
Diósgyőr – Mezőkövesd 2-2 (0-2)
Bódog Tamás (DVTK): - Az első félidő értékelhetetlen, a második félidő jó volt, azzal elégedett vagyok. A játékosok fejében tisztába kellett tenni néhány dolgot a szünetben, mert a kiesés elleni küzdelem során ennyire nyálasan nem lehet játszani, mint ahogy az első félidőben játszottunk. A játékosok messze helyezkedtek egymástól, a párharcok során nem értek oda, szétszakadt a csapat, agresszivitás semmi. A csatárok magasan próbáltak letámadni, ugyanakkor mélyen védekeztünk, emiatt olyan távolság nyílt a csapatrészek között, amit nem lehet levédekezni. Lehet sokat futni, sprintben közlekedni, de nem lehet odaérni. Amikor feljebb toltuk a védekezést, agresszívebbek lettünk, onnantól működött minden. Koráűbban nem voltunk középen elég masszívak, ezért a 4-4-2-es szerkezteről 3-4-3-ra váltottunk, ezáltal többen lettünk a középpályán, jobban le tudtunk támadni, és odaértünk előre is. A második félidőben úgy játszottak, ahogy kell, így kellett volna az elejétől fogva, és akkor nem lett volna a katasztrofális első félidő. Erre fogunk építeni, és a jövő héten megpróbáljuk az első perctől így felépíteni a játékunkat, mint ahogy ma a második félidőben tettük. Reális a döntetlen, de a mi helyzetünkben megengedhetetlen, hogy elajándékozzunk egy félidőt.
Élő közvetítés az NB I 31. fordulójának a meccseiről - NB1.hu
Élő közvetítés az NB I 31. fordulójának a meccseiről
Radványi Miklós (Mezőkövesd): - Az első félidőben a mérkőzés úgy alakult, ahogy megbeszéltük, erre készültünk az egész héten. Játszottunk egy fantasztikus 45 percet, akkor a csapatomban volt még sebesség, agresszivitás, így 2-0-s előnyben mentünk a szünetre. Az öltözőben azt beszéltük meg, hogy 10-15 percig aktívan fogunk játszani, nem állunk be védekezni a 16-osunkra, ugyanazt játsszuk, mint az első félidőben. Azonban rögtön a 2. percben kaptunk egy buta gólt, az nem fordulhat elő, hogy egy kivédekezett szöglet után visszarúgják a labdát, és egy üres játékos gólt fejel. A játékosaim szerint lesről, én a kispadról nem láthattam. Ezzel a hazai csapat visszajött a mérkőzésbe, a saját játékukat játszották. Mi idegesek lettünk, és ugyanaz fordult elő, mint a múlt héten, hiányzott a második félidőben a sebesség, az agresszivitás a játékunkból. Az egy ponttal meg elégedettnek kell lennünk. Természetesen az első félidő alapján hármat szerettünk volna, ezért kissé bosszús vagyok. Meg kell dicsérnem a játékosokat, az akarattal nem volt baj, ha így folytatjuk, akkor a bajnokság hajrájában nem lehet baj.