Hogyan viszonyul a Fradi Tábor a szkenneresekhez és a többi klub csoportjaihoz?

nb1.hu12
Toborzórajáró
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: 2012.03.10. 16:00

Hogyan viszonyul a Fradi Tábor a szkenneresekhez és a többi klub csoportjaihoz?

HozzászólásSzerző: nb1.hu12 » 2017.10.20. 05:48

Budapest – Az éjjel már véget ért, a rivalizálás viszont örök!

Hogyan viszonyul a Fradi Tábor a szkenneresekhez és a többi klub csoportjaihoz?


Amikor a vénaszkenner miatt kialakult a konfliktus a Fradi Tábor és a Ferencváros vezetősége között, két részre szakadt a ferencvárosi szurkolósereg. Voltak, akik a szkenner ellenére is kijártak a zöld-fehérek meccseire, ők megpróbáltak új tábort létrehozni, ám ez finoman fogalmazva sem sikerült nekik úgy, ahogyan a távolmaradóknak a korábbi, legendás évtizedekben.



 



Voltak ám az ügy miatt nagy konfliktusok, az életben és az interneten is egyaránt. A jelek szerint azonban ennek vége, mert több FTC-fanatikus is arról adott tájékoztatást az nb1.hu-nak, hogy a bosszú az elmarad, ráadásul, a visszatérők pontosan tudják, vannak közöttük olyanok, akiknek változtatniuk kell a viselkedésükön, hogy ismét egységes legyen a Fradi Család.



 



Ami viszont a lényeg, ismét lesz hangulata az FTC mérkőzéseinek, és ennek más klubvezetők is örülhetnek, mert nagyobb jegybevételekhez juthatnak a zöld-fehérek látogatásai alkalmával.



 



De van még két égető kérdés, az első az, hogy a visszatérő, brutálisan a legnagyobb létszámú és legerősebb mob, hogyan viszonyul majd a többi táborhoz, főleg azokhoz a csoportokhoz, amelyeik a hiányukban erősebbnek gondolták magukat (és elhitték, hogy a Fradi Tábor soha nem fog visszatérni), így szemtelenebbek voltak a Ferencvárossal szemben. Az mindenki előtt világos, hogy eddig mi történt ilyenkor.



 



És, hogy mi lesz ezután?



 



Az már egy másik, kibontakozó félben lévő történet…




Várhidi szerint két magyar jelölt nem alkalmas kapitánynak - együtt sem - NB1.hu



Várhidi szerint két magyar jelölt nem alkalmas kapitánynak - együtt sem




SuperDepor
Moderátor
Hozzászólások: 43271
Csatlakozott: 2006.03.07. 23:03
Tartózkodási hely: Magyar-Osztrák Monarchia

Re: Hogyan viszonyul a Fradi Tábor a szkenneresekhez és a többi klub csoportjaihoz?

HozzászólásSzerző: SuperDepor » 2017.10.20. 07:33

mivan???
De van még két égető kérdés, az első az, hogy a visszatérő, brutálisan a legnagyobb létszámú és legerősebb mob, hogyan viszonyul majd a többi táborhoz, főleg azokhoz a csoportokhoz, amelyeik a hiányukban erősebbnek gondolták magukat (és elhitték, hogy a Fradi Tábor soha nem fog visszatérni), így szemtelenebbek voltak a Ferencvárossal szemben. Az mindenki előtt világos, hogy eddig mi történt ilyenkor.
Ne aggódjatok hát a holnapért mert a holnap majd aggódik magáért. Elég minden napnak a maga baja.

Avatar
SAW
Aranylabdás
Hozzászólások: 38321
Csatlakozott: 2005.07.27. 09:47
Tartózkodási hely: Tata

Re: Hogyan viszonyul a Fradi Tábor a szkenneresekhez és a többi klub csoportjaihoz?

HozzászólásSzerző: SAW » 2017.10.20. 08:30

SuperDepor írta:mivan???
De van még két égető kérdés, az első az, hogy a visszatérő, brutálisan a legnagyobb létszámú és legerősebb mob, hogyan viszonyul majd a többi táborhoz, főleg azokhoz a csoportokhoz, amelyeik a hiányukban erősebbnek gondolták magukat (és elhitték, hogy a Fradi Tábor soha nem fog visszatérni), így szemtelenebbek voltak a Ferencvárossal szemben. Az mindenki előtt világos, hogy eddig mi történt ilyenkor.

Semmi sincsen. Mi lenne?
Elengedhetnélek... de nem válna javadra.

SuperDepor
Moderátor
Hozzászólások: 43271
Csatlakozott: 2006.03.07. 23:03
Tartózkodási hely: Magyar-Osztrák Monarchia

Re: Hogyan viszonyul a Fradi Tábor a szkenneresekhez és a többi klub csoportjaihoz?

HozzászólásSzerző: SuperDepor » 2017.10.20. 08:34

SAW írta:
SuperDepor írta:mivan???
De van még két égető kérdés, az első az, hogy a visszatérő, brutálisan a legnagyobb létszámú és legerősebb mob, hogyan viszonyul majd a többi táborhoz, főleg azokhoz a csoportokhoz, amelyeik a hiányukban erősebbnek gondolták magukat (és elhitték, hogy a Fradi Tábor soha nem fog visszatérni), így szemtelenebbek voltak a Ferencvárossal szemben. Az mindenki előtt világos, hogy eddig mi történt ilyenkor.

Semmi sincsen. Mi lenne?

akkor nem kell félni a korábbi szemtelenkedéseinkért, jól van.....
Ne aggódjatok hát a holnapért mert a holnap majd aggódik magáért. Elég minden napnak a maga baja.

John McClane
Aranylabdás
Hozzászólások: 60364
Csatlakozott: 2009.04.02. 18:29
Tartózkodási hely: Szombat

Re: Hogyan viszonyul a Fradi Tábor a szkenneresekhez és a többi klub csoportjaihoz?

HozzászólásSzerző: John McClane » 2017.10.20. 08:46

444.hun meg azon rettegnek,hogy a Fradi Tábor balhét csinál és elrendelik a szükségállapotot,a választás pedig így elmarad.
Cech-Ivanovic,Terry,Dragoner,Szkukalek-Lampard,Wedgbury-Kriston,Gera,Hazard-Drogba
Edzo:Jose Mourinho
Dibusz-Stockley,Gyepes,Carvalho,Ashley Cole-Essien,Lipcsei-Seydi,Lisztes,Podolski-Elding
Edzo:Kondas Elemer

Avatar
SAW
Aranylabdás
Hozzászólások: 38321
Csatlakozott: 2005.07.27. 09:47
Tartózkodási hely: Tata

Re: Hogyan viszonyul a Fradi Tábor a szkenneresekhez és a többi klub csoportjaihoz?

HozzászólásSzerző: SAW » 2017.10.20. 09:04

SuperDepor írta:
SAW írta:
SuperDepor írta:mivan???
De van még két égető kérdés, az első az, hogy a visszatérő, brutálisan a legnagyobb létszámú és legerősebb mob, hogyan viszonyul majd a többi táborhoz, főleg azokhoz a csoportokhoz, amelyeik a hiányukban erősebbnek gondolták magukat (és elhitték, hogy a Fradi Tábor soha nem fog visszatérni), így szemtelenebbek voltak a Ferencvárossal szemben. Az mindenki előtt világos, hogy eddig mi történt ilyenkor.

Semmi sincsen. Mi lenne?

akkor nem kell félni a korábbi szemtelenkedéseinkért, jól van.....

Angyalkák lesznek, ott írja, hogy változtatnak a viselkedésükön. Még a végén mindenki oldalra fésült frizurával, az iskolaköpenye sarkát gyűrögetve jelenik meg.
Elengedhetnélek... de nem válna javadra.

SuperDepor
Moderátor
Hozzászólások: 43271
Csatlakozott: 2006.03.07. 23:03
Tartózkodási hely: Magyar-Osztrák Monarchia

Re: Hogyan viszonyul a Fradi Tábor a szkenneresekhez és a többi klub csoportjaihoz?

HozzászólásSzerző: SuperDepor » 2017.10.20. 09:15

John McClane írta:444.hun meg azon rettegnek,hogy a Fradi Tábor balhét csinál és elrendelik a szükségállapotot,a választás pedig így elmarad.

ott elég sok mindentől rettegnek, például tőlem is, nem engednek regisztrálni, pedig soha semmilyen kapcsolatban nem voltam velük
Ne aggódjatok hát a holnapért mert a holnap majd aggódik magáért. Elég minden napnak a maga baja.

John McClane
Aranylabdás
Hozzászólások: 60364
Csatlakozott: 2009.04.02. 18:29
Tartózkodási hely: Szombat

Re: Hogyan viszonyul a Fradi Tábor a szkenneresekhez és a többi klub csoportjaihoz?

HozzászólásSzerző: John McClane » 2017.10.20. 09:26

SuperDepor írta:
John McClane írta:444.hun meg azon rettegnek,hogy a Fradi Tábor balhét csinál és elrendelik a szükségállapotot,a választás pedig így elmarad.

ott elég sok mindentől rettegnek, például tőlem is, nem engednek regisztrálni, pedig soha semmilyen kapcsolatban nem voltam velük

Sokat nem veszítettél,elég komoly cenzúra van,csak kevés hozzászólást engednek át,ami meg átmehet azt szétszedik a törzstagok,hogy mekkora egy gyerekgyilkos náci vagy.
Cech-Ivanovic,Terry,Dragoner,Szkukalek-Lampard,Wedgbury-Kriston,Gera,Hazard-Drogba
Edzo:Jose Mourinho
Dibusz-Stockley,Gyepes,Carvalho,Ashley Cole-Essien,Lipcsei-Seydi,Lisztes,Podolski-Elding
Edzo:Kondas Elemer

Avatar
krisztian
Admin
Hozzászólások: 97081
Csatlakozott: 2008.02.07. 22:48
Tartózkodási hely: Budapest
Kapcsolat:

Re: Hogyan viszonyul a Fradi Tábor a szkenneresekhez és a többi klub csoportjaihoz?

HozzászólásSzerző: krisztian » 2017.10.20. 10:40

SuperDepor írta:
John McClane írta:444.hun meg azon rettegnek,hogy a Fradi Tábor balhét csinál és elrendelik a szükségállapotot,a választás pedig így elmarad.

ott elég sok mindentől rettegnek, például tőlem is, nem engednek regisztrálni, pedig soha semmilyen kapcsolatban nem voltam velük

Tegyük hozzá, hogy a borsodi zöld fiú csúsztat, ugyanis max a kommentszekcióban retteghetnek, mert a portál semmit nem ír, csak a megállapodás tényét, illetve pár szót ejt a szkennerről, hogy az volt a baj.

Te meg nem a 444-re nem tudsz regisztrálni, hanem a Disqus-ra, amire aztán a 444-nek nem sok ráhatása van, tekintve hogy ez egy kommentszekció-modul, amit pl. a duplanégyes 888.hu is használ - meg még kurvasokan.
“Ha egy kérdés megoldható, felesleges aggódni miatta. Ha nem lehet megoldani, az aggódás nem segít.”
LAZIO GRANDE LAZIO! A ROMA LA LAZIO C’E’ SOLO LA LAZIO
دولة اسرائيل Facebook Torna Club
1526. augusztus 29. Nem felejtünk!

Cselszky
Aranylabdás
Hozzászólások: 98763
Csatlakozott: 2006.07.21. 12:19
Tartózkodási hely: Budapest (Debrecen)

Re: Hogyan viszonyul a Fradi Tábor a szkenneresekhez és a többi klub csoportjaihoz?

HozzászólásSzerző: Cselszky » 2017.10.20. 11:05

SuperDepor írta:mivan???
De van még két égető kérdés, az első az, hogy a visszatérő, brutálisan a legnagyobb létszámú és legerősebb mob, hogyan viszonyul majd a többi táborhoz, főleg azokhoz a csoportokhoz, amelyeik a hiányukban erősebbnek gondolták magukat (és elhitték, hogy a Fradi Tábor soha nem fog visszatérni), így szemtelenebbek voltak a Ferencvárossal szemben. Az mindenki előtt világos, hogy eddig mi történt ilyenkor.

A nagy szemtelenkedés közepette beengedték őket pl. a Nagyerdeibe az eredetileg hazai szektorokba.
GARAMVÖLGYI LAJOS (1952-2008) :( Köszönet mindenért, Gara! MIKLÓS FEHÉR (1979 - PARA SEMPRE) Tóth Móni, nyugodj békében! :( Soha nem feledünk! R.I.P. Baldj! :( DVSC-TEVA!

inreallife
Sztár
Hozzászólások: 3805
Csatlakozott: 2012.08.04. 23:06
Tartózkodási hely: a 3. csillag kapujaban

Re: Hogyan viszonyul a Fradi Tábor a szkenneresekhez és a többi klub csoportjaihoz?

HozzászólásSzerző: inreallife » 2017.10.20. 11:46

hat engem ez nem gyozott meg, legalabbis ezekbol a szuk kozlemenyekbol nem latszik, hogy mi a pontos megallapodas.
nem mindegy, hogy csak a b szektorosok egy resze mehet be scanner nelkul, vagy az egesz stadionban max 500 ultranak kell scannelnie.
akkor el lehet mondani, hogy megszuletett egy jo kompromisszum. varom a tovabbi infokat...
kubatov takarodj!

Mrs.Dolcetti
Aranylabdás
Hozzászólások: 31315
Csatlakozott: 2006.08.21. 13:57
Tartózkodási hely: a Bozsik stadiontól 10km-re
Kapcsolat:

Re: Hogyan viszonyul a Fradi Tábor a szkenneresekhez és a többi klub csoportjaihoz?

HozzászólásSzerző: Mrs.Dolcetti » 2017.10.20. 11:50

Cselszky írta:
SuperDepor írta:mivan???
De van még két égető kérdés, az első az, hogy a visszatérő, brutálisan a legnagyobb létszámú és legerősebb mob, hogyan viszonyul majd a többi táborhoz, főleg azokhoz a csoportokhoz, amelyeik a hiányukban erősebbnek gondolták magukat (és elhitték, hogy a Fradi Tábor soha nem fog visszatérni), így szemtelenebbek voltak a Ferencvárossal szemben. Az mindenki előtt világos, hogy eddig mi történt ilyenkor.

A nagy szemtelenkedés közepette beengedték őket pl. a Nagyerdeibe az eredetileg hazai szektorokba.

Hozzánk is be lettek engedve talán kétszer is. Ami pedig az arcot illeti,hát az megnőtt a Budafokiaknak is amikor leszurkolták a bentieket az Üllőin.
"Hihetetlen büszke vagyok, hogy lehetõségem volt ez a gyönyörû országot, Magyarországot, képviselni."-Karl Erik Böhn

SuperDepor
Moderátor
Hozzászólások: 43271
Csatlakozott: 2006.03.07. 23:03
Tartózkodási hely: Magyar-Osztrák Monarchia

Re: Hogyan viszonyul a Fradi Tábor a szkenneresekhez és a többi klub csoportjaihoz?

HozzászólásSzerző: SuperDepor » 2017.10.20. 12:10

krisztian írta:
SuperDepor írta:
John McClane írta:444.hun meg azon rettegnek,hogy a Fradi Tábor balhét csinál és elrendelik a szükségállapotot,a választás pedig így elmarad.

ott elég sok mindentől rettegnek, például tőlem is, nem engednek regisztrálni, pedig soha semmilyen kapcsolatban nem voltam velük

Tegyük hozzá, hogy a borsodi zöld fiú csúsztat, ugyanis max a kommentszekcióban retteghetnek, mert a portál semmit nem ír, csak a megállapodás tényét, illetve pár szót ejt a szkennerről, hogy az volt a baj.

Te meg nem a 444-re nem tudsz regisztrálni, hanem a Disqus-ra, amire aztán a 444-nek nem sok ráhatása van, tekintve hogy ez egy kommentszekció-modul, amit pl. a duplanégyes 888.hu is használ - meg még kurvasokan.

Rosszul fejeztem ki magam - a disqusra regisztrálva vagyok, ez alapján kommentelek minimálisat pl a csakfocira.hu-ra,alfahirre, illetve sok más helyre ( írtam a 888-ra is) -, viszont ha a 444.hu-ra küldök hsz-t egy szürke sávban jelenik meg és kiírja, h jóváhagyásra vár. Na most a baj az, h nem hagyják jóvá, még másnap sem, akármit írok. De nem bonyolult ez, a felhasználónevem alapján meg tudják nézni a más oldalakra írt kommentjeimet és ez alapján tiltják le a véleményemet a szabadság, egyenlőség, testvériség nevében, tök jó banda. Minden más felületen megjelenik, kivéve a 444-et. Ettől még jól alszok - mert, a hsz-eim 98%-át ide írom a fórumra -, de akkor is milyen már.
Ne aggódjatok hát a holnapért mert a holnap majd aggódik magáért. Elég minden napnak a maga baja.

John McClane
Aranylabdás
Hozzászólások: 60364
Csatlakozott: 2009.04.02. 18:29
Tartózkodási hely: Szombat

Re: Hogyan viszonyul a Fradi Tábor a szkenneresekhez és a többi klub csoportjaihoz?

HozzászólásSzerző: John McClane » 2017.10.20. 12:27

http://www.origo.hu/sport/laza/20171020 ... yeket.html
A SZÉPSÉGKIRÁLYNŐT SEM HAGYJA HIDEGEN AZ ULTRÁK VISSZATÉRÉSE
Cech-Ivanovic,Terry,Dragoner,Szkukalek-Lampard,Wedgbury-Kriston,Gera,Hazard-Drogba
Edzo:Jose Mourinho
Dibusz-Stockley,Gyepes,Carvalho,Ashley Cole-Essien,Lipcsei-Seydi,Lisztes,Podolski-Elding
Edzo:Kondas Elemer

Ferencváros // Man Utd
BL-menõ
Hozzászólások: 7740
Csatlakozott: 2008.10.22. 13:20
Tartózkodási hely: IX - Bajnokok helye

Re: Hogyan viszonyul a Fradi Tábor a szkenneresekhez és a többi klub csoportjaihoz?

HozzászólásSzerző: Ferencváros // Man Utd » 2017.10.20. 15:08

John McClane írta:http://www.origo.hu/sport/laza/20171020-kulcsar-edina-fradi-meccsre-vett-jegyeket.html
A SZÉPSÉGKIRÁLYNŐT SEM HAGYJA HIDEGEN AZ ULTRÁK VISSZATÉRÉSE

Milyen spontán és természetes ez a kép. Meg úgy az egész :D
29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29


Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 3 vendég