
MindigÚjpest írta:Gondolod meg tudják előzni a ződeket?

kettőt biztos

A Haladásot is?

ez nagyban függ a két objektum haladási irányától és sebességétől
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

BlancoAgilon38

Re: Az edző elmondta, miért fog igazolni a télen a Vidi

HozzászólásSzerző: BlancoAgilon38 » 2017.12.15. 08:14

Adamek írta:
BlancoAgilon38 írta:
Adamek írta:kettőt biztos

A Haladásot is?

ez nagyban függ a két objektum haladási irányától és sebességétől

Excm*mrnégyzet. Ez a megoldás.

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 80573
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Az edző elmondta, miért fog igazolni a télen a Vidi

HozzászólásSzerző: Adamek » 2017.12.15. 08:50

BlancoAgilon38 írta:
Adamek írta:
BlancoAgilon38 írta:A Haladásot is?

ez nagyban függ a két objektum haladási irányától és sebességétől

Excm*mrnégyzet. Ez a megoldás.

attól függ mire megoldás ez
az Ex-centimétert nem tudom értelmezni, de a misztert a négyzeten sem
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: Savaria1919 valamint 35 vendég