Juhász Roland szerint meccsről meccsre fejlődött a Vidi

nb1.hu12
Toborzórajáró
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: 2012.03.10. 16:00

Juhász Roland szerint meccsről meccsre fejlődött a Vidi

HozzászólásSzerző: nb1.hu12 » 2017.06.26. 14:27

Székesfehérvár – Minden adott a jó szerepléshez.

Juhász Roland szerint meccsről meccsre fejlődött a Vidi


Magyarországon készül a csütörtöki, hazai Európa-liga selejtezőjére az OTP Bank Liga legutóbbi kiírásában ezüstérmesként végző Videoton, amelynek meghatározó játékosa, Juhász Roland azt mondta: jót tett a csapat önbizalmának, hogy kapott gól nélkül zárta az ausztriai edzőtábort.



 



"Sikeresnek értékelem az edzőtáborunkat. Jó munkát végeztünk, sokat dolgoztunk, és akik látták a felkészülési meccseinket, azok azt tapasztalhatták, hogy mérkőzésről mérkőzésre fejlődtünk. Tisztában vagyunk azzal, hogy az edzőmérkőzéseken nem az eredményen van a hangsúly, mi sem tulajdonítunk túl nagy jelentőséget neki, ugyanakkor azért a csapat önbizalmának jót tett, hogy négy erős együttest is le tudtunk győzni, ráadásul kapott gól nélkül” – nyilatkozta a vidi.hu-nak a korábbi 95-szörös válogatott futballista.



 



A székesfehérváriak csütörtök este Felcsúton fogadják máltai ellenfelüket az EL kvalifikációs szakaszában. Juhász szerint hiba volna alábecsülni a Balzan együttesét. „Egyáltalán nem szabad a máltai labdarúgást lebecsülni, jó tíz éve például válogatott szinten igen kellemetlen meglepetést okoztak nekünk, amikor 2-1-re legyőztek bennünket. Idézőjelben a kisebb nemzetek közül Málta mindenképp kiemelkedik, az utóbbi években több nagy válogatott orra alá is borsot törtek. Ettől függetlenül mi vagyunk a párharc esélyesei, de maximálisan tiszteljük az ellenfelünket és száz százalékosan fel fogunk készülni belőlük. Tavaly nyáron elég jelentős változások történtek a keretünkben, biztos idén is lesz még némi változás, de szerintem olyan szintűre nem kell számítani, mint egy éve. Minden adott ahhoz, hogy jól kezdődjön számunkra a 2017/2018-as szezon a nemzetközi színtéren és a hazai porondon egyaránt” – mondta el a játékos. 



 




Élő közvetítés az átigazolási piac minden fejleményéről - NB1.hu



Átigazolási hírek




Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: moti77 valamint 2 vendég