zaggar írta:Deep Purple írta:zaggar írta:
Nem hiszem, h nagyon mélyre kellene menni, vagy nagyon mélyen bármi mást találnánk, mint azt, h egyszerűen túl sok a pénz. Nem kell teljesíteni, motiváció nulla, hiszen ezeknek a jött-ment szerb-horvát-lengyel stb vándormadaraknak teljesen mindegy, h benne lesz-e az önéletrajzában egy magyar nb1-es harmadik hely vagy nem, a pénzt így is-úgy is megkapják, a nyilatkozatokat meg megtanulták előadni. Amint ideérnek az első, amit hallanak, h fradika hű meg hú, nem lehet őket utolérni (meg hát van egy plusz liebling is), aztán minek is gebednének emiatt, ha semmi többel nem jár a középszerszarnál a hajtás. A jelen vacak, de nem tolonganak az ifisták a nagycsapat ajtajában, uh később sem lesz javulás. Attól pedig h mindenkinél ugyanez van, nekünk nem lesz jobb, csak másnak is trágya az egész--és ebből lesz a teljes érdektelenség a lelátókon. (fentebb szó volt arról - talán nyúl írta -,h kopnak a pesti csapatok vidéki szimpatizánsai. sztem minden csapatnak kopnak a szimpatizánsai és nem azért mert nem a Reallal küzdenek, hanem mert egyáltalán nem küzdenek.)
Mindezzel nem is akarok kötözködni. Engem ugyanakkor az is érdekel, miért van nálunk ugyanaz, mint "mindenkinél".
Mert ugyanaz a színvonal van az utánpótlás képzésben mindenhol, ezt asszem Adamek szokta néha nagyon szépen diagnosztizálni.
Újpesten még egy-két csavarral komplikáltabb a szitu mint az átlagosnál, idén kezdték tisztítani a cuccot, a fene tudja mennyire jól és főleg mikorra lesz belőle valami