Doll szerint próbáltak elbújni a játékosai a Haladás ellen

inreallife
Sztár
Hozzászólások: 3805
Csatlakozott: 2012.08.04. 23:06
Tartózkodási hely: a 3. csillag kapujaban

Re: Doll szerint próbáltak elbújni a játékosai a Haladás ellen

HozzászólásSzerző: inreallife » 2017.11.27. 11:32

Adamek írta:
Ferencváros // Man Utd írta:Kedves Doll, segítek egy kicsit, a játékosok kb. hetek óta "próbálnak elbújni" az aktuális ellenfél ellen, most szombaton végül sikerült is. A kínkeservesen egy góllal megnyert meccsek jól elfedték a hibákat és a lényeget, hogy pár periódust és kiugró pillanatot nem számítva alapvetően szar és esetlen a játék, amivel akár egy kiesőjelölt ellen is lehet bukni, ha az jó napot fog ki.
A kérdés, hogy az ennek megakadályozására, javítására alkalmazott "szakember" miért nem tud ezzel mit kezdeni már jó ideje (egyáltalán észreveszi-e, hogy ez most a helyzet)?
Ebből a keretből ennél azért többet ki lehetne hozni, megfelelő motiválással és felkészítéssel.

Doll válasza erre nagyjából annyi lenne, hogy a magyar szurkerek türelmetlenek, ő semmivel sem rosszabb edző mint a győzelmek idején (nyilván szerintünk meg a győzelmek alatt sem jobb mint a vereségek idején) meg amúgy is ő az évezred legsikeresebb edzője a klubnál
be fogja húzni a negyedik érmét, ez kétségtelen, de ez a toporgás nagyon gáz, az 5. évadjából nagyjából négyet úgy nyom le, hogy a csapat egyetlen új taktiakai elemet nem villantott

szerintem felresiklott a csapat es az edzo kozott valami.

doll evek ota kuzdott azzal, hogy nem voltak posztra igazolt emberek, megis megvoltak az eredmenyek. most itt lenne a kivalo lehetoseg, erre semmi sem megy. probalgatta a 3 vedos rendszert, par meccsen lattam, aztan eldobta. 2 csatarral sose jatszottunk, hiaba gondolta valaki, amikor a kezdo nevsort elolvasta.

en azt sem ertem, hogy miert utalja a szelsoket. tavaly vargat cserelte le a 60. perc kornyeken, szinte az osszes meccsen, most amadou van hasonlo helyzetben, de gorrairan sem tudja vegigjatszani a meccseket, mikor o a legtobbet futo jatekosunk. raadasul a hajam az egnek all, amikor cserelget, posztidegen, vagy messze a szukseges tudasa alatt levo jatekosok jonnek be. azt megertem, hogyha botka serult, akkor lovre visszaall a helyere. hajnalnak helyet szorit, vargat kozepre tolja be, ez mar ket akkora hiba, amit egy szemfules ellenfel ki tud hasznalni.

en azt gondolom, hogy doll elszakadt a valosagtol. a jatekosok nem ertik miert posztidegen helyeken jatszanak. a taktikai elvarasoknak sem tudnak igy megfelelni. tok mashogy kell letamadnia, vedekeznie varganak a vonal mellett, mint kozepen. ugy mennek at rajta, mint kes a vajon. a jatekos hibaja? ketlem. hajnalt korbefutjak es utkozni sem tud. egyszer tudta megakadalyozni a tamadast, amikor a vonal mellett "elutotte" a sracot, a kepernyorol nezve meg sargat is adtam volna erte, bar a visszajatszason latszott, hogy nem az. akkor inkabb ne csereljunk a 88. percig, tobbre megyunk vele. en ezekben latom a diszharmoniat, emiatt nem jon ki a csapat valos ereje.

egy edzocsere pont ugyanazt hozna, mint a halinal. jon egy barmilyen tudasu edzo, az elso dolog amit tenni fog, hogy porgos edzest vezenyel, mindenkit a posztjara dedikal, majd ott megnezi, hogy ki a jobb es felkuldene azokat a palyara, par alap taktikai elemmel. helyette baszakodunk a hatra guritott lasztikkal, az inverz szelsokkel, a varialt posztokkal, kozben egy kontranal max 2 ember fut, berugunk 10 szogletet fejeles nelkul, stb. nem is emlexem blazic mostani talalata elott melyik kozephatvedunk fejelt golt utoljara. meccsekig megelne ebbol, akarmilyen kokler is. egesz egyszeruen az alapok tuntek el, tul akarjuk jatszani ezt az egyszeru jatekot. a "muveszi" megkozelites a fociban nem mukodik.

storck is elbukott vegul, pedig neki azert jobban bejottek ezek az elejen, gyorsan at is esett a paci masik oldalara, es telerakta felcsuti es ujpesti toltelekemberekkel a keretet meg ilyen eppellel b+. nemtom mekkora magusnak hitte magat az eb utan, de rendesen szivott az anyagbol, az biztos...
kubatov takarodj!

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 80572
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Doll szerint próbáltak elbújni a játékosai a Haladás ellen

HozzászólásSzerző: Adamek » 2017.11.27. 11:41

inreallife írta:

Vargát valahogy sose szerette, de amúgy feltűnően basztatja mindig az aktuális húzóembereket
Gorriaran tiszta zizi volt a lecserélésekor, ő sem értette miért kell lejönnie
szerintem le fogja építeni Páncélt is a hülyeségeivel, aztán majd nézhetjük ezt a kiváló Bőle kölyköt
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

Ferencváros // Man Utd
BL-menõ
Hozzászólások: 7740
Csatlakozott: 2008.10.22. 13:20
Tartózkodási hely: IX - Bajnokok helye

Re: Doll szerint próbáltak elbújni a játékosai a Haladás ellen

HozzászólásSzerző: Ferencváros // Man Utd » 2017.11.27. 11:53

Cselszky írta:
Ferencváros // Man Utd írta:
Adamek írta:Doll válasza erre nagyjából annyi lenne, hogy a magyar szurkerek türelmetlenek, ő semmivel sem rosszabb edző mint a győzelmek idején (nyilván szerintünk meg a győzelmek alatt sem jobb mint a vereségek idején) meg amúgy is ő az évezred legsikeresebb edzője a klubnál
be fogja húzni a negyedik érmét, ez kétségtelen, de ez a toporgás nagyon gáz, az 5. évadjából nagyjából négyet úgy nyom le, hogy a csapat egyetlen új taktiakai elemet nem villantott

A tavalyi év és az idei kupaparádé után az arany lenne az egyetlen elfogadható teljesítmény.
Bár teljesen mindegy, ha eddig nem küldték el, most már nem is fogják. Megvárják amíg szépen kifut a szerződése. Remélem annyi ész akad, hogy hosszabbítani már nem fognak vele.

Mikor jár le?

2019 nyarán.
29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29

Cselszky
Aranylabdás
Hozzászólások: 98763
Csatlakozott: 2006.07.21. 12:19
Tartózkodási hely: Budapest (Debrecen)

Re: Doll szerint próbáltak elbújni a játékosai a Haladás ellen

HozzászólásSzerző: Cselszky » 2017.11.27. 12:21

Ferencváros // Man Utd írta:
Cselszky írta:
Ferencváros // Man Utd írta:A tavalyi év és az idei kupaparádé után az arany lenne az egyetlen elfogadható teljesítmény.
Bár teljesen mindegy, ha eddig nem küldték el, most már nem is fogják. Megvárják amíg szépen kifut a szerződése. Remélem annyi ész akad, hogy hosszabbítani már nem fognak vele.

Mikor jár le?

2019 nyarán.

Uhh... Ha jól rémlik, egyszer már hosszabbítottak vele (akkor sem értettem, hogy miért).
GARAMVÖLGYI LAJOS (1952-2008) :( Köszönet mindenért, Gara! MIKLÓS FEHÉR (1979 - PARA SEMPRE) Tóth Móni, nyugodj békében! :( Soha nem feledünk! R.I.P. Baldj! :( DVSC-TEVA!

inreallife
Sztár
Hozzászólások: 3805
Csatlakozott: 2012.08.04. 23:06
Tartózkodási hely: a 3. csillag kapujaban

Re: Doll szerint próbáltak elbújni a játékosai a Haladás ellen

HozzászólásSzerző: inreallife » 2017.11.27. 12:26

Adamek írta:Vargát valahogy sose szerette, de amúgy feltűnően basztatja mindig az aktuális húzóembereket
Gorriaran tiszta zizi volt a lecserélésekor, ő sem értette miért kell lejönnie
szerintem le fogja építeni Páncélt is a hülyeségeivel, aztán majd nézhetjük ezt a kiváló Bőle kölyköt

ajaj, ugyanezt latom. pancel azert nem volt olyan rossz, hogy egybol lecsereljek, semmivel nem logott ki a tarsasagbol. gorriaran szinten, mar sokadszorra cserelodik le. a ket legtobbet futo jatekosunkrol van szo. meg amadou es varga szokta vegigrobotolni a meccseket, ok adjak a sebesseget a csapatnak. ezek a buntetesek szetbasszak a moralt. az olaszoknal ugyanez volt, ott konkretan beszolt az vedo urge a kapitanynak, hogy mi a faszert engem kuldesz fel, nem nyerni akarunk? a vegeredmenyt ismerjuk...
kubatov takarodj!

Avatar
adrenalin69
Aranylabdás
Hozzászólások: 18892
Csatlakozott: 2006.05.06. 16:50
Tartózkodási hely: Firenze
Kapcsolat:

Re: Doll szerint próbáltak elbújni a játékosai a Haladás ellen

HozzászólásSzerző: adrenalin69 » 2017.11.27. 15:18

inreallife írta:
Adamek írta:
Ferencváros // Man Utd írta:Kedves Doll, segítek egy kicsit, a játékosok kb. hetek óta "próbálnak elbújni" az aktuális ellenfél ellen, most szombaton végül sikerült is. A kínkeservesen egy góllal megnyert meccsek jól elfedték a hibákat és a lényeget, hogy pár periódust és kiugró pillanatot nem számítva alapvetően szar és esetlen a játék, amivel akár egy kiesőjelölt ellen is lehet bukni, ha az jó napot fog ki.
A kérdés, hogy az ennek megakadályozására, javítására alkalmazott "szakember" miért nem tud ezzel mit kezdeni már jó ideje (egyáltalán észreveszi-e, hogy ez most a helyzet)?
Ebből a keretből ennél azért többet ki lehetne hozni, megfelelő motiválással és felkészítéssel.

Doll válasza erre nagyjából annyi lenne, hogy a magyar szurkerek türelmetlenek, ő semmivel sem rosszabb edző mint a győzelmek idején (nyilván szerintünk meg a győzelmek alatt sem jobb mint a vereségek idején) meg amúgy is ő az évezred legsikeresebb edzője a klubnál
be fogja húzni a negyedik érmét, ez kétségtelen, de ez a toporgás nagyon gáz, az 5. évadjából nagyjából négyet úgy nyom le, hogy a csapat egyetlen új taktiakai elemet nem villantott

szerintem felresiklott a csapat es az edzo kozott valami.

doll evek ota kuzdott azzal, hogy nem voltak posztra igazolt emberek, megis megvoltak az eredmenyek. most itt lenne a kivalo lehetoseg, erre semmi sem megy. probalgatta a 3 vedos rendszert, par meccsen lattam, aztan eldobta. 2 csatarral sose jatszottunk, hiaba gondolta valaki, amikor a kezdo nevsort elolvasta.

en azt sem ertem, hogy miert utalja a szelsoket. tavaly vargat cserelte le a 60. perc kornyeken, szinte az osszes meccsen, most amadou van hasonlo helyzetben, de gorrairan sem tudja vegigjatszani a meccseket, mikor o a legtobbet futo jatekosunk. raadasul a hajam az egnek all, amikor cserelget, posztidegen, vagy messze a szukseges tudasa alatt levo jatekosok jonnek be. azt megertem, hogyha botka serult, akkor lovre visszaall a helyere. hajnalnak helyet szorit, vargat kozepre tolja be, ez mar ket akkora hiba, amit egy szemfules ellenfel ki tud hasznalni.

en azt gondolom, hogy doll elszakadt a valosagtol. a jatekosok nem ertik miert posztidegen helyeken jatszanak. a taktikai elvarasoknak sem tudnak igy megfelelni. tok mashogy kell letamadnia, vedekeznie varganak a vonal mellett, mint kozepen. ugy mennek at rajta, mint kes a vajon. a jatekos hibaja? ketlem. hajnalt korbefutjak es utkozni sem tud. egyszer tudta megakadalyozni a tamadast, amikor a vonal mellett "elutotte" a sracot, a kepernyorol nezve meg sargat is adtam volna erte, bar a visszajatszason latszott, hogy nem az. akkor inkabb ne csereljunk a 88. percig, tobbre megyunk vele. en ezekben latom a diszharmoniat, emiatt nem jon ki a csapat valos ereje.

egy edzocsere pont ugyanazt hozna, mint a halinal. jon egy barmilyen tudasu edzo, az elso dolog amit tenni fog, hogy porgos edzest vezenyel, mindenkit a posztjara dedikal, majd ott megnezi, hogy ki a jobb es felkuldene azokat a palyara, par alap taktikai elemmel. helyette baszakodunk a hatra guritott lasztikkal, az inverz szelsokkel, a varialt posztokkal, kozben egy kontranal max 2 ember fut, berugunk 10 szogletet fejeles nelkul, stb. nem is emlexem blazic mostani talalata elott melyik kozephatvedunk fejelt golt utoljara. meccsekig megelne ebbol, akarmilyen kokler is. egesz egyszeruen az alapok tuntek el, tul akarjuk jatszani ezt az egyszeru jatekot. a "muveszi" megkozelites a fociban nem mukodik.

storck is elbukott vegul, pedig neki azert jobban bejottek ezek az elejen, gyorsan at is esett a paci masik oldalara, es telerakta felcsuti es ujpesti toltelekemberekkel a keretet meg ilyen eppellel b+. nemtom mekkora magusnak hitte magat az eb utan, de rendesen szivott az anyagbol, az biztos...

Milyen újpesti játékosokra gondolsz, mert ződeket láttam...
Az Újpest csapata megszakítás nélkül,1912-óta nb1-es.
Vannak, akik nem eladók,
És hitüket belül hordják,
Nem látszik a gyöngy a sárban,
Mégis övék az ország.

Ferencváros // Man Utd
BL-menõ
Hozzászólások: 7740
Csatlakozott: 2008.10.22. 13:20
Tartózkodási hely: IX - Bajnokok helye

Re: Doll szerint próbáltak elbújni a játékosai a Haladás ellen

HozzászólásSzerző: Ferencváros // Man Utd » 2017.11.27. 15:56

Cselszky írta:
Ferencváros // Man Utd írta:
Cselszky írta:Mikor jár le?

2019 nyarán.

Uhh... Ha jól rémlik, egyszer már hosszabbítottak vele (akkor sem értettem, hogy miért).

Igen, pár héttel a Partizani elleni meccs előtt, és akkor toldották meg plusz két évvel az épp futó szerződést. Nem tudom, mi mehetett a háttérben, akkor még úgy-ahogy megvolt a lendület, és talán túlzottan bíztak benne, így kerülhetett aláírásra egy gyakorlatilag felbonthatatlan szerződés. Remekül is sült el a dolog... Az a szimbolikus kiesés volt a kezdete a lejtmenetnek, ami azóta is tart.
29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29

Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: Adamek valamint 23 vendég