Bozsik elmondta, mikortól lehet elküldeni Leekenst

nb1.hu12
Toborzórajáró
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: 2012.03.10. 16:00

Bozsik elmondta, mikortól lehet elküldeni Leekenst

HozzászólásSzerző: nb1.hu12 » 2017.11.07. 09:52

Budapest – Érdekes felvetéssel állt elő.

Bozsik elmondta, mikortól lehet elküldeni Leekenst


Az M4 Sport műsorában éppen arra a témára terelte a hangsúlyt Török Olivér műsorvezető, hogy Georges Leekens eddig gyakorlatilag két évnél tovább egyetlen állomáshelyén sem maradt, mire Bozsik Péter szakértő, korábbi szövetségi kapitány, aki a Zalaegerszeggel BL-meccsen verte a Manchester Unitedet, mosolyogva, azonnal válaszolt.



 



Bozsik leszögezte (hangsúlyozzuk, jóindulatúan), hogy most sem kellene feltétlenül tovább maradnia a belgának, csak vigye ki a válogatottat a következő Európa-bajnokságra, szerepeljünk eredményesen. Mint ismeretes, a 2020-as seregszemlén, Budapesten is lesz mérkőzés.



 



A szakértő-edző mindezeket azután jelentette ki, hogy elmondta, Leekensnek nincs könnyű dolga, mert nincs idő csapatépítésre, fiatal játékosok beépítésére, egyből kész játékkal kell előrukkolnia, mert minden pont számít majd.



 



Bozsik, bizakodva várja az elkövetkezendő időszakot.




Súlyos vád: „Az ilyen játékvezetőknek nincs helyük az NB I-ben" - videó - NB1.hu



Ilyen bíróknak nincs helyük az NB I-ben




SuperDepor
Moderátor
Hozzászólások: 43272
Csatlakozott: 2006.03.07. 23:03
Tartózkodási hely: Magyar-Osztrák Monarchia

Re: Bozsik elmondta, mikortól lehet elküldeni Leekenst

HozzászólásSzerző: SuperDepor » 2017.11.07. 10:47

Nincs idő csapatépítésre ? A következő tétmeccs nyár után lesz.
Ne aggódjatok hát a holnapért mert a holnap majd aggódik magáért. Elég minden napnak a maga baja.

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 80572
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Bozsik elmondta, mikortól lehet elküldeni Leekenst

HozzászólásSzerző: Adamek » 2017.11.07. 11:11

igazából az eb-selejtező végén sem őt kell elküldeni hanem azt aki szerint gáz lesz nem kijutni
egy harcsapörit mindenkinek
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

Cselszky
Aranylabdás
Hozzászólások: 98763
Csatlakozott: 2006.07.21. 12:19
Tartózkodási hely: Budapest (Debrecen)

Re: Bozsik elmondta, mikortól lehet elküldeni Leekenst

HozzászólásSzerző: Cselszky » 2017.11.07. 11:21

Tökömet nem érdekli, hogy a 2020-asra kijutunk-e. Megint nem stratégiában gondolkodnak.
GARAMVÖLGYI LAJOS (1952-2008) :( Köszönet mindenért, Gara! MIKLÓS FEHÉR (1979 - PARA SEMPRE) Tóth Móni, nyugodj békében! :( Soha nem feledünk! R.I.P. Baldj! :( DVSC-TEVA!

BlancoAgilon38

Re: Bozsik elmondta, mikortól lehet elküldeni Leekenst

HozzászólásSzerző: BlancoAgilon38 » 2017.11.07. 11:46

Reggel héttől. Korábban faragatlanság.

BlancoAgilon38

Re: Bozsik elmondta, mikortól lehet elküldeni Leekenst

HozzászólásSzerző: BlancoAgilon38 » 2017.11.07. 11:47

Adamek írta:igazából az eb-selejtező végén sem őt kell elküldeni hanem azt aki szerint gáz lesz nem kijutni
egy harcsapörit mindenkinek

Túróscsuszával.

Avatar
cain
Aranylabdás
Hozzászólások: 34798
Csatlakozott: 2005.06.13. 17:54
Tartózkodási hely: nagyfalu

Re: Bozsik elmondta, mikortól lehet elküldeni Leekenst

HozzászólásSzerző: cain » 2017.11.07. 14:15

SuperDepor írta:Nincs idő csapatépítésre ? A következő tétmeccs nyár után lesz.

és addig hány napjuk van együtt edzeni?
Life is death, death is life.
No life, no death.
Life is life, death is death.

Mrs.Dolcetti
Aranylabdás
Hozzászólások: 31315
Csatlakozott: 2006.08.21. 13:57
Tartózkodási hely: a Bozsik stadiontól 10km-re
Kapcsolat:

Re: Bozsik elmondta, mikortól lehet elküldeni Leekenst

HozzászólásSzerző: Mrs.Dolcetti » 2017.11.07. 14:34

Cselszky írta:Tökömet nem érdekli, hogy a 2020-asra kijutunk-e. Megint nem stratégiában gondolkodnak.

Pedig ha már itthon is lesz meccs,csak ki kellene jutni.Ez egy olyan lehetősége ami jó pár évtizedig nem lesz újra. Főleg ha rájönnek milyen hülyeség ez a sok helyszínes EB.
"Hihetetlen büszke vagyok, hogy lehetõségem volt ez a gyönyörû országot, Magyarországot, képviselni."-Karl Erik Böhn

SuperDepor
Moderátor
Hozzászólások: 43272
Csatlakozott: 2006.03.07. 23:03
Tartózkodási hely: Magyar-Osztrák Monarchia

Re: Bozsik elmondta, mikortól lehet elküldeni Leekenst

HozzászólásSzerző: SuperDepor » 2017.11.07. 15:26

cain írta:
SuperDepor írta:Nincs idő csapatépítésre ? A következő tétmeccs nyár után lesz.

és addig hány napjuk van együtt edzeni?

Lehetne egy pár összetartást addig csinálni, h ne csak a lelátóról ismerje a játékosokat, vagy nem is tudom, hogy tervezi, az első tétmeccs előtt összejönnek 4-5 napra ?
Ne aggódjatok hát a holnapért mert a holnap majd aggódik magáért. Elég minden napnak a maga baja.

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 80572
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Bozsik elmondta, mikortól lehet elküldeni Leekenst

HozzászólásSzerző: Adamek » 2017.11.07. 16:26

cain írta:
SuperDepor írta:Nincs idő csapatépítésre ? A következő tétmeccs nyár után lesz.

és addig hány napjuk van együtt edzeni?

nem tudom, a többiek hogyan csinálják? telefonon építik a válogatottakat vagy évtizedeken át hátha akad egy közös perc együtt edzeni a nyugdíjazás előtt
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

Avatar
cain
Aranylabdás
Hozzászólások: 34798
Csatlakozott: 2005.06.13. 17:54
Tartózkodási hely: nagyfalu

Re: Bozsik elmondta, mikortól lehet elküldeni Leekenst

HozzászólásSzerző: cain » 2017.11.07. 17:30

Adamek írta:
cain írta:
SuperDepor írta:Nincs idő csapatépítésre ? A következő tétmeccs nyár után lesz.

és addig hány napjuk van együtt edzeni?

nem tudom, a többiek hogyan csinálják? telefonon építik a válogatottakat vagy évtizedeken át hátha akad egy közös perc együtt edzeni a nyugdíjazás előtt

pont ahogy mi, kb. sehogy. a következő meccsre lehet készülni, és ha éveken keresztül nagyjából ugyanazt kell csinálnod, és kb. ugyanazok vannak körülötted, akkor lesz némi látszatja. vasárnap még bajnokik voltak, most holnapután meg válogatott meccsek.
van kb. nettó 2+3 nap valamit csinálni. a következő alkalom pedig március végén, 4 és fél hónap múlva.
eb és vb előtt van 3-4 hét, azokra a tornákra lehet valamennyire felkészülni. de ha nem jutsz ki, akkor bármit is csinálsz, szeptemberre kevés marad meg belőle.
Life is death, death is life.
No life, no death.
Life is life, death is death.

Avatar
cain
Aranylabdás
Hozzászólások: 34798
Csatlakozott: 2005.06.13. 17:54
Tartózkodási hely: nagyfalu

Re: Bozsik elmondta, mikortól lehet elküldeni Leekenst

HozzászólásSzerző: cain » 2017.11.07. 17:32

SuperDepor írta:
cain írta:
SuperDepor írta:Nincs idő csapatépítésre ? A következő tétmeccs nyár után lesz.

és addig hány napjuk van együtt edzeni?

Lehetne egy pár összetartást addig csinálni, h ne csak a lelátóról ismerje a játékosokat, vagy nem is tudom, hogy tervezi, az első tétmeccs előtt összejönnek 4-5 napra ?

szerintem május végén - június elején tud valami ilyesmit csinálni, akkor lesz a vb előtt néhány hét felkészülési időszak.
Life is death, death is life.
No life, no death.
Life is life, death is death.

Avatar
Apuka
Profi
Hozzászólások: 2414
Csatlakozott: 2005.04.12. 11:12
Tartózkodási hely: Kispad mellett állok

Re: Bozsik elmondta, mikortól lehet elküldeni Leekenst

HozzászólásSzerző: Apuka » 2017.11.07. 19:37

Egyáltalán nem arról szólt, hogy mikortól lehet elküldeni!!! Az újságíró vélhetően a "magyar edző maffia" de Bozsik kitért a provokáció elől.
Nem 100 napos edzőtáborra lenne szükség, hanem megtalálni a megfelelő játékosoka, akik fizikálisan és taktikailag is megütik a középszintet, nem csak technikailag.
Tudom ez majdnem lehetetlen, de ezt kell megoldani.
Nem az nb1-gyel kell ehhez ismerkedni.


Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 3 vendég