Kiderült, ki pótolja Rossit a Honvédnál

nb1.hu12
Toborzórajáró
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: 2012.03.10. 16:00

Kiderült, ki pótolja Rossit a Honvédnál

HozzászólásSzerző: nb1.hu12 » 2017.05.28. 10:07

Budapest - A kispestiek új mestere Hollandiából érkezik.

Kiderült, ki pótolja Rossit a Honvédnál


 


Marco Rossi a szombati bajnoki döntőt követően bejelentette, távozik a Budapest Honvéd együttesétől. Az olasz szakembertől a holland Erik van der Meer veszi át a stafétát, a mester június elsején áll munkába.


 



Bréking: Marco Rossi nem marad Kispesten - NB1.hu



A Honvéd edzője az aranymeccs utáni sajtótájékoztatón jelentette be távozását.




„Az új edző több mint 350 első osztályú mérkőzést és 18 UEFA Bajnokok Ligája mérkőzést játszott játékos karrierje során az FC Utrecht, a Real Murcia, a BV Veendam és más csapatok játékosaként. A hollandul, angolul, és németül beszélő szakember több külföldi klubnál is megfordult, mint vezetőedző. Többek között az ukrán Metallurg Doneck és FC Stal Dnyeprozerjinszk, az Al Ahli Club és a Qatar Club csapatait is irányította, de dolgozott Malajziában is. A Budapest Honvéd FC nagy várakozással tekint Erik van der Meer bemutatkozására, és reméli, hogy méltó utóda lesz Marco Rossi vezetőedzőnek” – olvasható a csapat hivatalos weboldalán.

Cselszky
Aranylabdás
Hozzászólások: 98755
Csatlakozott: 2006.07.21. 12:19
Tartózkodási hely: Budapest (Debrecen)

Re: Kiderült, ki pótolja Rossit a Honvédnál

HozzászólásSzerző: Cselszky » 2017.05.28. 10:10

Zsákbamacskának tűnik.
GARAMVÖLGYI LAJOS (1952-2008) :( Köszönet mindenért, Gara! MIKLÓS FEHÉR (1979 - PARA SEMPRE) Tóth Móni, nyugodj békében! :( Soha nem feledünk! R.I.P. Baldj! :( DVSC-TEVA!

BlancoAgilon38

Re: Kiderült, ki pótolja Rossit a Honvédnál

HozzászólásSzerző: BlancoAgilon38 » 2017.05.28. 10:16

Nem nagyon kalimpáltam, de miért távozik Rossi? Mi az oka, hogy egy ilyen siker után vegye a kalapját?

John McClane
Aranylabdás
Hozzászólások: 60364
Csatlakozott: 2009.04.02. 18:29
Tartózkodási hely: Szombat

Re: Kiderült, ki pótolja Rossit a Honvédnál

HozzászólásSzerző: John McClane » 2017.05.28. 12:12

Cselszky írta:Zsákbamacskának tűnik.

Rossi is az volt,mondjuk nem értem miért nem maradtak a digó vonalnál,az bejött nekik kétszer is,a holland foci kultúra meg szinte pont az ellentéte
Cech-Ivanovic,Terry,Dragoner,Szkukalek-Lampard,Wedgbury-Kriston,Gera,Hazard-Drogba
Edzo:Jose Mourinho
Dibusz-Stockley,Gyepes,Carvalho,Ashley Cole-Essien,Lipcsei-Seydi,Lisztes,Podolski-Elding
Edzo:Kondas Elemer

Avatar
Maradonapoli
Aranylabdás
Hozzászólások: 54492
Csatlakozott: 2006.01.30. 20:52

Re: Kiderült, ki pótolja Rossit a Honvédnál

HozzászólásSzerző: Maradonapoli » 2017.05.28. 12:14

átfutva adatlapját
sztem nem fogja befejezni a szezont
Burnsley FC, Borussia Münchengladbach

Avatar
Slash777
BL-menõ
Hozzászólások: 7197
Csatlakozott: 2008.04.10. 15:04
Tartózkodási hely: Nyíregyháza

Re: Kiderült, ki pótolja Rossit a Honvédnál

HozzászólásSzerző: Slash777 » 2017.05.28. 12:16

Metallurgnál nem volt edző, más pozíciója volt ott. Nem sok meccse van vezetőedzőként.
Vagy bejön, vagy nem.

Avatar
RC
Moderátor
Hozzászólások: 37420
Csatlakozott: 2005.07.28. 00:16
Tartózkodási hely: Savaria

Re: Kiderült, ki pótolja Rossit a Honvédnál

HozzászólásSzerző: RC » 2017.05.28. 12:17

BlancoAgilon38 írta:Nem nagyon kalimpáltam, de miért távozik Rossi? Mi az oka, hogy egy ilyen siker után vegye a kalapját?

Ki tudja. De tuti nem az elmúlt pár napban döntötte el, hogy távozik.
Ria-ria-Sabaria
Piros-fehér-kék

BlancoAgilon38

Re: Kiderült, ki pótolja Rossit a Honvédnál

HozzászólásSzerző: BlancoAgilon38 » 2017.05.28. 12:26

RC írta:
BlancoAgilon38 írta:Nem nagyon kalimpáltam, de miért távozik Rossi? Mi az oka, hogy egy ilyen siker után vegye a kalapját?

Ki tudja. De tuti nem az elmúlt pár napban döntötte el, hogy távozik.

Persze, az világos is.

John McClane
Aranylabdás
Hozzászólások: 60364
Csatlakozott: 2009.04.02. 18:29
Tartózkodási hely: Szombat

Re: Kiderült, ki pótolja Rossit a Honvédnál

HozzászólásSzerző: John McClane » 2017.05.28. 12:29

Nem lesz könnyű helyzetben a Honvéd a BL-ben.
Távozott az edző,valószínűleg megy a csapatkapitány,Hidi ,megy Zsótér is és zárt kapus lesz a hazai meccsük.
Cech-Ivanovic,Terry,Dragoner,Szkukalek-Lampard,Wedgbury-Kriston,Gera,Hazard-Drogba
Edzo:Jose Mourinho
Dibusz-Stockley,Gyepes,Carvalho,Ashley Cole-Essien,Lipcsei-Seydi,Lisztes,Podolski-Elding
Edzo:Kondas Elemer

Avatar
Maradonapoli
Aranylabdás
Hozzászólások: 54492
Csatlakozott: 2006.01.30. 20:52

Re: Kiderült, ki pótolja Rossit a Honvédnál

HozzászólásSzerző: Maradonapoli » 2017.05.28. 12:31

BlancoAgilon38 írta:Nem nagyon kalimpáltam, de miért távozik Rossi? Mi az oka, hogy egy ilyen siker után vegye a kalapját?

1. Hemi már hetekkel utalt rá, hogy a kiemelkedő szereplés ellenére nem tud/nem akar neki sokkal előnyösebb, jobban fizető szerződést adni és valószínű, hogy már akkor érdeklődhettek iránta jobban fizető helyekről - ezt a bajnoki cím csak megerősíthette...
2. Elsőkézből láthatta előre, hogy hullik szét a csapata ha marad is, kölcsönemberkék vissza, pár jobbnak lejár a szerződése, párat meg Hemi pénzért értékesít.
3. Tudja, hogy Hemi megint filléreket szán erősítésre, amiről ő maga is nyilatkozott többször is.
4. Még egy ilyen idénye nem lesz - legalábbis a Honvéddal tuti.
5. Nem nagy élmény menni max két kört a BL-előelő selejtezőben - főleg nézők nélkül-, ha egyébként amikor a java következne, nyilvánvaló, hogy esélytelen a csapatod
6. Utolsó 5 évéből ha jól tudom 4- et Kispesten töltött, - de ha nem javítsanak a ki a Honvédosok-, az ő esetében tényleg emberileg is érthető, hogy új kihívásokra vágyik, mondjuk egy anyagilag nagyobb perspektívát nyújtó csapatnál, (akikkel nem csak bravúrból mehet a bajnokságért, hanem esélyesként) - de ő legalább ki is érdemelte ezt.
7. Személyes érdek. Otthon kb. utánpótlás és megyei szintű edző volt nem fizethették túl és Hemi sem tette ezt valószínűleg. Most ért el nagy sikert, ezt meglovagolva köthet egy 2-3 éves szerződést - háromszor akkora fizuért, egy erősebb csapattal és rendbe teheti az életét anyagilag. Jövőre, ha mondjuk csak 8. lenne a szétesett Honvéddal, akkor már esik az ázsiója, annyit nem adnának neki sehol, mint amit így friss bajnok edzőként most meg fog kapni.

Abszolút érthető a döntése. Egyedül a Honvéd szurkolókat lehet sajnálni a történetben, de a bajnoki címük már történelem, senki nem veheti el tőlük ja és szembeköpték a NER-t. :) - mondom ezt úgy, hogy köztudott, hogy Hemi mekkora nagy fidesz seggnyaló
Burnsley FC, Borussia Münchengladbach

Avatar
Reginald McFreez
Aranylabdás
Hozzászólások: 56035
Csatlakozott: 2006.12.23. 10:42

Re: Kiderült, ki pótolja Rossit a Honvédnál

HozzászólásSzerző: Reginald McFreez » 2017.05.28. 12:45

John McClane írta:
Cselszky írta:Zsákbamacskának tűnik.

Rossi is az volt,mondjuk nem értem miért nem maradtak a digó vonalnál,az bejött nekik kétszer is,a holland foci kultúra meg szinte pont az ellentéte

Annyi, hogy Rossi klasszik zsákbamacska volt, előtte igazából csak ócska csapatoknál dolgozott, ezt a hollandot viszont - úgy tűnik - megmérte, és könnyűnek találta a modern futball világa. Mondjuk ettől még beválhat.
Nancy - Why do you do that? The whole sexist thing? The whole oppression thing? Why do you do that?
Hooman - You guys scare the shit out of us.

Ne zavarj, amikor pánikolok - Tunyacsáp

Autodidakta vagyok. Ezt a szót is én tanítottam meg magamnak. - Brooke

Ferencváros // Man Utd
BL-menõ
Hozzászólások: 7740
Csatlakozott: 2008.10.22. 13:20
Tartózkodási hely: IX - Bajnokok helye

Re: Kiderült, ki pótolja Rossit a Honvédnál

HozzászólásSzerző: Ferencváros // Man Utd » 2017.05.28. 12:46

BlancoAgilon38 írta:Nem nagyon kalimpáltam, de miért távozik Rossi? Mi az oka, hogy egy ilyen siker után vegye a kalapját?

A csúcson kell abbahagyni vs. anyagi lehetőségek tetszőleges arányú kombinációja.
29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29

Avatar
Reginald McFreez
Aranylabdás
Hozzászólások: 56035
Csatlakozott: 2006.12.23. 10:42

Re: Kiderült, ki pótolja Rossit a Honvédnál

HozzászólásSzerző: Reginald McFreez » 2017.05.28. 12:48

Maradonapoli írta:
BlancoAgilon38 írta:Nem nagyon kalimpáltam, de miért távozik Rossi? Mi az oka, hogy egy ilyen siker után vegye a kalapját?

1. Hemi már hetekkel utalt rá, hogy a kiemelkedő szereplés ellenére nem tud/nem akar neki sokkal előnyösebb, jobban fizető szerződést adni és valószínű, hogy már akkor érdeklődhettek iránta jobban fizető helyekről - ezt a bajnoki cím csak megerősíthette...
2. Elsőkézből láthatta előre, hogy hullik szét a csapata ha marad is, kölcsönemberkék vissza, pár jobbnak lejár a szerződése, párat meg Hemi pénzért értékesít.
3. Tudja, hogy Hemi megint filléreket szán erősítésre, amiről ő maga is nyilatkozott többször is.
4. Még egy ilyen idénye nem lesz - legalábbis a Honvéddal tuti.
5. Nem nagy élmény menni max két kört a BL-előelő selejtezőben - főleg nézők nélkül-, ha egyébként amikor a java következne, nyilvánvaló, hogy esélytelen a csapatod
6. Utolsó 5 évéből ha jól tudom 4- et Kispesten töltött, - de ha nem javítsanak a ki a Honvédosok-, az ő esetében tényleg emberileg is érthető, hogy új kihívásokra vágyik, mondjuk egy anyagilag nagyobb perspektívát nyújtó csapatnál, (akikkel nem csak bravúrból mehet a bajnokságért, hanem esélyesként) - de ő legalább ki is érdemelte ezt.
7. Személyes érdek. Otthon kb. utánpótlás és megyei szintű edző volt nem fizethették túl és Hemi sem tette ezt valószínűleg. Most ért el nagy sikert, ezt meglovagolva köthet egy 2-3 éves szerződést - háromszor akkora fizuért, egy erősebb csapattal és rendbe teheti az életét anyagilag. Jövőre, ha mondjuk csak 8. lenne a szétesett Honvéddal, akkor már esik az ázsiója, annyit nem adnának neki sehol, mint amit így friss bajnok edzőként most meg fog kapni.

Abszolút érthető a döntése. Egyedül a Honvéd szurkolókat lehet sajnálni a történetben, de a bajnoki címük már történelem, senki nem veheti el tőlük ja és szembeköpték a NER-t. :) - mondom ezt úgy, hogy köztudott, hogy Hemi mekkora nagy fidesz seggnyaló

Szerintem az élete így is rendben van anyagilag, de amúgy ja, nagyjából jól leírtad. Hozzátéve, hogy előre legfeljebb kalkulálni lehet azzal, de tudni biztosan nyilván nem, hogy az öreg halász sóher lesz.
Nancy - Why do you do that? The whole sexist thing? The whole oppression thing? Why do you do that?
Hooman - You guys scare the shit out of us.

Ne zavarj, amikor pánikolok - Tunyacsáp

Autodidakta vagyok. Ezt a szót is én tanítottam meg magamnak. - Brooke

Avatar
Maradonapoli
Aranylabdás
Hozzászólások: 54492
Csatlakozott: 2006.01.30. 20:52

Re: Kiderült, ki pótolja Rossit a Honvédnál

HozzászólásSzerző: Maradonapoli » 2017.05.28. 12:52

Reginald McFreez írta:
Maradonapoli írta:
BlancoAgilon38 írta:Nem nagyon kalimpáltam, de miért távozik Rossi? Mi az oka, hogy egy ilyen siker után vegye a kalapját?

1. Hemi már hetekkel utalt rá, hogy a kiemelkedő szereplés ellenére nem tud/nem akar neki sokkal előnyösebb, jobban fizető szerződést adni és valószínű, hogy már akkor érdeklődhettek iránta jobban fizető helyekről - ezt a bajnoki cím csak megerősíthette...
2. Elsőkézből láthatta előre, hogy hullik szét a csapata ha marad is, kölcsönemberkék vissza, pár jobbnak lejár a szerződése, párat meg Hemi pénzért értékesít.
3. Tudja, hogy Hemi megint filléreket szán erősítésre, amiről ő maga is nyilatkozott többször is.
4. Még egy ilyen idénye nem lesz - legalábbis a Honvéddal tuti.
5. Nem nagy élmény menni max két kört a BL-előelő selejtezőben - főleg nézők nélkül-, ha egyébként amikor a java következne, nyilvánvaló, hogy esélytelen a csapatod
6. Utolsó 5 évéből ha jól tudom 4- et Kispesten töltött, - de ha nem javítsanak a ki a Honvédosok-, az ő esetében tényleg emberileg is érthető, hogy új kihívásokra vágyik, mondjuk egy anyagilag nagyobb perspektívát nyújtó csapatnál, (akikkel nem csak bravúrból mehet a bajnokságért, hanem esélyesként) - de ő legalább ki is érdemelte ezt.
7. Személyes érdek. Otthon kb. utánpótlás és megyei szintű edző volt nem fizethették túl és Hemi sem tette ezt valószínűleg. Most ért el nagy sikert, ezt meglovagolva köthet egy 2-3 éves szerződést - háromszor akkora fizuért, egy erősebb csapattal és rendbe teheti az életét anyagilag. Jövőre, ha mondjuk csak 8. lenne a szétesett Honvéddal, akkor már esik az ázsiója, annyit nem adnának neki sehol, mint amit így friss bajnok edzőként most meg fog kapni.

Abszolút érthető a döntése. Egyedül a Honvéd szurkolókat lehet sajnálni a történetben, de a bajnoki címük már történelem, senki nem veheti el tőlük ja és szembeköpték a NER-t. :) - mondom ezt úgy, hogy köztudott, hogy Hemi mekkora nagy fidesz seggnyaló

Szerintem az élete így is rendben van anyagilag, de amúgy ja, nagyjából jól leírtad. Hozzátéve, hogy előre legfeljebb kalkulálni lehet azzal, de tudni biztosan nyilván nem, hogy az öreg halász sóher lesz.

nyilván, nem a híd alatt alszik és nem annyiból él, mint egy pék, buszvezető, tanár vagy kőműves, de ha már focira adta az életét, akkor gondolom biztos ő is arról álmodott, hogy abból átlag feletti életet teremt magának és a családjának, erre így most - megérdemelten - talán lehetősége is nyílik
Burnsley FC, Borussia Münchengladbach

Cselszky
Aranylabdás
Hozzászólások: 98755
Csatlakozott: 2006.07.21. 12:19
Tartózkodási hely: Budapest (Debrecen)

Re: Kiderült, ki pótolja Rossit a Honvédnál

HozzászólásSzerző: Cselszky » 2017.05.28. 12:54

Reginald McFreez írta:
John McClane írta:
Cselszky írta:Zsákbamacskának tűnik.

Rossi is az volt,mondjuk nem értem miért nem maradtak a digó vonalnál,az bejött nekik kétszer is,a holland foci kultúra meg szinte pont az ellentéte

Annyi, hogy Rossi klasszik zsákbamacska volt, előtte igazából csak ócska csapatoknál dolgozott, ezt a hollandot viszont - úgy tűnik - megmérte, és könnyűnek találta a modern futball világa. Mondjuk ettől még beválhat.

És Rossi nem BL-selejtezők előtt érkezett, kisebb volt a rizikó.
GARAMVÖLGYI LAJOS (1952-2008) :( Köszönet mindenért, Gara! MIKLÓS FEHÉR (1979 - PARA SEMPRE) Tóth Móni, nyugodj békében! :( Soha nem feledünk! R.I.P. Baldj! :( DVSC-TEVA!

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 80560
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Kiderült, ki pótolja Rossit a Honvédnál

HozzászólásSzerző: Adamek » 2017.05.28. 13:25

tök mind1, a nemzetközi dolgainkon nem nagyon lehet már rontani
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

Avatar
Maradonapoli
Aranylabdás
Hozzászólások: 54492
Csatlakozott: 2006.01.30. 20:52

Re: Kiderült, ki pótolja Rossit a Honvédnál

HozzászólásSzerző: Maradonapoli » 2017.05.28. 13:31

Adamek írta:tök mind1, a nemzetközi dolgainkon nem nagyon lehet már rontani

Aki mibennünk nem bízik, az önmagában sem bízik. Aki mibennünk nem bízik, az a mi fényes jövőnkben sem bízik. És aki a mi boldog, fényes jövőnkben nem bízik, az áruló.
Burnsley FC, Borussia Münchengladbach

Cselszky
Aranylabdás
Hozzászólások: 98755
Csatlakozott: 2006.07.21. 12:19
Tartózkodási hely: Budapest (Debrecen)

Re: Kiderült, ki pótolja Rossit a Honvédnál

HozzászólásSzerző: Cselszky » 2017.05.28. 14:51

Maradonapoli írta:
Adamek írta:tök mind1, a nemzetközi dolgainkon nem nagyon lehet már rontani

Aki mibennünk nem bízik, az önmagában sem bízik. Aki mibennünk nem bízik, az a mi fényes jövőnkben sem bízik. És aki a mi boldog, fényes jövőnkben nem bízik, az áruló.

:D
GARAMVÖLGYI LAJOS (1952-2008) :( Köszönet mindenért, Gara! MIKLÓS FEHÉR (1979 - PARA SEMPRE) Tóth Móni, nyugodj békében! :( Soha nem feledünk! R.I.P. Baldj! :( DVSC-TEVA!

Vénaszkenner
Serdülõ
Hozzászólások: 332
Csatlakozott: 2015.04.04. 23:51

Re: Kiderült, ki pótolja Rossit a Honvédnál

HozzászólásSzerző: Vénaszkenner » 2017.05.28. 15:36

Minden idők legpatetikusabb magyar nemzetközi kupaszereplés van kilátásban. Ezúttal a borzasztó 13/14-es szezont is alulteljesíthetjük. Az egyébként is közepes topcsapataink tovább gyengülnek a június végén kezdődő selejtező meccsekig. Ha szándékosan szabotálni akarná valaki a magyar futballt, akkor sem lehetne ezt hatékonyabban csinálni. Menjünk sorba. A cikkben említett Honvéd a világtörténelem legszarabb magyar bajnokcsapata. Egyedül Rossi szakértelmének és a kiváló csapategységnek köszönhető a bajnoki elsőségük. Ezek most elvesznek. Mintha ez sem lenne elég, Hemingway már nekiindult eladni mindent, ami nincs leszögezve a klubházban: játékost, edzőt, ruhát, bútort. Még a függyönök meg a falon kirakott Picasso másolatok sincsenek biztonságban, hátha kellenek valakinek a józsefvárosi piacon. A Videoton kifingott. Játéka egész szezonban egy nyugdíjas szerben állt vagy bukott, aki most lelép. A Sousa-évek alatt megszerzett koefficiens-pontok BL-ben érhettek valamit, EL-ben már mindegy. A Kubatov-csapat következmények nélküli leszereplését nemzetközi szinten már megszokhattuk évek óta. Ismét egy az NB1-hez is lassú Gerával, egy alibiző és felelősséget másokra áttoló Hajnallal és egy ideggyenge Dibusszal vágnak neki. Különbség a korábbi évekhez képest, hogy most legelől nem a túlsúlyos Böde, hanem Priskin, aki térde miatt futballra alkalmatlan, fog szerencsétlenkedni. Nomegpersze jön egy 22 éves "tehetség" Orosz legutóbbi nyaralási helyszínéről. A Vasas teszi a dolgát becsülettel, de ehhez a szinthez nagyon kevés. Közel a vég.
"Ha sétálok a sporttelepen és meglátom a szemetet a földön, akkor nem felhívok valakit, hogy jöjjön oda és szedje fel, hanem lehajolok érte és kidobom." (Kubatov Gábor, 2017)

Avatar
ManBat
Aranylabdás
Hozzászólások: 21627
Csatlakozott: 2014.07.21. 18:56
Tartózkodási hely: ahol a szekeret tolják

Re: Kiderült, ki pótolja Rossit a Honvédnál

HozzászólásSzerző: ManBat » 2017.05.28. 15:43

Vénaszkenner írta:Minden idők legpatetikusabb magyar nemzetközi kupaszereplés van kilátásban. Ezúttal a borzasztó 13/14-es szezont is alulteljesíthetjük. Az egyébként is közepes topcsapataink tovább gyengülnek a június végén kezdődő selejtező meccsekig. Ha szándékosan szabotálni akarná valaki a magyar futballt, akkor sem lehetne ezt hatékonyabban csinálni. Menjünk sorba. A cikkben említett Honvéd a világtörténelem legszarabb magyar bajnokcsapata. Egyedül Rossi szakértelmének és a kiváló csapategységnek köszönhető a bajnoki elsőségük. Ezek most elvesznek. Mintha ez sem lenne elég, Hemingway már nekiindult eladni mindent, ami nincs leszögezve a klubházban: játékost, edzőt, ruhát, bútort. Még a függyönök meg a falon kirakott Picasso másolatok sincsenek biztonságban, hátha kellenek valakinek a józsefvárosi piacon. A Videoton kifingott. Játéka egész szezonban egy nyugdíjas szerben állt vagy bukott, aki most lelép. A Sousa-évek alatt megszerzett koefficiens-pontok BL-ben érhettek valamit, EL-ben már mindegy. A Kubatov-csapat következmények nélküli leszereplését nemzetközi szinten már megszokhattuk évek óta. Ismét egy az NB1-hez is lassú Gerával, egy alibiző és felelősséget másokra áttoló Hajnallal és egy ideggyenge Dibusszal vágnak neki. Különbség a korábbi évekhez képest, hogy most legelől nem a túlsúlyos Böde, hanem Priskin, aki térde miatt futballra alkalmatlan, fog szerencsétlenkedni. Nomegpersze jön egy 22 éves "tehetség" Orosz legutóbbi nyaralási helyszínéről. A Vasas teszi a dolgát becsülettel, de ehhez a szinthez nagyon kevés. Közel a vég.

köszönjük, de legközelebb, ha ingered van rá, ne ide hányj
Az idő lejár
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél


НИКОГАШ СЕВЕРНА!


Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 63 vendég