Libritor írta:challo írta:Libritor írta:Stílusa nem passzol a válogatotthoz, annyira meg nem nagy sztár, hogy rá kéne szabni a játékot. Ráadásul ez a hiszti is gáz.
a sokadik csapatában szarja a gólokat, de nyilván a válogatott annyira speciális, hogy oda megy a stílusa :) nem tudom ki mondta először ezt a baromságot, de zsinórmértékként maradt fent sajnos
A sokadik csapata, gyenge vagy közepes bajnokságban, olyan csapat, amelyik dominálni tud, ki tudja szolgálni.
A válogatottnál ez nincs meg, amikor ő volt csatár, labdához alig fért hozzá, mert egyszerűen alkalmatlan erre a feladatra. Ettől még jó kis csatár, csak nem a válogatottnál.
A Chicago tavaly és azelőtt tök utolsó, előtte pedig utolsó előtti volt a főcsoportjában. Idén vele szárnyalnak és vezeti a góllövőlistát.
A góljai többségét pedig továbbra sem abból szerzi, hogy a csapatai dominálnak, hanem a saját erényeit használja és szolgálják ki tudatosan a társak is. Életveszély a tizenhatoson belül, és nagyon jó ütemben indul be üres területre, a helyzetkihasználása pedig átlag feletti. Ezt tudja használni olyan csapat, amelyik zárt védekezésből kontrázik (lásd EL-selejtezős Vidi Sousával), tudja használni olyan csapat, amelyik letámad és az ellenfél térfelén labdát szerez, vagy szétpasszolja az ellenfelet, és rövid szöktetéssel vagy szélről érkező beadással helyzetbe hozza. (Legia vagy Vidi a bajnokságban). Az amcsik nem tudom milyen focit játszanak, de Nikó ott is működik, csak ebbe a kurva magyar válogatottba nem illik bele.
Tavaly összeszedtem milyen szituációkból szerezte a góljait abban a "gyenge vagy közepes" lengyel bajnokságban, egyáltalán nem olyan egydimenziós játékos, mint amilyennek én is gondoltam, amikor itthon volt. Dárdai is meggondolta magát vele kapcsolatban. Csak itt dominál ez az ökörség még mindig.
"A texasiról kiderült, hogy jóindulatú, nagylelk? és kedves ember. Három nap múlva mindenki utálta."
VIDEOTON
¡VIVA LA MEHEECO!