Maradonapoli írta:Nekünk általánosban évekig osztálytársunk volt egy lecsúszott félcigó, tőlünk legalább 5 évvel idősebb gyerek, míg le nem bukott tőlünk is, aki terrorizált minket, afféle bandafőnök is volt, anélkül, hogy megtettük volna... bárkit gondolkodás nélkül összevert, ha úgy tartotta úri kedve. Egyszer egy délutáni foci alkalmával ráordít a csapattársára, hogy fogja az ellenfél csatárgyereket, a srác meg odament mögé és rendesen kézzel lefogta, mintha verésre készítené elé. Odament Laci - mer úgy hívták - felbaszott aggyal és három centiről ordított az arcába, hogy "ne így te hülye!!!" majd helyben lebokszolta a csapattársát, úgy szedték össze a gyepről. Örök élmény volt, felért egy BEK-döntős élménnyel vagy Zidane vb-döntős fejesével. Csak ennyit szerettem volna mondani. :-I
A mi legveszélyesebb emberünket meg úgy fogta az egyik gyerek az ötös suliból, hogy nem a meccset, a labdát követte, hanem két centire, széttárt karokkal ugrált előtte, az arcába lihegve. Szóltunk, hogy ez így nem teljesen fasza, de nem hatott. Pár perc után sérülés miatt csere volt nála.