
Wesley Sneijder a Manchester United hívek nagy sajnálatára egyre közelebb áll az egyezséghez a Nice csapatával, amely az elmúlt idényben várakozáson felül teljesített a francia bajnokságban és a harmadik helyen végzett – jelentette az m4sport.hu. A 131-szeres holland válogatott középpályás a Manchester United menedzserének, José Mourinhónak is a tervei között szerepelt. A Vörös Ördögök szurkolói örvendeztek a hír hallatán, de a jelek szerint csalódniuk kell, mert a veterán játékos az OGC Nice csapatának vezetőivel gyakorlatilag mindenben megegyezett.
Sneijder rutinosnak mutatkozott és előrelátóan kivásárolta magát szerződéséből, hogy szabadon választhasson magának új székhelyet. A sikeres pályafutással büszkélkedhető támadó 4,5 millió eurót fizetett a Galatasaraynak, a kedvének tetsző döntés érdekében. A 33 éves klasszis minden klubnál, ahol megfordult, bajnoki címeket ünnepelhetett. Ezek közé tartozott nevelőegyesülete, az Ajax, a spanyol Real Madrid, az olasz Internazionale és a török Galatasaray. Az Interrel 2010-ben a Bajnokok Ligáját is sikerült megnyernie, sőt ugyanebben az évben világbajnoki döntőt játszhatott, amelyet az Oranje 1–0-ra bukott el a spanyolokkal szemben.
A hét távozó - NB3.hu
Dunaújvárosi távozók