
Mint ismert, a címvédő Budapest Honvéd az NB I 11. fordulójának szombat este lejátszott rangadóján 4-1-es vereséget szenvedett a Bozsik-stadionban a Vasastól. A kispestiek trénere, Erik van der Meer a lefújást követően azt mondta, félidőben még bízott az újabb gólban.
„Ahogy az elmúlt mérkőzéseinken, sajnos megint jött az elején a gól egy rossz védekezés miatt. Ezután is jól játszottunk, építkeztünk, de kihagytuk a tizenegyest. Ezután mondtam is a segítőmnek, hogy ez bizony nagyon nehéz mérkőzés lesz. Sajnos be is igazolódott. A félidőben viszont azt mondtam a játékosaimnak, hogy csak így tovább! Menjünk és csináljuk, mert előbb-utóbb jönni fog a gól” – idézi a csapatot nyár óta felkészítő hollandot az NSO. Van der Meer szerint azonban a találat helyett egy számukra már megszokottá vált emberi mulasztás érkezett, ugyanis véleménye szerint a Vasas második gólját lesállás előzte meg.
„Az utóbbi időben ezek a hibák sajnos jelentősen befolyásolták az eredményességünket. Nem ezzel szeretném magyarázni a vereséget, de 2–0 után már sokkal nehezebb dolgunk volt. Ezután a védelemből cseréltem, kockáztattunk és megpróbáltuk megfordítani a mérkőzést, de nem sikerült” – nyilatkozta a tréner.
Vereségének köszönhetően az öt bajnoki óta nyeretlen bajnokcsapat visszaesett a hatodik helyre a tabellán.
Ezt mondta a Vasas trénere a bajnokcsapat kiütése után - NB1.hu
Budapest - Oenning nagyon elégedett.
