
A stadionépítés miatt a bajnoki meccsei nagy részét idegenbe játszotta a DAC, így a pontvadászat második felére olyan hátrányba került a riválisokkal szemben, hogy ebben a szezonban már nem igazán lehetnek dobogós reményei.
A szakvezetés, a játékosok és a drukkerek azt remélték, hogy a kupában bizonyít majd a dunaszerdahelyi csapat, ma azonban véget ért ez az álom: László Csaba csapata magyarországi játékosai nélkül 1-0-ás vereséget szenvedett a Stanislav Sestákkal felálló Poprádtól.
<a class="embedly-card" href="http://nb1.hu/hazai-labdarugas/magyar-valogatott-lehet-a-vidi-brazil-hatvedje">Magyar válogatott lehet a Vidi brazil hátvédje - NB1.hu</a>
<script async src="//cdn.embedly.com/widgets/platform.js" charset="UTF-8"></script>
A Ferencvárostól az ősszel távozó szlovák válogatott csatár nemrég igazolt a másodosztály Keleti csoportjában hatodik helyen álló együtteshez. Bemutatkozása remekül sikerült, hiszen a 6. percben szerzett góljával a legjobb négy közé juttatta másodosztályú csapatát.