
Mint ismert, a magyar labdarúgó-válogatott Böde Dániel hajrában szerzett góljával 1-0-ra nyert kedd este az Üllői úton Feröer-szigetek ellen, így győzelemmel, csoportharmadikként zárta az európai világbajnoki-selejtezőket. A lefújást követően Nagy Ádám értékelt.
„Küzdelmes mérkőzés volt, már a legelején szerettünk volna vezetést szerezni. Hajtottunk ezért, de sajnos még lehetett érezni a Svájc elleni vereség hangulatát a csapaton” – nyilatkozta a Bologna légiósa, aki azt is elmondta, hogy élesben nem mentek az edzéseken begyakorolt szituációk.
„A csoportban a harmadik hely reális. Bár álmodoztunk és ennél jobb helyezést szerettünk volna elérni, de ha megnézzük, hol tart a portugál és a svájci csapat, akkor ez a realitás. Ami miatt keserédes az egész, az az, ahogy elértük a harmadik helyet” – közölte a fiatal labdarúgó, majd a szurkolók tüntetésével kapcsolatosan elmondta: az andorrai vereség és a feröeri döntetlen helyett a kötelező győzelmek elérése esetén biztosan más lett volna a hangulat a sorozat zárómérkőzésén.
A magyar válogatott két barátságos meccsel zárja az évet, novemberben Luxemburg idegenben, valamint a vb-résztvevő Costa Rica Budapesten vár Nagy Ádámékra.
Flegma volt Storck, amikor a szurkolók tüntetéséről kérdezték - NB1.hu
Ilyet még nem élt állt, türelmet kért a szurkolóktól!