A szlovák rekorder, akit Nápolyban Maradonához mérnek

nb1.hu12
Toborzórajáró
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: 2012.03.10. 16:00

A szlovák rekorder, akit Nápolyban Maradonához mérnek

HozzászólásSzerző: nb1.hu12 » 2017.03.24. 13:01

Szlovákia – Hamsik miért nem a Realban, vagy a Barcában játszik?

A szlovák rekorder, akit Nápolyban Maradonához mérnek

A szomszédos országainkban jelenleg kevés olyan játékos van, akiket a mai, nagy sztárokhoz lehetne sorolni. Persze, a horvátok tele vannak mostani klasszisokkal, azonban rajtuk kívül nem igen bővelkednek a körülöttünk lévő keleti országok világklasszis játékosokban. Marek Hamsik ez alól kivételt jelent.

A médiában azonban nem igen van ott, nem jelennek meg cikkek naponta arról, hogy a Real vagy a Barca, vagy akármelyik csapat őt akarná. Pedig képességei alapján egyáltalán nem lógna ki, sőt, még a külseje, viselkedése miatt is egy eladható figura lenne. Talán azért nem, mert Szlovákiában született és nem Franciaországban vagy Németországban?

A Slovanban játszott elsőként a profik között, azonban mindössze hatszor kapott lehetőséget, mielőtt 17 évesen Olaszországba került volna, a Bresciához, 500 ezer euróért. A szlovák ligában mindössze egy gólja volt, az is a másodosztályban, 16 évesen. Nem is csoda, hogy lecsapott rá a Slovan, majd a Brescia. 2004-ben igazolt az olaszokhoz, ahol először az U19-eseknél kapott lehetőséget, majd 2005-ben, a Milan ellen mutatkozott be a Serie A-ban. 17 éves korával a bajnokság történetének harmadik legfiatalabb szlovák debütánsa lett. Azonban csapata kiesett abban a szezonban, de a Serie B-ben alapember lett, hiszen a 2006/07-es idényben 40 meccsen 10 gólt szerzett, így le is csapott rá a Napoli. Ott sem vallott szégyent, hiszen első évében 9 gólt szerzett, majd 2009-ben megkapta a legjobb fiatalnak járó díjat megelőzve Giovincót és Balotellit. 2010-ben a Napoli történetének legfiatalabb kapitánya lett a maga 22 évével és 229 napjával. Már lassan Maradona nyomdokaiba lép, és még hol a vége…

Eredetileg a Marko nevet szánták volna neki a horvát származású dédnagyapja után, de akkor ez a szabályokba ütközött, így kapta a Marek nevet. Az extravagáns haja miatt azonnal fel lehet ismerni, ami nem is csoda. Ez a haj mára már a védjegyévé vált, sőt, saját fodrásza is van Igor Novosad személyében.

Hamsik lánytestvére, Michaela nem máshoz, mint Walter Garganóhoz, a Napoli korábbi középpályásához ment férjhez, miután meglátta a képen a hugit. Sőt, Michaela gyerekkorában együtt kézizett Hamsik későbbi feleségével, Martina Franovával. A párnak már két gyereke van, akik egy Udinese közeli akadémián nevelkednek.

Nagy László

laller89
Ifista
Hozzászólások: 555
Csatlakozott: 2016.07.13. 20:41

Re: A szlovák rekorder, akit Nápolyban Maradonához mérnek

HozzászólásSzerző: laller89 » 2017.03.26. 15:40

A nagy megmondo emberek hol vannak?

Csodalkoztam volna ha ide barki is ir valamit , mindenki a magyar meccsel van elfoglava kimagyarazni a nagy semmit.

Hamsik egy pelda kep lehet barkinek sajat eröböl jutott a csucsig bl el mindenhol a legjobakkal jatszik.

Erdekes nem kifogasokat keresett hanem fejlödni akart.

Norby
Világsztár
Hozzászólások: 10451
Csatlakozott: 2005.07.13. 00:37
Tartózkodási hely: Olad

Re: A szlovák rekorder, akit Nápolyban Maradonához mérnek

HozzászólásSzerző: Norby » 2017.03.26. 15:46

laller89 írta:A nagy megmondo emberek hol vannak?

Csodalkoztam volna ha ide barki is ir valamit , mindenki a magyar meccsel van elfoglava kimagyarazni a nagy semmit.

Hamsik egy pelda kep lehet barkinek sajat eröböl jutott a csucsig bl el mindenhol a legjobakkal jatszik.

Erdekes nem kifogasokat keresett hanem fejlödni akart.

Idézet tőled:
"De ennyire menö vagy elarulom neked hogy dardi pali is ezt nyilatkozta ha nagyon akarod kikerresem ,mai modern foci 10% tehetseg mint pl messi .c.rondalo a maradek 90 munka ember meg kitartas.
"

Ő a tehetség. Ezt "munka ember" nem fogja elérni. Lásd Szalai.

laller89
Ifista
Hozzászólások: 555
Csatlakozott: 2016.07.13. 20:41

Re: A szlovák rekorder, akit Nápolyban Maradonához mérnek

HozzászólásSzerző: laller89 » 2017.03.26. 15:50

Norby írta:

Na egy erelmes komment ezen lehet vitazni, nezd a tehetsegnek is kell munka legyen minden nap a lababan ezzel gondolom egyet ertünk.

Az meg hogy szimplan csak munkaval nem lehet eremenyt elerni szerintem nem igaz, nezd meg rakitic a barcelonaban ö miben teheseges szinte mindenben atlagos kepesü megis leigazoltak ö kemeny dolgoztt azert hogy nagy csapat leigazolja.

Söt jo hogy szalait irtad ö is ott volt egy darabig a schalkenal ami azert nemet es vilag szinten is nagy csapat ,de nem tudott megragadni ,ergo neki is megvolt a lehetösege.

Avatar
Szarka
Aranylabdás
Hozzászólások: 38539
Csatlakozott: 2005.03.21. 17:25

Re: A szlovák rekorder, akit Nápolyban Maradonához mérnek

HozzászólásSzerző: Szarka » 2017.03.26. 15:57

laller89 írta:A nagy megmondo emberek hol vannak?

Csodalkoztam volna ha ide barki is ir valamit , mindenki a magyar meccsel van elfoglava kimagyarazni a nagy semmit.

Hamsik egy pelda kep lehet barkinek sajat eröböl jutott a csucsig bl el mindenhol a legjobakkal jatszik.

Erdekes nem kifogasokat keresett hanem fejlödni akart.

Érdekelne már, hogy akkor most mi is a bajod?

Szerinted ha igazán akarunk, nyertünk volna? Hogy tényleg ma úgy kell fel Bese, hogy az istenit is, lefutom CR-t, akkor sikerülni fog?
Vagy a top elitbe kerülni tényleg csak akarás kérdése, és otthon az apámmal készülve is ugyanazt elérhetem, mint Messi? A megfelelő edzés nélkül bizony a 90% akarás és szorgalom se elég semmire. Vannak azért magas szinten s olyanok, aki nulla tehetséggel is magasra jutottak, de jelenleg egy se jut eszembe.

Sokat számít az akarás, ez tény, de tegnap nem azért nem rúgtunk 3-4 gólt, mert Dzsudzsák ne akart volna. Ha más nem, Dzsudzsákon nagyon látszik, hogy akar, sőt, nagyon meg is akarja mutatni ezt, gondolom az eddigi kritikák miatt is. Ezért van az, hogy mostanság nem áll meg egy sárgáig, addig csúszik, lép oda elkésve.
Tegnap is nem az akarás hiánya miatt nem lőtt gólt, hanem mert lövőhelyzetig se jutott, 40-ről küldte már rá, hogy legyen kaput eltalált lövése. Hiába akar, ha egy magyar Robbent képeztek belőle, és az a portugálok ellen rohadt kevés, mert leolvasható a teljes játéka. A taktikánk is úgy volt összerakva, hogy csoda lett volna, ha kidolgozott gólhelyzetet összehozunk.

Hamsik a szlovákok kiemelkedő tehetsége, korán ki is jutott, és tudott bizonyítani. Nála tényleg kiemelkedő az akarása is, de az is számított, hogy nem volt elrontva a képzése a kezdeteknél, és azért több kreativitás szorult belé, mint a komplett középpályánkba. Lehet Nagy Ádám majd eljut egy hasonló szintre, talán 5-6 év múlva, de más hasonló kaliberű, tehetségű játékosunk aligha van.
Magyarország - Newcastle - Real Madrid , ebben a sorrendben.
"Intensity is our Identity"

Móni, Boston United, baldj: Nyugodjanak békében

Avatar
Szarka
Aranylabdás
Hozzászólások: 38539
Csatlakozott: 2005.03.21. 17:25

Re: A szlovák rekorder, akit Nápolyban Maradonához mérnek

HozzászólásSzerző: Szarka » 2017.03.26. 16:01

laller89 írta:

Egy jó félévének, sé az akarásának köszönhette, hogy odaáig jutott. Hogy ott megbukott, azt pedig a képzettségbeli hiányosságainak. Szalai egy német középszintre jutott, ezzel maximalizálva a lehetőségeit.

Ja, és Rakitic szerintem azért nem csak átlagos képességű.
Magyarország - Newcastle - Real Madrid , ebben a sorrendben.
"Intensity is our Identity"

Móni, Boston United, baldj: Nyugodjanak békében

Norby
Világsztár
Hozzászólások: 10451
Csatlakozott: 2005.07.13. 00:37
Tartózkodási hely: Olad

Re: A szlovák rekorder, akit Nápolyban Maradonához mérnek

HozzászólásSzerző: Norby » 2017.03.26. 16:03

laller89 írta:
Norby írta:
laller89 írta:A nagy megmondo emberek hol vannak?

Csodalkoztam volna ha ide barki is ir valamit , mindenki a magyar meccsel van elfoglava kimagyarazni a nagy semmit.

Hamsik egy pelda kep lehet barkinek sajat eröböl jutott a csucsig bl el mindenhol a legjobakkal jatszik.

Erdekes nem kifogasokat keresett hanem fejlödni akart.

Idézet tőled:
"De ennyire menö vagy elarulom neked hogy dardi pali is ezt nyilatkozta ha nagyon akarod kikerresem ,mai modern foci 10% tehetseg mint pl messi .c.rondalo a maradek 90 munka ember meg kitartas.
"

Ő a tehetség. Ezt "munka ember" nem fogja elérni. Lásd Szalai.

Na egy erelmes komment ezen lehet vitazni, nezd a tehetsegnek is kell munka legyen minden nap a lababan ezzel gondolom egyet ertünk.

Az meg hogy szimplan csak munkaval nem lehet eremenyt elerni szerintem nem igaz, nezd meg rakitic a barcelonaban ö miben teheseges szinte mindenben atlagos kepesü megis leigazoltak ö kemeny dolgoztt azert hogy nagy csapat leigazolja.

Söt jo hogy szalait irtad ö is ott volt egy darabig a schalkenal ami azert nemet es vilag szinten is nagy csapat ,de nem tudott megragadni ,ergo neki is megvolt a lehetösege.

Te egyszerűsítetted le így. Ezért nem bonyolítottam én se. De akkor nézzük így. Hamsiknak megvan a tehetsége és mellette ott van a rengeteg munka. Szalai hiába dolgozik annyit, ha tehetsége 10-ed annyi sincs. És ez a játékosaik 99%-ával így van. Eleve nincs/minimális tehetségük van. Jó mentálisan is gond van a többséggel, de egy csapatra valót azért össze lehet szedni.

laller89
Ifista
Hozzászólások: 555
Csatlakozott: 2016.07.13. 20:41

Re: A szlovák rekorder, akit Nápolyban Maradonához mérnek

HozzászólásSzerző: laller89 » 2017.03.26. 16:10

Ha nem lett volna minmalis tehetsege akkor a schalkehoz se kerül, ebbe biztos lehetsz.
Ne felj barkit nem vesznek fel oda.
Az hogy nem jol merte fel a lehetösegeit nem adott mindent bele hogy megradgjon ott az mar öt mönösite szerintem.

Persze mindenkinek magaval kell elszamolnia.

laller89
Ifista
Hozzászólások: 555
Csatlakozott: 2016.07.13. 20:41

Re: A szlovák rekorder, akit Nápolyban Maradonához mérnek

HozzászólásSzerző: laller89 » 2017.03.26. 16:15

Szarka írta:
laller89 írta:A nagy megmondo emberek hol vannak?

Csodalkoztam volna ha ide barki is ir valamit , mindenki a magyar meccsel van elfoglava kimagyarazni a nagy semmit.

Hamsik egy pelda kep lehet barkinek sajat eröböl jutott a csucsig bl el mindenhol a legjobakkal jatszik.

Erdekes nem kifogasokat keresett hanem fejlödni akart.

Érdekelne már, hogy akkor most mi is a bajod?

Szerinted ha igazán akarunk, nyertünk volna? Hogy tényleg ma úgy kell fel Bese, hogy az istenit is, lefutom CR-t, akkor sikerülni fog?
Vagy a top elitbe kerülni tényleg csak akarás kérdése, és otthon az apámmal készülve is ugyanazt elérhetem, mint Messi? A megfelelő edzés nélkül bizony a 90% akarás és szorgalom se elég semmire. Vannak azért magas szinten s olyanok, aki nulla tehetséggel is magasra jutottak, de jelenleg egy se jut eszembe.

Sokat számít az akarás, ez tény, de tegnap nem azért nem rúgtunk 3-4 gólt, mert Dzsudzsák ne akart volna. Ha más nem, Dzsudzsákon nagyon látszik, hogy akar, sőt, nagyon meg is akarja mutatni ezt, gondolom az eddigi kritikák miatt is. Ezért van az, hogy mostanság nem áll meg egy sárgáig, addig csúszik, lép oda elkésve.
Tegnap is nem az akarás hiánya miatt nem lőtt gólt, hanem mert lövőhelyzetig se jutott, 40-ről küldte már rá, hogy legyen kaput eltalált lövése. Hiába akar, ha egy magyar Robbent képeztek belőle, és az a portugálok ellen rohadt kevés, mert leolvasható a teljes játéka. A taktikánk is úgy volt összerakva, hogy csoda lett volna, ha kidolgozott gólhelyzetet összehozunk.

Hamsik a szlovákok kiemelkedő tehetsége, korán ki is jutott, és tudott bizonyítani. Nála tényleg kiemelkedő az akarása is, de az is számított, hogy nem volt elrontva a képzése a kezdeteknél, és azért több kreativitás szorult belé, mint a komplett középpályánkba. Lehet Nagy Ádám majd eljut egy hasonló szintre, talán 5-6 év múlva, de más hasonló kaliberű, tehetségű játékosunk aligha van.

Mi a bajom en mar nem masolnam ki a sajat velemeny de dihohejban szar jatek, mecs utan kamu interju , kiutazo lelkes szurolok teljes cserben hagyasa.

Ennel ha akartak volna 110 % biztos vagyok hogy többet tudtunk volna.

Ezt a teljesitmenyt nem a portugalokkal kell magyarazni , ferrörer ellen is szarul kedvetlenül jatszottunk.

Picit itt fe van fujva az ügy, nem masban kel sose a hibat keresni.

Norby
Világsztár
Hozzászólások: 10451
Csatlakozott: 2005.07.13. 00:37
Tartózkodási hely: Olad

Re: A szlovák rekorder, akit Nápolyban Maradonához mérnek

HozzászólásSzerző: Norby » 2017.03.26. 16:18

Azt írtam 10-ed annyi. És Hamsik képest ez nem túlzás. Sosem volt Szalai tehetséges. Ami miatt még egy német csapatban van, az a kemény munka. Nézd meg hány játékosunk kullog haza. Szalainál tehetségesebbek is.

laller89
Ifista
Hozzászólások: 555
Csatlakozott: 2016.07.13. 20:41

Re: A szlovák rekorder, akit Nápolyban Maradonához mérnek

HozzászólásSzerző: laller89 » 2017.03.26. 16:30

" Ami miatt még egy német csapatban van, az a kemény munka"

Akkor miröl beszelünk ugyanezt irtam ,söt a schalkeban is meg tudodd volna ragadi csak az a bizonyos labbda megtarto kepeseget nem feljesztette sajnos ami egy ilyen kaliberü csapathoz kelett volna.

Schalke az nem = köln, frankfurt stb atlag nemet közep csapatokkal ne legyenek iluziodid barkit le tudnak igazolni szalai kemeny munkval került oda de sajnos megkemenyebben kellet volna dolgozni az ottmaradas miatt.

Norby
Világsztár
Hozzászólások: 10451
Csatlakozott: 2005.07.13. 00:37
Tartózkodási hely: Olad

Re: A szlovák rekorder, akit Nápolyban Maradonához mérnek

HozzászólásSzerző: Norby » 2017.03.26. 17:00

Nem azért nem fejlesztette mert nem akarta vagy mert nem dolgozott elég keményen. A gond a képességeivel volt/van. Van amit nem lehet (megfelelő szintre) fejleszteni. Ott nem érte el a Schalke szintjét. Egy német középcsapat és a Schalke között nem az elvégzett munka a különbség, hanem a játékosok tehetsége. Bár most a Schalke is elég középcsapat.

Avatar
Szarka
Aranylabdás
Hozzászólások: 38539
Csatlakozott: 2005.03.21. 17:25

Re: A szlovák rekorder, akit Nápolyban Maradonához mérnek

HozzászólásSzerző: Szarka » 2017.03.26. 17:25

laller89 írta:
Szarka írta:
laller89 írta:A nagy megmondo emberek hol vannak?

Csodalkoztam volna ha ide barki is ir valamit , mindenki a magyar meccsel van elfoglava kimagyarazni a nagy semmit.

Hamsik egy pelda kep lehet barkinek sajat eröböl jutott a csucsig bl el mindenhol a legjobakkal jatszik.

Erdekes nem kifogasokat keresett hanem fejlödni akart.

Érdekelne már, hogy akkor most mi is a bajod?

Szerinted ha igazán akarunk, nyertünk volna? Hogy tényleg ma úgy kell fel Bese, hogy az istenit is, lefutom CR-t, akkor sikerülni fog?
Vagy a top elitbe kerülni tényleg csak akarás kérdése, és otthon az apámmal készülve is ugyanazt elérhetem, mint Messi? A megfelelő edzés nélkül bizony a 90% akarás és szorgalom se elég semmire. Vannak azért magas szinten s olyanok, aki nulla tehetséggel is magasra jutottak, de jelenleg egy se jut eszembe.

Sokat számít az akarás, ez tény, de tegnap nem azért nem rúgtunk 3-4 gólt, mert Dzsudzsák ne akart volna. Ha más nem, Dzsudzsákon nagyon látszik, hogy akar, sőt, nagyon meg is akarja mutatni ezt, gondolom az eddigi kritikák miatt is. Ezért van az, hogy mostanság nem áll meg egy sárgáig, addig csúszik, lép oda elkésve.
Tegnap is nem az akarás hiánya miatt nem lőtt gólt, hanem mert lövőhelyzetig se jutott, 40-ről küldte már rá, hogy legyen kaput eltalált lövése. Hiába akar, ha egy magyar Robbent képeztek belőle, és az a portugálok ellen rohadt kevés, mert leolvasható a teljes játéka. A taktikánk is úgy volt összerakva, hogy csoda lett volna, ha kidolgozott gólhelyzetet összehozunk.

Hamsik a szlovákok kiemelkedő tehetsége, korán ki is jutott, és tudott bizonyítani. Nála tényleg kiemelkedő az akarása is, de az is számított, hogy nem volt elrontva a képzése a kezdeteknél, és azért több kreativitás szorult belé, mint a komplett középpályánkba. Lehet Nagy Ádám majd eljut egy hasonló szintre, talán 5-6 év múlva, de más hasonló kaliberű, tehetségű játékosunk aligha van.

Mi a bajom en mar nem masolnam ki a sajat velemeny de dihohejban szar jatek, mecs utan kamu interju , kiutazo lelkes szurolok teljes cserben hagyasa.

Ennel ha akartak volna 110 % biztos vagyok hogy többet tudtunk volna.

Ezt a teljesitmenyt nem a portugalokkal kell magyarazni , ferrörer ellen is szarul kedvetlenül jatszottunk.

Picit itt fe van fujva az ügy, nem masban kel sose a hibat keresni.

Hogy többet lehetett volna-e kihozni, nem tudom, talán igen, más taktikával. De nem az akarás hiánya érződött. Röviden te azt mondod, nem akartak, azért voltak szarok. Én meg azt mondom, hogy akartak, de képességeik hiánya miatt voltak szarok. Ez nem csak születésbeli képességhiány, van benne félrenevelés is, de azon se javít az akarás.
Magyarország - Newcastle - Real Madrid , ebben a sorrendben.
"Intensity is our Identity"

Móni, Boston United, baldj: Nyugodjanak békében

Avatar
cain
Aranylabdás
Hozzászólások: 34797
Csatlakozott: 2005.06.13. 17:54
Tartózkodási hely: nagyfalu

Re: A szlovák rekorder, akit Nápolyban Maradonához mérnek

HozzászólásSzerző: cain » 2017.03.26. 17:28

Norby írta:
laller89 írta:A nagy megmondo emberek hol vannak?

Csodalkoztam volna ha ide barki is ir valamit , mindenki a magyar meccsel van elfoglava kimagyarazni a nagy semmit.

Hamsik egy pelda kep lehet barkinek sajat eröböl jutott a csucsig bl el mindenhol a legjobakkal jatszik.

Erdekes nem kifogasokat keresett hanem fejlödni akart.

Idézet tőled:
"De ennyire menö vagy elarulom neked hogy dardi pali is ezt nyilatkozta ha nagyon akarod kikerresem ,mai modern foci 10% tehetseg mint pl messi .c.rondalo a maradek 90 munka ember meg kitartas.
"

Ő a tehetség. Ezt "munka ember" nem fogja elérni. Lásd Szalai.

amit jó képzéssel, és munkával el lehet érni, arra jobb példa müller, ő ezeket gyerekkorától folyamatosan megkapta.
Life is death, death is life.
No life, no death.
Life is life, death is death.

BlancoAgilon38

Re: A szlovák rekorder, akit Nápolyban Maradonához mérnek

HozzászólásSzerző: BlancoAgilon38 » 2017.03.26. 17:39

"Hamsik miért nem a Realban, vagy a Barcában játszik?"

Mert hetero és így is tud focizni. Nagy kedvenc.

Avatar
Maradonapoli
Aranylabdás
Hozzászólások: 54487
Csatlakozott: 2006.01.30. 20:52

Re: A szlovák rekorder, akit Nápolyban Maradonához mérnek

HozzászólásSzerző: Maradonapoli » 2017.03.26. 17:41

Mér kéne a reálban, barszában játszania "kedves" cikkíró? A világ legjobb csapatában van, baszod. Manapság mindenféle tudatlan sekkfej médiaipari szagmunkás lehet basszátok meg?!
Burnsley FC, Borussia Münchengladbach

Avatar
Maradonapoli
Aranylabdás
Hozzászólások: 54487
Csatlakozott: 2006.01.30. 20:52

Re: A szlovák rekorder, akit Nápolyban Maradonához mérnek

HozzászólásSzerző: Maradonapoli » 2017.03.26. 17:48

Amúgy télleg jó gyerek lehet, Novothny is nyilatkozta, hogy ő segítette neki a legtöbbet a beilleszkedésnél, de egyéb ottani ténykedéseiből is lejön, hogy egy jófej gyerek.
Burnsley FC, Borussia Münchengladbach

Norby
Világsztár
Hozzászólások: 10451
Csatlakozott: 2005.07.13. 00:37
Tartózkodási hely: Olad

Re: A szlovák rekorder, akit Nápolyban Maradonához mérnek

HozzászólásSzerző: Norby » 2017.03.26. 18:01

cain írta:
Norby írta:
laller89 írta:A nagy megmondo emberek hol vannak?

Csodalkoztam volna ha ide barki is ir valamit , mindenki a magyar meccsel van elfoglava kimagyarazni a nagy semmit.

Hamsik egy pelda kep lehet barkinek sajat eröböl jutott a csucsig bl el mindenhol a legjobakkal jatszik.

Erdekes nem kifogasokat keresett hanem fejlödni akart.

Idézet tőled:
"De ennyire menö vagy elarulom neked hogy dardi pali is ezt nyilatkozta ha nagyon akarod kikerresem ,mai modern foci 10% tehetseg mint pl messi .c.rondalo a maradek 90 munka ember meg kitartas.
"

Ő a tehetség. Ezt "munka ember" nem fogja elérni. Lásd Szalai.

amit jó képzéssel, és munkával el lehet érni, arra jobb példa müller, ő ezeket gyerekkorától folyamatosan megkapta.

Ő mondjuk egy "különleges eset". De ő is elég jól áll(t) tehetséggel is. Meg arra is kíváncsi lennék, hogy hány ezer gyerek kapta ezt "különleges edzést". Amiből lett egy Müller. Meg nálunk nincsenek ilyen feltételek.

laller89
Ifista
Hozzászólások: 555
Csatlakozott: 2016.07.13. 20:41

Re: A szlovák rekorder, akit Nápolyban Maradonához mérnek

HozzászólásSzerző: laller89 » 2017.03.26. 19:02

Norby írta:
laller89 írta:
Norby írta:
Azt írtam 10-ed annyi. És Hamsik képest ez nem túlzás. Sosem volt Szalai tehetséges. Ami miatt még egy német csapatban van, az a kemény munka. Nézd meg hány játékosunk kullog haza. Szalainál tehetségesebbek is.

" Ami miatt még egy német csapatban van, az a kemény munka"

Akkor miröl beszelünk ugyanezt irtam ,söt a schalkeban is meg tudodd volna ragadi csak az a bizonyos labbda megtarto kepeseget nem feljesztette sajnos ami egy ilyen kaliberü csapathoz kelett volna.

Schalke az nem = köln, frankfurt stb atlag nemet közep csapatokkal ne legyenek iluziodid barkit le tudnak igazolni szalai kemeny munkval került oda de sajnos megkemenyebben kellet volna dolgozni az ottmaradas miatt.

Nem azért nem fejlesztette mert nem akarta vagy mert nem dolgozott elég keményen. A gond a képességeivel volt/van. Van amit nem lehet (megfelelő szintre) fejleszteni. Ott nem érte el a Schalke szintjét. Egy német középcsapat és a Schalke között nem az elvégzett munka a különbség, hanem a játékosok tehetsége. Bár most a Schalke is elég középcsapat.

Ezt honnan tudod?

Megegszer leirom a schalke barkit meg tudott tud venni akkor mai nap jövöre. Szalainak van tehtsege meg ha nem is ismered el nyilvan nemcselez ki 20 ember meg nem ad 20 meteres golpaszokat de a labdat igy megtartani nyagyon nehez keresik is sok helyen az ilyen tipusu jatekost.

laller89
Ifista
Hozzászólások: 555
Csatlakozott: 2016.07.13. 20:41

Re: A szlovák rekorder, akit Nápolyban Maradonához mérnek

HozzászólásSzerző: laller89 » 2017.03.26. 19:14

cain írta:
Norby írta:
laller89 írta:A nagy megmondo emberek hol vannak?

Csodalkoztam volna ha ide barki is ir valamit , mindenki a magyar meccsel van elfoglava kimagyarazni a nagy semmit.

Hamsik egy pelda kep lehet barkinek sajat eröböl jutott a csucsig bl el mindenhol a legjobakkal jatszik.

Erdekes nem kifogasokat keresett hanem fejlödni akart.

Idézet tőled:
"De ennyire menö vagy elarulom neked hogy dardi pali is ezt nyilatkozta ha nagyon akarod kikerresem ,mai modern foci 10% tehetseg mint pl messi .c.rondalo a maradek 90 munka ember meg kitartas.
"

Ő a tehetség. Ezt "munka ember" nem fogja elérni. Lásd Szalai.

amit jó képzéssel, és munkával el lehet érni, arra jobb példa müller, ő ezeket gyerekkorától folyamatosan megkapta.

Szalait azert tartom jobb peldanak mert ö tenyleg nem beleszületett hanem a hazi posvanybol verekedte ki magat, ez hatalmas telesitmeny sajnos idehaza annyira el van korhardva miden.

Ha normalis focit szertnenk az alapoktol kellen mindent felipiteni ,ebbe a posvanyba nem is lehet semmit kezdeni.

Olyan szinten el vannak butulva a hazai jatekosok , hogy azt öröm nezni ezt mint negativmot mondom mert minden alajuk van teve.

A tegnapi mecs tökeletes pelda nehanyan mintha a tetves eletükert küzödetek volna, rossz volt nezni es ez nem tudas vagy kepesbeli gyengeseg ez mint fejben levö dolog amiben rohadt gyengek vagyunk.

Tehesteg annyi van idehaza mint egen a csillag de nezd meg ebböl hany fut be minimalis külföldi karriert is.

Szoval lehetne napestig sorolni mitöl döglött a magyar labdarugas nem jutunk mar evektizedek ota egyröl a kettöre.

Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 27 vendég