
A Costa Rica elleni győztes évzárón Kádár Tamás viselte a csapatkapitányi karszalagot. A Dinamo Kijev játékosa elmondta, nem az a fajta játékos, aki a meccs előtt beszél, inkább az adott találkozón próbálja társait segíteni, lelkesíteni.
„Úgy gondolom, a meccs a fontos, de tudom, vannak játékosok, akik csapatkapitányként szeretnek az összecsapás előtt beszélni. Én azonban szeretek a saját magam módján koncentrálni ilyenkor” – mondta a kiváló védő, aki szerint nem az a fontos, ki a csapatkapitány, hanem, hogy a csapat jól szerepeljen.
A győzelemnek ugyan örült, de tisztában van vele, a válogatott egész éves teljesítményével nem lehet elégedett. Ugyanakkor tudja, hiába adtak bele mindent a keddi találkozón, a szurkolókat „kiengesztelni” hosszabb időt vesz igénybe, így azon lesznek, a jövő sokkal varázslatosabb legyen.
„Önbizalomban sokat adhat ez a győzelem, és bízom benne, jövőre egy jó felkészülés után, új erővel, az új szövetségi kapitánnyal jobb eredményeket tudunk elérni az ideieknél. Bízom benne, pár játékos tud klubot váltani, akár országot is, és ebből a válogatott is profitálhat” – utalt Kádár arra, mennyire fontos lenne, hogy valamennyi kerettag nemzetközi szinten is meg tudja mutatni magát és erős együttesből érkezzen a csapathoz.
Nagy Ádám nem futamodik meg, megharcolna a helyéért Olaszországban - Interjú - NB1.hu
A fiatal középpályás beszélt a távolmaradó drukkerekről is