SuperDepor írta:Cselszky írta:SuperDepor írta:Szerintem meg mentálisan erősebbek vagyunk, mint a Kövesd és a Loki, ha másért nem akkor azért, mert a mi edzőnk ebben jobb, mint a másik két csapaté. Nem vonnék le komoly következtetést a debreceni és a gyirmóti eseményekből, a Loki kiállítás után bemákolt egy gólt - nem az érdemeiket akarom kisebbíteni - de ez inkább a szerencsén múlott, mi pedig a 93.percben kaptunk egy távoli bombagólt. Nem fogunk kiesni.
Mentálisan szerintem is ti vagytok a legerősebbek a kvartettből. Mi és az MTK hullámvasúthoz hasonlítunk. Ugyanakkor az utóbbi jó 1 hónapban előrelépést látok e téren, a kövesdi vereségnél szét voltunk csúszva teljesen, de több olyan kiélezett meccsünk is volt, amit nem a fantasztikus játékunkkal magyarázhatóan húztunk be (Vasas, Gyirmót, Újpest), de csak nyertünk végül, ami már nem lehet véletlen. Szerencse is kellett, de ahhoz is tenni, támadni, támadgatni kell. Nem zuhantunk össze tegnap sem emberhátrányban, az Újpestnek állt a zászló, de megvolt a küzdőszellem, végül hátul kibekkeltük/megúsztuk, elöl pedig kellett Heris, mert -1 emberrel gólt mi nem tudtunk volna szerezni, az tiszta sor, ahhoz gyenge a keret.
A Kövesd az új edzővel sötét ló, mindenesetre tegnap a jó kezdés után totál szétestek, ez nem rossz jel egyikünknek sem.
Kellemetlen volt a tegnapi pontvesztésünk, de még mindig jobb a Gyirmótnak adni 2 pontot, mint a közvetlen riválisainknak. Továbbra is azt mondom, h a hátralévő Kövesd, MTK, Loki trióból kettőt le kell győznünk a bent maradáshoz - főleg azért, mert 6 pontosak - és ez akkor is érvényes lenne, ha tegnap nyerünk. Minden lehet, de annak kicsi az esélye, h a Kövesd az új edzővel otthon kap egy ötöst, a következő meccsen meg majd szárnyalnak. Remélem, h leszünk 4000-en Debrecenben ellenük. Ebből a szempontból szintén jó a pozíciónk. Ti mentek a Fradihoz aki újra dobogón van és gondolom, h ezt meg is akarják tartani, utána kapjátok a Honvédot, akinek pedig a bajnoki címe múlhat a debreceni pontvesztésen. MTK hétvégén a Kispesttel játszik utána velünk. Huhh...érdekes három forduló lesz, rég volt ilyen a bajnokság vége.
Na igen, a következő két meccsünkre nulla pont kalkulálható, a tegnapi győzelmünk a remény megtartására volt elég, többre nem, annyit értünk el, hogy a DVTK-Lokinak a mi szempontunkból még biztosan lesz tétje. Van rá esély, hogy csak egy diósgyőri győzelemmel tudunk megmenekülni, ezért is remélem, hogy a következő 2 meccseteket valahogy behúzzátok, és hátra tudtok dőlni. Persze más lenne a szitu, ha vagy a Fradi, vagy a Honvéd ellen csinálnánk egy bravúrt, de erre minimális a sansz.
Tipp:
Dió-Kövesd 1, Honvéd-MTK 1, Fradi-Loki 1, aztán MTK-Dió x, Loki-Honvéd 2, Kövesd-Paks 1, azaz az uccsó kör előtt DVTK 39, Kövesd 38, Loki 37, MTK 36, tehát a Diósgyőr bentmaradt. Az MTK Paksra, a Kövesd a Vasashoz, mi hozzátok megyünk. Izzasztó. De ez még mindig egy jobb forgatókönyv, mintha kikapnátok az MTK-tól, mert akkor újra a 11. helyre kerülhetnénk az utolsó kör előtt, és nektek is élethalálharc következne ellenünk. Na szóval, mégiscsak az lenne a legjobb, ha a Kövesd-MTK duót elkalapálnátok, és Csertőiék sem szarnának bele a meccseikbe.