Rossi ismét beszólt: a Honvéd nem lesz sikeres a BL-ben

nb1.hu12
Toborzórajáró
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: 2012.03.10. 16:00

Rossi ismét beszólt: a Honvéd nem lesz sikeres a BL-ben

HozzászólásSzerző: nb1.hu12 » 2017.06.13. 08:23

Dunaszerdahely – Már februárban döntött a váltásról.

Rossi ismét beszólt: a Honvéd nem lesz sikeres a BL-ben


Azok után, hogy aláírta kétéves szerződését a DAC-nál, Marco Rossi hosszabb interjút adott a dunaszerdahelyi klub honlapjának – írta az m4sport.hu.



 



Rossi szinte szó szerint a Honvéddal szerzett bajnoki cím bebiztosításának pillanatában jelentette be, távozik Kispestről, a döntése azonban már februárban megérett – mondta az fcdac.sk-nak. Akkor viszont még nem tudta, hogy a felvidékiek kispadja lesz a következő állomása.



 



A viharos távozásával kapcsolatban eddig sem volt túl bőbeszédű, de arra többször is utalt, nem érezte az előrelépés lehetőségét (talán ebben a Facebook-bejegyzésében árult el a legtöbbet, amire George F. Hemingway is reagált), és ezt újra kiemelte. „Úgy gondolom, hogy a Honvéd nem képes folyamatosan fenntartani a nemrég befejeződött bajnokságban látott színvonalat, és így nem fog tudni sikeresen szerepelni a Bajnokok Ligája selejtezőiben. Ennek okairól nem szeretnék bővebben beszélni, hiszen túl hosszú lenne mindent elmagyarázni” – hagyta nyitva a kapukat a szakember.



 



A szlovák bajnokságot színvonalában hasonlónak, de sokkal harcosabbnak tartja, mint a magyart, a DAC-ot pedig azonnal elkezdte feltérképezni, amint szóba került, hogy itt folytathatja.



 



A vezetőség elvárása, hogy a 22. fordulót követően a felsőházba jutást érő első hat hely valamelyikén álljanak Rossiék. Az edző véleménye az, hogy csapatszinten az alapok adottak ehhez, de technikailag lesz mit fejlesztenie, és szeretne néhány egyéb változtatást is: „A csapat ’szélességén’ kell majd dolgoznunk, és természetesen a játékrendszeren is”. De a legfontosabbnak a játékkoncepciót tartja, „amelynek ugyanolyannak kell lennie, bármennyi védővel és támadóval is állunk fel. Ez a legfontosabb dolog, és ezen kezdünk el dolgozni elsőként”.



 



Az olasz trénernek négy hete lesz a Fortuna Liga első fordulójáig, ezt elegendőnek tartja a formába hozásra. A keretet a vezetőséggel összhangban húszfősre tervezi, három kapussal és minimum öt tehetséges fiatallal.



 



Ami pedig a Dunaszerdahelyen megszokott szurkolói légkört illeti, Rossi örül, hogy komolyabb érdeklődés veszi körbe a klubot, ez döntő érvnek bizonyult az ajánlat elfogadásakor is. „A futball egy szenvedély, a futball maga a szurkoló, és nélkülük nincs labdarúgás. Számomra szomorú, amikor egy szinte üres stadionban kell pályára lépni néhány néző előtt. Viszont ha tele vannak a lelátók, akkor az egy teljesen más történet, más foci” – magyarázta az 52 éves edző




Élő közvetítés az átigazolási piac minden fejleményéről - NB1.hu



Átigazolási hírek




Mrs.Dolcetti
Aranylabdás
Hozzászólások: 31315
Csatlakozott: 2006.08.21. 13:57
Tartózkodási hely: a Bozsik stadiontól 10km-re
Kapcsolat:

Re: Rossi ismét beszólt: a Honvéd nem lesz sikeres a BL-ben

HozzászólásSzerző: Mrs.Dolcetti » 2017.06.13. 08:45

Ez nem beszólás,megkérdezték és válaszolt.
Sajnos esélyes,hogy igaza lesz.
"Hihetetlen büszke vagyok, hogy lehetõségem volt ez a gyönyörû országot, Magyarországot, képviselni."-Karl Erik Böhn

ForzaDoria
Toborzórajáró
Hozzászólások: 3
Csatlakozott: 2017.05.26. 08:18

Re: Rossi ismét beszólt: a Honvéd nem lesz sikeres a BL-ben

HozzászólásSzerző: ForzaDoria » 2017.06.13. 09:45

nb1.hu12 írta:Dunaszerdahely – Már februárban döntött a váltásról.

Azok után, hogy aláírta kétéves szerződését a DAC-nál, Marco Rossi hosszabb interjút adott a dunaszerdahelyi klub honlapjának – írta az m4sport.hu.







Rossi szinte szó szerint a Honvéddal szerzett bajnoki cím bebiztosításának pillanatában jelentette be, távozik Kispestről, a döntése azonban már februárban megérett – mondta az fcdac.sk-nak. Akkor viszont még nem tudta, hogy a felvidékiek kispadja lesz a következő állomása.







A viharos távozásával kapcsolatban eddig sem volt túl bőbeszédű, de arra többször is utalt, nem érezte az előrelépés lehetőségét (talán ebben a Facebook-bejegyzésében árult el a legtöbbet, amire George F. Hemingway is reagált), és ezt újra kiemelte. „Úgy gondolom, hogy a Honvéd nem képes folyamatosan fenntartani a nemrég befejeződött bajnokságban látott színvonalat, és így nem fog tudni sikeresen szerepelni a Bajnokok Ligája selejtezőiben. Ennek okairól nem szeretnék bővebben beszélni, hiszen túl hosszú lenne mindent elmagyarázni” – hagyta nyitva a kapukat a szakember.







A szlovák bajnokságot színvonalában hasonlónak, de sokkal harcosabbnak tartja, mint a magyart, a DAC-ot pedig azonnal elkezdte feltérképezni, amint szóba került, hogy itt folytathatja.







A vezetőség elvárása, hogy a 22. fordulót követően a felsőházba jutást érő első hat hely valamelyikén álljanak Rossiék. Az edző véleménye az, hogy csapatszinten az alapok adottak ehhez, de technikailag lesz mit fejlesztenie, és szeretne néhány egyéb változtatást is: „A csapat ’szélességén’ kell majd dolgoznunk, és természetesen a játékrendszeren is”. De a legfontosabbnak a játékkoncepciót tartja, „amelynek ugyanolyannak kell lennie, bármennyi védővel és támadóval is állunk fel. Ez a legfontosabb dolog, és ezen kezdünk el dolgozni elsőként”.







Az olasz trénernek négy hete lesz a Fortuna Liga első fordulójáig, ezt elegendőnek tartja a formába hozásra. A keretet a vezetőséggel összhangban húszfősre tervezi, három kapussal és minimum öt tehetséges fiatallal.







Ami pedig a Dunaszerdahelyen megszokott szurkolói légkört illeti, Rossi örül, hogy komolyabb érdeklődés veszi körbe a klubot, ez döntő érvnek bizonyult az ajánlat elfogadásakor is. „A futball egy szenvedély, a futball maga a szurkoló, és nélkülük nincs labdarúgás. Számomra szomorú, amikor egy szinte üres stadionban kell pályára lépni néhány néző előtt. Viszont ha tele vannak a lelátók, akkor az egy teljesen más történet, más foci” – magyarázta az 52 éves edző





Élő közvetítés az átigazolási piac minden fejleményéről - NB1.hu



Átigazolási hírek



Mrs.Dolcetti írta:Ez nem beszólás,megkérdezték és válaszolt.
Sajnos esélyes,hogy igaza lesz.


Sajnos, ez mondható az összes magyar kupainduló csapatról. Ne legyen igazam.

Javier Arizmendi
Sztár
Hozzászólások: 4930
Csatlakozott: 2006.01.18. 17:32

Re: Rossi ismét beszólt: a Honvéd nem lesz sikeres a BL-ben

HozzászólásSzerző: Javier Arizmendi » 2017.06.14. 17:07

Kispesten 2700, Szerdahelyen 4100 az átlag nézőszám. vágom a különbséget.
ETO

Cselszky
Aranylabdás
Hozzászólások: 98711
Csatlakozott: 2006.07.21. 12:19
Tartózkodási hely: Budapest (Debrecen)

Re: Rossi ismét beszólt: a Honvéd nem lesz sikeres a BL-ben

HozzászólásSzerző: Cselszky » 2017.06.14. 17:52

Javier Arizmendi írta:Kispesten 2700, Szerdahelyen 4100 az átlag nézőszám. vágom a különbséget.

4100 úgy, hogy az ősz első felében tragikusan szerepeltek. László Csaba idején 5400 volt az átlag. Mindez egy 7. helyre befutott gárdánál, nem pedig egy bajnokcsapatnál. Masszív különbség.
GARAMVÖLGYI LAJOS (1952-2008) :( Köszönet mindenért, Gara! MIKLÓS FEHÉR (1979 - PARA SEMPRE) Tóth Móni, nyugodj békében! :( Soha nem feledünk! R.I.P. Baldj! :( DVSC-TEVA!

Mrs.Dolcetti
Aranylabdás
Hozzászólások: 31315
Csatlakozott: 2006.08.21. 13:57
Tartózkodási hely: a Bozsik stadiontól 10km-re
Kapcsolat:

Re: Rossi ismét beszólt: a Honvéd nem lesz sikeres a BL-ben

HozzászólásSzerző: Mrs.Dolcetti » 2017.06.14. 19:41

Cselszky írta:
Javier Arizmendi írta:Kispesten 2700, Szerdahelyen 4100 az átlag nézőszám. vágom a különbséget.

4100 úgy, hogy az ősz első felében tragikusan szerepeltek. László Csaba idején 5400 volt az átlag. Mindez egy 7. helyre befutott gárdánál, nem pedig egy bajnokcsapatnál. Masszív különbség.

Azért azt ne feledjük,hogy a DAC nem egy szimpla csapat a szlovák bajnokságban.Hanem a magyarság jelképe. Elég sokan átjárnak az anyaországból is a meccseikre.
"Hihetetlen büszke vagyok, hogy lehetõségem volt ez a gyönyörû országot, Magyarországot, képviselni."-Karl Erik Böhn

raab
Sztár
Hozzászólások: 4294
Csatlakozott: 2013.02.19. 20:23
Tartózkodási hely: Gyõr

Re: Rossi ismét beszólt: a Honvéd nem lesz sikeres a BL-ben

HozzászólásSzerző: raab » 2017.06.14. 19:57

továbbra is az a véleményem, ha Lanza elmegy nemhogy a bl-ben nem lesz sikeres de kiesési gondjai lesznek az nb1-ben is... nem beszólás amit Rossi mond

Avatar
gw
kávboj
Hozzászólások: 14249
Csatlakozott: 2005.07.29. 13:38

Re: Rossi ismét beszólt: a Honvéd nem lesz sikeres a BL-ben

HozzászólásSzerző: gw » 2017.06.14. 20:15

Mrs.Dolcetti írta:
Cselszky írta:
Javier Arizmendi írta:Kispesten 2700, Szerdahelyen 4100 az átlag nézőszám. vágom a különbséget.

4100 úgy, hogy az ősz első felében tragikusan szerepeltek. László Csaba idején 5400 volt az átlag. Mindez egy 7. helyre befutott gárdánál, nem pedig egy bajnokcsapatnál. Masszív különbség.

Azért azt ne feledjük,hogy a DAC nem egy szimpla csapat a szlovák bajnokságban.Hanem a magyarság jelképe. Elég sokan átjárnak az anyaországból is a meccseikre.


Kispest meg vilagvaros
E.E.E.

kávbojnak úgysem tűnsz, csak marhapásztornak

Avatar
ManBat
Aranylabdás
Hozzászólások: 21627
Csatlakozott: 2014.07.21. 18:56
Tartózkodási hely: ahol a szekeret tolják

Re: Rossi ismét beszólt: a Honvéd nem lesz sikeres a BL-ben

HozzászólásSzerző: ManBat » 2017.06.14. 22:00

raab írta:továbbra is az a véleményem, ha Lanza elmegy nemhogy a bl-ben nem lesz sikeres de kiesési gondjai lesznek az nb1-ben is... nem beszólás amit Rossi mond

Van benne valami. Az MTK-nál is elég volt egy Kanta karrierjét kettétörő sérülés, hogy pár év alatt lecsorogjanak a még 16 csapatos bajnokságban is a második vonalba.
Ettől függetlenül nem kívánom ezt a Kispestnek, a kispestieknek.
Az idő lejár
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél


НИКОГАШ СЕВЕРНА!

_carlos_
Légiós
Hozzászólások: 5724
Csatlakozott: 2009.12.04. 09:41
Tartózkodási hely: ms Zuiderdam

Re: Rossi ismét beszólt: a Honvéd nem lesz sikeres a BL-ben

HozzászólásSzerző: _carlos_ » 2017.06.15. 09:10

ManBat írta:
raab írta:továbbra is az a véleményem, ha Lanza elmegy nemhogy a bl-ben nem lesz sikeres de kiesési gondjai lesznek az nb1-ben is... nem beszólás amit Rossi mond

Van benne valami. Az MTK-nál is elég volt egy Kanta karrierjét kettétörő sérülés, hogy pár év alatt lecsorogjanak a még 16 csapatos bajnokságban is a második vonalba.
Ettől függetlenül nem kívánom ezt a Kispestnek, a kispestieknek.


teljesen reális a kiesés veszélye sajnos. a fél csapat elmegy, erősítés pedig csak az akadémiáról lesz szokás szerint. Hátha az új edző nem teljesen reménytelen.
Kispest távdrukker

Javier Arizmendi
Sztár
Hozzászólások: 4930
Csatlakozott: 2006.01.18. 17:32

Re: Rossi ismét beszólt: a Honvéd nem lesz sikeres a BL-ben

HozzászólásSzerző: Javier Arizmendi » 2017.06.15. 11:20

Cselszky írta:
Javier Arizmendi írta:Kispesten 2700, Szerdahelyen 4100 az átlag nézőszám. vágom a különbséget.

4100 úgy, hogy az ősz első felében tragikusan szerepeltek. László Csaba idején 5400 volt az átlag. Mindez egy 7. helyre befutott gárdánál, nem pedig egy bajnokcsapatnál. Masszív különbség.

akkor elmagyarosodott szépen Rossi úr is. az olasz harmadosztályban nézőszámilag 8-ik Tarantoval egy szint ez... 2 és 5 ezres magasságban feleslegesnek érzem nézőszámokról beszélni.
ETO

Mrs.Dolcetti
Aranylabdás
Hozzászólások: 31315
Csatlakozott: 2006.08.21. 13:57
Tartózkodási hely: a Bozsik stadiontól 10km-re
Kapcsolat:

Re: Rossi ismét beszólt: a Honvéd nem lesz sikeres a BL-ben

HozzászólásSzerző: Mrs.Dolcetti » 2017.06.15. 11:35

_carlos_ írta:
ManBat írta:
raab írta:továbbra is az a véleményem, ha Lanza elmegy nemhogy a bl-ben nem lesz sikeres de kiesési gondjai lesznek az nb1-ben is... nem beszólás amit Rossi mond

Van benne valami. Az MTK-nál is elég volt egy Kanta karrierjét kettétörő sérülés, hogy pár év alatt lecsorogjanak a még 16 csapatos bajnokságban is a második vonalba.
Ettől függetlenül nem kívánom ezt a Kispestnek, a kispestieknek.


teljesen reális a kiesés veszélye sajnos. a fél csapat elmegy, erősítés pedig csak az akadémiáról lesz szokás szerint. Hátha az új edző nem teljesen reménytelen.

Egyelőre még nem ment el senki,csak Zsótér vissza Újpestre.Engem is sokkolt Rossi távozása,meg a hírek a csapat szétszedéséről,de még várjunk picit.
"Hihetetlen büszke vagyok, hogy lehetõségem volt ez a gyönyörû országot, Magyarországot, képviselni."-Karl Erik Böhn


Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: RAUL7 valamint 72 vendég