
A Manchester United Vigóban lép pályára ma este, a tét pedig Európa-liga döntője lesz.
Tegnap már lejátszották a másik elődöntő első meccsét, amely során az Ajax simán, 4-1-re nyert a Lyon ellen, így fél lábbal már Stockholmban van a holland gárda.
Jose Morinho az EL megnyerésével biztosítaná a Bajnokok Ligáját, ezért várhatóan erős kezdőt állít ki a Celta ellen. Szerencséje is van, ugyanis úgy néz ki, hogy a védősorból kidőlt játékosai lassan visszatérhetnek, akárcsak Paul Pogba és Juan Mata is.
"Túl sok problémánk és hiányzónk volt, emiatt voltak olyan játékosaink, akiknek 750-800 percet kellett játszaniuk, aminek meg is fizettük az árát. Jó hogy három játékosunk is visszatérhetett, mert ezzel így több a variációs lehetőségünk." - nyilatkozta a portugál menedzser a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón.
"Juan Mata egy ideje sérült volt, de már játékra kész állapotban van. Ő tapasztalt, és egyike azon kevés játékosoknak a keretben, aki európai kupában elődöntőket és döntőket játszhatott már, tehát semmi új nem lesz neki ebben."
<blockquote class="embedly-card"><h4><a href="http://nb1.hu/otp-bank-liga/vilagbajnok-csapattarsa-kovetheti-matat">Világbajnok csapattársa követheti Matát - NB1.hu</a></h4><p>Világbajnok csapattársa követheti Matát</p></blockquote>
<script async src="//cdn.embedly.com/widgets/platform.js" charset="UTF-8"></script>
A két csapat eddig még nem találkozott az európai kupaporondon.
A United 47 alkalommal játszott spanyol klubok ellen európai kupasorozatokban. 12 győzelem mellett 16 vereség található a Vörös Ördögök neve mellett.
A Vigo 9-szer lépett pályára angol klubok ellen, 5 győzelmet ért el, négyszer szenvedett vereséget.
A várható kezdőcsapatok a manutdfanatics.hu szerint:
Celta Vigo: Alvarez - Mallo, Cabral, Fontas, Jonny Castro - Radoja, Hernandez - Sisto, Wass, Bongonda - Aspas
Manchester United: Romero - Valencia, Bailly, Blind, Darmian - Herrera, Pogba - Mata, Mkhitaryan, Martial - Rashford