Adom.Adamek írta:nyúl írta:Javier Arizmendi írta:Közrejátszik, hogy Urbán és Veber megmentette a 90esben az ETO egy kieséstől, de én amúgy se ruhelltem azt a generációt Illésen át Lipcseig bezarolag. Kálmán leírása találó.
Urbán iszákos tajparaszt volt, de a szíve olykor jól vitte.
Vébert megvetettem, mert minden meccsen idegbetegen ugatott. A lánya születésekor pedig megvert egy öreg piaci őrt, aki szólni mert, hogy csendesebben vigadjon. Olyan poszton játszott, ami a 80-as években megszűnt. Itthon elosztogatott, de ha körbe-körbe forgatták volna szemkendőben, majd ráparancsolnak, hogy induljon el valamerre, bárhol lépte volna át a határt, odaát kiröhögik.
Tök sovány volt (cserébe ma dagadt), körülményes.
Kovács Koboldot elfogultan nem szerettem. Már alkatilag, meg fejre sem. Fene Simekné gusztusát, hogy adott neki egy karéjjal. Utolsó dolognak tartom, mikor valaki lekúrja a bajtársa nőjét. De lőtt 100 gólt, amit nem a szél fújt össze még az nb1-ben sem.
Nyilván én is rajtuk nőttem fel. S szerintem rajtam meglátszik a trauma.
De ha már újpesti, akkor Szlezák. Vagy gyerekkoromban Kardos. Azoknak a fejükben is volt valami.
Szlezák Szalonna jó arc volt mindig, nyugodt erő, na de szerencsétlen Kardos szerintem ritkábban volt józan mint amennyi hüvelykujja volt
liláktól a mi időszakunkban abszolút Kisznyér volt az etalon
vagy ha már Újpest és Loki is egyben akkor Rostást bírtam még
Tényleg, Kisznyér Sanyi! Jó zsuga volt. Ja Rostás alap.
Egyébként Steidl Sanyit is bírtam.
[Nem tudtam, hogy Kard piált. Rettenetesen nézett ki, de értelmes manusz volt. Ment is, mint a gép. Nem mozgott szépen, de szerintem tudott futballozni. Abban az Újpestben 60 métereket vezette fel a labdát, s nem nagyon állították meg. A válogatottban is voltak jó meccsei.]