HozzászólásSzerző: Szarka » 2025.04.30. 08:25
Csak a második félidő alapján a PSG nagyon jól menedzselte a meccset, és megérdemelten nyert. A korai gól miatt gondolom nem is erőltette túlzottan a támadásokat, de így is többször veszélyes helyzetet tudott kidolgozni. Az Arsenal labdakihozatalait jól zavarták, és közben húen magukhoz, necces helyzetben is sikeresen hozták ki a labdát, és próbáltak építkezni.
Az Arsenal minden tudását bevetette a letámadásokban és a pontrúgásokban iis, de ez kevés volt.
Az viszont látványos volt, mennyire várták az angolok, hogy a közönség majd hajtja őket, de ebből csak szó szerint pillanatokat kaptak. Már régóta "színháznak" csúfolják az angol pályákat, régóta vannak "túristák", de most az utóbbi 2-3 évben indult meg igazàn az a trend, hogy kiszorulnak a helyi szurkolók, főleg az újabb jegyáremelésekkel, és a szezonbérletek kvázi kiszorításával. A Covid és a PSR miatt fontos lett minden cent, ami a jegyekből befolyhat, így minden szezonbérlet kvázi veszteséggé vált a kluboknak. Szar helyzet.
Magyarország - Newcastle - Real Madrid , ebben a sorrendben.
"Intensity is our Identity"
Móni, Boston United, baldj: Nyugodjanak békében