Adamek írta:SuperDepor írta:nyúl írta:Ugyan én sem, de Zoli és Oroszlán Cica még nem volt vezetőedző.
a belga már volt, azonban ez a tény nem dobja fel a CV-jét
azért ez is erős, ez a csóka három alkalommal volt a miénknél erősebb válogatott élén plusz egy nagyjából hasonlóén, járt nagy tornákon, nyert címeket az nb1-nél tuti erősebb ligában és dolgozhatott már igazi futballistákkal
ha mindenhol szarul is dolgozott akkor is ráver pár kört bárkire itthon, a pályakezdőkre meg főleg
jót még nem hallottam róla, de az feltétlen mellette szól, hogy itt végzetesen elbaszni már úgysem tud semmit, mivel azt már sikeresen abszolválták szagembereink