Kovács Zoltán elmondta, miért kellett távoznia Bergnek

nb1.hu12
Toborzórajáró
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: 2012.03.10. 16:00

Kovács Zoltán elmondta, miért kellett távoznia Bergnek

HozzászólásSzerző: nb1.hu12 » 2017.06.03. 13:05

Székesfehérvár - Fejlődött az utóbbi évben a csapat, de...

Kovács Zoltán elmondta, miért kellett távoznia Bergnek

A csalódást keltő második hely után a Videoton péntek délután szerződést bontott Henning Berggel. Kovács Zoltán a menesztés okairól mesélt a vidi.hu-nak.

„Ahogy azt már többen elmondtuk a klub részéről az elmúlt napokban, összességében csalódás volt a 2016-2017-es szezon. Egyrészt ősszel kiestünk a kupából egy NB III-as ellenféllel szemben, másrészt a bajnokságot sem sikerült megnyerni. A szezon elejétől kezdve azt kommunikáltuk, hogy ismerve a keret erejét és a klub lehetőségeit, az elvárás a bajnoki cím. Igaz, hogy az utolsó mérkőzésig volt esélyünk az aranyéremre, ám ez nem sikerült végül.”

„Véleményem szerint már fordulókkal korábban megnyerhettük volna a bajnokságot, így bármennyire is fejlődött sok tekintetben a csapat az elmúlt egy évben, úgy döntöttünk, hogy megköszönve és elismerve a vezetőedző munkáját, az a legjobb, ha mással folytatjuk. Henning Berg nagyon korrektül állt a tárgyalásokhoz, mindkét fél szerint ez a legjobb döntés ebben a helyzetben, ezért is tudtunk közös megegyezéssel elválni.”

A teljes interjú itt olvasható.

BlancoAgilon38

Re: Kovács Zoltán elmondta, miért kellett távoznia Bergnek

HozzászólásSzerző: BlancoAgilon38 » 2017.06.03. 16:02

"elismerve a vezetőedző munkáját, az a legjobb, ha mással folytatjuk"

Zolikám azt mondtad egy pár sorral fentebb, hogy milyen csalódást okozott. Akkor mit ismersz el a munkájában? Kurva politika.

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 80561
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Kovács Zoltán elmondta, miért kellett távoznia Bergnek

HozzászólásSzerző: Adamek » 2017.06.03. 16:04

ki volt az utolsó tévés edző aki egy évadnál tovább húzta?
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

Avatar
Savaria1919
Aranylabdás
Hozzászólások: 18169
Csatlakozott: 2012.06.24. 08:36
Tartózkodási hely: Haliwood
Kapcsolat:

Re: Kovács Zoltán elmondta, miért kellett távoznia Bergnek

HozzászólásSzerző: Savaria1919 » 2017.06.03. 16:09

Adamek írta:ki volt az utolsó tévés edző aki egy évadnál tovább húzta?

Gomes, neki másfél jutott.
Szombathely jobban szereti a Haladást, mert érzi, hogy szeretetével nem sztárokat és egyéneket támogat, hanem az eszményien tiszta amatőr sportszellemet.
Ez a tiszta sport a Haladás érdeme. A Haladás mindegyik játékosa él-hal az egyesületért, s a csapat minden mérkőzésén mindig megtesz mindent, ami tőle telik, akár az NB2-ben játszik, akár az NB1-ben.
- Képes Sport 1940.

Vénaszkenner
Serdülõ
Hozzászólások: 332
Csatlakozott: 2015.04.04. 23:51

Re: Kovács Zoltán elmondta, miért kellett távoznia Bergnek

HozzászólásSzerző: Vénaszkenner » 2017.06.03. 16:16

BlancoAgilon38 írta:"elismerve a vezetőedző munkáját, az a legjobb, ha mással folytatjuk"

Zolikám azt mondtad egy pár sorral fentebb, hogy milyen csalódást okozott. Akkor mit ismersz el a munkájában? Kurva politika.

Te mekkora egy sztereotípia vagy bazdmeg. Megtestesíted az műveletlen magyar megmondóembert.
"Ha sétálok a sporttelepen és meglátom a szemetet a földön, akkor nem felhívok valakit, hogy jöjjön oda és szedje fel, hanem lehajolok érte és kidobom." (Kubatov Gábor, 2017)

Avatar
Sub Pop
Moderátor
Hozzászólások: 27958
Csatlakozott: 2006.07.29. 17:15

Re: Kovács Zoltán elmondta, miért kellett távoznia Bergnek

HozzászólásSzerző: Sub Pop » 2017.06.03. 16:28

Vénaszkenner írta:
BlancoAgilon38 írta:"elismerve a vezetőedző munkáját, az a legjobb, ha mással folytatjuk"

Zolikám azt mondtad egy pár sorral fentebb, hogy milyen csalódást okozott. Akkor mit ismersz el a munkájában? Kurva politika.

Te mekkora egy sztereotípia vagy bazdmeg. Megtestesíted az műveletlen magyar megmondóembert.

Ha így látod akkor kezet foghattok.
Puskás-Kispest-Hungary

Mrs.Dolcetti
Aranylabdás
Hozzászólások: 31315
Csatlakozott: 2006.08.21. 13:57
Tartózkodási hely: a Bozsik stadiontól 10km-re
Kapcsolat:

Re: Kovács Zoltán elmondta, miért kellett távoznia Bergnek

HozzászólásSzerző: Mrs.Dolcetti » 2017.06.03. 18:53

Érdekes,hogy Dollal szemben végig határtalan a türelem. Berget pedig hamar lapátra tették, pedig ha az egész évet nézzünk jobb unkát végzett.
"Hihetetlen büszke vagyok, hogy lehetõségem volt ez a gyönyörû országot, Magyarországot, képviselni."-Karl Erik Böhn

Avatar
Maradonapoli
Aranylabdás
Hozzászólások: 54492
Csatlakozott: 2006.01.30. 20:52

Re: Kovács Zoltán elmondta, miért kellett távoznia Bergnek

HozzászólásSzerző: Maradonapoli » 2017.06.03. 19:00

Mrs.Dolcetti írta:Érdekes,hogy Dollal szemben végig határtalan a türelem. Berget pedig hamar lapátra tették, pedig ha az egész évet nézzünk jobb unkát végzett.

Dolly szerintem ugyanúgy mulatós zenét hallgat, mint Orosz és Kubi, vagyis az idők folyamán haverré vált, így nem fogják könnyen kirúgni, ha nem csinál valami orbitális ökörséget, Berg ott baszta el, hogy közben nem spanolt össze Garancsival, Kokóval - nem kezdett el smúzolni meg hegyeket mászni, túrázgatni stb.
Burnsley FC, Borussia Münchengladbach

Avatar
adrenalin69
Aranylabdás
Hozzászólások: 18892
Csatlakozott: 2006.05.06. 16:50
Tartózkodási hely: Firenze
Kapcsolat:

Re: Kovács Zoltán elmondta, miért kellett távoznia Bergnek

HozzászólásSzerző: adrenalin69 » 2017.06.03. 19:02

Mrs.Dolcetti írta:Érdekes,hogy Dollal szemben végig határtalan a türelem. Berget pedig hamar lapátra tették, pedig ha az egész évet nézzünk jobb unkát végzett.

Csak, hogy az ftc most már a 3. állami eltartott lesz! Amnyira már nem fontos!
Az Újpest csapata megszakítás nélkül,1912-óta nb1-es.
Vannak, akik nem eladók,
És hitüket belül hordják,
Nem látszik a gyöngy a sárban,
Mégis övék az ország.

Avatar
Savaria1919
Aranylabdás
Hozzászólások: 18169
Csatlakozott: 2012.06.24. 08:36
Tartózkodási hely: Haliwood
Kapcsolat:

Re: Kovács Zoltán elmondta, miért kellett távoznia Bergnek

HozzászólásSzerző: Savaria1919 » 2017.06.03. 19:05

Mrs.Dolcetti írta:Érdekes,hogy Dollal szemben végig határtalan a türelem. Berget pedig hamar lapátra tették, pedig ha az egész évet nézzünk jobb unkát végzett.

Doll az első fél szezonját leszámítva mindig nyert valamilyen trófeát a Fradival. A Vidi Mezey óta egy alkalommal lett bajnok. Szerintem ez is szerepet játszik. Amellett, hogy ezzel a kerettel a norvégnek legalább akkora különbséggel kellett volna nyernie ezt a szezont, mint előtte a Fradinak.
Szombathely jobban szereti a Haladást, mert érzi, hogy szeretetével nem sztárokat és egyéneket támogat, hanem az eszményien tiszta amatőr sportszellemet.
Ez a tiszta sport a Haladás érdeme. A Haladás mindegyik játékosa él-hal az egyesületért, s a csapat minden mérkőzésén mindig megtesz mindent, ami tőle telik, akár az NB2-ben játszik, akár az NB1-ben.
- Képes Sport 1940.

Westman
Tartalék
Hozzászólások: 1674
Csatlakozott: 2014.01.26. 10:19
Tartózkodási hely: Hungary

Re: Kovács Zoltán elmondta, miért kellett távoznia Bergnek

HozzászólásSzerző: Westman » 2017.06.03. 19:14

Savaria1919 írta:
Mrs.Dolcetti írta:Érdekes,hogy Dollal szemben végig határtalan a türelem. Berget pedig hamar lapátra tették, pedig ha az egész évet nézzünk jobb unkát végzett.

Doll az első fél szezonját leszámítva mindig nyert valamilyen trófeát a Fradival. A Vidi Mezey óta egy alkalommal lett bajnok. Szerintem ez is szerepet játszik. Amellett, hogy ezzel a kerettel a norvégnek legalább akkora különbséggel kellett volna nyernie ezt a szezont, mint előtte a Fradinak.

Itt arról is szól a sztori,hogy nem csak edző bá véleménye számít abban hogy kit vesz meg a Vidi,hanem Kovács Zolika "akarata" is jelentős főszerepet kap,a bukta 50%-a az övé. Én kidobnám Zolikát mint macskát eü sétára.

Avatar
Reginald McFreez
Aranylabdás
Hozzászólások: 56035
Csatlakozott: 2006.12.23. 10:42

Re: Kovács Zoltán elmondta, miért kellett távoznia Bergnek

HozzászólásSzerző: Reginald McFreez » 2017.06.03. 19:57

Westman írta:

Valamit nagyon tud a kopaszgeci (asszertivitás vagy valami), pedig ja, ez a kudarc részben az ő sara is.
Nancy - Why do you do that? The whole sexist thing? The whole oppression thing? Why do you do that?
Hooman - You guys scare the shit out of us.

Ne zavarj, amikor pánikolok - Tunyacsáp

Autodidakta vagyok. Ezt a szót is én tanítottam meg magamnak. - Brooke

Avatar
seco
Légiós
Hozzászólások: 6905
Csatlakozott: 2005.03.21. 21:15
Tartózkodási hely: Óbuda / BPCP
Kapcsolat:

Re: Kovács Zoltán elmondta, miért kellett távoznia Bergnek

HozzászólásSzerző: seco » 2017.06.03. 19:59

Westman írta:
Savaria1919 írta:
Mrs.Dolcetti írta:Érdekes,hogy Dollal szemben végig határtalan a türelem. Berget pedig hamar lapátra tették, pedig ha az egész évet nézzünk jobb unkát végzett.

Doll az első fél szezonját leszámítva mindig nyert valamilyen trófeát a Fradival. A Vidi Mezey óta egy alkalommal lett bajnok. Szerintem ez is szerepet játszik. Amellett, hogy ezzel a kerettel a norvégnek legalább akkora különbséggel kellett volna nyernie ezt a szezont, mint előtte a Fradinak.

Itt arról is szól a sztori,hogy nem csak edző bá véleménye számít abban hogy kit vesz meg a Vidi,hanem Kovács Zolika "akarata" is jelentős főszerepet kap,a bukta 50%-a az övé. Én kidobnám Zolikát mint macskát eü sétára.

Sztem nincs igazad. KZ magyar szintén nagyon ütős keretet hozott össze.
Hogy ezt Berg nem használta ki, zéró cserék, szerkezet váltás max sérülés, betegség esetén, nem tudott a meccsekbe "belenyúlni", stb, ez mind az ő korlátait mutatták!
...kezdõdik a FIIIEEESZTAAA!

Avatar
Reginald McFreez
Aranylabdás
Hozzászólások: 56035
Csatlakozott: 2006.12.23. 10:42

Re: Kovács Zoltán elmondta, miért kellett távoznia Bergnek

HozzászólásSzerző: Reginald McFreez » 2017.06.03. 20:12

seco írta:
Westman írta:
Savaria1919 írta:Doll az első fél szezonját leszámítva mindig nyert valamilyen trófeát a Fradival. A Vidi Mezey óta egy alkalommal lett bajnok. Szerintem ez is szerepet játszik. Amellett, hogy ezzel a kerettel a norvégnek legalább akkora különbséggel kellett volna nyernie ezt a szezont, mint előtte a Fradinak.

Itt arról is szól a sztori,hogy nem csak edző bá véleménye számít abban hogy kit vesz meg a Vidi,hanem Kovács Zolika "akarata" is jelentős főszerepet kap,a bukta 50%-a az övé. Én kidobnám Zolikát mint macskát eü sétára.

Sztem nincs igazad. KZ magyar szintén nagyon ütős keretet hozott össze.
Hogy ezt Berg nem használta ki, zéró cserék, szerkezet váltás max sérülés, betegség esetén, nem tudott a meccsekbe "belenyúlni", stb, ez mind az ő korlátait mutatták!

Az tuti, hogy baró a keretetek, és illett volna vele nyerni. Az kérdés, hogy ez a keret mennyire elégítette ki Berget (nem feltétlen szexuálisan, inkább igényügyileg), mennyit kommunikáltak egymással, milyen viszonyban, hierarchiailag. A másik, meg hogy Kovács milyen szerepet játszott Berg odavitelében. És a fő kérdés, mi lesz, ha egy olyan edzőt sikerül szereznetek, akinek nagyobb a fasza, mint Kovácsnak.
Nancy - Why do you do that? The whole sexist thing? The whole oppression thing? Why do you do that?
Hooman - You guys scare the shit out of us.

Ne zavarj, amikor pánikolok - Tunyacsáp

Autodidakta vagyok. Ezt a szót is én tanítottam meg magamnak. - Brooke

BlancoAgilon38

Re: Kovács Zoltán elmondta, miért kellett távoznia Bergnek

HozzászólásSzerző: BlancoAgilon38 » 2017.06.03. 20:27

Reginald McFreez írta:
seco írta:
Westman írta:Itt arról is szól a sztori,hogy nem csak edző bá véleménye számít abban hogy kit vesz meg a Vidi,hanem Kovács Zolika "akarata" is jelentős főszerepet kap,a bukta 50%-a az övé. Én kidobnám Zolikát mint macskát eü sétára.

Sztem nincs igazad. KZ magyar szintén nagyon ütős keretet hozott össze.
Hogy ezt Berg nem használta ki, zéró cserék, szerkezet váltás max sérülés, betegség esetén, nem tudott a meccsekbe "belenyúlni", stb, ez mind az ő korlátait mutatták!

Az tuti, hogy baró a keretetek, és illett volna vele nyerni. Az kérdés, hogy ez a keret mennyire elégítette ki Berget (nem feltétlen szexuálisan, inkább igényügyileg), mennyit kommunikáltak egymással, milyen viszonyban, hierarchiailag. A másik, meg hogy Kovács milyen szerepet játszott Berg odavitelében. És a fő kérdés, mi lesz, ha egy olyan edzőt sikerül szereznetek, akinek nagyobb a fasza, mint Kovácsnak.

Klopp nem eladó!

Avatar
Maradonapoli
Aranylabdás
Hozzászólások: 54492
Csatlakozott: 2006.01.30. 20:52

Re: Kovács Zoltán elmondta, miért kellett távoznia Bergnek

HozzászólásSzerző: Maradonapoli » 2017.06.03. 23:02

BlancoAgilon38 írta:
Reginald McFreez írta:
seco írta:Sztem nincs igazad. KZ magyar szintén nagyon ütős keretet hozott össze.
Hogy ezt Berg nem használta ki, zéró cserék, szerkezet váltás max sérülés, betegség esetén, nem tudott a meccsekbe "belenyúlni", stb, ez mind az ő korlátait mutatták!

Az tuti, hogy baró a keretetek, és illett volna vele nyerni. Az kérdés, hogy ez a keret mennyire elégítette ki Berget (nem feltétlen szexuálisan, inkább igényügyileg), mennyit kommunikáltak egymással, milyen viszonyban, hierarchiailag. A másik, meg hogy Kovács milyen szerepet játszott Berg odavitelében. És a fő kérdés, mi lesz, ha egy olyan edzőt sikerül szereznetek, akinek nagyobb a fasza, mint Kovácsnak.

Klopp nem eladó!

A Klopp nem eladó mozgalom! - emlékszem, rájuk szavaztam legutóbb
Burnsley FC, Borussia Münchengladbach

BlancoAgilon38

Re: Kovács Zoltán elmondta, miért kellett távoznia Bergnek

HozzászólásSzerző: BlancoAgilon38 » 2017.06.03. 23:50

Maradonapoli írta:
BlancoAgilon38 írta:
Reginald McFreez írta:Az tuti, hogy baró a keretetek, és illett volna vele nyerni. Az kérdés, hogy ez a keret mennyire elégítette ki Berget (nem feltétlen szexuálisan, inkább igényügyileg), mennyit kommunikáltak egymással, milyen viszonyban, hierarchiailag. A másik, meg hogy Kovács milyen szerepet játszott Berg odavitelében. És a fő kérdés, mi lesz, ha egy olyan edzőt sikerül szereznetek, akinek nagyobb a fasza, mint Kovácsnak.

Klopp nem eladó!

A Klopp nem eladó mozgalom! - emlékszem, rájuk szavaztam legutóbb

Vörös zászló leng, lengeti a szél...

Avatar
Maradonapoli
Aranylabdás
Hozzászólások: 54492
Csatlakozott: 2006.01.30. 20:52

Re: Kovács Zoltán elmondta, miért kellett távoznia Bergnek

HozzászólásSzerző: Maradonapoli » 2017.06.04. 00:04

BlancoAgilon38 írta:
Maradonapoli írta:
BlancoAgilon38 írta:Klopp nem eladó!

A Klopp nem eladó mozgalom! - emlékszem, rájuk szavaztam legutóbb

Vörös zászló leng, lengeti a szél...

A csaták bíbor hajnalán?
Burnsley FC, Borussia Münchengladbach

Avatar
Sub Pop
Moderátor
Hozzászólások: 27958
Csatlakozott: 2006.07.29. 17:15

Re: Kovács Zoltán elmondta, miért kellett távoznia Bergnek

HozzászólásSzerző: Sub Pop » 2017.06.04. 07:11

Maradonapoli írta:
BlancoAgilon38 írta:
Maradonapoli írta:A Klopp nem eladó mozgalom! - emlékszem, rájuk szavaztam legutóbb

Vörös zászló leng, lengeti a szél...

A csaták bíbor hajnalán?

Csatok Bíbor Hajnalkán.
Puskás-Kispest-Hungary

Avatar
cain
Aranylabdás
Hozzászólások: 34797
Csatlakozott: 2005.06.13. 17:54
Tartózkodási hely: nagyfalu

Re: Kovács Zoltán elmondta, miért kellett távoznia Bergnek

HozzászólásSzerző: cain » 2017.06.04. 09:21

Westman írta:
Savaria1919 írta:
Mrs.Dolcetti írta:Érdekes,hogy Dollal szemben végig határtalan a türelem. Berget pedig hamar lapátra tették, pedig ha az egész évet nézzünk jobb unkát végzett.

Doll az első fél szezonját leszámítva mindig nyert valamilyen trófeát a Fradival. A Vidi Mezey óta egy alkalommal lett bajnok. Szerintem ez is szerepet játszik. Amellett, hogy ezzel a kerettel a norvégnek legalább akkora különbséggel kellett volna nyernie ezt a szezont, mint előtte a Fradinak.

Itt arról is szól a sztori,hogy nem csak edző bá véleménye számít abban hogy kit vesz meg a Vidi,hanem Kovács Zolika "akarata" is jelentős főszerepet kap,a bukta 50%-a az övé. Én kidobnám Zolikát mint macskát eü sétára.

ja, erre való a sportigazgató. újat mondtam?
Life is death, death is life.
No life, no death.
Life is life, death is death.

Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 42 vendég