Náci drukkerei miatt bűnhődhet a Nationalelf

nb1.hu12
Toborzórajáró
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: 2012.03.10. 16:00

Náci drukkerei miatt bűnhődhet a Nationalelf

HozzászólásSzerző: nb1.hu12 » 2017.09.06. 20:55

Németország - A FIFA nem díjazza a karlendítést és a "Sieg Heil" felkiáltást.

Náci drukkerei miatt bűnhődhet a Nationalelf


A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) fegyelmi eljárást indított a német szövetséggel (DFB) szemben, mert a szurkolók egy csoportja megzavarta a mérkőzés előtti megemlékezést a csehek elleni, prágai világbajnoki selejtezőn, majd a múlt pénteki találkozó végén náci üdvözléssel ünnepelte a győzelmet.



A DFB ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a szóban forgó drukkerek nem hivatalos úton jutottak jegyekhez, hanem a helyszínen vásároltak belépőt. A mintegy 200 német szurkoló a német himnusz alatt a DFB-t szidta, megzavarta a gyászszünetet, melyet két elhunyt cseh futballvezetőre emlékezve tartottak, pirotechnikai eszközöket használt, végül pedig a 2-1-es győzelmet úgy ünnepelte, hogy a "Sieg" felkiáltásra "Heil"-lal válaszolt. A német szövetség várhatóan pénzbüntetést kap, de akár zárt kapus mérkőzést is elrendelhetnek.



 





 




Nézőket a lelátókra! - ez a válogatott edzőjének kívánsága - NB1.hu



Borist nem lepte meg Storck döntése Szoboszlairól




Avatar
Maradonapoli
Aranylabdás
Hozzászólások: 54495
Csatlakozott: 2006.01.30. 20:52

Re: Náci drukkerei miatt bűnhődhet a Nationalelf

HozzászólásSzerző: Maradonapoli » 2017.09.06. 21:01

Lefogadom drezdai brigantik voltak!
Burnsley FC, Borussia Münchengladbach

Avatar
HattoriHanzo
chef
Hozzászólások: 28201
Csatlakozott: 2005.09.19. 11:58
Tartózkodási hely: Oroszlány
Kapcsolat:

Re: Náci drukkerei miatt bűnhődhet a Nationalelf

HozzászólásSzerző: HattoriHanzo » 2017.09.06. 21:23

Maradonapoli írta:Lefogadom drezdai brigantik voltak!

Lefogadom, hogy a Csehszlovák Kém, alias Bratislava, alias Pozsony provokálta őket.
Csak a paranoiások élik túl...
ORBÁN EGY GECI!

BlancoAgilon38

Re: Náci drukkerei miatt bűnhődhet a Nationalelf

HozzászólásSzerző: BlancoAgilon38 » 2017.09.06. 21:28

Ha nem lesz zárt kapu, akkor szopjon lovat az UEFA!

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 80572
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Náci drukkerei miatt bűnhődhet a Nationalelf

HozzászólásSzerző: Adamek » 2017.09.06. 21:48

Maradonapoli írta:Lefogadom drezdai brigantik voltak!

lefogadom, hogy nem is náci hanem váci drukkerek voltak
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

Avatar
kristof98.haladas
BL-menõ
Hozzászólások: 8846
Csatlakozott: 2011.05.09. 18:17
Tartózkodási hely: Szombathely/Budapest

Re: Náci drukkerei miatt bűnhődhet a Nationalelf

HozzászólásSzerző: kristof98.haladas » 2017.09.06. 22:01

Hát ezek a németek...:)
HAJRÁ HALI!

Vénaszkenner
Serdülõ
Hozzászólások: 332
Csatlakozott: 2015.04.04. 23:51

Re: Náci drukkerei miatt bűnhődhet a Nationalelf

HozzászólásSzerző: Vénaszkenner » 2017.09.06. 22:57

Az utóbbi tizenegy év leggyalázatosabb válogatottbeli teljesítmények

Civilizált jó estét kívánok. A mai nap a legutóbbi tizenegy év öt (5) leggyalázatosabb magyar válogatottbeli teljesítményeket fogom ismertetni Önökkel. A lista elkészítéséhez Farkas Attila Márton segítségét vettem igénybe.

5. Tóth Bence (2017, Andorra)
Motiváció: Bár van választék bőven, sokan talán egyetértenek velem abban, hogy a magyar futball eddigi legsötétebb pillanata 2017 június 9. volt, amikor Andorra ellen megszégyenítettük Albert, Bene, Puskás, Bozsik és a többiek emlékét. Ebben a balhátvéd, Tóth Bence, járt az élen. A Puskás Akadémia játékosa elképesztően vérszegény teljesítménnyel rukkolt elő. Mintha ez nem lett volna elég egy magas vérnyomási szint eléréséhez, a politikailag irányított Nemzeti Sportnapilapunk másnap nagyon megvédte a kis köcsögöt, és (ha emlékeim nem csalnak) többek között "bátornak" nevezte a baloldalon nyújtott "játékát". Ha belegondolok, igazság szerint inkább a Szöllősi-lap megvédése húzott fel jobban, mint maga a teljesítmény, pedig az önmagában is borzasztó volt. Minden labda három méterre arrébb pattant szegénytől. Debutáló mérkőzésén nyilvánvalóan be volt fosva, de rettentő gyenge futballképességeit is demonstrálta, az biztos. Egy mentálisan gyenge, lassú és igazán falábú srácról van szó. Valahonnan nagyon tolják ezt a gyereket.

4. Guzmics Richárd (2013, Románia)
Motiváció: Teli volt a gatya. Eleinte nem volt igazságos Egerváritól a kezdőcsapatba jelőlése, mert addig a szombathelyi pályán legfeljebb 3000 néző előtt játszhatott, itt pedig 50 000 román cigány előtt kellett bizonyítani. Később persze megmutatta, hogy megüti a válogatott szintet. De ott és akkor bebarnult a bugyi, de nagyon. Életem egyik legborzasztóbb pillanata volt a hátrapasszt tévé előtt átélni. Hónapokig vártam arra a meccsre. Zárójelben teszem hozzá, hogy Devecserivel ellentétben (lásd lejebb) Guzmics tényleg feljavult a meccs következő részében, de ekkor is érződött, hogy izgul (mint a Risitas-videóból arra emlékezhetünk, Jenő minden szarért meg is dícsérte utána - "mint valami nyomorultat").

3. Devecseri Szilárd (2013, Hollandia)
Motiváció: Jesszusom. Devecseri ugyan csak egy félidőig játszott, de mély nyomott hagyott mindannyiunkban. Az az öngól...Ezt még fokozta Robben vigasztalása, amit a sportnapilap teljesen komoly módon érdemnek próbált ábrázolni, és hetekig ezt emelte ki mint a meccs egyetlen pozitívumát. Devecseri önkritikája legendai magasságokba emelte teljesítményét; szerinte az öngólon kívül jól, sőt kiválóan, játszott. A szombathelyi lokálpatrióták természetesen rögtön védelmébe is vették különböző fórumokon, tisztán emlékszem. Az igazság ezzel szemben az volt, hogy gyalázatosan játszott. Minden fejpárbajt elveszített, és egy nagy rakás szart rakott le az asztalra.

2. Király Gábor (2007, Norvégia)
Motiváció: Majdhogynem fölösleges. Mindenki emlékszik nem csak a pályán nyújtott hülyeségeire, hanem a meccs utáni nyilatkozatára is. Utóbbi nagyon sok prolinál kiverte a biztosítékot (nálam nem). A legbosszantóbb az egészben, hogy rögtön a selejtezősorozat elején rukkolt elő egy ilyennel. Még reménykedni sem volt időnk, már elszálltunk. Kabaré volt, amit Király előadott, főleg a negyedik gólnál.

1. Tőzsér Dániel (2008, Szlovénia)
Motiváció: Megérkeztünk a csúcsig. Ha most hírtelen három szót kellene írnom Tőzsér Dániel 2008 március 26. teljesítményéről, a következőkét választanám: flegma, lusta, dög. Amit Vass Ádámmal (az ő teljesítménye is felfért volna a listára, pedig egy darabig legalább annyit szopkodták fentről, mint ma Nagy Ádámot) összebohóckodtak a gólnál, azt talán csak a Mészárós-Varga duótól láttunk méltó választ az utóbbi években, amikor a románok ellen ügyetlenkedtek 2013-ban, a meccs végén. Az eznapi meccs után évekig jegelték Danikát a válogatottban. És bár divatszurkolóknál szépen lassan feledésbe merült a zalaegerszegben történt címeres mez teljes megcsúfolása, és sokan sírtak utána, csak Dárdai alatt jött az igazi comeback. Majdnem azt írtam, bár ne jött volna, de igazság szerint nem is volt annyira rossz a folytatásban - bár a párharcokat mindig is kerülte a középpályán -, és talán nem mert annyira beleszarni mindenbe mint Bajúsztörp alatt. Egy szó mint száz: Danikám, iszonyat gyenge küzdőképességed és önbecsülésed van, ami Szlovénia ellen nagyon kijött, és húzhatnál az Isten faszába a magyar futballból már.

Vigaszdíj: Tímár Krisztián (2009, Svédország), Vanczák Vilmos (2006, Málta), Bogdán Ádám (2013, Hollandia), Vass Ádám (2008, Szlovénia), Mészáros Norbert (2013, Románia), Varga József (2013, Románia), Vinicius (2017, Andorra), Markvárt Dávid (2017, Oroszország), Lang Ádám (2016, Svájc), Halmosi Péter (2009, Belgium).

Köszönöm a figyelmet, és ne feledjék, hogy ami ne öl meg, attól még mindig megrokkanhatsz.
"Ha sétálok a sporttelepen és meglátom a szemetet a földön, akkor nem felhívok valakit, hogy jöjjön oda és szedje fel, hanem lehajolok érte és kidobom." (Kubatov Gábor, 2017)

Avatar
Savaria1919
Aranylabdás
Hozzászólások: 18169
Csatlakozott: 2012.06.24. 08:36
Tartózkodási hely: Haliwood
Kapcsolat:

Re: Náci drukkerei miatt bűnhődhet a Nationalelf

HozzászólásSzerző: Savaria1919 » 2017.09.07. 02:26

Vénaszkenner írta:
5. Tóth Bence (2017, Andorra)
Ha belegondolok, Igazság szerint inkább a Szöllősi-lap megvédése húzott fel jobban, mint maga a teljesítmény, pedig az önmagában is borzasztó volt.

4. Guzmics Richárd (2013, Románia)
a szombathelyi pályán legfeljebb 3000 néző előtt játszhatott

5: a felcsúti hivatalos klubhonlap az alábbiakat írta a mérkőzést követően: "Tóth Bence első válogatott mérkőzésén a nemzeti tizenegy egyik legjobbja volt."

4: Guzmics alapembere volt a bronzcsapatunknak, mely 7000-es átlagnézőszámot produkált, szóval az a legfeljebb 3000 még kerekítésnek is rossz. Persze nyilván nem hasonlítható a Rohonci atmoszférája a román stadion 50 000 emberéhez képest.
Szombathely jobban szereti a Haladást, mert érzi, hogy szeretetével nem sztárokat és egyéneket támogat, hanem az eszményien tiszta amatőr sportszellemet.
Ez a tiszta sport a Haladás érdeme. A Haladás mindegyik játékosa él-hal az egyesületért, s a csapat minden mérkőzésén mindig megtesz mindent, ami tőle telik, akár az NB2-ben játszik, akár az NB1-ben.
- Képes Sport 1940.

moszkvicsslusszkulcs
Profi
Hozzászólások: 2056
Csatlakozott: 2011.05.04. 21:16
Tartózkodási hely: bakterház
Kapcsolat:

Re: Náci drukkerei miatt bűnhődhet a Nationalelf

HozzászólásSzerző: moszkvicsslusszkulcs » 2017.09.07. 08:12

maradtak még normális németek
"javulnék én édesanyám,de nem olyan könnyû az faluhelyen"


kubatov takarodj !!!

SuperDepor
Moderátor
Hozzászólások: 43271
Csatlakozott: 2006.03.07. 23:03
Tartózkodási hely: Magyar-Osztrák Monarchia

Re: Náci drukkerei miatt bűnhődhet a Nationalelf

HozzászólásSzerző: SuperDepor » 2017.09.07. 08:26

Maradonapoli írta:Lefogadom drezdai brigantik voltak!

Hamburg piroslámpás kerületéből jöttek.
Ne aggódjatok hát a holnapért mert a holnap majd aggódik magáért. Elég minden napnak a maga baja.

Avatar
SAW
Aranylabdás
Hozzászólások: 38321
Csatlakozott: 2005.07.27. 09:47
Tartózkodási hely: Tata

Re: Náci drukkerei miatt bűnhődhet a Nationalelf

HozzászólásSzerző: SAW » 2017.09.07. 08:33

Büdös prosztó népség.
Elengedhetnélek... de nem válna javadra.

Avatar
adrenalin69
Aranylabdás
Hozzászólások: 18892
Csatlakozott: 2006.05.06. 16:50
Tartózkodási hely: Firenze
Kapcsolat:

Re: Náci drukkerei miatt bűnhődhet a Nationalelf

HozzászólásSzerző: adrenalin69 » 2017.09.07. 08:33

moszkvicsslusszkulcs írta:maradtak még normális németek

Lehet, hogy csak tele van a tökük valamivel...
Az Újpest csapata megszakítás nélkül,1912-óta nb1-es.
Vannak, akik nem eladók,
És hitüket belül hordják,
Nem látszik a gyöngy a sárban,
Mégis övék az ország.

Avatar
Sub Pop
Moderátor
Hozzászólások: 27958
Csatlakozott: 2006.07.29. 17:15

Re: Náci drukkerei miatt bűnhődhet a Nationalelf

HozzászólásSzerző: Sub Pop » 2017.09.07. 09:29

BlancoAgilon38 írta:Ha nem lesz zárt kapu, akkor szopjon lovat az UEFA!

Remélem nem lesz. Egy normális drukker sem érdemli meg, hogy a mindenkori idióta kisebbség miatt büntessék a lelátón, nemzettől, kluboktól függetlenül.
Puskás-Kispest-Hungary

BlancoAgilon38

Re: Náci drukkerei miatt bűnhődhet a Nationalelf

HozzászólásSzerző: BlancoAgilon38 » 2017.09.07. 10:20

Sub Pop írta:
BlancoAgilon38 írta:Ha nem lesz zárt kapu, akkor szopjon lovat az UEFA!

Remélem nem lesz. Egy normális drukker sem érdemli meg, hogy a mindenkori idióta kisebbség miatt büntessék a lelátón, nemzettől, kluboktól függetlenül.

Arra gondoltam, hogy mi egy Izrael elleni barátságos után rögtön megkaptuk a románok ellenit zárt kapusnak. A mércére vagyok kíváncsi, egyébként jogos, amit írsz.

Avatar
dingo
Sztár
Hozzászólások: 4695
Csatlakozott: 2008.10.05. 04:18
Tartózkodási hely: Kecskemét

Re: Náci drukkerei miatt bűnhődhet a Nationalelf

HozzászólásSzerző: dingo » 2017.09.07. 10:54

Savaria1919 írta:
Vénaszkenner írta:
5. Tóth Bence (2017, Andorra)
Ha belegondolok, Igazság szerint inkább a Szöllősi-lap megvédése húzott fel jobban, mint maga a teljesítmény, pedig az önmagában is borzasztó volt.

4. Guzmics Richárd (2013, Románia)
a szombathelyi pályán legfeljebb 3000 néző előtt játszhatott

5: a felcsúti hivatalos klubhonlap az alábbiakat írta a mérkőzést követően: "Tóth Bence első válogatott mérkőzésén a nemzeti tizenegy egyik legjobbja volt."

4: Guzmics alapembere volt a bronzcsapatunknak, mely 7000-es átlagnézőszámot produkált, szóval az a legfeljebb 3000 még kerekítésnek is rossz. Persze nyilván nem hasonlítható a Rohonci atmoszférája a román stadion 50 000 emberéhez képest.


Hát az a 7000 igencsak erős felfelé kerekítés
ÁLOMSORSOLÁS!ÁLOMSORSOLÁS!ÁLOMSORSOLÁS! :D

"A fiatal dingó nagyon kedves jószág, ám felnőve bizalmatlanná, harapóssá, rendkívül önállóvá válik, ragadozó természete minduntalan kitör belőle, ezért háziállatként tartása semmiképpen nem ajánlott."

SuperDepor
Moderátor
Hozzászólások: 43271
Csatlakozott: 2006.03.07. 23:03
Tartózkodási hely: Magyar-Osztrák Monarchia

Re: Náci drukkerei miatt bűnhődhet a Nationalelf

HozzászólásSzerző: SuperDepor » 2017.09.07. 10:57

ennek az egésznek egyébként mi volt az apropója, mert az tuti, h erre készültek, nem pedig hirtelen rákezdett valaki majd a többi csatlakozott hozzá.
a DFB-t is többször szidták
Ne aggódjatok hát a holnapért mert a holnap majd aggódik magáért. Elég minden napnak a maga baja.

Avatar
dingo
Sztár
Hozzászólások: 4695
Csatlakozott: 2008.10.05. 04:18
Tartózkodási hely: Kecskemét

Re: Náci drukkerei miatt bűnhődhet a Nationalelf

HozzászólásSzerző: dingo » 2017.09.07. 10:58

BlancoAgilon38 írta:
Sub Pop írta:
BlancoAgilon38 írta:Ha nem lesz zárt kapu, akkor szopjon lovat az UEFA!

Remélem nem lesz. Egy normális drukker sem érdemli meg, hogy a mindenkori idióta kisebbség miatt büntessék a lelátón, nemzettől, kluboktól függetlenül.

Arra gondoltam, hogy mi egy Izrael elleni barátságos után rögtön megkaptuk a románok ellenit zárt kapusnak. A mércére vagyok kíváncsi, egyébként jogos, amit írsz.


Jó de nálunk negatívabbak voltak a szurkolók mert míg itt szidtak egyeseket, a németeknél éltettek.
ÁLOMSORSOLÁS!ÁLOMSORSOLÁS!ÁLOMSORSOLÁS! :D

"A fiatal dingó nagyon kedves jószág, ám felnőve bizalmatlanná, harapóssá, rendkívül önállóvá válik, ragadozó természete minduntalan kitör belőle, ezért háziállatként tartása semmiképpen nem ajánlott."

Avatar
dingo
Sztár
Hozzászólások: 4695
Csatlakozott: 2008.10.05. 04:18
Tartózkodási hely: Kecskemét

Re: Náci drukkerei miatt bűnhődhet a Nationalelf

HozzászólásSzerző: dingo » 2017.09.07. 11:07

SuperDepor írta:ennek az egésznek egyébként mi volt az apropója, mert az tuti, h erre készültek, nem pedig hirtelen rákezdett valaki majd a többi csatlakozott hozzá.
a DFB-t is többször szidták


Szept 1.-én volt a meccs. Lehet azért. Bár a cseheknek ahhoz már sok közük nem volt.
ÁLOMSORSOLÁS!ÁLOMSORSOLÁS!ÁLOMSORSOLÁS! :D

"A fiatal dingó nagyon kedves jószág, ám felnőve bizalmatlanná, harapóssá, rendkívül önállóvá válik, ragadozó természete minduntalan kitör belőle, ezért háziállatként tartása semmiképpen nem ajánlott."

Kegyetlen
Világsztár
Hozzászólások: 11328
Csatlakozott: 2005.08.17. 06:48

Re: Náci drukkerei miatt bűnhődhet a Nationalelf

HozzászólásSzerző: Kegyetlen » 2017.09.07. 12:24

dingo írta:
BlancoAgilon38 írta:
Sub Pop írta:Remélem nem lesz. Egy normális drukker sem érdemli meg, hogy a mindenkori idióta kisebbség miatt büntessék a lelátón, nemzettől, kluboktól függetlenül.

Arra gondoltam, hogy mi egy Izrael elleni barátságos után rögtön megkaptuk a románok ellenit zárt kapusnak. A mércére vagyok kíváncsi, egyébként jogos, amit írsz.


Jó de nálunk negatívabbak voltak a szurkolók mert míg itt szidtak egyeseket, a németeknél éltettek.

meg itt jobban féltek az izraeliták...remegtek, vacogtak...

Avatar
nyúl
Kincstári Főegerész
Hozzászólások: 47770
Csatlakozott: 2005.09.14. 13:36

Re: Náci drukkerei miatt bűnhődhet a Nationalelf

HozzászólásSzerző: nyúl » 2017.09.07. 12:28

Vénaszkenner írta:Az utóbbi tizenegy év leggyalázatosabb válogatottbeli teljesítmények

Civilizált jó estét kívánok. A mai nap a legutóbbi tizenegy év öt (5) leggyalázatosabb magyar válogatottbeli teljesítményeket fogom ismertetni Önökkel. A lista elkészítéséhez Farkas Attila Márton segítségét vettem igénybe.

5. Tóth Bence (2017, Andorra)
Motiváció: Bár van választék bőven, sokan talán egyetértenek velem abban, hogy a magyar futball eddigi legsötétebb pillanata 2017 június 9. volt, amikor Andorra ellen megszégyenítettük Albert, Bene, Puskás, Bozsik és a többiek emlékét. Ebben a balhátvéd, Tóth Bence, járt az élen. A Puskás Akadémia játékosa elképesztően vérszegény teljesítménnyel rukkolt elő. Mintha ez nem lett volna elég egy magas vérnyomási szint eléréséhez, a politikailag irányított Nemzeti Sportnapilapunk másnap nagyon megvédte a kis köcsögöt, és (ha emlékeim nem csalnak) többek között "bátornak" nevezte a baloldalon nyújtott "játékát". Ha belegondolok, igazság szerint inkább a Szöllősi-lap megvédése húzott fel jobban, mint maga a teljesítmény, pedig az önmagában is borzasztó volt. Minden labda három méterre arrébb pattant szegénytől. Debutáló mérkőzésén nyilvánvalóan be volt fosva, de rettentő gyenge futballképességeit is demonstrálta, az biztos. Egy mentálisan gyenge, lassú és igazán falábú srácról van szó. Valahonnan nagyon tolják ezt a gyereket.

4. Guzmics Richárd (2013, Románia)
Motiváció: Teli volt a gatya. Eleinte nem volt igazságos Egerváritól a kezdőcsapatba jelőlése, mert addig a szombathelyi pályán legfeljebb 3000 néző előtt játszhatott, itt pedig 50 000 román cigány előtt kellett bizonyítani. Később persze megmutatta, hogy megüti a válogatott szintet. De ott és akkor bebarnult a bugyi, de nagyon. Életem egyik legborzasztóbb pillanata volt a hátrapasszt tévé előtt átélni. Hónapokig vártam arra a meccsre. Zárójelben teszem hozzá, hogy Devecserivel ellentétben (lásd lejebb) Guzmics tényleg feljavult a meccs következő részében, de ekkor is érződött, hogy izgul (mint a Risitas-videóból arra emlékezhetünk, Jenő minden szarért meg is dícsérte utána - "mint valami nyomorultat").

3. Devecseri Szilárd (2013, Hollandia)
Motiváció: Jesszusom. Devecseri ugyan csak egy félidőig játszott, de mély nyomott hagyott mindannyiunkban. Az az öngól...Ezt még fokozta Robben vigasztalása, amit a sportnapilap teljesen komoly módon érdemnek próbált ábrázolni, és hetekig ezt emelte ki mint a meccs egyetlen pozitívumát. Devecseri önkritikája legendai magasságokba emelte teljesítményét; szerinte az öngólon kívül jól, sőt kiválóan, játszott. A szombathelyi lokálpatrióták természetesen rögtön védelmébe is vették különböző fórumokon, tisztán emlékszem. Az igazság ezzel szemben az volt, hogy gyalázatosan játszott. Minden fejpárbajt elveszített, és egy nagy rakás szart rakott le az asztalra.

2. Király Gábor (2007, Norvégia)
Motiváció: Majdhogynem fölösleges. Mindenki emlékszik nem csak a pályán nyújtott hülyeségeire, hanem a meccs utáni nyilatkozatára is. Utóbbi nagyon sok prolinál kiverte a biztosítékot (nálam nem). A legbosszantóbb az egészben, hogy rögtön a selejtezősorozat elején rukkolt elő egy ilyennel. Még reménykedni sem volt időnk, már elszálltunk. Kabaré volt, amit Király előadott, főleg a negyedik gólnál.

1. Tőzsér Dániel (2008, Szlovénia)
Motiváció: Megérkeztünk a csúcsig. Ha most hírtelen három szót kellene írnom Tőzsér Dániel 2008 március 26. teljesítményéről, a következőkét választanám: flegma, lusta, dög. Amit Vass Ádámmal (az ő teljesítménye is felfért volna a listára, pedig egy darabig legalább annyit szopkodták fentről, mint ma Nagy Ádámot) összebohóckodtak a gólnál, azt talán csak a Mészárós-Varga duótól láttunk méltó választ az utóbbi években, amikor a románok ellen ügyetlenkedtek 2013-ban, a meccs végén. Az eznapi meccs után évekig jegelték Danikát a válogatottban. És bár divatszurkolóknál szépen lassan feledésbe merült a zalaegerszegben történt címeres mez teljes megcsúfolása, és sokan sírtak utána, csak Dárdai alatt jött az igazi comeback. Majdnem azt írtam, bár ne jött volna, de igazság szerint nem is volt annyira rossz a folytatásban - bár a párharcokat mindig is kerülte a középpályán -, és talán nem mert annyira beleszarni mindenbe mint Bajúsztörp alatt. Egy szó mint száz: Danikám, iszonyat gyenge küzdőképességed és önbecsülésed van, ami Szlovénia ellen nagyon kijött, és húzhatnál az Isten faszába a magyar futballból már.

Vigaszdíj: Tímár Krisztián (2009, Svédország), Vanczák Vilmos (2006, Málta), Bogdán Ádám (2013, Hollandia), Vass Ádám (2008, Szlovénia), Mészáros Norbert (2013, Románia), Varga József (2013, Románia), Vinicius (2017, Andorra), Markvárt Dávid (2017, Oroszország), Lang Ádám (2016, Svájc), Halmosi Péter (2009, Belgium).

Köszönöm a figyelmet, és ne feledjék, hogy ami ne öl meg, attól még mindig megrokkanhatsz.
Azon a 2006-os máltai estén Juhász Rolandon is kiserkent pár lúdtoll, amikor Mifsud úgy forgatta, mint özvegyasszony a Bibliát.
Az 1. helyezéssel egyetértek. Nálam soha többé nem lehetett volna válogatott. Egyszerűen megállt, miután elpasszolta a labdát.


Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 3 vendég