HozzászólásSzerző: Cselszky » 2017.11.05. 11:35
"Hogy a kés honnan került hozzá, bevitte a stadionba valahogy, vagy ott kapta (pl. az egyik büfében) azt egyelőre nem tudni. Egy szemtanútól az utóbbi verziót erősítő információt is kaptunk:
„A félidőben a mosdók és a büfék előtt hatalmas tömeg alakult ki. Annyit lehetett csak látni, hogy egy fekete ruhás csoport a B1 szektor lépcsőjénél elkezdett beöltözni, maszkokkal, sálakkal, kendőkkel és kapucnival takarták el az arcukat.
Aztán hirtelen szervezett sorokban összeálltak, mintha már előre gyakorolták volna.
Innentől kezdve az események felgyorsultak. Az összeállt banda célpontja a B. becenéven ismert, szürke melegítős, ex-vezérszurkoló volt, de nekem úgy tűnt, mintha ő már számított volna erre. Az első félidő vége előtt látszott rajta, hogy valamitől nyugtalan, mert a balhé előtt már percek óta a büfé és a kijárat között idegesen várt valamire.
A csukjások [csuklyások - A szerk.] a büfé elé szorították és elkezdték kukákkal és sörrel dobálni. Azok a szurkolók akik tényleg meccset nézni jöttek, elkezdtek menekülni a helyszínről, egy apuka és a kisfia ijedtükben bemásztak a büfébe, ahol a büféslányok segítettek nekik. Kb 6-7 securitys volt a beléptetőkapuknál, akik ekkora létszámot nem tudtak volna megfékezni, ezért erősítést hívtak.
B. egyedül a jelentős túlerővel szemben a lépcsőfelé hátrált, már a lépcső negyedik fokán állt, amikor egy kuka úgy eltalálta, hogy kibillentette az egyensúlyából, ekkor lerohanták, lerángatták a lépcsőről a lábánál fogva, a szürke melegítőnadrágja a bokájáig lecsúszott, elkezdték ütni, rúgni, verni ahol érték, aztán futva megérkezett az erősítés a biztonsági szolgálattól. Ahogy ezt a csukjások [csuklyások] megláttak, rohanva menekültek, és elvegyültek a hatalmas tömegben.
A volt vezérszurkoló hason feküdt, mozdulatlanul, lehúzott nadrággal, a fejéből folyt a vér, hatalmas vértócsa volt már körülötte. A biztonságiak felkapták és a mentőkhöz rohantak vele, de ott már eszméleténél volt, és végül a saját lábán szállt be a mentőbe. Két másik sérült is volt a helyszínen, mind a kettőnek a lábán volt vágás, az egyik rengeteg vért veszített. Azt nem láttam, ők mitől és hogyan sérültek meg, állítólag B. szúrhatta meg őket késsel, amikor a földrekerült és lerohanták." (Index)
GARAMVÖLGYI LAJOS (1952-2008) :( Köszönet mindenért, Gara! MIKLÓS FEHÉR (1979 - PARA SEMPRE) Tóth Móni, nyugodj békében! :( Soha nem feledünk! R.I.P. Baldj! :( DVSC-TEVA!