Ott kellett hagynia az NB I-et a szíve miatt, most az M4-hez igazolt

nb1.hu12
Toborzórajáró
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: 2012.03.10. 16:00

Ott kellett hagynia az NB I-et a szíve miatt, most az M4-hez igazolt

HozzászólásSzerző: nb1.hu12 » 2017.04.25. 11:42

Debrecen – Dr. Horváth Zsolt kihúzta a „negatív lottót”

Ott kellett hagynia az NB I-et a szíve miatt, most az M4-hez igazolt


 



A M4 Sport a hivatalos honlapján jelentette be, hogy „leigazolta” dr. Horváth Zsolt, a DVSC korábbi támadóját, akinek télen kellett felhagynia az aktív játékkal, miután szívműtéten esett át egy bakteriális fertőzés miatt.



 



A Debreceni VSC színeiben bajnoki bronzérmet szerző egykori futballista a hétvégén már új szerepkörben mutatkozik be, az M4 Sport szakkommentátora lesz. A nehéz és sorsfordító időszakról az M4 keddi, Sportreggeli című műsorában beszélt először.



 



– Tizenkét hete volt a szívműtétem. Azt megelőzően pár hetet már kórházban töltöttem, akkor még nem tudták megmondani, hogy milyen problémával rendelkezem. Kiderült, hogy ez egy szívbelhártya-gyulladás, ami sürgősségi beavatkozást igényelt – kezdte dr. Horváth Zsolt. – A felkészülés első edzésén még részt vettem, majd lázas beteg lettem. Ez két héten keresztül tartott. Rémisztő volt, amikor megtudtam, hogy szívműtétem lesz. Már előtte közölték, hogy a profi pályafutásommal fel kell hagynom.



 




Holman Dávid beírta a nevét a Loki történelmébe - NB1.hu



 




A DVSC korábbi játékosa elmondta, hogy betegsége nem a sportkarrierje miatt alakult ki.



 



– Egy jó barátom találóan úgy fogalmazott, hogy kihúztam a negatív lottót. Egy ilyen korában lévő sportolónak, szívbelhártya gyulladás miatti műtéte nem túl gyakori. Gyakorlatilag a debreceni szívklinikán sem találkoztak még ilyennel. Úgy tudom, a magyar futballtörténelem sem mutat túl sok enyémhez hasonló precedenst. Ahogy mondani szokták, az élet a legnagyobb rendező. Most ezzel kell tudni mit kezdeni. – folytatta dr. Horváth Zsolt, aki jogi diplomával rendelkezik. – Annyiban szerencsés, hogy számomra van más perspektíva a futballon keresztül, de attól ez még nem könnyű időszak. Ez volt az életem, és imádtam csinálni. Ezzel keltem, ezzel feküdtem. A családom, a kedvesem, a csapat és a debreceni szurkolók is rendkívül sokat segítettek, hogy átvészeljem ezt a helyzetet. Ezúton is köszönöm nekik.





 



Dr. Horváth Zsolt a PMFC-ben lett ismert futballista, majd 2013-ban szerződtette az MTK, 2015 nyarán igazolt a Lokihoz.



 



– Mindegyik időszak mellett fel tudnék sorakoztatni pro és kontra érveket. Természetesen a szülővárosomban, a Pécsen töltött évek pozitív élményekkel töltenek el. Az MTK-nál töltött két év nehezen indult, mert egy lábtörés hátráltatta a beilleszkedésemet, de az azt követő másfél év nagyszerűen sikerült. A debreceni éveimben hatalmas emlék, hogy egy ilyen nagy múltú klub meghatározó játékosa lehetettem, és hozzájárulhattam ahhoz, hogy tavaly bronzérmet tudtunk szerezni.   



 



A „Doki” becenévre hallgató Horváth Zsolt hétvégén debütál az M4 Sporton, mint szakértő.



 



– Örömmel fogadtam a megkeresését, pláne mert egy Videoton–Loki mérkőzésen debütálhatok. Készülök lelkesen, és remélem érdekes információkkal és szórakoztató szakértéssel tudok előrukkolni – tette hozzá a DVSC-ből visszavonuló Horváth Zsolt. 


Avatar
Reginald McFreez
Aranylabdás
Hozzászólások: 56035
Csatlakozott: 2006.12.23. 10:42

Re: Ott kellett hagynia az NB I-et a szíve miatt, most az M4-hez igazolt

HozzászólásSzerző: Reginald McFreez » 2017.04.25. 12:11

Nabazmeg, megkönnyeztem. Fel is keresem a dilidokim, hogy írjon fel valamit, ez nem egészséges.
Nancy - Why do you do that? The whole sexist thing? The whole oppression thing? Why do you do that?
Hooman - You guys scare the shit out of us.

Ne zavarj, amikor pánikolok - Tunyacsáp

Autodidakta vagyok. Ezt a szót is én tanítottam meg magamnak. - Brooke

Avatar
Savaria1919
Aranylabdás
Hozzászólások: 18163
Csatlakozott: 2012.06.24. 08:36
Tartózkodási hely: Haliwood
Kapcsolat:

Re: Ott kellett hagynia az NB I-et a szíve miatt, most az M4-hez igazolt

HozzászólásSzerző: Savaria1919 » 2017.04.25. 12:40

Hajrá!
Szombathely jobban szereti a Haladást, mert érzi, hogy szeretetével nem sztárokat és egyéneket támogat, hanem az eszményien tiszta amatőr sportszellemet.
Ez a tiszta sport a Haladás érdeme. A Haladás mindegyik játékosa él-hal az egyesületért, s a csapat minden mérkőzésén mindig megtesz mindent, ami tőle telik, akár az NB2-ben játszik, akár az NB1-ben.
- Képes Sport 1940.

Vénaszkenner
Serdülõ
Hozzászólások: 332
Csatlakozott: 2015.04.04. 23:51

Re: Ott kellett hagynia az NB I-et a szíve miatt, most az M4-hez igazolt

HozzászólásSzerző: Vénaszkenner » 2017.04.25. 12:41

Reginald McFreez írta:Nabazmeg, megkönnyeztem. Fel is keresem a dilidokim, hogy írjon fel valamit, ez nem egészséges.

Horváth legalább egy rendes szakmát tanult, nem pszeudo tudományt.
"Ha sétálok a sporttelepen és meglátom a szemetet a földön, akkor nem felhívok valakit, hogy jöjjön oda és szedje fel, hanem lehajolok érte és kidobom." (Kubatov Gábor, 2017)

Avatar
Reginald McFreez
Aranylabdás
Hozzászólások: 56035
Csatlakozott: 2006.12.23. 10:42

Re: Ott kellett hagynia az NB I-et a szíve miatt, most az M4-hez igazolt

HozzászólásSzerző: Reginald McFreez » 2017.04.25. 12:51

Vénaszkenner írta:
Reginald McFreez írta:Nabazmeg, megkönnyeztem. Fel is keresem a dilidokim, hogy írjon fel valamit, ez nem egészséges.

Horváth legalább egy rendes szakmát tanult, nem pszeudo tudományt.

Nem tudom, mit akarsz ezzel mondani, feltételezem belém akarsz szállni. Ha ez volt a célod, gratulálok, elérted.
Nancy - Why do you do that? The whole sexist thing? The whole oppression thing? Why do you do that?
Hooman - You guys scare the shit out of us.

Ne zavarj, amikor pánikolok - Tunyacsáp

Autodidakta vagyok. Ezt a szót is én tanítottam meg magamnak. - Brooke

Vénaszkenner
Serdülõ
Hozzászólások: 332
Csatlakozott: 2015.04.04. 23:51

Re: Ott kellett hagynia az NB I-et a szíve miatt, most az M4-hez igazolt

HozzászólásSzerző: Vénaszkenner » 2017.04.25. 13:59

Reginald McFreez írta:
Vénaszkenner írta:
Reginald McFreez írta:Nabazmeg, megkönnyeztem. Fel is keresem a dilidokim, hogy írjon fel valamit, ez nem egészséges.

Horváth legalább egy rendes szakmát tanult, nem pszeudo tudományt.

Nem tudom, mit akarsz ezzel mondani, feltételezem belém akarsz szállni. Ha ez volt a célod, gratulálok, elérted.

Meg akartalak egy kicsit piszkálni.
"Ha sétálok a sporttelepen és meglátom a szemetet a földön, akkor nem felhívok valakit, hogy jöjjön oda és szedje fel, hanem lehajolok érte és kidobom." (Kubatov Gábor, 2017)

Avatar
Reginald McFreez
Aranylabdás
Hozzászólások: 56035
Csatlakozott: 2006.12.23. 10:42

Re: Ott kellett hagynia az NB I-et a szíve miatt, most az M4-hez igazolt

HozzászólásSzerző: Reginald McFreez » 2017.04.25. 14:14

Vénaszkenner írta:
Reginald McFreez írta:
Vénaszkenner írta:Horváth legalább egy rendes szakmát tanult, nem pszeudo tudományt.

Nem tudom, mit akarsz ezzel mondani, feltételezem belém akarsz szállni. Ha ez volt a célod, gratulálok, elérted.

Meg akartalak egy kicsit piszkálni.

Meg is piszkáltál, de nincs most sok kedvem belemenni, tekintve én is hasonlóan vagyok a pszichológiával, mint te. Azt tudom, hogy matematikus, fizikus, vegyész nem lesz, csak abból, aki tényleg jó koponya - szinte kivétel nélkül. Az ellenben biztos, hogy pszichológiát elvégeznek olyanok is, akik a fogyatékosság határát súrolják. Majd ezzel a lendülettel magabiztosan el is kezdenek a szakmában dolgozni, kutatni. Utóbbi a kisebb gond.
Nancy - Why do you do that? The whole sexist thing? The whole oppression thing? Why do you do that?
Hooman - You guys scare the shit out of us.

Ne zavarj, amikor pánikolok - Tunyacsáp

Autodidakta vagyok. Ezt a szót is én tanítottam meg magamnak. - Brooke

BlancoAgilon38

Re: Ott kellett hagynia az NB I-et a szíve miatt, most az M4-hez igazolt

HozzászólásSzerző: BlancoAgilon38 » 2017.04.25. 14:20

"Egy ilyen korában lévő sportolónak..."

Jogos! Minek van a Korában? Járjon a Teszkóba, vagy a Lidlibe, esetleg dugja meg Basszás Erzsit. Korában. LOL. :D :D

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 80558
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Ott kellett hagynia az NB I-et a szíve miatt, most az M4-hez igazolt

HozzászólásSzerző: Adamek » 2017.04.25. 14:28

BlancoAgilon38 írta:"Egy ilyen korában lévő sportolónak..."

Jogos! Minek van a Korában? Járjon a Teszkóba, vagy a Lidlibe, esetleg dugja meg Basszás Erzsit. Korában. LOL. :D :D


"A M4 Sport a hivatalos honlapján jelentette be, hogy „leigazolta” dr. Horváth Zsolt, a DVSC korábbi támadóját"
érted, Zsolt, automatikus tárgyeset
- mit nézel kisfiam? - Eurosport
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

Vénaszkenner
Serdülõ
Hozzászólások: 332
Csatlakozott: 2015.04.04. 23:51

Re: Ott kellett hagynia az NB I-et a szíve miatt, most az M4-hez igazolt

HozzászólásSzerző: Vénaszkenner » 2017.04.25. 14:37

Reginald McFreez írta:
Vénaszkenner írta:
Reginald McFreez írta:Nem tudom, mit akarsz ezzel mondani, feltételezem belém akarsz szállni. Ha ez volt a célod, gratulálok, elérted.

Meg akartalak egy kicsit piszkálni.

Meg is piszkáltál, de nincs most sok kedvem belemenni, tekintve én is hasonlóan vagyok a pszichológiával, mint te. Azt tudom, hogy matematikus, fizikus, vegyész nem lesz, csak abból, aki tényleg jó koponya - szinte kivétel nélkül. Az ellenben biztos, hogy pszichológiát elvégeznek olyanok is, akik a fogyatékosság határát súrolják. Majd ezzel a lendülettel magabiztosan el is kezdenek a szakmában dolgozni, kutatni. Utóbbi a kisebb gond.

Igen, ismerős. Ez a humán tudományokban csak így van, alighanem a világon mindenhol. Bár ahogy én tudom, Magyarországon meglehetősen kevesen vesznek részt felsőoktatásban, és EU-szinten az egyik legalacsonyabb diplomával rendelkező népességgel rendelkezik (amit önmagában nem tartom negatívumnak). Ez persze nem zárja ki a gazdag családokból származó fogyatékosokat, de a szegényekből származókat igen, ahol, ne szépítsük, magasabb a fogyatékossági arány. Ha vigasztal a dolog, nem gondoltam teljesen komolyan, amit írtam ;)
"Ha sétálok a sporttelepen és meglátom a szemetet a földön, akkor nem felhívok valakit, hogy jöjjön oda és szedje fel, hanem lehajolok érte és kidobom." (Kubatov Gábor, 2017)

BlancoAgilon38

Re: Ott kellett hagynia az NB I-et a szíve miatt, most az M4-hez igazolt

HozzászólásSzerző: BlancoAgilon38 » 2017.04.25. 14:50

Adamek írta:
BlancoAgilon38 írta:"Egy ilyen korában lévő sportolónak..."

Jogos! Minek van a Korában? Járjon a Teszkóba, vagy a Lidlibe, esetleg dugja meg Basszás Erzsit. Korában. LOL. :D :D


"A M4 Sport a hivatalos honlapján jelentette be, hogy „leigazolta” dr. Horváth Zsolt, a DVSC korábbi támadóját"
érted, Zsolt, automatikus tárgyeset
- mit nézel kisfiam? - Eurosport

Lehet, hogy a neve Zsol. Nem?

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 80558
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Ott kellett hagynia az NB I-et a szíve miatt, most az M4-hez igazolt

HozzászólásSzerző: Adamek » 2017.04.25. 14:55

BlancoAgilon38 írta:
Adamek írta:
BlancoAgilon38 írta:"Egy ilyen korában lévő sportolónak..."

Jogos! Minek van a Korában? Járjon a Teszkóba, vagy a Lidlibe, esetleg dugja meg Basszás Erzsit. Korában. LOL. :D :D


"A M4 Sport a hivatalos honlapján jelentette be, hogy „leigazolta” dr. Horváth Zsolt, a DVSC korábbi támadóját"
érted, Zsolt, automatikus tárgyeset
- mit nézel kisfiam? - Eurosport

Lehet, hogy a neve Zsol. Nem?


erre nem is gondoltam
akkor ahol őket tárolják, az a Zsoltár?
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

BlancoAgilon38

Re: Ott kellett hagynia az NB I-et a szíve miatt, most az M4-hez igazolt

HozzászólásSzerző: BlancoAgilon38 » 2017.04.25. 16:09

Adamek írta:
BlancoAgilon38 írta:
Adamek írta:
"A M4 Sport a hivatalos honlapján jelentette be, hogy „leigazolta” dr. Horváth Zsolt, a DVSC korábbi támadóját"
érted, Zsolt, automatikus tárgyeset
- mit nézel kisfiam? - Eurosport

Lehet, hogy a neve Zsol. Nem?


erre nem is gondoltam
akkor ahol őket tárolják, az a Zsoltár?

Szerintem igen. De mi lehet a Zsolozsma?

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 80558
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Ott kellett hagynia az NB I-et a szíve miatt, most az M4-hez igazolt

HozzászólásSzerző: Adamek » 2017.04.25. 16:19

BlancoAgilon38 írta:
Adamek írta:
BlancoAgilon38 írta:Lehet, hogy a neve Zsol. Nem?


erre nem is gondoltam
akkor ahol őket tárolják, az a Zsoltár?

Szerintem igen. De mi lehet a Zsolozsma?

nem tudom sajnos
de a ZsolDos egy menő operációs rendszer lehet
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

BlancoAgilon38

Re: Ott kellett hagynia az NB I-et a szíve miatt, most az M4-hez igazolt

HozzászólásSzerző: BlancoAgilon38 » 2017.04.25. 16:34

Adamek írta:
BlancoAgilon38 írta:
Adamek írta:
erre nem is gondoltam
akkor ahol őket tárolják, az a Zsoltár?

Szerintem igen. De mi lehet a Zsolozsma?

nem tudom sajnos
de a ZsolDos egy menő operációs rendszer lehet

Jó, hát szexuálisan van elképzelésem a ZsolTÁR kapcsán is...Brrr.

Avatar
Apuka
Profi
Hozzászólások: 2414
Csatlakozott: 2005.04.12. 11:12
Tartózkodási hely: Kispad mellett állok

Re: Ott kellett hagynia az NB I-et a szíve miatt, most az M4-hez igazolt

HozzászólásSzerző: Apuka » 2017.04.25. 20:03

BlancoAgilon38 írta:"Egy ilyen korában lévő sportolónak..."

Jogos! Minek van a Korában? Járjon a Teszkóba, vagy a Lidlibe, esetleg dugja meg Basszás Erzsit. Korában. LOL. :D :D

Koránban! Csak lemaradt a "n" betü.

BlancoAgilon38

Re: Ott kellett hagynia az NB I-et a szíve miatt, most az M4-hez igazolt

HozzászólásSzerző: BlancoAgilon38 » 2017.04.25. 20:11

Apuka írta:
BlancoAgilon38 írta:"Egy ilyen korában lévő sportolónak..."

Jogos! Minek van a Korában? Járjon a Teszkóba, vagy a Lidlibe, esetleg dugja meg Basszás Erzsit. Korában. LOL. :D :D

Koránban! Csak lemaradt a "n" betü.

Na, még muszlim is...

Cselszky
Aranylabdás
Hozzászólások: 98753
Csatlakozott: 2006.07.21. 12:19
Tartózkodási hely: Budapest (Debrecen)

Re: Ott kellett hagynia az NB I-et a szíve miatt, most az M4-hez igazolt

HozzászólásSzerző: Cselszky » 2017.04.25. 21:46

Remélem, nagyjából felépült. Minden jót, Zsolt!
GARAMVÖLGYI LAJOS (1952-2008) :( Köszönet mindenért, Gara! MIKLÓS FEHÉR (1979 - PARA SEMPRE) Tóth Móni, nyugodj békében! :( Soha nem feledünk! R.I.P. Baldj! :( DVSC-TEVA!

korxi
Serdülõ
Hozzászólások: 441
Csatlakozott: 2012.04.29. 14:56

Re: Ott kellett hagynia az NB I-et a szíve miatt, most az M4-hez igazolt

HozzászólásSzerző: korxi » 2017.04.25. 22:08

BlancoAgilon38 írta:
Adamek írta:
BlancoAgilon38 írta:Lehet, hogy a neve Zsol. Nem?


erre nem is gondoltam
akkor ahol őket tárolják, az a Zsoltár?

Szerintem igen. De mi lehet a Zsolozsma?

Hát hogy a mai napon ő ozs.

Avatar
nyúl
Kincstári Főegerész
Hozzászólások: 47756
Csatlakozott: 2005.09.14. 13:36

Re: Ott kellett hagynia az NB I-et a szíve miatt, most az M4-hez igazolt

HozzászólásSzerző: nyúl » 2017.04.26. 07:13

Nem árt meg a stábnak, ha bővül egy értelmes emberrel.
Sok sikert a továbbiakban, Zsolti!


Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 2 vendég