Orosz Pál üzenete a Magyar Labdarúgó-szövetségnek

nb1.hu12
Toborzórajáró
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: 2012.03.10. 16:00

Orosz Pál üzenete a Magyar Labdarúgó-szövetségnek

HozzászólásSzerző: nb1.hu12 » 2017.03.07. 10:06

Budapest – Az FTC Zrt. vezérigazgatója a Haladást is méltatta.

Orosz Pál üzenete a Magyar Labdarúgó-szövetségnek


 



Ahogy azt korábban jeleztük, az OTP Bank Liga 23. fordulójában az eredetileg 15.30-ra kiírt Ferencváros–Haladás mérkőzés időpontja 18.00-ra került át. Orosz Pál, az FTC Zrt. vezérigazgatója köszönetet nyilvánított az MLSZ-nek a gesztusért, mert így a szurkolók nem maradnak le a női kézilabda csapat Bajnokok Ligája mérkőzéséről.



 



„Az eredeti időpont ütközött volna női kézilabdázóink fontos Bajnokok Ligája mérkőzésével, ezért kértük az időpont módosítását – mondta Orosz Pál a klub honlapjának. – Külön köszönet jár a Haladás vezetőinek, akik belátták, hogy szurkolóinknak milyen nehéz helyzetet okozna, ha szinte egy időben lenne a két találkozó, és egyből beleegyeztek a közös módosítási kérelem beadásába. És köszönet az MLSZ-nek, hogy ezt elfogadta.”



 




Kerület-Puskás Akadémia: Hypós Feri, a lilák, a Kenő és a verekedések




A döntés értelmében 18.00-kor játsszák a mérkőzést, azonban a megszokottal ellentétben két meccset bonyolítanak le ugyanebben az időben, ugyanis az Újpest is 18.00-kor fogadja a Bp. Honvédot a Szusza Ferenc Stadionban. 


Avatar
extex
Aranylabdás
Hozzászólások: 19511
Csatlakozott: 2011.03.30. 08:11
Tartózkodási hely: IV. ; XIX. ; XXII.

Re: Orosz Pál üzenete a Magyar Labdarúgó-szövetségnek

HozzászólásSzerző: extex » 2017.03.07. 10:24

Jó sokat fogyott Pali. Jó ideje szerencsére a szőkítéssel is leállt. Ha Berkiből indulunk ki, akkor lassan testépítés, meg vasalás lesz ebből.

Avatar
RC
Moderátor
Hozzászólások: 37420
Csatlakozott: 2005.07.28. 00:16
Tartózkodási hely: Savaria

Re: Orosz Pál üzenete a Magyar Labdarúgó-szövetségnek

HozzászólásSzerző: RC » 2017.03.07. 10:43

extex írta:Jó sokat fogyott Pali. Jó ideje szerencsére a szőkítéssel is leállt. Ha Berkiből indulunk ki, akkor lassan testépítés, meg vasalás lesz ebből.

Meg Édes Élet vagy Éjjel-nappal Bukarest.
Ria-ria-Sabaria
Piros-fehér-kék

Avatar
G_Gergely
Serdülõ
Hozzászólások: 455
Csatlakozott: 2016.05.04. 16:34
Tartózkodási hely: a Föld nevű bolygó...

Re: Orosz Pál üzenete a Magyar Labdarúgó-szövetségnek

HozzászólásSzerző: G_Gergely » 2017.03.07. 13:07

Így most már garantált a teltház az üllőin....nincs ütközés a kézimeccsel, késődélutáni meccskezdés...minden optimális így a teltházhoz!!! Bár lehet hogy az Újpest_Kispest meccs miatt mégsem lesz teltház???? Ööööhhh...izé...Lehet azt meg korábbra kéne tenni!!!

Mrs.Dolcetti
Aranylabdás
Hozzászólások: 31315
Csatlakozott: 2006.08.21. 13:57
Tartózkodási hely: a Bozsik stadiontól 10km-re
Kapcsolat:

Re: Orosz Pál üzenete a Magyar Labdarúgó-szövetségnek

HozzászólásSzerző: Mrs.Dolcetti » 2017.03.07. 13:25

És a tv így melyiket közvetíti 18 órától?
"Hihetetlen büszke vagyok, hogy lehetõségem volt ez a gyönyörû országot, Magyarországot, képviselni."-Karl Erik Böhn

Ferencváros // Man Utd
BL-menõ
Hozzászólások: 7740
Csatlakozott: 2008.10.22. 13:20
Tartózkodási hely: IX - Bajnokok helye

Re: Orosz Pál üzenete a Magyar Labdarúgó-szövetségnek

HozzászólásSzerző: Ferencváros // Man Utd » 2017.03.07. 14:19

G_Gergely írta:Így most már garantált a teltház az üllőin....nincs ütközés a kézimeccsel, késődélutáni meccskezdés...minden optimális így a teltházhoz!!! Bár lehet hogy az Újpest_Kispest meccs miatt mégsem lesz teltház???? Ööööhhh...izé...Lehet azt meg korábbra kéne tenni!!!

A hétvége után sokkal szerényebben azzal a teltházazással :)
29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29

Avatar
G_Gergely
Serdülõ
Hozzászólások: 455
Csatlakozott: 2016.05.04. 16:34
Tartózkodási hely: a Föld nevű bolygó...

Re: Orosz Pál üzenete a Magyar Labdarúgó-szövetségnek

HozzászólásSzerző: G_Gergely » 2017.03.07. 14:53

Ferencváros // Man Utd írta:
G_Gergely írta:Így most már garantált a teltház az üllőin....nincs ütközés a kézimeccsel, késődélutáni meccskezdés...minden optimális így a teltházhoz!!! Bár lehet hogy az Újpest_Kispest meccs miatt mégsem lesz teltház???? Ööööhhh...izé...Lehet azt meg korábbra kéne tenni!!!

A hétvége után sokkal szerényebben azzal a teltházazással :)

Ch...Ch...Ch...a vendégszektorra célzol?
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára G_Gergely 2017.03.07. 15:03-kor.

Avatar
adrenalin69
Aranylabdás
Hozzászólások: 18892
Csatlakozott: 2006.05.06. 16:50
Tartózkodási hely: Firenze
Kapcsolat:

Re: Orosz Pál üzenete a Magyar Labdarúgó-szövetségnek

HozzászólásSzerző: adrenalin69 » 2017.03.07. 15:00

Ferencváros // Man Utd írta:
G_Gergely írta:Így most már garantált a teltház az üllőin....nincs ütközés a kézimeccsel, késődélutáni meccskezdés...minden optimális így a teltházhoz!!! Bár lehet hogy az Újpest_Kispest meccs miatt mégsem lesz teltház???? Ööööhhh...izé...Lehet azt meg korábbra kéne tenni!!!

A hétvége után sokkal szerényebben azzal a teltházazással :)

Ja, olyan sokan voltatok,hogy nem fértünk tőletek a Szuszába!
Az Újpest csapata megszakítás nélkül,1912-óta nb1-es.
Vannak, akik nem eladók,
És hitüket belül hordják,
Nem látszik a gyöngy a sárban,
Mégis övék az ország.

Ferencváros // Man Utd
BL-menõ
Hozzászólások: 7740
Csatlakozott: 2008.10.22. 13:20
Tartózkodási hely: IX - Bajnokok helye

Re: Orosz Pál üzenete a Magyar Labdarúgó-szövetségnek

HozzászólásSzerző: Ferencváros // Man Utd » 2017.03.07. 16:49

G_Gergely írta:
Ferencváros // Man Utd írta:
G_Gergely írta:Így most már garantált a teltház az üllőin....nincs ütközés a kézimeccsel, késődélutáni meccskezdés...minden optimális így a teltházhoz!!! Bár lehet hogy az Újpest_Kispest meccs miatt mégsem lesz teltház???? Ööööhhh...izé...Lehet azt meg korábbra kéne tenni!!!

A hétvége után sokkal szerényebben azzal a teltházazással :)

Ch...Ch...Ch...a vendégszektorra célzol?

Nem. Tudod te azt, mire célzok :)
29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29

Avatar
Savaria1919
Aranylabdás
Hozzászólások: 18162
Csatlakozott: 2012.06.24. 08:36
Tartózkodási hely: Haliwood
Kapcsolat:

Re: Orosz Pál üzenete a Magyar Labdarúgó-szövetségnek

HozzászólásSzerző: Savaria1919 » 2017.03.07. 17:54

Remélem Oroszpali emlékezni fog erre, amikor a Hali kéri majd a meccsidőpontok módosítását. A legutóbbi szezonban pl jeleztük, hogy szívesen felcserélnénk pályaválasztói jogokat, hogy ősszel játsszunk Szombathelyen, tavasszal meg, amikor már lebontották a Rohoncit, legyen a meccs (mellesleg a záróforduló) a Groupamában. A Fradinál ezt elvetették, majd Doll az április végi soproni meccsen szóvá tette, hogy kevés fradista látogatott ki, és rossz volt a hangulat...
Szombathely jobban szereti a Haladást, mert érzi, hogy szeretetével nem sztárokat és egyéneket támogat, hanem az eszményien tiszta amatőr sportszellemet.
Ez a tiszta sport a Haladás érdeme. A Haladás mindegyik játékosa él-hal az egyesületért, s a csapat minden mérkőzésén mindig megtesz mindent, ami tőle telik, akár az NB2-ben játszik, akár az NB1-ben.
- Képes Sport 1940.

Avatar
G_Gergely
Serdülõ
Hozzászólások: 455
Csatlakozott: 2016.05.04. 16:34
Tartózkodási hely: a Föld nevű bolygó...

Re: Orosz Pál üzenete a Magyar Labdarúgó-szövetségnek

HozzászólásSzerző: G_Gergely » 2017.03.07. 18:47

Ferencváros // Man Utd írta:
G_Gergely írta:
Ferencváros // Man Utd írta:A hétvége után sokkal szerényebben azzal a teltházazással :)

Ch...Ch...Ch...a vendégszektorra célzol?

Nem. Tudod te azt, mire célzok :)

Tudom...tudom...A fradi egy Brand...erre céloztál ugye :lol:
Ez nem céllövölde vagy piszoár... itt ne célozgass, ha valamit szeretnél mondani szedd össze minden gondolatod és értelmed...fogalmazd meg és írd le!

Avatar
adrenalin69
Aranylabdás
Hozzászólások: 18892
Csatlakozott: 2006.05.06. 16:50
Tartózkodási hely: Firenze
Kapcsolat:

Re: Orosz Pál üzenete a Magyar Labdarúgó-szövetségnek

HozzászólásSzerző: adrenalin69 » 2017.03.07. 19:22

G_Gergely írta:
Ferencváros // Man Utd írta:
G_Gergely írta:Ch...Ch...Ch...a vendégszektorra célzol?

Nem. Tudod te azt, mire célzok :)

Tudom...tudom...A fradi egy Brand...erre céloztál ugye :lol:
Ez nem céllövölde vagy piszoár... itt ne célozgass, ha valamit szeretnél mondani szedd össze minden gondolatod és értelmed...fogalmazd meg és írd le!

Túlzottak az elvárásaid!
Az Újpest csapata megszakítás nélkül,1912-óta nb1-es.
Vannak, akik nem eladók,
És hitüket belül hordják,
Nem látszik a gyöngy a sárban,
Mégis övék az ország.

Avatar
G_Gergely
Serdülõ
Hozzászólások: 455
Csatlakozott: 2016.05.04. 16:34
Tartózkodási hely: a Föld nevű bolygó...

Re: Orosz Pál üzenete a Magyar Labdarúgó-szövetségnek

HozzászólásSzerző: G_Gergely » 2017.03.07. 19:52

adrenalin69 írta:
G_Gergely írta:
Ferencváros // Man Utd írta:Nem. Tudod te azt, mire célzok :)

Tudom...tudom...A fradi egy Brand...erre céloztál ugye :lol:
Ez nem céllövölde vagy piszoár... itt ne célozgass, ha valamit szeretnél mondani szedd össze minden gondolatod és értelmed...fogalmazd meg és írd le!

Túlzottak az elvárásaid!

Tudom!!! már a sok pont-pontal összezavartam...de a végén a "szedd össze minden gondolatod és értelmed" az igazi knockout lett a fickónak!

Avatar
Wegry
Sztár
Hozzászólások: 4025
Csatlakozott: 2007.10.27. 18:55
Tartózkodási hely: ivó

Re: Orosz Pál üzenete a Magyar Labdarúgó-szövetségnek

HozzászólásSzerző: Wegry » 2017.03.07. 20:18

az én üzenetem orosz pálnak:
baszódj meg és húzz a picsába
<3 FERENCVÁROS <3

"Ha újraválasztanak, ...[CENSORED]!" - Jimmy Carter
"Király Gábor a kispadon sem kapott helyet a Burnsley-Blackpool (2-1) meccsen" :lol: :lol:

Ferencváros // Man Utd
BL-menõ
Hozzászólások: 7740
Csatlakozott: 2008.10.22. 13:20
Tartózkodási hely: IX - Bajnokok helye

Re: Orosz Pál üzenete a Magyar Labdarúgó-szövetségnek

HozzászólásSzerző: Ferencváros // Man Utd » 2017.03.08. 08:58

G_Gergely írta:
Ferencváros // Man Utd írta:
G_Gergely írta:Ch...Ch...Ch...a vendégszektorra célzol?

Nem. Tudod te azt, mire célzok :)

Tudom...tudom...A fradi egy Brand...erre céloztál ugye :lol:
Ez nem céllövölde vagy piszoár... itt ne célozgass, ha valamit szeretnél mondani szedd össze minden gondolatod és értelmed...fogalmazd meg és írd le!

Sokat nem segítene, ahogy elnézem :)
29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29

Avatar
extex
Aranylabdás
Hozzászólások: 19511
Csatlakozott: 2011.03.30. 08:11
Tartózkodási hely: IV. ; XIX. ; XXII.

Re: Orosz Pál üzenete a Magyar Labdarúgó-szövetségnek

HozzászólásSzerző: extex » 2017.03.08. 09:00

G_Gergely írta:
adrenalin69 írta:
G_Gergely írta:Tudom...tudom...A fradi egy Brand...erre céloztál ugye :lol:
Ez nem céllövölde vagy piszoár... itt ne célozgass, ha valamit szeretnél mondani szedd össze minden gondolatod és értelmed...fogalmazd meg és írd le!

Túlzottak az elvárásaid!

Tudom!!! már a sok pont-pontal összezavartam...de a végén a "szedd össze minden gondolatod és értelmed" az igazi knockout lett a fickónak!

Túl nagy az arc, az itt a baj. Magas lóról beszélsz, beszéltek. Arra célzott -ha már értelem híján nem jöttél rá magadtól, felnyitom a szemed- hogy hazai oldalon is volt bőven üres hely. A szkennereseket ismerjük, nincs is vita velük kapcsolatban.

Avatar
adrenalin69
Aranylabdás
Hozzászólások: 18892
Csatlakozott: 2006.05.06. 16:50
Tartózkodási hely: Firenze
Kapcsolat:

Re: Orosz Pál üzenete a Magyar Labdarúgó-szövetségnek

HozzászólásSzerző: adrenalin69 » 2017.03.08. 09:33

extex írta:
G_Gergely írta:
adrenalin69 írta:Túlzottak az elvárásaid!

Tudom!!! már a sok pont-pontal összezavartam...de a végén a "szedd össze minden gondolatod és értelmed" az igazi knockout lett a fickónak!

Túl nagy az arc, az itt a baj. Magas lóról beszélsz, beszéltek. Arra célzott -ha már értelem híján nem jöttél rá magadtól, felnyitom a szemed- hogy hazai oldalon is volt bőven üres hely. A szkennereseket ismerjük, nincs is vita velük kapcsolatban.

Milyen bőven? Mit takar nálad a bőven? 1000 vagy 5000 vagy 100.000 nézőt? Ha definiálod a fogalmat, akkor elmondom,hogy mennyi jegy nem kelt el hazai oldalon!
Az Újpest csapata megszakítás nélkül,1912-óta nb1-es.
Vannak, akik nem eladók,
És hitüket belül hordják,
Nem látszik a gyöngy a sárban,
Mégis övék az ország.

Avatar
RC
Moderátor
Hozzászólások: 37420
Csatlakozott: 2005.07.28. 00:16
Tartózkodási hely: Savaria

Re: Orosz Pál üzenete a Magyar Labdarúgó-szövetségnek

HozzászólásSzerző: RC » 2017.03.08. 10:01

Orosz Pali azt üzente, elfogyott a szkennelője,
Ha még egyszer azt üzeni, mindnyájunknak be kell menni.
Ria-ria-Sabaria
Piros-fehér-kék

Avatar
extex
Aranylabdás
Hozzászólások: 19511
Csatlakozott: 2011.03.30. 08:11
Tartózkodási hely: IV. ; XIX. ; XXII.

Re: Orosz Pál üzenete a Magyar Labdarúgó-szövetségnek

HozzászólásSzerző: extex » 2017.03.08. 11:05

adrenalin69 írta:
extex írta:
G_Gergely írta:Tudom!!! már a sok pont-pontal összezavartam...de a végén a "szedd össze minden gondolatod és értelmed" az igazi knockout lett a fickónak!

Túl nagy az arc, az itt a baj. Magas lóról beszélsz, beszéltek. Arra célzott -ha már értelem híján nem jöttél rá magadtól, felnyitom a szemed- hogy hazai oldalon is volt bőven üres hely. A szkennereseket ismerjük, nincs is vita velük kapcsolatban.

Milyen bőven? Mit takar nálad a bőven? 1000 vagy 5000 vagy 100.000 nézőt? Ha definiálod a fogalmat, akkor elmondom,hogy mennyi jegy nem kelt el hazai oldalon!

Kutakodtam kicsit a magyarfutball.hu-n. Érdekes, tavaly előtt szeptemberben sem érte el az általuk közölt nézőszám a kilencezret. Totál úgy emlékeztem, volt ott mostanában 12 ezres Derby is. Akkor a megállapításom ez a része valószínűleg hibás volt, emiatt tartozom egy bocsánatkéréssel.
Mennyi egyébként a Szusza befogadóképessége? 14-"ütközők"?

Avatar
adrenalin69
Aranylabdás
Hozzászólások: 18892
Csatlakozott: 2006.05.06. 16:50
Tartózkodási hely: Firenze
Kapcsolat:

Re: Orosz Pál üzenete a Magyar Labdarúgó-szövetségnek

HozzászólásSzerző: adrenalin69 » 2017.03.08. 11:19

extex írta:
adrenalin69 írta:
extex írta:Túl nagy az arc, az itt a baj. Magas lóról beszélsz, beszéltek. Arra célzott -ha már értelem híján nem jöttél rá magadtól, felnyitom a szemed- hogy hazai oldalon is volt bőven üres hely. A szkennereseket ismerjük, nincs is vita velük kapcsolatban.

Milyen bőven? Mit takar nálad a bőven? 1000 vagy 5000 vagy 100.000 nézőt? Ha definiálod a fogalmat, akkor elmondom,hogy mennyi jegy nem kelt el hazai oldalon!

Kutakodtam kicsit a magyarfutball.hu-n. Érdekes, tavaly előtt szeptemberben sem érte el az általuk közölt nézőszám a kilencezret. Totál úgy emlékeztem, volt ott mostanában 12 ezres Derby is. Akkor a megállapításom ez a része valószínűleg hibás volt, emiatt tartozom egy bocsánatkéréssel.
Mennyi egyébként a Szusza befogadóképessége? 14-"ütközők"?

Spongyát rá!
A Szusza Ferenc Stadion befogadóképessége a felújítás során 13 501-ről 12 670-re csökkent, a hazai és a vendégszurkolók szektora felcserélődött, a vendégszektorban 2620 drukker fér el.

Nekünk 8000-ből 7500 jegy ment el! A köv. felújításnál, reménykedünk,hogy még tovább csökkentik! :(
Az Újpest csapata megszakítás nélkül,1912-óta nb1-es.
Vannak, akik nem eladók,
És hitüket belül hordják,
Nem látszik a gyöngy a sárban,
Mégis övék az ország.


Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 7 vendég