Pogba bejelentette, ki a soros az Atléticóban

nb1.hu12
Toborzórajáró
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: 2012.03.10. 16:00

Pogba bejelentette, ki a soros az Atléticóban

HozzászólásSzerző: nb1.hu12 » 2017.05.25. 15:00

Manchester – Eléggé lazán leimitálta a gólörömét, majd…

Pogba bejelentette, ki a soros az Atléticóban


Nem először kerül rögzítésre a világtörténelem során az, hogy a Real Madrid és a Barcelona (vagy ugye a Barcelona és a Real Madrid) mögött, a harmadik helyen végzett a spanyol bajnokságban az Atlético Madrid úgy, hogy a Bajnokok Ligájában a királyiak ellen vérzett el. Most éppen a BL-elődöntőben, de egyébként a sorozat fináléjában szokott, hogy az örök emlékként a tudatokba égve, még jobban fájjon a klub rajongóinak a világ bármely pontján.



 



Azzal is tele van az úgynevezett hócipőjük a fanatikusoknak, hogy nagyjából két év kifutási idő után (értsd: szárnyalás), valamelyik angol élcsapat elviszi a toronymagasan legjobb játékosát. A jelek szerint, most Antoine Griezmann a soros, akiről már mi is többször közöltük, hogy a világsajtó összeboronálta a José Mourinho csapatával.



 




Csak a szokásos: ismét lefejezik az Atléticót - NB1.hu



Antoine Griezmann elhagyja az Atlético Madridot




Paul Pogba, feltehetően az EL-diadal fölött érzett örömében viszont olyan videókat posztolt, amiknek a megtekintése után nem kell az összeesküvés-elméletek híveinek lennie senkinek ahhoz, hogy azt gondolja, a francia bejelentette, hogy a francia érkezik az MU-ba.



 



Elsőként a madridi csatár gólörömét imitálta, majd bejelentette, hogy Griezmann nincs itt… még.



 



Fontos infó lehet, hogy Griezmann lájkolta is az első alkotást…




Next season


Avatar
SAW
Aranylabdás
Hozzászólások: 38319
Csatlakozott: 2005.07.27. 09:47
Tartózkodási hely: Tata

Re: Pogba bejelentette, ki a soros az Atléticóban

HozzászólásSzerző: SAW » 2017.05.25. 15:29

Legalább te ne Sorosozzál...
Elengedhetnélek... de nem válna javadra.

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 80560
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Pogba bejelentette, ki a soros az Atléticóban

HozzászólásSzerző: Adamek » 2017.05.25. 15:30

orbánista gyapotszedő széljobber
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

Avatar
dingo
Sztár
Hozzászólások: 4695
Csatlakozott: 2008.10.05. 04:18
Tartózkodási hely: Kecskemét

Re: Pogba bejelentette, ki a soros az Atléticóban

HozzászólásSzerző: dingo » 2017.05.25. 15:46

A neve alapján csakis Griezmannra tippelnék
ÁLOMSORSOLÁS!ÁLOMSORSOLÁS!ÁLOMSORSOLÁS! :D

"A fiatal dingó nagyon kedves jószág, ám felnőve bizalmatlanná, harapóssá, rendkívül önállóvá válik, ragadozó természete minduntalan kitör belőle, ezért háziállatként tartása semmiképpen nem ajánlott."

Ferencváros // Man Utd
BL-menõ
Hozzászólások: 7740
Csatlakozott: 2008.10.22. 13:20
Tartózkodási hely: IX - Bajnokok helye

Re: Pogba bejelentette, ki a soros az Atléticóban

HozzászólásSzerző: Ferencváros // Man Utd » 2017.05.25. 17:13

A György?
29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29

Avatar
Lobanovszkij
Tartalék
Hozzászólások: 1726
Csatlakozott: 2008.04.07. 21:47
Tartózkodási hely: Belföld

Re: Pogba bejelentette, ki a soros az Atléticóban

HozzászólásSzerző: Lobanovszkij » 2017.05.26. 10:30

Már-már balotelli-i magasságok...
Gyõri ETO FC
Everybody do you, ingem rövi-do-you

Avatar
moti77
Sztár
Hozzászólások: 3936
Csatlakozott: 2012.02.15. 00:34
Tartózkodási hely: Hóm Offísz

Re: Pogba bejelentette, ki a soros az Atléticóban

HozzászólásSzerző: moti77 » 2017.05.26. 12:42

Ugye sorosnak semmi köze az Atletico-hoz?


Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: Savaria1919 valamint 45 vendég