„Nehéz lesz” – Így értékelte a BL-sorsolást a Honvéd vezetőedzője

nb1.hu12
Toborzórajáró
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: 2012.03.10. 16:00

„Nehéz lesz” – Így értékelte a BL-sorsolást a Honvéd vezetőedzője

HozzászólásSzerző: nb1.hu12 » 2017.06.19. 14:29

Budapest – A kispestiek trénere szerint a pénz nem minden.

„Nehéz lesz” – Így értékelte a BL-sorsolást a Honvéd vezetőedzője


Egyenlő, 50-50 százalék esélyt ad a csapatoknak a továbbjutásra a magyar bajnok Budapest Honvéd vezetőedzője, Erik van der Meer a Hapoel Beer-Sheva elleni Bajnokok Ligája selejtezőn.



 



„Nehéz lesz” – kezdte értékelését a hétfői sorsolás után a Honvéd honlapjának a holland szakember. – Ez egy nehéz sorsolás, mert az izraeli csapat nagyon erős együttes; hogy mást ne mondjak, tavaly játszottak az olasz Interrel és 2-0-ra nyertek Milánóban. Izraelben ráadásul jó a futball minősége, hiszen egy futball-országról beszélünk. A költségvetésük magasabb, mint a miénk, de ennek ellenére még így is 50-50 százalék az esély a továbbjutásra. Az NB I-ben már megmutattuk, hogy a büdzsé nem minden” – közölte Erik van der Meer.



 



A párharc első meccsét július 11–12-én Izraelben, a visszavágót 18–19-én, egy korábbi szankció miatt zárt kapuk mögött a Bozsik-stadionban rendezik.



 




Élő közvetítés az átigazolási piac minden fejleményéről - NB1.hu



Átigazolási hírek




Mrs.Dolcetti
Aranylabdás
Hozzászólások: 31315
Csatlakozott: 2006.08.21. 13:57
Tartózkodási hely: a Bozsik stadiontól 10km-re
Kapcsolat:

Re: „Nehéz lesz” – Így értékelte a BL-sorsolást a Honvéd vezetőedzője

HozzászólásSzerző: Mrs.Dolcetti » 2017.06.19. 14:36

Még új a pali,de elég semmitmondó ez a nyilatkozat.
"Hihetetlen büszke vagyok, hogy lehetõségem volt ez a gyönyörû országot, Magyarországot, képviselni."-Karl Erik Böhn

Avatar
Milito
Tartalék
Hozzászólások: 1029
Csatlakozott: 2016.07.14. 14:09
Tartózkodási hely: Budapest

Re: „Nehéz lesz” – Így értékelte a BL-sorsolást a Honvéd vezetőedzője

HozzászólásSzerző: Milito » 2017.06.19. 16:26

Mrs.Dolcetti írta:Még új a pali,de elég semmitmondó ez a nyilatkozat.

Semmitmondónak semmitmondó, dehát mit lehet ilyenkor nyilatkozni?
CS.A.K.

Westman
Tartalék
Hozzászólások: 1674
Csatlakozott: 2014.01.26. 10:19
Tartózkodási hely: Hungary

Re: „Nehéz lesz” – Így értékelte a BL-sorsolást a Honvéd vezetőedzője

HozzászólásSzerző: Westman » 2017.06.19. 17:26

T.Meer!
Nem te mutattad meg az NB1-ben sem hogy a büdzsé nem minden,hanem Rossi.Kíváncsi leszek te milyen újat tudsz hozni.

BlancoAgilon38

Re: „Nehéz lesz” – Így értékelte a BL-sorsolást a Honvéd vezetőedzője

HozzászólásSzerző: BlancoAgilon38 » 2017.06.19. 17:35

Westman írta:T.Meer!
Nem te mutattad meg az NB1-ben sem hogy a büdzsé nem minden,hanem Rossi.Kíváncsi leszek te milyen újat tudsz hozni.

Nehéz örökséget vett át.

Westman
Tartalék
Hozzászólások: 1674
Csatlakozott: 2014.01.26. 10:19
Tartózkodási hely: Hungary

Re: „Nehéz lesz” – Így értékelte a BL-sorsolást a Honvéd vezetőedzője

HozzászólásSzerző: Westman » 2017.06.19. 17:41

BlancoAgilon38 írta:
Westman írta:T.Meer!
Nem te mutattad meg az NB1-ben sem hogy a büdzsé nem minden,hanem Rossi.Kíváncsi leszek te milyen újat tudsz hozni.

Nehéz örökséget vett át.


Teljesen egyetértek ebben.Sőt ahogy kinéz a dolog gyengülnek is ha minden igaz,sőt szerintem az edző személyét tekintve már gyengültek. De sok sikert a Kispestnek.

_carlos_
Légiós
Hozzászólások: 5724
Csatlakozott: 2009.12.04. 09:41
Tartózkodási hely: ms Zuiderdam

Re: „Nehéz lesz” – Így értékelte a BL-sorsolást a Honvéd vezetőedzője

HozzászólásSzerző: _carlos_ » 2017.06.19. 18:18

beállunk a tizenhatosra és baszkodjuk kifelé a labdákat. Lanza meg valamikor bever egy szabadot. Nem egy ördöngősség ez :)
Kispest távdrukker


Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 3 vendég