Kettős rangadó lesz Debrecenben

nb1.hu12
Toborzórajáró
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: 2012.03.10. 16:00

Kettős rangadó lesz Debrecenben

HozzászólásSzerző: nb1.hu12 » 2017.10.04. 18:40

Debrecen - A Loki és a DVTK is pályát választott.

Kettős rangadó lesz Debrecenben


A debreceni klubhonlap beszámolója szerint az esemény szerdai sajtótájékoztatóján elhangzott: 15.30-tól a Debrecen–Haladás, 18 órától pedig a Diósgyőr–Budapest Honvéd bajnoki összecsapást tekinthetik meg a nézők, a jegyek és bérletek mindkét mérkőzésre érvényesek lesznek.



 



A két pályaválasztó képviseletében megjelent klubvezetők, Róka Géza, a DVSC Futball Zrt. cégvezetője, valamint Szabó Tamás, a Diósgyőr FC Kft. ügyvezetője reményét fejezte ki, hogy tízezer néző látogat majd el a Nagyerdei Stadionba, és remek hangulatot teremtenek.



 



A magyar szövetség weboldala emlékeztet rá: Budapesten 1987-ig rendeztek kettős bajnoki rangadókat a Népstadionban – leggyakrabban a Bp. Honvéd, az FTC, az Újpest és a Vasas részvételével –, vidéken azonban hasonlóra még nem került sor az élvonalban.




Izrael leggazdagabb embere vásárolta meg Ronaldo „Aranylabdáját" - NB1.hu



Guardiola és Mourinho is hozzájárult a sikerhez.




Avatar
krisztian
Admin
Hozzászólások: 97081
Csatlakozott: 2008.02.07. 22:48
Tartózkodási hely: Budapest
Kapcsolat:

Re: Kettős rangadó lesz Debrecenben

HozzászólásSzerző: krisztian » 2017.10.05. 11:48

A 90-es évek vége, 2000-es évek eleje környékén Csepelen is volt anno "kettős" rangadó, Csepel vs nemtomki és Honvéd vs Fradi egymás után.
“Ha egy kérdés megoldható, felesleges aggódni miatta. Ha nem lehet megoldani, az aggódás nem segít.”
LAZIO GRANDE LAZIO! A ROMA LA LAZIO C’E’ SOLO LA LAZIO
دولة اسرائيل Facebook Torna Club
1526. augusztus 29. Nem felejtünk!

SuperDepor
Moderátor
Hozzászólások: 43271
Csatlakozott: 2006.03.07. 23:03
Tartózkodási hely: Magyar-Osztrák Monarchia

Re: Kettős rangadó lesz Debrecenben

HozzászólásSzerző: SuperDepor » 2017.10.05. 11:52

nem rossz ez, pont otthon leszek, megnézem mindkettőtt
Ne aggódjatok hát a holnapért mert a holnap majd aggódik magáért. Elég minden napnak a maga baja.

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 80572
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Kettős rangadó lesz Debrecenben

HozzászólásSzerző: Adamek » 2017.10.05. 11:53

SuperDepor írta:nem rossz ez, pont otthon leszek, megnézem mindkettőtt

ez fura, mert én is pont otthon leszek, ezért sem nézem meg egyiket sem
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

SuperDepor
Moderátor
Hozzászólások: 43271
Csatlakozott: 2006.03.07. 23:03
Tartózkodási hely: Magyar-Osztrák Monarchia

Re: Kettős rangadó lesz Debrecenben

HozzászólásSzerző: SuperDepor » 2017.10.05. 12:00

Adamek írta:
SuperDepor írta:nem rossz ez, pont otthon leszek, megnézem mindkettőtt

ez fura, mert én is pont otthon leszek, ezért sem nézem meg egyiket sem

nekem nagyon nagy otthonom van, hátsó udvaron a Nagyerdei Stadion, a ház előtt meg épül a diósgyőri
Ne aggódjatok hát a holnapért mert a holnap majd aggódik magáért. Elég minden napnak a maga baja.

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 80572
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Kettős rangadó lesz Debrecenben

HozzászólásSzerző: Adamek » 2017.10.05. 12:11

SuperDepor írta:
Adamek írta:
SuperDepor írta:nem rossz ez, pont otthon leszek, megnézem mindkettőtt

ez fura, mert én is pont otthon leszek, ezért sem nézem meg egyiket sem

nekem nagyon nagy otthonom van, hátsó udvaron a Nagyerdei Stadion, a ház előtt meg épül a diósgyőri

de az irányítószámod nyíregyházi
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

Avatar
dingo
Sztár
Hozzászólások: 4695
Csatlakozott: 2008.10.05. 04:18
Tartózkodási hely: Kecskemét

Re: Kettős rangadó lesz Debrecenben

HozzászólásSzerző: dingo » 2017.10.05. 12:28

krisztian írta:A 90-es évek vége, 2000-es évek eleje környékén Csepelen is volt anno "kettős" rangadó, Csepel vs nemtomki és Honvéd vs Fradi egymás után.


A Csepel 97-ben esett ki az NB1-ből, úgyhogy a 2000-es évek nem játszik.
ÁLOMSORSOLÁS!ÁLOMSORSOLÁS!ÁLOMSORSOLÁS! :D

"A fiatal dingó nagyon kedves jószág, ám felnőve bizalmatlanná, harapóssá, rendkívül önállóvá válik, ragadozó természete minduntalan kitör belőle, ezért háziállatként tartása semmiképpen nem ajánlott."

Avatar
SAW
Aranylabdás
Hozzászólások: 38321
Csatlakozott: 2005.07.27. 09:47
Tartózkodási hely: Tata

Re: Kettős rangadó lesz Debrecenben

HozzászólásSzerző: SAW » 2017.10.05. 13:23

dingo írta:
krisztian írta:A 90-es évek vége, 2000-es évek eleje környékén Csepelen is volt anno "kettős" rangadó, Csepel vs nemtomki és Honvéd vs Fradi egymás után.


A Csepel 97-ben esett ki az NB1-ből, úgyhogy a 2000-es évek nem játszik.

Kivéve ha a "nemtomki" FC sem volt akkor NB1-es.

Egyébként ez a kettős meccs jópofa dolog, főképp, hogy a vendég táborok is jóban vannak egymással. Bár gondolom, hogy a Diók már szívesebben játszanának otthon.
Elengedhetnélek... de nem válna javadra.

Avatar
MindigÚjpest
fanatikus
Hozzászólások: 14806
Csatlakozott: 2009.04.17. 09:30
Tartózkodási hely: otthon,munkahely

Re: Kettős rangadó lesz Debrecenben

HozzászólásSzerző: MindigÚjpest » 2017.10.05. 14:41

SAW írta:
dingo írta:
krisztian írta:A 90-es évek vége, 2000-es évek eleje környékén Csepelen is volt anno "kettős" rangadó, Csepel vs nemtomki és Honvéd vs Fradi egymás után.


A Csepel 97-ben esett ki az NB1-ből, úgyhogy a 2000-es évek nem játszik.

Kivéve ha a "nemtomki" FC sem volt akkor NB1-es.

Egyébként ez a kettős meccs jópofa dolog, főképp, hogy a vendég táborok is jóban vannak egymással. Bár gondolom, hogy a Diók már szívesebben játszanának otthon.
Szerintem úgy jobb,ha nincsenek jóban,úgy izgalmasabb.
Sosem felejtem el, volt hogy fociról mentünk át a Komjádiba, ott voltunk a BEK meneteléskor, világsztár csapatunk volt, aminek az egyik legfényesebben ragyogó csillaga Benedek Tibi volt. Nyugodj Békében bajnok!

Avatar
krisztian
Admin
Hozzászólások: 97081
Csatlakozott: 2008.02.07. 22:48
Tartózkodási hely: Budapest
Kapcsolat:

Re: Kettős rangadó lesz Debrecenben

HozzászólásSzerző: krisztian » 2017.10.05. 14:44

dingo írta:
krisztian írta:A 90-es évek vége, 2000-es évek eleje környékén Csepelen is volt anno "kettős" rangadó, Csepel vs nemtomki és Honvéd vs Fradi egymás után.


A Csepel 97-ben esett ki az NB1-ből, úgyhogy a 2000-es évek nem játszik.

Igazán megfogtad a lényeget.

Amúgy 1997.03.08-án Csepel-Haladás és Honvéd-Fradi, valamint 1997.03.22-én Csepel-Vasas és Honvéd-Újpest volt Csepelen.
“Ha egy kérdés megoldható, felesleges aggódni miatta. Ha nem lehet megoldani, az aggódás nem segít.”
LAZIO GRANDE LAZIO! A ROMA LA LAZIO C’E’ SOLO LA LAZIO
دولة اسرائيل Facebook Torna Club
1526. augusztus 29. Nem felejtünk!

Avatar
dingo
Sztár
Hozzászólások: 4695
Csatlakozott: 2008.10.05. 04:18
Tartózkodási hely: Kecskemét

Re: Kettős rangadó lesz Debrecenben

HozzászólásSzerző: dingo » 2017.10.05. 14:56

krisztian írta:
dingo írta:
krisztian írta:A 90-es évek vége, 2000-es évek eleje környékén Csepelen is volt anno "kettős" rangadó, Csepel vs nemtomki és Honvéd vs Fradi egymás után.


A Csepel 97-ben esett ki az NB1-ből, úgyhogy a 2000-es évek nem játszik.

Igazán megfogtad a lényeget.

Amúgy 1997.03.08-án Csepel-Haladás és Honvéd-Fradi, valamint 1997.03.22-én Csepel-Vasas és Honvéd-Újpest volt Csepelen.


Miért ? Csak azt mondtam, hogy 98 előtt keresgélj, nem kell ezen megsértődni.
ÁLOMSORSOLÁS!ÁLOMSORSOLÁS!ÁLOMSORSOLÁS! :D

"A fiatal dingó nagyon kedves jószág, ám felnőve bizalmatlanná, harapóssá, rendkívül önállóvá válik, ragadozó természete minduntalan kitör belőle, ezért háziállatként tartása semmiképpen nem ajánlott."

Avatar
Savaria1919
Aranylabdás
Hozzászólások: 18169
Csatlakozott: 2012.06.24. 08:36
Tartózkodási hely: Haliwood
Kapcsolat:

Re: Kettős rangadó lesz Debrecenben

HozzászólásSzerző: Savaria1919 » 2017.10.05. 17:14

Akkor lehetett volna az azt követő héten is. (Loki - Paks, Dió - Hali). Mi úgyis tiszántúli kiküldetésben leszünk előtte (Debrecen, Tiszaújváros), haza se kéne jönni. Plusz tavasszal egyel több meccsünk lenne az új stadionban. De nem, menjünk Sopronba, plusz majd tavasszal már Miskolcra...
Amúgy pont a félbeszakadt Vasas elleni meccsünkön beszéltük a szurkolótársakkal, hogy idén valamiért még jobban szívatnak (MLSz, aktuális ellenfél stb) minket. A februári Vasas - Halit áttették egy hónappal későbbre, hétköznap este 18:00-ra, mert a százmilliókért átrendezett Szuszának nem volt megfelelő a játéktere. Az MTK ellen szintén hétközben játszottunk, majd már az új szezonban a Fradival csütörtökön (az amúgy botrányos volt, tikkasztó idő, kb 35 fok, de a büfé bezárt a második félidő közepén. Aki akart inni valami frissítőt, választhatta a megbízható állagú csapvizet...). Most ugye ez az elromlott világítás, meg a pályaválasztás felcserélése a diók ellen. (zárójelben: a jegyek is drágultak, a Fradi ellen 2300, a Vidi ellen 2000 volt a vendég belépő).
És akkor csodálkozunk, hogy nincs néző?
Szombathely jobban szereti a Haladást, mert érzi, hogy szeretetével nem sztárokat és egyéneket támogat, hanem az eszményien tiszta amatőr sportszellemet.
Ez a tiszta sport a Haladás érdeme. A Haladás mindegyik játékosa él-hal az egyesületért, s a csapat minden mérkőzésén mindig megtesz mindent, ami tőle telik, akár az NB2-ben játszik, akár az NB1-ben.
- Képes Sport 1940.


Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 3 vendég