Négy és fél év börtönt is kaphatnak a fradisták

nb1.hu12
Toborzórajáró
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: 2012.03.10. 16:00

Négy és fél év börtönt is kaphatnak a fradisták

HozzászólásSzerző: nb1.hu12 » 2017.11.08. 16:29

Budapest – Fontos kérdése keres választ a nyomozóhatóság.

Négy és fél év börtönt is kaphatnak a fradisták


A Digi Sport, nb1-hu-nak eljuttatott közleményét változtatás nélkül közöljük.



 



„Akár négy és fél éves börtönbüntetést is kaphat az a két szurkoló, akik a szombati Ferencváros-Debrecen mérkőzés szünetében rátámadtak két másik férfire. A sértettek közül egyikük könnyebb, a másik sértett pedig súlyos sérüléseket szenvedett. A Sport24 stábjának a Fővárosi Főügyészség szóvivője nyilatkozott a lehetséges büntetés mértékéről.



 




Multi intézett támadást a kispesti ultrák ellen - NB1.hu



Multi festette le a kispestiek falfestését




„A két férfivel szemben csoportosan, nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntette, valamint súlyos testi sértés bűntette a megalapozott gyanú a jelenlegi adatok szerint. Bizonyítottság esetén ezen bűncselekmények büntetési tételének a felső határa, mivel több bűncselekményről van szó, négy és fél évig terjedhet. Az illetékes kerületi ügyészség indítványával egyezően a két gyanúsítottal szemben a bíróság lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el nyomkövető eszköz alkalmazásával” – nyilatkozta a DIGI Sport híradójának Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője.



 



A Budapesti Rendőr Főkapitányságnak más részleteket is vizsgálnia kell. Például azt, hogy a Digi Sport felvételein is látható szürke melegítős, súlyos sérüléseket szenvedő sértettnél hogyan lehetett kés, és hogy vajon önvédelemből szúrt-e meg vele másokat.



 



Hírműsorunk, a Sport 24 stábja a helyszínen volt akkor is, amikor a Ferencváros ultrái három és fél év után visszatértek a Groupama Arénába. A képen jól látszik, hogy a gyanúsított nem annál a kapunál áll, amelyen az ellenőrzésre váró tömeg nagy része, hanem forgókapuk melletti oldalkapunál. Hogy itt lazább lehetett-e az ellenőrzés, hogy a sértett ennek köszönhetően vihette-e be a fegyvert, erre is keresi a választ a nyomozóhatóság.”




Nagyon kemény gratuláció az újpesti ultráktól az MLSZ-nek - NB1.hu



Beszóltak az újpestiek az MLSZ-nek




Cselszky
Aranylabdás
Hozzászólások: 98763
Csatlakozott: 2006.07.21. 12:19
Tartózkodási hely: Budapest (Debrecen)

Re: Négy és fél év börtönt is kaphatnak a fradisták

HozzászólásSzerző: Cselszky » 2017.11.08. 17:01

De hát már megvan az ítélet, azt írták. :)
GARAMVÖLGYI LAJOS (1952-2008) :( Köszönet mindenért, Gara! MIKLÓS FEHÉR (1979 - PARA SEMPRE) Tóth Móni, nyugodj békében! :( Soha nem feledünk! R.I.P. Baldj! :( DVSC-TEVA!

Avatar
SAW
Aranylabdás
Hozzászólások: 38321
Csatlakozott: 2005.07.27. 09:47
Tartózkodási hely: Tata

Re: Négy és fél év börtönt is kaphatnak a fradisták

HozzászólásSzerző: SAW » 2017.11.08. 17:41

Cselszky írta:De hát már megvan az ítélet, azt írták. :)

Néha összekeverik a tanúvallomással.
Elengedhetnélek... de nem válna javadra.

Avatar
adrenalin69
Aranylabdás
Hozzászólások: 18892
Csatlakozott: 2006.05.06. 16:50
Tartózkodási hely: Firenze
Kapcsolat:

Re: Négy és fél év börtönt is kaphatnak a fradisták

HozzászólásSzerző: adrenalin69 » 2017.11.08. 18:32

Az Újpest csapata megszakítás nélkül,1912-óta nb1-es.
Vannak, akik nem eladók,
És hitüket belül hordják,
Nem látszik a gyöngy a sárban,
Mégis övék az ország.

Avatar
SAW
Aranylabdás
Hozzászólások: 38321
Csatlakozott: 2005.07.27. 09:47
Tartózkodási hely: Tata

Re: Négy és fél év börtönt is kaphatnak a fradisták

HozzászólásSzerző: SAW » 2017.11.08. 18:55

adrenalin69 írta:http://rangado.24.hu/tartalom/cikk/elkepeszto_fordulat_a_csuklyasok_tamadtak_a_keselo
Akkor most ki támadott először?

Lehet, hogy komolyan Halhatatlannak gondolta magát a srác, de reálisan egy pillanatig sem volt valószínű, hogy megtámadjon 30-50 embert.
Elengedhetnélek... de nem válna javadra.

Avatar
just
Tartalék
Hozzászólások: 1226
Csatlakozott: 2007.03.28. 11:13

Re: Négy és fél év börtönt is kaphatnak a fradisták

HozzászólásSzerző: just » 2017.11.08. 18:58

Ő nem lehet hibás,hisz csak az Üllői úti fuck alatti piknikre igyekezett a haleffal,de kiugrott elé a stadion..ott meg a köztisztasági vállalat magáról megfeledkezett mechanikus anyagmozgatói, meglincselték azt a jámbor böszmét.. :/
"Úgy vélem,a mûvem csak akkor lesz befejezve ha meghaltam és eltemetnek" John Lennon
Angyalföld
http://www.youtube.com/watch?v=I-NRriHlLUk

Avatar
Dzsotti
Aranylabdás
Hozzászólások: 24626
Csatlakozott: 2006.02.06. 09:19
Tartózkodási hely: Diósgyõr

Re: Négy és fél év börtönt is kaphatnak a fradisták

HozzászólásSzerző: Dzsotti » 2017.11.08. 19:05

adrenalin69 írta:http://rangado.24.hu/tartalom/cikk/elkepeszto_fordulat_a_csuklyasok_tamadtak_a_keselo
Akkor most ki támadott először?

Nyilván a hallhatatlan. A fradisták szerint ez életszerűbb. Csak én voltam, aki szerint nem.
Érted élek én!

Avatar
Xabi
Aranylabdás
Hozzászólások: 38639
Csatlakozott: 2008.03.25. 23:12
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Négy és fél év börtönt is kaphatnak a fradisták

HozzászólásSzerző: Xabi » 2017.11.08. 20:24

Egyre nyilvánvalóbb,hogy Kubatov mozgatja a szálakat. Húzott egy merészet, beáldozta a "királynőjét' és bejött, a másik oldal dől be. Azzal senki nem foglalkozik,hogy tisztelt Bonyha úr késsel felfegyverkezve, a biztonsági szolgálat segítségével érkezett egy tömegrendezvényre, nyilvánvaló szándékkal,hogy a kést használni fogja. Nyugat Európában minimum terrorcselekmény lenne, itt kimosdatják ezt a szarházit.
Mondjuk, amiket hallottam róla, nem véletlenül mosdatják,ha bukna, sokan buknának.. De ahogy Mrs. Lipton mondta: 'Nem szól száj, nem fáj fejem' :)
Küzdeni kell, csak Ferencváros!
"Esküszünk a Nemzet magyar Istenére,Piros, fehér, zölddel írjuk fel az égre.
Minden nemes magyar, kinek lelke tiszta,Õsi országunkat együtt vesszük vissza. "

Avatar
adrenalin69
Aranylabdás
Hozzászólások: 18892
Csatlakozott: 2006.05.06. 16:50
Tartózkodási hely: Firenze
Kapcsolat:

Re: Négy és fél év börtönt is kaphatnak a fradisták

HozzászólásSzerző: adrenalin69 » 2017.11.08. 20:29

Dzsotti írta:
adrenalin69 írta:http://rangado.24.hu/tartalom/cikk/elkepeszto_fordulat_a_csuklyasok_tamadtak_a_keselo
Akkor most ki támadott először?

Nyilván a hallhatatlan. A fradisták szerint ez életszerűbb. Csak én voltam, aki szerint nem.

Nono, voltunk még egy páran!
Az Újpest csapata megszakítás nélkül,1912-óta nb1-es.
Vannak, akik nem eladók,
És hitüket belül hordják,
Nem látszik a gyöngy a sárban,
Mégis övék az ország.

Avatar
Dzsotti
Aranylabdás
Hozzászólások: 24626
Csatlakozott: 2006.02.06. 09:19
Tartózkodási hely: Diósgyõr

Re: Négy és fél év börtönt is kaphatnak a fradisták

HozzászólásSzerző: Dzsotti » 2017.11.08. 20:39

adrenalin69 írta:
Dzsotti írta:
adrenalin69 írta:http://rangado.24.hu/tartalom/cikk/elkepeszto_fordulat_a_csuklyasok_tamadtak_a_keselo
Akkor most ki támadott először?

Nyilván a hallhatatlan. A fradisták szerint ez életszerűbb. Csak én voltam, aki szerint nem.

Nono, voltunk még egy páran!

Szerencsére. :)
Érted élek én!

Avatar
adrenalin69
Aranylabdás
Hozzászólások: 18892
Csatlakozott: 2006.05.06. 16:50
Tartózkodási hely: Firenze
Kapcsolat:

Re: Négy és fél év börtönt is kaphatnak a fradisták

HozzászólásSzerző: adrenalin69 » 2017.11.08. 20:52

Dzsotti írta:
adrenalin69 írta:
Dzsotti írta:Nyilván a hallhatatlan. A fradisták szerint ez életszerűbb. Csak én voltam, aki szerint nem.

Nono, voltunk még egy páran!

Szerencsére. :)

Ne legyenek illúzióid, hogy nincsenek, akik a mai napig nem állítják, hogy a késes maki kezdte!
Szerintem valahogy úgy lehetett, hogy a halefos maki elővette a bricsakját mint cukros bácsi a fütyijét, erre a megtámadottak nemzetközi egyezményes jellel időt kértek. Elfutottak, átöltöztek, cipőt cseréltek, maszkot húztak és utána sípszóra támadott a bicskás, majd emberáldozatok árán az exszkenneresek megdorgálták a támadót!
Az Újpest csapata megszakítás nélkül,1912-óta nb1-es.
Vannak, akik nem eladók,
És hitüket belül hordják,
Nem látszik a gyöngy a sárban,
Mégis övék az ország.

Avatar
Dzsotti
Aranylabdás
Hozzászólások: 24626
Csatlakozott: 2006.02.06. 09:19
Tartózkodási hely: Diósgyõr

Re: Négy és fél év börtönt is kaphatnak a fradisták

HozzászólásSzerző: Dzsotti » 2017.11.08. 21:33

adrenalin69 írta:
Dzsotti írta:
adrenalin69 írta:Nono, voltunk még egy páran!

Szerencsére. :)

Ne legyenek illúzióid, hogy nincsenek, akik a mai napig nem állítják, hogy a késes maki kezdte!
Szerintem valahogy úgy lehetett, hogy a halefos maki elővette a bricsakját mint cukros bácsi a fütyijét, erre a megtámadottak nemzetközi egyezményes jellel időt kértek. Elfutottak, átöltöztek, cipőt cseréltek, maszkot húztak és utána sípszóra támadott a bicskás, majd emberáldozatok árán az exszkenneresek megdorgálták a támadót!

Ez tűnik a legéletszerűbbnek.
Érted élek én!

Avatar
gw
kávboj
Hozzászólások: 14249
Csatlakozott: 2005.07.29. 13:38

Re: Négy és fél év börtönt is kaphatnak a fradisták

HozzászólásSzerző: gw » 2017.11.08. 21:50

Xabi írta:Egyre nyilvánvalóbb,hogy Kubatov mozgatja a szálakat. Húzott egy merészet, beáldozta a "királynőjét' és bejött, a másik oldal dől be. Azzal senki nem foglalkozik,hogy tisztelt Bonyha úr késsel felfegyverkezve, a biztonsági szolgálat segítségével érkezett egy tömegrendezvényre, nyilvánvaló szándékkal,hogy a kést használni fogja. Nyugat Európában minimum terrorcselekmény lenne, itt kimosdatják ezt a szarházit.
Mondjuk, amiket hallottam róla, nem véletlenül mosdatják,ha bukna, sokan buknának.. De ahogy Mrs. Lipton mondta: 'Nem szól száj, nem fáj fejem' :)


"... beáldozta a "királynőjét' és bejött, a másik oldal dől be ..."
mocsok nehez dolga volt, a gyerek nyulat szoktam ugy bezarni a helyere, hogy beteszek egy darab kajat a ketrecebe, mire az tok boldogan beugral es voila... csak, hogy tisztazzuk a szintet. ha valoban igy volt, mehetnek ezek is kulcstartonak.

"... amiket hallottam róla, nem véletlenül mosdatják,ha bukna, sokan buknának ..."
igen, az ugy szokott lenni, hogy a bebuko proteinwhey emberek rantjak magukkal a gazdaikat, ja. sot, egesz kormanyokat. nyilvan.

mellesleg en arrol sem vagyok meggyozodve, hogy Kubit a reggeli possentesenel tovabb erdekelne ez az egesz, a legaprobb gondom is nagyobb ennel az ultras temanal meg nekem is...
E.E.E.

kávbojnak úgysem tűnsz, csak marhapásztornak

Avatar
Reginald McFreez
Aranylabdás
Hozzászólások: 56035
Csatlakozott: 2006.12.23. 10:42

Re: Négy és fél év börtönt is kaphatnak a fradisták

HozzászólásSzerző: Reginald McFreez » 2017.11.09. 11:29

Xabi írta:Egyre nyilvánvalóbb,hogy Kubatov mozgatja a szálakat. Húzott egy merészet, beáldozta a "királynőjét' és bejött, a másik oldal dől be. Azzal senki nem foglalkozik,hogy tisztelt Bonyha úr késsel felfegyverkezve, a biztonsági szolgálat segítségével érkezett egy tömegrendezvényre, nyilvánvaló szándékkal,hogy a kést használni fogja. Nyugat Európában minimum terrorcselekmény lenne, itt kimosdatják ezt a szarházit.
Mondjuk, amiket hallottam róla, nem véletlenül mosdatják,ha bukna, sokan buknának.. De ahogy Mrs. Lipton mondta: 'Nem szól száj, nem fáj fejem' :)

Rágjál macskagyökeret, mert ki fog eresedni a halántékod a sok agyalástól.
Nancy - Why do you do that? The whole sexist thing? The whole oppression thing? Why do you do that?
Hooman - You guys scare the shit out of us.

Ne zavarj, amikor pánikolok - Tunyacsáp

Autodidakta vagyok. Ezt a szót is én tanítottam meg magamnak. - Brooke


Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 4 vendég