Szarka írta:Adamek írta:Szarka írta:Az nem "elemzés" hogy pofátlanul bevédi a sajátjait. Akár alap statokat nezve, akár "csak" szemmel nézve a meccset másodhegedűs volt a Fradi, és csak 10 ember ellen tűnt úgy hogy fölénybe került. Befejezésekre fogja, hogy nem voltak elég élesek, de ez nettó tévedés, mert komoly helyzet se volt amit be kellett volna fejezni. A góljuk is egy éles szögből szarul ellőtt labda volt, amibe feleslegesen ért bele a védő.
Az Anderlecht is értékelhetetlen kis helyzeteket hozott össze, de legalább uralták a pályát és a labdát, ők értek többször fel a kapuhoz, rendre szabálytalanul kellett megállítani őket, mondhatni bízhattak abban, hogy összehoznak egy tizit. Azért ők se lehetnek büszkék magukra. Közelebb volt ez egy 0-0-hoz mint 2-1-hez.
volt komoly helyzet (talán három is) az első felesben, Kádi köténye után amikor elfelejtett tiszta gólhelyzetben lőni, Varga szintén tiszta gólhelyzetben jól tekert aminél Sziszi nyakkal blokkolt és Traorenek volt egy lövőcsele ami után nehezen de sikerült védőbe püfölnie a labdát jó tíz méterröl
ennyi volt nekik is, de azokat nem nagyon jegyeztem fel, egy utolsó pillanatos Vodka mentés meg egy eltört löket ugrik be amit Dibusz szépen középre kiütve védett, ahogy hatéves korában tanulta, hogy soha ne tegye
Ebből most csak Varga lövése ugrik be.
Az nekem nem nagy helyzet, ha több blokkoló is útban van. Az csak extra, hogy saját játékosba lőtte Varga. Lehet, hogy maskor jól eltekeri mindenki mellett, de a nagy helyzethez tiszta lövőhelyzet kell.
Az ellenfél "ki nem kényszerített" hibájából adódó helyzetet se tudok a másik csapat javára írni.
nyilván lehet azon vitatkozni, hisz nincs sehol leírva, hogy honnan számít valami gólhelyzetnek és miért nem az ami annak látszik
az se mindegy ki kerül bele az adott szituációba


