alehndr írta:Vicc, meg is érdemeljük
Remélem bennmaradtok, meg a Loki is. Gerát focicsapat közelébe ezután remélem nem engedik csak nézőként. 20 meccs alatt nem sikerült egyszer sem a legerősebb kezdőt felküldeni.
alehndr írta:Vicc, meg is érdemeljük
Adamek írta:zaggar írta:Végre lapátra tették tegnap Grzselabrüzselát, már csak azt nem értem, h miért most. Előbb is indokolt lett volna, akkor még találni lehetett volna valami értelmesnek tűnő célt a bajnokságban, vagy akár megvárhatták volna a szezon végét is. na mindegy, ezen is túl vagyunk, jöhet a következő vakegér..
azt rebesgetik, hogy a szerződésében a 4. hely volt meghatározva, az most dőlt el matematikailag, hogy bukó
így gondolom sokkal kevesebbet kell neki fizetni mint fordulókkal korábban, mert ő nem hozta az elvártat
zaggar írta:Adamek írta:zaggar írta:Végre lapátra tették tegnap Grzselabrüzselát, már csak azt nem értem, h miért most. Előbb is indokolt lett volna, akkor még találni lehetett volna valami értelmesnek tűnő célt a bajnokságban, vagy akár megvárhatták volna a szezon végét is. na mindegy, ezen is túl vagyunk, jöhet a következő vakegér..
azt rebesgetik, hogy a szerződésében a 4. hely volt meghatározva, az most dőlt el matematikailag, hogy bukó
így gondolom sokkal kevesebbet kell neki fizetni mint fordulókkal korábban, mert ő nem hozta az elvártat
az edzőtábor utáni tavasz produktum mellett örüljön, h nem perelik be kártérítésért..
Adamek írta:zaggar írta:Adamek írta:azt rebesgetik, hogy a szerződésében a 4. hely volt meghatározva, az most dőlt el matematikailag, hogy bukó
így gondolom sokkal kevesebbet kell neki fizetni mint fordulókkal korábban, mert ő nem hozta az elvártat
az edzőtábor utáni tavasz produktum mellett örüljön, h nem perelik be kártérítésért..
valaki kinevezte és megengedte neki, hogy a Vidi összes balfaszát magával vigye
na az meg minek örüljön most
zaggar írta:Adamek írta:zaggar írta:
az edzőtábor utáni tavasz produktum mellett örüljön, h nem perelik be kártérítésért..
valaki kinevezte és megengedte neki, hogy a Vidi összes balfaszát magával vigye
na az meg minek örüljön most
kb annak, h őt se perelik be.. (azért tényleg csodás, h nálunk soha semminek nincs következménye)
dingo írta:Bödön 14 :). Jut eszembe pár napja volt egy interjú Waltnerral, ahhol azt fejtegette, hogy Böde mostani teljesítménye neki köszönhető, mert az hogy mellőzte , az hozta ki belőle a dacot. (Vagy dact?) :D

Adamek írta:dingo írta:Bödön 14 :). Jut eszembe pár napja volt egy interjú Waltnerral, ahhol azt fejtegette, hogy Böde mostani teljesítménye neki köszönhető, mert az hogy mellőzte , az hozta ki belőle a dacot. (Vagy dact?) :D
dactot
Adamek írta:zaggar írta:Adamek írta:valaki kinevezte és megengedte neki, hogy a Vidi összes balfaszát magával vigye
na az meg minek örüljön most
kb annak, h őt se perelik be.. (azért tényleg csodás, h nálunk soha semminek nincs következménye)
pereltek már bárhol is edzőt sikertelenség miatt?
Adamek írta:ha a Csút egyszer még botlik behúzhatja még a Paksi FC a bajnokságot
mi szerintem nem nyerünk Etóban, 64-64 pontunk lesz a paksiakkal, de nekik több lesz a győzelmük
Cselszky írta:A hétvége mérlege: mi, a Nyíregy, a ZTE is nyerhető meccset adott x-re (mi majdnem ki is kaptunk), a Videoton bukott, így az előbbiekkel szemben a helyzetünk változatlan, a Vidin hoztunk 1 pontot, kieső hely ismét.
Ha a papírforma érvényesül (Vidi: ETO és FTC ellen 0 pont, DVSC: Csút és Paks ellen 0 pont), akkor az utolsó forduló dönt: nyernünk kell Fehérváron a bentmaradáshoz.
Tippem szerint a ZTE és a Nyíregy fog csipegetni pontokat, de ha mégsem, és esetleg mi és a Vidi is megtáltosodunk, akkor az utolsó körös Nyír-ZTE is érdekessé válhat.
SuperDepor írta:Cselszky írta:A hétvége mérlege: mi, a Nyíregy, a ZTE is nyerhető meccset adott x-re (mi majdnem ki is kaptunk), a Videoton bukott, így az előbbiekkel szemben a helyzetünk változatlan, a Vidin hoztunk 1 pontot, kieső hely ismét.
Ha a papírforma érvényesül (Vidi: ETO és FTC ellen 0 pont, DVSC: Csút és Paks ellen 0 pont), akkor az utolsó forduló dönt: nyernünk kell Fehérváron a bentmaradáshoz.
Tippem szerint a ZTE és a Nyíregy fog csipegetni pontokat, de ha mégsem, és esetleg mi és a Vidi is megtáltosodunk, akkor az utolsó körös Nyír-ZTE is érdekessé válhat.
Eddig nem hittem a kiesesetekben, most már annál inkább. A Nyíregyháza DVTK országos egy-iksz. Ilyen beleszarom, csürhe bandát mint a Diósgyőr régen láttam Miskolcon. Az ikszre azért van esély, mert a Beke - Eppel csatárpáros érdekes minőséget képvisel. Vigyázó szemeteket Újpestre vessétek. Létkérdés, hogy az új edzővel megtáltosodjanak és a Zalaegerszeget, Nyíregyházát megverjek. Sajnos erre kevés az esély, ugyanolyan tróger banda mint a miénk. Az ETO Fehérvár lehet iksz, a Győr fog botlani.
Cselszky írta:SuperDepor írta:Cselszky írta:A hétvége mérlege: mi, a Nyíregy, a ZTE is nyerhető meccset adott x-re (mi majdnem ki is kaptunk), a Videoton bukott, így az előbbiekkel szemben a helyzetünk változatlan, a Vidin hoztunk 1 pontot, kieső hely ismét.
Ha a papírforma érvényesül (Vidi: ETO és FTC ellen 0 pont, DVSC: Csút és Paks ellen 0 pont), akkor az utolsó forduló dönt: nyernünk kell Fehérváron a bentmaradáshoz.
Tippem szerint a ZTE és a Nyíregy fog csipegetni pontokat, de ha mégsem, és esetleg mi és a Vidi is megtáltosodunk, akkor az utolsó körös Nyír-ZTE is érdekessé válhat.
Eddig nem hittem a kiesesetekben, most már annál inkább. A Nyíregyháza DVTK országos egy-iksz. Ilyen beleszarom, csürhe bandát mint a Diósgyőr régen láttam Miskolcon. Az ikszre azért van esély, mert a Beke - Eppel csatárpáros érdekes minőséget képvisel. Vigyázó szemeteket Újpestre vessétek. Létkérdés, hogy az új edzővel megtáltosodjanak és a Zalaegerszeget, Nyíregyházát megverjek. Sajnos erre kevés az esély, ugyanolyan tróger banda mint a miénk. Az ETO Fehérvár lehet iksz, a Győr fog botlani.
Nem tudom, miért nem hittél benne. Nem néztél a tabellára mondjuk az elmúlt fél évben? :) November eleje óta talán 2 fordulót leszámítva folyamatosan kieső pozícióban vagyunk.

Mech írta:Cselszky írta:SuperDepor írta:Eddig nem hittem a kiesesetekben, most már annál inkább. A Nyíregyháza DVTK országos egy-iksz. Ilyen beleszarom, csürhe bandát mint a Diósgyőr régen láttam Miskolcon. Az ikszre azért van esély, mert a Beke - Eppel csatárpáros érdekes minőséget képvisel. Vigyázó szemeteket Újpestre vessétek. Létkérdés, hogy az új edzővel megtáltosodjanak és a Zalaegerszeget, Nyíregyházát megverjek. Sajnos erre kevés az esély, ugyanolyan tróger banda mint a miénk. Az ETO Fehérvár lehet iksz, a Győr fog botlani.
Nem tudom, miért nem hittél benne. Nem néztél a tabellára mondjuk az elmúlt fél évben? :) November eleje óta talán 2 fordulót leszámítva folyamatosan kieső pozícióban vagyunk.
Ez így igaz.
Cselszky írta:Mech írta:Cselszky írta:Nem tudom, miért nem hittél benne. Nem néztél a tabellára mondjuk az elmúlt fél évben? :) November eleje óta talán 2 fordulót leszámítva folyamatosan kieső pozícióban vagyunk.
Ez így igaz.
Köszi.
Akkor 3, sorry. A 13. forduló óta 3-15 a nem kieső-kieső szituban zárt fordulók aránya.
Bravúr kell vélhetően tőlünk úgy, hogy a másik háromnak ne nagyon sikerüljön. Nem nekünk áll a zászló.
Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 138 vendég