Felvidéki magyar a Mezőkövesd őj edzője

nb1.hu12
Toborzórajáró
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: 2012.03.10. 16:00

Felvidéki magyar a Mezőkövesd őj edzője

HozzászólásSzerző: nb1.hu12 » 2017.05.02. 16:20

Mezőkövesd - Pintér Attila ajánlásával került Győrbe.

Felvidéki magyar a Mezőkövesd őj edzője


Mától a felvidéki Radványi Miklós irányítja az NB I-ben szereplő mezőkövesdi futballcsapatot. A DAC és a Myjava korábbi trénere Tomiszlav Szivicset váltotta a kispadon. A 48 éves szakember jövő júliusig kötelezte el magát a magyar klubhoz. 



 



„A múlt hét végén kerestek meg a mezőkövesdiek, és rendkívül korrekt ajánlatot tettek. Ma délelőtt Budapesten találkoztam Tállai András klubelnökkel, aki nagyon közvetlen volt, elmondta, azt várják tőlem, hogy benntartsam a csapatot az élvonalban. Gyorsan megegyeztünk, és 2018. június végéig szóló szerződést írtam alá. A délutáni edzést már én vezetem – mondta a pozsonyi Új Szónak Radványi Miklós. – Jó a játékosállomány, ám az utóbbi hetek kudarcai lelkileg nagyon megviselték a futballistákat, szinte a padlón vannak, az a feladatom, hogy felrázzam őket. A televízióban néztem az Újpest elleni, 3:1-es vereséggel végződött hazai meccsüket, láttam, hogy min kellene javítani. Elődömnél több játékos nem a megszokott posztján szerepelt, ezen mindenképpen változtatni fogok. A keret tagjai közül Hudák Dávid a játékosom volt a DAC-nál, de Marek Strestíket, Tomás Tujvelt, Dominik Fótyikot és Peter Sulekot is jól ismerem. Kevés idő áll a rendelkezésemre a szombati, Honvéd elleni rendkívül nehéz hazai bajnoki meccsig. Bízom benne, hogy a listavezető ellen az eddiginél sokkal harcosabb csapat lép majd pályára.



 



<blockquote class="embedly-card"><h4><a href="http://nb1.hu/hazai-labdarugas/szerdan-kezd-az-u17-es-valogatott">Szerdán kezd az U17-es válogatott - NB1.hu</a></h4><p>Szerdán kezd az U17-es válogatott</p></blockquote>


 



<script async src="//cdn.embedly.com/widgets/platform.js" charset="UTF-8"></script> 








Egy éve Pintér Attila vezetésével jutott fel az NB I-be a Mezőkövesd, és a volt szövetségi kapitány irányításával nagy meglepetésre az ötödik helyen zárta az őszi szezont. Pintér Attila a télen a Puskás Akadémiához távozott, és helyét a korábban Kecskeméten, Pakson és Diósgyőrben dolgozó Tomiszlav Szivics vette át, aki két és fél évre szóló szerződést írt alá. De ebből még fél év sem lett. A szerbiai edző vezetésével a Mezőkövesd tavasszal csupán nyolc pontot szerzett az élvonalban, a mérlege két győzelem, két döntetlen és hat vereség.



 



Értesüléseink szerint Pintér Attila javasolta a kövesdi vezetőknek Radványi Miklós szerződtetését. A korábban a DAC-nál és a Frýdek-Místeknél sikeresen tevékenykedő Radványi legutóbb a tavaly decemberi élvonalbeli kilépéséig a Spartak Myjava csapatát irányította.



 



Pecze Károly (Győri ETO, 1989/90) és Borbély László (Tatabánya, 2007) után Radványi Miklós a harmadik dél-szlovákiai edző a magyar élvonalban.


SuperDepor
Moderátor
Hozzászólások: 43257
Csatlakozott: 2006.03.07. 23:03
Tartózkodási hely: Magyar-Osztrák Monarchia

Re: Felvidéki magyar a Mezőkövesd őj edzője

HozzászólásSzerző: SuperDepor » 2017.05.02. 16:25

arcra olyan pintéres meg tállais
Ne aggódjatok hát a holnapért mert a holnap majd aggódik magáért. Elég minden napnak a maga baja.

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 80559
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Felvidéki magyar a Mezőkövesd őj edzője

HozzászólásSzerző: Adamek » 2017.05.02. 16:49

őj impulzust hoz az őj mester
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

BlancoAgilon38

Re: Felvidéki magyar a Mezőkövesd őj edzője

HozzászólásSzerző: BlancoAgilon38 » 2017.05.02. 16:55

Adamek írta:őj impulzust hoz az őj mester

Őőő jeah!

Avatar
Reginald McFreez
Aranylabdás
Hozzászólások: 56035
Csatlakozott: 2006.12.23. 10:42

Re: Felvidéki magyar a Mezőkövesd őj edzője

HozzászólásSzerző: Reginald McFreez » 2017.05.02. 17:17

SuperDepor írta:arcra olyan pintéres meg tállais

Rosszabbul néz ki, mint én. Mondjuk van tíz év előnye, de akkor is.
Nancy - Why do you do that? The whole sexist thing? The whole oppression thing? Why do you do that?
Hooman - You guys scare the shit out of us.

Ne zavarj, amikor pánikolok - Tunyacsáp

Autodidakta vagyok. Ezt a szót is én tanítottam meg magamnak. - Brooke

Avatar
RC
Moderátor
Hozzászólások: 37420
Csatlakozott: 2005.07.28. 00:16
Tartózkodási hely: Savaria

Re: Felvidéki magyar a Mezőkövesd őj edzője

HozzászólásSzerző: RC » 2017.05.02. 18:00

SuperDepor írta:arcra olyan pintéres meg tállais

Akkor a siker borítékolható.
Ria-ria-Sabaria
Piros-fehér-kék

Gunners
Aranylabdás
Hozzászólások: 21806
Csatlakozott: 2009.02.28. 19:33
Tartózkodási hely: Székesfehérvár

Re: Felvidéki magyar a Mezőkövesd őj edzője

HozzászólásSzerző: Gunners » 2017.05.02. 18:01

Nem ismerem ezt az embert, de annyira le van pukkadva a Kövesd hogy mennek simán a Gyirmót után.
Go Gunners Hajrá Videoton

Mrs.Dolcetti
Aranylabdás
Hozzászólások: 31315
Csatlakozott: 2006.08.21. 13:57
Tartózkodási hely: a Bozsik stadiontól 10km-re
Kapcsolat:

Re: Felvidéki magyar a Mezőkövesd őj edzője

HozzászólásSzerző: Mrs.Dolcetti » 2017.05.02. 18:35

Maradhatott volna Szivics még hétvégéig. Ez a fazon igazi sötét ló,bár csodát nem fog tenni 4 nap alatt.
"Hihetetlen büszke vagyok, hogy lehetõségem volt ez a gyönyörû országot, Magyarországot, képviselni."-Karl Erik Böhn

Cselszky
Aranylabdás
Hozzászólások: 98754
Csatlakozott: 2006.07.21. 12:19
Tartózkodási hely: Budapest (Debrecen)

Re: Felvidéki magyar a Mezőkövesd őj edzője

HozzászólásSzerző: Cselszky » 2017.05.02. 18:38

Szivicsben bíztam. Tartok tőle, hogy ez az utolsó szög a koporsónkba.
GARAMVÖLGYI LAJOS (1952-2008) :( Köszönet mindenért, Gara! MIKLÓS FEHÉR (1979 - PARA SEMPRE) Tóth Móni, nyugodj békében! :( Soha nem feledünk! R.I.P. Baldj! :( DVSC-TEVA!

Sanyeey
Világsztár
Hozzászólások: 10607
Csatlakozott: 2009.03.01. 18:16
Tartózkodási hely: Magyarország
Kapcsolat:

Re: Felvidéki magyar a Mezőkövesd őj edzője

HozzászólásSzerző: Sanyeey » 2017.05.02. 19:30

Adamek írta:őj impulzust hoz az őj mester

Ha hamar a saját képére formálja az együttesét, akkor nekünk reszeltek, bár a labda gömbölyű és bármi megtörténhet az utolsó fordulókban.
DEBRECENI VSC

Avatar
nyúl
Kincstári Főegerész
Hozzászólások: 47757
Csatlakozott: 2005.09.14. 13:36

Re: Felvidéki magyar a Mezőkövesd őj edzője

HozzászólásSzerző: nyúl » 2017.05.02. 20:00

Cselszky írta:Szivicsben bíztam. Tartok tőle, hogy ez az utolsó szög a koporsónkba.

+1

Avatar
Wegry
Sztár
Hozzászólások: 4025
Csatlakozott: 2007.10.27. 18:55
Tartózkodási hely: ivó

Re: Felvidéki magyar a Mezőkövesd őj edzője

HozzászólásSzerző: Wegry » 2017.05.02. 20:37

Cselszky írta:Szivicsben bíztam. Tartok tőle, hogy ez az utolsó szög a koporsónkba.

ne ajvékoljatok már annyit, legfejjebb a zöldasztalnál megmentik a pitsátokat
<3 FERENCVÁROS <3

"Ha újraválasztanak, ...[CENSORED]!" - Jimmy Carter
"Király Gábor a kispadon sem kapott helyet a Burnsley-Blackpool (2-1) meccsen" :lol: :lol:

Avatar
nyúl
Kincstári Főegerész
Hozzászólások: 47757
Csatlakozott: 2005.09.14. 13:36

Re: Felvidéki magyar a Mezőkövesd őj edzője

HozzászólásSzerző: nyúl » 2017.05.02. 20:49

Wegry írta:
Cselszky írta:Szivicsben bíztam. Tartok tőle, hogy ez az utolsó szög a koporsónkba.

ne ajvékoljatok már annyit, legfejjebb a zöldasztalnál megmentik a pitsátokat

S abban mi a jó? Inkább ne tegyék!

Avatar
Reginald McFreez
Aranylabdás
Hozzászólások: 56035
Csatlakozott: 2006.12.23. 10:42

Re: Felvidéki magyar a Mezőkövesd őj edzője

HozzászólásSzerző: Reginald McFreez » 2017.05.02. 20:50

Wegry írta:
Cselszky írta:Szivicsben bíztam. Tartok tőle, hogy ez az utolsó szög a koporsónkba.

ne ajvékoljatok már annyit, legfejjebb a zöldasztalnál megmentik a pitsátokat

Beszarnék, ha tényleg így lenne... :) Kár, hogy deglett a fórum, micsoda parti menne itt...
Nancy - Why do you do that? The whole sexist thing? The whole oppression thing? Why do you do that?
Hooman - You guys scare the shit out of us.

Ne zavarj, amikor pánikolok - Tunyacsáp

Autodidakta vagyok. Ezt a szót is én tanítottam meg magamnak. - Brooke

sznot
Admin
Hozzászólások: 44103
Csatlakozott: 2005.04.17. 02:49
Tartózkodási hely: Kecskemét

Re: Felvidéki magyar a Mezőkövesd őj edzője

HozzászólásSzerző: sznot » 2017.05.02. 21:06

Ez meg ki?
Ami nincs fent YouTube-on, az meg sem történt, amit nem talál a Google, az nem is létezik, aki nincs regisztrálva Facebook-on, az nem is ember!

¡ɐssɐʌlolǝ ıʞɐ ǝʎlnɥ

Avatar
Maradonapoli
Aranylabdás
Hozzászólások: 54490
Csatlakozott: 2006.01.30. 20:52

Re: Felvidéki magyar a Mezőkövesd őj edzője

HozzászólásSzerző: Maradonapoli » 2017.05.02. 21:08

Reginald McFreez írta:
Wegry írta:
Cselszky írta:Szivicsben bíztam. Tartok tőle, hogy ez az utolsó szög a koporsónkba.

ne ajvékoljatok már annyit, legfejjebb a zöldasztalnál megmentik a pitsátokat

Beszarnék, ha tényleg így lenne... :) Kár, hogy deglett a fórum, micsoda parti menne itt...

Szerintem mindenképp lesz ilyen, OV nem az nb2-re építteti az új stadionokat. Volt is egy vicces mlsz konzultációs kérdőív ami a létszámra vonatkozóan is közvéleménykutatást csinált. Most egyelőre csak arra várnak, hogy a csút saját erejéből kerüljön vissza, hogy legalább azzal ne lehessen cinkelni őket.
Burnsley FC, Borussia Münchengladbach

Avatar
ManBat
Aranylabdás
Hozzászólások: 21627
Csatlakozott: 2014.07.21. 18:56
Tartózkodási hely: ahol a szekeret tolják

Re: Felvidéki magyar a Mezőkövesd őj edzője

HozzászólásSzerző: ManBat » 2017.05.02. 22:42

sznot írta:Ez meg ki?

a Miava edzője volt csak télen visszaléptek
Az idő lejár
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél


НИКОГАШ СЕВЕРНА!

bebé88
Kulcsjátékos
Hozzászólások: 3449
Csatlakozott: 2011.10.30. 13:27
Tartózkodási hely: Felvidék

Re: Felvidéki magyar a Mezőkövesd őj edzője

HozzászólásSzerző: bebé88 » 2017.05.02. 22:56

Hajrá Miki, bent maradtok
DAC 1904
Ferencváros
Chelsea

Cselszky
Aranylabdás
Hozzászólások: 98754
Csatlakozott: 2006.07.21. 12:19
Tartózkodási hely: Budapest (Debrecen)

Re: Felvidéki magyar a Mezőkövesd őj edzője

HozzászólásSzerző: Cselszky » 2017.05.03. 01:01

Wegry írta:
Cselszky írta:Szivicsben bíztam. Tartok tőle, hogy ez az utolsó szög a koporsónkba.

ne ajvékoljatok már annyit, legfejjebb a zöldasztalnál megmentik a pitsátokat

Pont te kéred számon? Évek óta "ajvékolsz", ha a Fradiról van szó, még a 20+ ponttal megnyert bajnokságnál is csak a keserűség áradt belőled.
A zöld alkalmatosságnál pedig csak ne mentsenek meg senkit. Elvből sem, ráadásul kifejezetten kárára lenne a klubnak.
GARAMVÖLGYI LAJOS (1952-2008) :( Köszönet mindenért, Gara! MIKLÓS FEHÉR (1979 - PARA SEMPRE) Tóth Móni, nyugodj békében! :( Soha nem feledünk! R.I.P. Baldj! :( DVSC-TEVA!

Avatar
Maradonapoli
Aranylabdás
Hozzászólások: 54490
Csatlakozott: 2006.01.30. 20:52

Re: Felvidéki magyar a Mezőkövesd őj edzője

HozzászólásSzerző: Maradonapoli » 2017.05.03. 01:19

Cselszky írta:
Wegry írta:
Cselszky írta:Szivicsben bíztam. Tartok tőle, hogy ez az utolsó szög a koporsónkba.

ne ajvékoljatok már annyit, legfejjebb a zöldasztalnál megmentik a pitsátokat

Pont te kéred számon? Évek óta "ajvékolsz", ha a Fradiról van szó, még a 20+ ponttal megnyert bajnokságnál is csak a keserűség áradt belőled.
A zöld alkalmatosságnál pedig csak ne mentsenek meg senkit. Elvből sem, ráadásul kifejezetten kárára lenne a klubnak.

Cselszky, Wegry, dwa bratanki, i do szabli, i do szklanki!
Burnsley FC, Borussia Münchengladbach


Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: RAUL7 valamint 3 vendég