Húsz gól és a teljes középpálya távozott Mezőkövesdről

nb1.hu12
Toborzórajáró
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: 2012.03.10. 16:00

Húsz gól és a teljes középpálya távozott Mezőkövesdről

HozzászólásSzerző: nb1.hu12 » 2017.07.06. 07:58

Mezőkövesd - A vezetőedző szerint hátul rendben vannak, de elől...

Húsz gól és a teljes középpálya távozott Mezőkövesdről

A csapatépítésről nyilatkozott a klub honlapjának Radványi Miklós, a Mezőkövesd Zsóry vezetőedzője. Mint mondta, hátul már szinte rendben vannak, a középpályát azonban teljesen újjá kell építenie.

„Ha sarkosan akarok fogalmazni, távozott a nyáron a csapatból 20 gól. Elment az egész középpályám, így ez az új szezonkezdet nem lesz egyszerű, de ez a szép edzői feladat. Szerettem volna ha marad Bacelic-Grgic, de neki lejárt a kölcsönszerződése, Egerszegi velünk kezdte el a munkát, majd jelezte máshol folytatja, míg Molnárnak lett a Puskásnál egy lehetősége, Sós pedig visszatért Debrecenbe ahova szerződés kötötte. Ők mindannyian stabil csapattagok voltak a szezon végén, de elment még Tarmo Kink is. Nem rövid folyamat egy új csapatot összegyúrni, de most ezen dolgozunk. Szombaton a Balmazújváros ellen is volt hét olyan játékos a kezdőcsapatban, akik az utolsó bajnokikon nem játszottak.”

„Hátul viszont jól megvagyunk. Van három kiváló kapusom, emellett ha a védelmet összegyúrom akkor nagyon stabil hátsó alakzattal fogunk rendelkezni. Én mindig azt mondtam, hogy a csapatomat hátulról kell elkezdeni felépíteni, ez most is így van, lépésről-lépésre haladunk, bízom benne, hogy minden a terv szerint alakul majd.”

<blockquote class="embedly-card"><h4><a href="http://nb1.hu/otp-bank-liga/ukrajnaban-is-helytallt-a-balmazujvaros">Ukrajnában is helytállt a Balmazújváros - NB1.hu</a></h4><p>Ha a bajnokságban is így jönnek majd az eredmények, nem lesz gond</p></blockquote>

<script async src="//cdn.embedly.com/widgets/platform.js" charset="UTF-8"></script> 

„Az új játékosaink véleményem szerint mindannyian erősségei lesznek az újjáalakuló csapatunknak, Pillár egy kiváló védő, aki 150 élvonalbeli meccset játszott Szlovákiában, tapasztalt jó játékos akinek időre van szüksége, remélhetőleg hamarosan itt lesz a családja is vele, és akkor a magyar bajnokság egyik legjobb belső védőjét ismerhetik meg majd személyében a szurkolók. Ugyanezt mondhatom el Brasenről is, ő a játékosom volt korábban. Sajnos az utolsó félévben jegelték őt Dunaszerdahelyen, mert nem hosszabbított szerződést.”

„Novák Csanád fiatal kora ellenére már rutinnal rendelkezik, termete tiszteletet parancsol, ő is a csapat nagy erőssége lehet. A középpálya közepére érkezett Keita akiről mindent elmond, hogy a görög ligában légiósként lehúzott hét évet. Vadnai Dániel az MTK-iskola neveltje, nagyon technikás játékos, jó focista, aki nem fél a labdától. Neki jó az előre játéka, több poszton is tudom használni. Lázár Pál pedig rutinos bekk, aki hasznunkra lehet. Szalai Attila pedig fiatal tehetség, akivel komolyan számolok.”

Avatar
Dzsotti
Aranylabdás
Hozzászólások: 24626
Csatlakozott: 2006.02.06. 09:19
Tartózkodási hely: Diósgyõr

Re: Húsz gól és a teljes középpálya távozott Mezőkövesdről

HozzászólásSzerző: Dzsotti » 2017.07.06. 14:29

Nocsak! Nem is tudtam, hogy Lázár megint akar focizni...
Érted élek én!

Avatar
Maradonapoli
Aranylabdás
Hozzászólások: 54492
Csatlakozott: 2006.01.30. 20:52

Re: Húsz gól és a teljes középpálya távozott Mezőkövesdről

HozzászólásSzerző: Maradonapoli » 2017.07.06. 14:44

Ezek a játékosok Soros György kottájából játszottak, szánt szándékkal majdnem kiejtették a klubot. Ez felháborító!
Burnsley FC, Borussia Münchengladbach

Avatar
just
Tartalék
Hozzászólások: 1226
Csatlakozott: 2007.03.28. 11:13

Re: Húsz gól és a teljes középpálya távozott Mezőkövesdről

HozzászólásSzerző: just » 2017.07.06. 18:33

Novák Csanád meg a nagy erősség :D :D Ekkora antitalentumot a föld még nem b@szott :D
"Úgy vélem,a mûvem csak akkor lesz befejezve ha meghaltam és eltemetnek" John Lennon
Angyalföld
http://www.youtube.com/watch?v=I-NRriHlLUk

aszurkolo
Világsztár
Hozzászólások: 13607
Csatlakozott: 2005.11.05. 22:16
Tartózkodási hely: Kitiltva

Re: Húsz gól és a teljes középpálya távozott Mezőkövesdről

HozzászólásSzerző: aszurkolo » 2017.07.06. 18:40

Legalább meg van az egyik kieső.

Avatar
ManBat
Aranylabdás
Hozzászólások: 21627
Csatlakozott: 2014.07.21. 18:56
Tartózkodási hely: ahol a szekeret tolják

Re: Húsz gól és a teljes középpálya távozott Mezőkövesdről

HozzászólásSzerző: ManBat » 2017.07.06. 18:45

aszurkolo írta:Legalább meg van az egyik kieső.

Kövesd, Balmaz. Idén nem nagyon várhatóak izgalmak. Bár ki tudja.
Az idő lejár
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél

НИКОГАШ СЕВЕРНА!

Westman
Tartalék
Hozzászólások: 1674
Csatlakozott: 2014.01.26. 10:19
Tartózkodási hely: Hungary

Re: Húsz gól és a teljes középpálya távozott Mezőkövesdről

HozzászólásSzerző: Westman » 2017.07.06. 18:52

ManBat írta:
aszurkolo írta:Legalább meg van az egyik kieső.

Kövesd, Balmaz. Idén nem nagyon várhatóak izgalmak. Bár ki tudja.

Azért még a Haladás és Paks várandós lehet a kiesés szelétől,de majd meglátjuk.Túl egyszerű lenne a képlet ha Balmaz és Kövesd menne NB2-be,bár egyiket sem hiányolnám,igaz a Paksot sem.

Avatar
Savaria1919
Aranylabdás
Hozzászólások: 18169
Csatlakozott: 2012.06.24. 08:36
Tartózkodási hely: Haliwood
Kapcsolat:

Re: Húsz gól és a teljes középpálya távozott Mezőkövesdről

HozzászólásSzerző: Savaria1919 » 2017.07.06. 19:36

Westman írta:
ManBat írta:
aszurkolo írta:Legalább meg van az egyik kieső.

Kövesd, Balmaz. Idén nem nagyon várhatóak izgalmak. Bár ki tudja.

Azért még a Haladás és Paks várandós lehet a kiesés szelétől,de majd meglátjuk.Túl egyszerű lenne a képlet ha Balmaz és Kövesd menne NB2-be,bár egyiket sem hiányolnám,igaz a Paksot sem.

Mi annyira nem gyengültünk szerintem, hogy a kiesés elől kelljen menekülnünk szerintem, a 6-7. hely környékére jók lehetünk.
Szombathely jobban szereti a Haladást, mert érzi, hogy szeretetével nem sztárokat és egyéneket támogat, hanem az eszményien tiszta amatőr sportszellemet.
Ez a tiszta sport a Haladás érdeme. A Haladás mindegyik játékosa él-hal az egyesületért, s a csapat minden mérkőzésén mindig megtesz mindent, ami tőle telik, akár az NB2-ben játszik, akár az NB1-ben.
- Képes Sport 1940.

manderel
Légiós
Hozzászólások: 6649
Csatlakozott: 2011.10.14. 18:35
Tartózkodási hely: Gyirmót-B közép

Re: Húsz gól és a teljes középpálya távozott Mezőkövesdről

HozzászólásSzerző: manderel » 2017.07.07. 04:42

Savaria1919 írta:
Westman írta:
ManBat írta:Kövesd, Balmaz. Idén nem nagyon várhatóak izgalmak. Bár ki tudja.

Azért még a Haladás és Paks várandós lehet a kiesés szelétől,de majd meglátjuk.Túl egyszerű lenne a képlet ha Balmaz és Kövesd menne NB2-be,bár egyiket sem hiányolnám,igaz a Paksot sem.

Mi annyira nem gyengültünk szerintem, hogy a kiesés elől kelljen menekülnünk szerintem, a 6-7. hely környékére jók lehetünk.

A Paksnak meg mégkevésbé van félnivalója. Legalábbis nem hallottam sok fontos távozóról ott sem.
GYIRMÓT

John McClane
Aranylabdás
Hozzászólások: 60364
Csatlakozott: 2009.04.02. 18:29
Tartózkodási hely: Szombat

Re: Húsz gól és a teljes középpálya távozott Mezőkövesdről

HozzászólásSzerző: John McClane » 2017.07.07. 09:11

manderel írta:
Savaria1919 írta:
Westman írta:
Azért még a Haladás és Paks várandós lehet a kiesés szelétől,de majd meglátjuk.Túl egyszerű lenne a képlet ha Balmaz és Kövesd menne NB2-be,bár egyiket sem hiányolnám,igaz a Paksot sem.

Mi annyira nem gyengültünk szerintem, hogy a kiesés elől kelljen menekülnünk szerintem, a 6-7. hely környékére jók lehetünk.

A Paksnak meg mégkevésbé van félnivalója. Legalábbis nem hallottam sok fontos távozóról ott sem.

A Paks Csertőivel soha nem fog kiesni,azt sem hiszem,hogy a többiek annyit erősödtek,a Hali meg gyengült,hogy ők essenek ki.
A Balmaz tutinak tűnik,a Kövesd is,de talán ők megtréfálhatják a Diósgyőrt,esetleg az Újpestet,bár én titkon bízom abban,hogy a Felcsút megint óriási balfasz lesz.Arra sem gondolt senki,hogy Jarnival kiesnek,a keretük akkor sem volt rossz
Cech-Ivanovic,Terry,Dragoner,Szkukalek-Lampard,Wedgbury-Kriston,Gera,Hazard-Drogba
Edzo:Jose Mourinho
Dibusz-Stockley,Gyepes,Carvalho,Ashley Cole-Essien,Lipcsei-Seydi,Lisztes,Podolski-Elding
Edzo:Kondas Elemer

Avatar
ManBat
Aranylabdás
Hozzászólások: 21627
Csatlakozott: 2014.07.21. 18:56
Tartózkodási hely: ahol a szekeret tolják

Re: Húsz gól és a teljes középpálya távozott Mezőkövesdről

HozzászólásSzerző: ManBat » 2017.07.07. 09:18

John McClane írta:
manderel írta:
Savaria1919 írta:Mi annyira nem gyengültünk szerintem, hogy a kiesés elől kelljen menekülnünk szerintem, a 6-7. hely környékére jók lehetünk.

bár szarul erősítettünk, de idén nem fenyeget minket a kiesés, ahhoz több, mint fél év HF kellett, hogy oda kerüljünk
Az idő lejár
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél

НИКОГАШ СЕВЕРНА!

Avatar
MindigÚjpest
fanatikus
Hozzászólások: 14806
Csatlakozott: 2009.04.17. 09:30
Tartózkodási hely: otthon,munkahely

Re: Húsz gól és a teljes középpálya távozott Mezőkövesdről

HozzászólásSzerző: MindigÚjpest » 2017.07.07. 11:05

Dzsotti írta:Nocsak! Nem is tudtam, hogy Lázár megint akar focizni...
Pedig már emberdenevér kifejtette rosszallását ez ügyben.
Sosem felejtem el, volt hogy fociról mentünk át a Komjádiba, ott voltunk a BEK meneteléskor, világsztár csapatunk volt, aminek az egyik legfényesebben ragyogó csillaga Benedek Tibi volt. Nyugodj Békében bajnok!

Avatar
Dzsotti
Aranylabdás
Hozzászólások: 24626
Csatlakozott: 2006.02.06. 09:19
Tartózkodási hely: Diósgyõr

Re: Húsz gól és a teljes középpálya távozott Mezőkövesdről

HozzászólásSzerző: Dzsotti » 2017.07.07. 16:02

MindigÚjpest írta:
Dzsotti írta:Nocsak! Nem is tudtam, hogy Lázár megint akar focizni...
Pedig már emberdenevér kifejtette rosszallását ez ügyben.

Ritkán tudom már csak olvasni az oldalt sajnos/szerencsére.
Nem találkoztam a hirrel még.
Érted élek én!

Avatar
Dzsotti
Aranylabdás
Hozzászólások: 24626
Csatlakozott: 2006.02.06. 09:19
Tartózkodási hely: Diósgyõr

Re: Húsz gól és a teljes középpálya távozott Mezőkövesdről

HozzászólásSzerző: Dzsotti » 2017.07.07. 16:04

John McClane írta:
manderel írta:
Savaria1919 írta:Mi annyira nem gyengültünk szerintem, hogy a kiesés elől kelljen menekülnünk szerintem, a 6-7. hely környékére jók lehetünk.

A Paksnak meg mégkevésbé van félnivalója. Legalábbis nem hallottam sok fontos távozóról ott sem.

A Paks Csertőivel soha nem fog kiesni,azt sem hiszem,hogy a többiek annyit erősödtek,a Hali meg gyengült,hogy ők essenek ki.
A Balmaz tutinak tűnik,a Kövesd is,de talán ők megtréfálhatják a Diósgyőrt,esetleg az Újpestet,bár én titkon bízom abban,hogy a Felcsút megint óriási balfasz lesz.Arra sem gondolt senki,hogy Jarnival kiesnek,a keretük akkor sem volt rossz

Horváth már nincs itt szerencsére, csak szólok.
Érted élek én!

Cselszky
Aranylabdás
Hozzászólások: 98756
Csatlakozott: 2006.07.21. 12:19
Tartózkodási hely: Budapest (Debrecen)

Re: Húsz gól és a teljes középpálya távozott Mezőkövesdről

HozzászólásSzerző: Cselszky » 2017.07.07. 16:05

John McClane írta:
manderel írta:
Savaria1919 írta:Mi annyira nem gyengültünk szerintem, hogy a kiesés elől kelljen menekülnünk szerintem, a 6-7. hely környékére jók lehetünk.

A Paksnak meg mégkevésbé van félnivalója. Legalábbis nem hallottam sok fontos távozóról ott sem.

A Paks Csertőivel soha nem fog kiesni,azt sem hiszem,hogy a többiek annyit erősödtek,a Hali meg gyengült,hogy ők essenek ki.
A Balmaz tutinak tűnik,a Kövesd is,de talán ők megtréfálhatják a Diósgyőrt,esetleg az Újpestet,bár én titkon bízom abban,hogy a Felcsút megint óriási balfasz lesz.Arra sem gondolt senki,hogy Jarnival kiesnek,a keretük akkor sem volt rossz

Mi ez? Bástya elvtársat már meg sem akarják gyilkolni?
GARAMVÖLGYI LAJOS (1952-2008) :( Köszönet mindenért, Gara! MIKLÓS FEHÉR (1979 - PARA SEMPRE) Tóth Móni, nyugodj békében! :( Soha nem feledünk! R.I.P. Baldj! :( DVSC-TEVA!

SuperDepor
Moderátor
Hozzászólások: 43267
Csatlakozott: 2006.03.07. 23:03
Tartózkodási hely: Magyar-Osztrák Monarchia

Re: Húsz gól és a teljes középpálya távozott Mezőkövesdről

HozzászólásSzerző: SuperDepor » 2017.07.07. 16:10

Dzsotti írta:
John McClane írta:
manderel írta:A Paksnak meg mégkevésbé van félnivalója. Legalábbis nem hallottam sok fontos távozóról ott sem.

A Paks Csertőivel soha nem fog kiesni,azt sem hiszem,hogy a többiek annyit erősödtek,a Hali meg gyengült,hogy ők essenek ki.
A Balmaz tutinak tűnik,a Kövesd is,de talán ők megtréfálhatják a Diósgyőrt,esetleg az Újpestet,bár én titkon bízom abban,hogy a Felcsút megint óriási balfasz lesz.Arra sem gondolt senki,hogy Jarnival kiesnek,a keretük akkor sem volt rossz

Horváth már nincs itt szerencsére, csak szólok.

a borsodi fradista minket mindig hátra sorol
Ne aggódjatok hát a holnapért mert a holnap majd aggódik magáért. Elég minden napnak a maga baja.

John McClane
Aranylabdás
Hozzászólások: 60364
Csatlakozott: 2009.04.02. 18:29
Tartózkodási hely: Szombat

Re: Húsz gól és a teljes középpálya távozott Mezőkövesdről

HozzászólásSzerző: John McClane » 2017.07.07. 16:44

SuperDepor írta:
Dzsotti írta:
John McClane írta:A Paks Csertőivel soha nem fog kiesni,azt sem hiszem,hogy a többiek annyit erősödtek,a Hali meg gyengült,hogy ők essenek ki.
A Balmaz tutinak tűnik,a Kövesd is,de talán ők megtréfálhatják a Diósgyőrt,esetleg az Újpestet,bár én titkon bízom abban,hogy a Felcsút megint óriási balfasz lesz.Arra sem gondolt senki,hogy Jarnival kiesnek,a keretük akkor sem volt rossz

Horváth már nincs itt szerencsére, csak szólok.

a borsodi fradista minket mindig hátra sorol

Pedig amúgy nem szoktatok hátul lenni,ki sem estetek még soha és a többiekhez viszonyítva baromira erős a keretetek és idén is csak miattam estetek ki majdnem,milliárd feletti költségvetéssel.
Cech-Ivanovic,Terry,Dragoner,Szkukalek-Lampard,Wedgbury-Kriston,Gera,Hazard-Drogba
Edzo:Jose Mourinho
Dibusz-Stockley,Gyepes,Carvalho,Ashley Cole-Essien,Lipcsei-Seydi,Lisztes,Podolski-Elding
Edzo:Kondas Elemer

SuperDepor
Moderátor
Hozzászólások: 43267
Csatlakozott: 2006.03.07. 23:03
Tartózkodási hely: Magyar-Osztrák Monarchia

Re: Húsz gól és a teljes középpálya távozott Mezőkövesdről

HozzászólásSzerző: SuperDepor » 2017.07.07. 16:47

John McClane írta:
SuperDepor írta:
Dzsotti írta:Horváth már nincs itt szerencsére, csak szólok.

a borsodi fradista minket mindig hátra sorol

Pedig amúgy nem szoktatok hátul lenni,ki sem estetek még soha és a többiekhez viszonyítva baromira erős a keretetek és idén is csak miattam estetek ki majdnem,milliárd feletti költségvetéssel.

Nemes célért küzdünk.
Ne aggódjatok hát a holnapért mert a holnap majd aggódik magáért. Elég minden napnak a maga baja.

John McClane
Aranylabdás
Hozzászólások: 60364
Csatlakozott: 2009.04.02. 18:29
Tartózkodási hely: Szombat

Re: Húsz gól és a teljes középpálya távozott Mezőkövesdről

HozzászólásSzerző: John McClane » 2017.07.07. 17:08

SuperDepor írta:
John McClane írta:
SuperDepor írta:a borsodi fradista minket mindig hátra sorol

Pedig amúgy nem szoktatok hátul lenni,ki sem estetek még soha és a többiekhez viszonyítva baromira erős a keretetek és idén is csak miattam estetek ki majdnem,milliárd feletti költségvetéssel.

Nemes célért küzdünk.

Nálatok soha nem lehet tudni,idén is kiestetek volna,ha rajtatok múlik,egyszerűen lételemetek a rossz szereplés,hogy legyen ok a panaszkodásra.
Egyáltalán nem érzem azt,hogy annyira elképzelhetetlen lenne a rossz szereplésetek jövőre is.
A Balmaz és a Kövesd kiesése szinte biztosnak tűnik,de ha mondani kellene 2-3 csapatot,akik meglepetés esetén bajban lehetnek,akkor szerintem a Diósgyőr egyértelműen szóba jöhet.A Videoton,a Fradi,a Vasas,a Honvéd,a Felcsút papíron jóval erősebb,marad a Kövesden és a Balmazon kívül 5 csapat,ebből a Paks a műfaj király,akár mi van, a vegén mindig simán bennmaradnak,ebben Csertői verhetetlen.
A Haladás közelebb volt a dobogóhoz,mint a kieséshez,annyit nem gyengültek és az ottani utánpótlás magyar szinten aranybánya,meglepőbb lenne a kiesésük.
Debrecenben a 2000-es évek legjobb nb1-es edzője ül a kispadon.
Ezért maradt nálam az Újpest,ahonnan sok meghatározó játékos távozott,komoly belső gondjaik is vannak és ti,ahol rutintalan edző van,az előző szezonban is a Paksnak köszönhetően maradtatok bent és a keret sem erősödött különosebben,ráadásul hagyományosan alulteljesítő klub vagytok
Cech-Ivanovic,Terry,Dragoner,Szkukalek-Lampard,Wedgbury-Kriston,Gera,Hazard-Drogba
Edzo:Jose Mourinho
Dibusz-Stockley,Gyepes,Carvalho,Ashley Cole-Essien,Lipcsei-Seydi,Lisztes,Podolski-Elding
Edzo:Kondas Elemer

Avatar
ManBat
Aranylabdás
Hozzászólások: 21627
Csatlakozott: 2014.07.21. 18:56
Tartózkodási hely: ahol a szekeret tolják

Re: Húsz gól és a teljes középpálya távozott Mezőkövesdről

HozzászólásSzerző: ManBat » 2017.07.07. 17:13

John McClane írta:
SuperDepor írta:
John McClane írta:Pedig amúgy nem szoktatok hátul lenni,ki sem estetek még soha és a többiekhez viszonyítva baromira erős a keretetek és idén is csak miattam estetek ki majdnem,milliárd feletti költségvetéssel.

Nemes célért küzdünk.

Nálatok soha nem lehet tudni,idén is kiestetek volna,ha rajtatok múlik,egyszerűen lételemetek a rossz szereplés,hogy legyen ok a panaszkodásra.
Egyáltalán nem érzem azt,hogy annyira elképzelhetetlen lenne a rossz szereplésetek jövőre is.
A Balmaz és a Kövesd kiesése szinte biztosnak tűnik,de ha mondani kellene 2-3 csapatot,akik meglepetés esetén bajban lehetnek,akkor szerintem a Diósgyőr egyértelműen szóba jöhet.A Videoton,a Fradi,a Vasas,a Honvéd,a Felcsút papíron jóval erősebb,marad a Kövesden és a Balmazon kívül 5 csapat,ebből a Paks a műfaj király,akár mi van, a vegén mindig simán bennmaradnak,ebben Csertői verhetetlen.
A Haladás közelebb volt a dobogóhoz,mint a kieséshez,annyit nem gyengültek és az ottani utánpótlás magyar szinten aranybánya,meglepőbb lenne a kiesésük.
Debrecenben a 2000-es évek legjobb nb1-es edzője ül a kispadon.
Ezért maradt nálam az Újpest,ahonnan sok meghatározó játékos távozott,komoly belső gondjaik is vannak és ti,ahol rutintalan edző van,az előző szezonban is a Paksnak köszönhetően maradtatok bent és a keret sem erősödött különosebben,ráadásul hagyományosan alulteljesítő klub vagytok

ezt a félmondatot vélni sem tudom mire, ez kb. a chemtrail szintjén lehet valahol
Az idő lejár
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél

НИКОГАШ СЕВЕРНА!

Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 2 vendég