
A volimpartizan.net információ szerint a Videoton gólerős játékosa, a szerb válogatott Danko Lazovic az idény végén távozhat a székesfehérvári klubtól, ha az nem nyeri meg szombaton a bajnokságot. Maga az érintett ugyanakkor ünneplésre készül.
A portál úgy tudja, Lazovic a Partizan Belgrád kedvéért váltana egy magyar idény után. A forrás megjegyzii, a Partizan vezetőedzője, Marko Nikolic jó viszonyt ápol a Vidi támadójával, így aligha volna akadálya annak, hogy Lazovic átigazoljon Szerbia újdonsült bajnokához.
Az MTK sorsa a saját kezében van - NB1.hu
Poór Patrik nem tippelt a második kieső kilétére
A pletykák ellenére Lazovic egyelőre az OTP Bank Liga 33. fordulójában szombaton következő, Budapest Honvéd elleni „bajnoki döntőre” koncentrál.
„Nagyon fontos mérkőzést sikerült megnyernünk a Ferencváros ellen azzal, hogy 1-0-s Fradi-vezetés után tudtunk fordítani. A csapat megmutatta a karakterét, jól is játszottunk. Még egy meccset kell megnyernünk, amiért nagyon keményen fogunk dolgozni, hiszen ez a közönség megérdemli a sikert. Nagyszerű volt az ünneplés a legutóbbi találkozó végén, de bízom benne, hogy szombaton is lesz részünk hasonlóban” – mondta el a klub honlapjának a játékos.