Totális troll: így szólt be az újpesti vezérszurkoló a kispestieknek

nb1.hu12
Toborzórajáró
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: 2012.03.10. 16:00

Totális troll: így szólt be az újpesti vezérszurkoló a kispestieknek

HozzászólásSzerző: nb1.hu12 » 2017.11.20. 20:28

Budapest – A rivalizálás mindig, mindenhol megy.

Totális troll: így szólt be az újpesti vezérszurkoló a kispestieknek


Az Újpest fanatikusai az FTC után a Honvéd szurkolóira vannak kibukva a legjobban.



Hozzátartozik a fővárosi helyzetjelentéshez az is, hogy északon nyugalom van az Újpest és a Vasas között. A legendás, kilencvenes években a lila-fehérek az FTC, a Honvéd és a DVSC elleni meccseken rendre ott voltak a Vasas mérkőzésin, amikor nem ütköztek a meccsek kezdési időpontjai. Cserébe, igaz kisebb létszámban, az angyalföldiek is ott voltak a Fradi elleni, Újpesten megrendezett, illetve a Honvéd elleni összes találkozón és ennek a hagyománynak még mindig vannak ám ápolói. A kispestiek és a fradisták mindenki ellen rivalizálnak, bár a legutóbbi kupadöntőn az angyalföldi szektorokban a lilákon kívül kispestiek is voltak.



A kispestiek 2017-ben talán fennállásuk legjobb formájában vannak mind létszámban, mind szurkolásban, és az is bőven elismerésre méltó, ahogyan az újpesti, zárt kapus meccs előtt a Bozsik bejáratánál bíztatták a később 2-1-es vereséget szenvedő kedvenceiket. Az meg, hogy megfutamodott egy multi az ellenállásuk miatt, pláne újra említésre méltó.



Mint ahogyan az is, amit az egyik újpesti vezérszurkolótól kaptak a Facebookon. Sokak szerint az év troll beszólása, amit azért nem ágyazunk be a cikkbe, mert nem közszereplő fogalmazta meg.



Azt viszont idézhetjük, ami a zárt kapus rangadóról az eszébe jutott:



„Respect!



Láttam a Kispest tábort a 80-as évektől napjainkig.

Ez volt idáig a legjobb fellépésük!

Először a történelmük során ugyan olyan hangosak voltak mint az Újpest tábor! Gratula!”




Mezey hülyézett és kegyetlenül kiosztotta a magyar focit - NB1.hu



Mezey hülyézett és kegyetlenül kiosztotta a magyar focit




Mrs.Dolcetti
Aranylabdás
Hozzászólások: 31315
Csatlakozott: 2006.08.21. 13:57
Tartózkodási hely: a Bozsik stadiontól 10km-re
Kapcsolat:

Re: Totális troll: így szólt be az újpesti vezérszurkoló a kispestieknek

HozzászólásSzerző: Mrs.Dolcetti » 2017.11.21. 07:29

Húú mekkora troll.Csak most amikor mi egy igencsak jó éven vagyunk túl,ők meg eléggé szét vannak hullva picit öngól szagú.
"Hihetetlen büszke vagyok, hogy lehetõségem volt ez a gyönyörû országot, Magyarországot, képviselni."-Karl Erik Böhn

Avatar
adrenalin69
Aranylabdás
Hozzászólások: 18892
Csatlakozott: 2006.05.06. 16:50
Tartózkodási hely: Firenze
Kapcsolat:

Re: Totális troll: így szólt be az újpesti vezérszurkoló a kispestieknek

HozzászólásSzerző: adrenalin69 » 2017.11.21. 09:21

Mrs.Dolcetti írta:Húú mekkora troll.Csak most amikor mi egy igencsak jó éven vagyunk túl,ők meg eléggé szét vannak hullva picit öngól szagú.

A csapatról vagy a táborról volt szó? Meg aztán az a 3 pont plusz sem egy ledolgozhatatlan hátránynak tűnik.
Az Újpest csapata megszakítás nélkül,1912-óta nb1-es.
Vannak, akik nem eladók,
És hitüket belül hordják,
Nem látszik a gyöngy a sárban,
Mégis övék az ország.

Avatar
G_Gergely
Serdülõ
Hozzászólások: 455
Csatlakozott: 2016.05.04. 16:34
Tartózkodási hely: a Föld nevű bolygó...

Re: Totális troll: így szólt be az újpesti vezérszurkoló a kispestieknek

HozzászólásSzerző: G_Gergely » 2017.11.21. 10:06

Mrs.Dolcetti írta:Húú mekkora troll.Csak most amikor mi egy igencsak jó éven vagyunk túl,ők meg eléggé szét vannak hullva picit öngól szagú.

Vannak öngólok és vannak potyagólok! Ugye?

Mrs.Dolcetti
Aranylabdás
Hozzászólások: 31315
Csatlakozott: 2006.08.21. 13:57
Tartózkodási hely: a Bozsik stadiontól 10km-re
Kapcsolat:

Re: Totális troll: így szólt be az újpesti vezérszurkoló a kispestieknek

HozzászólásSzerző: Mrs.Dolcetti » 2017.11.21. 10:14

adrenalin69 írta:
Mrs.Dolcetti írta:Húú mekkora troll.Csak most amikor mi egy igencsak jó éven vagyunk túl,ők meg eléggé szét vannak hullva picit öngól szagú.

A csapatról vagy a táborról volt szó? Meg aztán az a 3 pont plusz sem egy ledolgozhatatlan hátránynak tűnik.

Akár a csapatról is lehetne szó.De mivel hangerőről írt,így nyilván a táborról.
"Hihetetlen büszke vagyok, hogy lehetõségem volt ez a gyönyörû országot, Magyarországot, képviselni."-Karl Erik Böhn

Cselszky
Aranylabdás
Hozzászólások: 98763
Csatlakozott: 2006.07.21. 12:19
Tartózkodási hely: Budapest (Debrecen)

Re: Totális troll: így szólt be az újpesti vezérszurkoló a kispestieknek

HozzászólásSzerző: Cselszky » 2017.11.21. 10:31

Ez hírértékkel bír?
GARAMVÖLGYI LAJOS (1952-2008) :( Köszönet mindenért, Gara! MIKLÓS FEHÉR (1979 - PARA SEMPRE) Tóth Móni, nyugodj békében! :( Soha nem feledünk! R.I.P. Baldj! :( DVSC-TEVA!

Avatar
adrenalin69
Aranylabdás
Hozzászólások: 18892
Csatlakozott: 2006.05.06. 16:50
Tartózkodási hely: Firenze
Kapcsolat:

Re: Totális troll: így szólt be az újpesti vezérszurkoló a kispestieknek

HozzászólásSzerző: adrenalin69 » 2017.11.21. 12:24

Mrs.Dolcetti írta:
adrenalin69 írta:
Mrs.Dolcetti írta:Húú mekkora troll.Csak most amikor mi egy igencsak jó éven vagyunk túl,ők meg eléggé szét vannak hullva picit öngól szagú.

A csapatról vagy a táborról volt szó? Meg aztán az a 3 pont plusz sem egy ledolgozhatatlan hátránynak tűnik.

Akár a csapatról is lehetne szó.De mivel hangerőről írt,így nyilván a táborról.

https://www.magyarfutball.hu/hu/merkoze ... nezoszamok
Az Újpest csapata megszakítás nélkül,1912-óta nb1-es.
Vannak, akik nem eladók,
És hitüket belül hordják,
Nem látszik a gyöngy a sárban,
Mégis övék az ország.

Mrs.Dolcetti
Aranylabdás
Hozzászólások: 31315
Csatlakozott: 2006.08.21. 13:57
Tartózkodási hely: a Bozsik stadiontól 10km-re
Kapcsolat:

Re: Totális troll: így szólt be az újpesti vezérszurkoló a kispestieknek

HozzászólásSzerző: Mrs.Dolcetti » 2017.11.21. 12:39

adrenalin69 írta:
Mrs.Dolcetti írta:
adrenalin69 írta:A csapatról vagy a táborról volt szó? Meg aztán az a 3 pont plusz sem egy ledolgozhatatlan hátránynak tűnik.

Akár a csapatról is lehetne szó.De mivel hangerőről írt,így nyilván a táborról.

https://www.magyarfutball.hu/hu/merkoze ... nezoszamok

Aha, akkor a táblázat szerint a Fradinak volt tavaly is a legjobb,leghangosabb tábora. Értem,vagyis nem.
"Hihetetlen büszke vagyok, hogy lehetõségem volt ez a gyönyörû országot, Magyarországot, képviselni."-Karl Erik Böhn

Avatar
adrenalin69
Aranylabdás
Hozzászólások: 18892
Csatlakozott: 2006.05.06. 16:50
Tartózkodási hely: Firenze
Kapcsolat:

Re: Totális troll: így szólt be az újpesti vezérszurkoló a kispestieknek

HozzászólásSzerző: adrenalin69 » 2017.11.21. 14:05

Mrs.Dolcetti írta:
adrenalin69 írta:
Mrs.Dolcetti írta:Akár a csapatról is lehetne szó.De mivel hangerőről írt,így nyilván a táborról.

https://www.magyarfutball.hu/hu/merkoze ... nezoszamok

Aha, akkor a táblázat szerint a Fradinak volt tavaly is a legjobb,leghangosabb tábora. Értem,vagyis nem.

Na de hölgyem! Olyat lát a táblázatban, ami nincs! A decibelt nem mérik. A fradista szkennereseket meg a budafokiak is leszurkolták!
Nem bántom én a kispesti tábort, sőt én örülök, ha egy meccsen hangulat van, mert másért már nem éri meg kimenni. Egy sima fricska volt, nem kell megsértődni!
Az Újpest csapata megszakítás nélkül,1912-óta nb1-es.
Vannak, akik nem eladók,
És hitüket belül hordják,
Nem látszik a gyöngy a sárban,
Mégis övék az ország.

Avatar
Sub Pop
Moderátor
Hozzászólások: 27958
Csatlakozott: 2006.07.29. 17:15

Re: Totális troll: így szólt be az újpesti vezérszurkoló a kispestieknek

HozzászólásSzerző: Sub Pop » 2017.11.21. 15:52

Ez most mi? Nem tudom értelmezni. Nem egy bajnokin volt már hangosabb, összeszedettebb a Kispest tábor, így ez a fricska értelmezhetetlen.
Puskás-Kispest-Hungary

Avatar
Xabi
Aranylabdás
Hozzászólások: 38639
Csatlakozott: 2008.03.25. 23:12
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Totális troll: így szólt be az újpesti vezérszurkoló a kispestieknek

HozzászólásSzerző: Xabi » 2017.11.21. 16:36

adrenalin69 írta:
Mrs.Dolcetti írta:
adrenalin69 írta:A csapatról vagy a táborról volt szó? Meg aztán az a 3 pont plusz sem egy ledolgozhatatlan hátránynak tűnik.

Akár a csapatról is lehetne szó.De mivel hangerőről írt,így nyilván a táborról.

https://www.magyarfutball.hu/hu/merkoze ... nezoszamok

A fejlődés megkérdőjelezhetetlen, az elmúlt 3 év alatt 250-el nőtt az átlagnézőszám :cool: Az mlsz jól végzi a munkáját :)
Küzdeni kell, csak Ferencváros!
"Esküszünk a Nemzet magyar Istenére,Piros, fehér, zölddel írjuk fel az égre.
Minden nemes magyar, kinek lelke tiszta,Õsi országunkat együtt vesszük vissza. "

Avatar
MindigÚjpest
fanatikus
Hozzászólások: 14806
Csatlakozott: 2009.04.17. 09:30
Tartózkodási hely: otthon,munkahely

Re: Totális troll: így szólt be az újpesti vezérszurkoló a kispestieknek

HozzászólásSzerző: MindigÚjpest » 2017.11.21. 16:43

Sub Pop írta:Ez most mi? Nem tudom értelmezni. Nem egy bajnokin volt már hangosabb, összeszedettebb a Kispest tábor, így ez a fricska értelmezhetetlen.
Ő biztos máshogy hallotta,meg én is. :P
Sosem felejtem el, volt hogy fociról mentünk át a Komjádiba, ott voltunk a BEK meneteléskor, világsztár csapatunk volt, aminek az egyik legfényesebben ragyogó csillaga Benedek Tibi volt. Nyugodj Békében bajnok!

Avatar
adrenalin69
Aranylabdás
Hozzászólások: 18892
Csatlakozott: 2006.05.06. 16:50
Tartózkodási hely: Firenze
Kapcsolat:

Re: Totális troll: így szólt be az újpesti vezérszurkoló a kispestieknek

HozzászólásSzerző: adrenalin69 » 2017.11.21. 16:53

Xabi írta:
adrenalin69 írta:
Mrs.Dolcetti írta:Akár a csapatról is lehetne szó.De mivel hangerőről írt,így nyilván a táborról.

https://www.magyarfutball.hu/hu/merkoze ... nezoszamok

A fejlődés megkérdőjelezhetetlen, az elmúlt 3 év alatt 250-el nőtt az átlagnézőszám :cool: Az mlsz jól végzi a munkáját :)

Szerintem, ez már szóra sem érdemes. Mellesleg a 2017/18-as bajnokságra, ha jól emlékszem már 8ezres átlagnézőszámot igért az uzsorás! Még van egy kis ideje.
Az Újpest csapata megszakítás nélkül,1912-óta nb1-es.
Vannak, akik nem eladók,
És hitüket belül hordják,
Nem látszik a gyöngy a sárban,
Mégis övék az ország.


Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 40 vendég