Legjobb játékosa varázsolta az élre a Videoton

nb1.hu12
Toborzórajáró
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: 2012.03.10. 16:00

Legjobb játékosa varázsolta az élre a Videoton

HozzászólásSzerző: nb1.hu12 » 2017.03.04. 17:41

Felcsút – Lovric kiállítása után még parádésabb lett a rangadó.

Legjobb játékosa varázsolta az élre a Videoton


Videoton-Honvéd 3-0



 



Minden bajnokságban kiemelt csemegének minősül, ha az első és a második méri össze az erejét. A Videoton és a Honvéd esetében is így volt, és a várakozásoknak megfelelően hatalmas taktikai csatát hozott a mérkőzés. Mindkét gárdában vannak ugyanis bőven olyan futballisták, akik egymaguk is képesek eldönteni találkozókat, így várható volt, hogy a szakvezetők a védekezés megszervezésére, a kulcsemberek kikapcsolására külön hangsúlyt fektetnek majd.



 



Élő közvetítés az NB I 22. fordulójának a mérkőzéseiről - NB1.hu



Úgy indult a meccs, hogy két kispesti is gólt szerezhetett volna. A menteni igyekvő Bobál bal oldali beadás után majdnem a saját kapuja bal alsó sarkába helyezett, Kamber 20 méteres átlövése után viszont (bikázása után megpattant a labda védőkön) Kovácsik védett hatalmas bravúrral. Az említett lehetőségek után a Vidi próbált aktívabb lenni, a vezetést gyors támadás után szerezte meg.



 



Danko Lazovics remek góljával (pimaszul emelte át a labdát Gróf felett) ismét bebizonyította, hogy a magyar bajnokság egyik legértékesebb játékosa.



 



Fordulás után fokozatosan lett annyira jó a meccs, mint amilyen remek színvonalban az elejétől kezdve reménykedtünk, de fontos leszögezni, addig sem volt rossz a rangadó, sőt… A további javuláshoz az kellett, hogy Ivan Lovric megkapja a második sárga lapját, így a Honvéd tíz emberre fogyatkozott.



 



Előbb véleményes tizenegyessel Scsepovics „eldöntötte” a találkozót (a mérkőzést közvetítő ifjabbik Knézy Jenő szerint a büntetőt érő esetnél Lazovics előbb megütötte Bobált, majd utána került a tizenhatoson belülre a kispesti segítségével), de az idézőjel használata kiemelten indokolt, mert a kispestiek nem adták fel a küzdelmet.



 



Tovább paprikázta a helyzetet Andó-Szabó Sándor. Előbb Lanzafame, majd Scsepovics terült el a tizenhatoson belül, de egyik esetben sem mutatott a büntetőpontra, sőt, a fehérvárinak még egy sárgát is adott.



 



Lazovics pár perccel a vége előtt újabb remek egyéni alakítás végén ismét a kapuba talált, így a meccset 3-0-ra nyerte meg a Videoton és vissza is vette a vezetést a tabellán.



 




Az NB I-es bajnokság tabellája




Aki nem látta a meccset és csak a végeredmény jut el hozzá, azt gondolhatja, sima meccs volt, pedig ez a találkozó tele volt érzelemmel, feszültséggel, nagy taktikai csatával és remek egyéni teljesítményekkel.



 



Ettől persze még rászolgált a Videoton a három pontra…



 



Videoton FC-Budapest Honvéd 3-0



Felcsút, 2749 néző, v.: Andó-Szabó



G.: Lazovic (38., 85.), Scsepovics (76.)



Videoton: Kovácsik - Nego, Vinícius, Fiola, Stopira - Pátkai, Juhász R., Varga J. (Kovács I. 88.), Suljic (Maric 88.) - Scsepovics, Lazovics (Géresi 88.)



Honvéd: Gróf - Ikenne-King, Lovric, Bobál D., Laczkó Zs. (Holender 23.) - Gazdag, Kamber, Hidi (Nagy G. 84.), Zsótér - Eppel (Kabangu 71.), Lanzafame


Mrs.Dolcetti
Aranylabdás
Hozzászólások: 31315
Csatlakozott: 2006.08.21. 13:57
Tartózkodási hely: a Bozsik stadiontól 10km-re
Kapcsolat:

Re: Legjobb játékosa varázsolta az élre a Videoton

HozzászólásSzerző: Mrs.Dolcetti » 2017.03.04. 17:53

Meg Ondó-Szabó.
Lovric kiállításán is lehetne vitatkozni.Stopira rengeteget szabálytalankodott,de egyszer sem kapott lapot. Lovic kettőből-kettőt. A tizinél is kifelé járt volna a szabad. Dehát Viktor vezér előtt nyerni kellett a Vidinek.
"Hihetetlen büszke vagyok, hogy lehetõségem volt ez a gyönyörû országot, Magyarországot, képviselni."-Karl Erik Böhn

kispestes
Kulcsjátékos
Hozzászólások: 2526
Csatlakozott: 2005.07.25. 11:06
Tartózkodási hely: Rákospalota
Kapcsolat:

Re: Legjobb játékosa varázsolta az élre a Videoton

HozzászólásSzerző: kispestes » 2017.03.04. 18:00

Az őszi meccshez haonloan ezt is elcsalta a játékvezető. Ezt miert nem emlititek?
www.1909.hu
CSAK A KISPEST,MINDÖRÖKKÉ,GYERÜNK VÖRÖS-FEKETÉK
Ennyire fontos volt Önnek Puskás?
-Már hogy a fenébe ne,amikor apám állandóan róla és a Honvédról mesélt?!Egyfolytában az õ dicséretüket kellett hallgatnom,és azt hiszem,a magyar futball még mindig a Honvéd révén ismert a világban,ha a magyar foci bárhol szóba kerül,mindenki rájuk gondol(Zico)

Avatar
Depista
Aranylabdás
Hozzászólások: 28721
Csatlakozott: 2007.04.27. 00:20
Tartózkodási hely: A Nihil közepén

Re: Legjobb játékosa varázsolta az élre a Videoton

HozzászólásSzerző: Depista » 2017.03.04. 18:46

az hogy 10 emberrel jobban játszottunk, mint teljes létszámmal az több, mint elgondolkodtató és egyben szomorú is.ennek a félkegyelműnél pedig (még ha csak egy betű eltérés is van) a név kötelez....

Avatar
P22
Tartalék
Hozzászólások: 1760
Csatlakozott: 2008.03.18. 19:43
Tartózkodási hely: VÖRÖSVÁR

Re: Legjobb játékosa varázsolta az élre a Videoton

HozzászólásSzerző: P22 » 2017.03.04. 23:16

Szépen elfújta a spori ezt a meccset...
Lassú, de pontatlan!

BlancoAgilon38

Re: Legjobb játékosa varázsolta az élre a Videoton

HozzászólásSzerző: BlancoAgilon38 » 2017.03.05. 08:47

Valóban kiemelkedik a mezőnyből.

Avatar
A Vaskezű
Aranylabdás
Hozzászólások: 15467
Csatlakozott: 2009.08.31. 16:02

Re: Legjobb játékosa varázsolta az élre a Videoton

HozzászólásSzerző: A Vaskezű » 2017.03.05. 10:47

Mrs.Dolcetti írta:Meg Ondó-Szabó.
Lovric kiállításán is lehetne vitatkozni.Stopira rengeteget szabálytalankodott,de egyszer sem kapott lapot. Lovic kettőből-kettőt. A tizinél is kifelé járt volna a szabad. Dehát Viktor vezér előtt nyerni kellett a Vidinek.

Ez a leírás egyoldalú.

Lovricnak lényegében nem volt szabályos megmozdulása, amíg fent volt. Ha az első, achilles-gyilkos belépőjét is büntetik jogosan, akkor előbb is mehetett volna zuhanyozni.

A tizenegyes véleményes volt, a visszajátszás alapján inkább nem volt az. Néhány perccel később viszont egy egyértelműen jogos büntetőt nem kaptunk meg, sőt még Scepovic kapott érte lapot.

Illetve, ami furcsa volt még, hogy az egyik partjelző legalább 4-5-ször állította meg a ziccerben kilépő játékosunkat les címén. Bár nem ültem vonalban, de két esetnél minimum felvetődött a súlyos tévedés gyanúja.

Nem rossz csapat a Honvéd, de Zsótérokkal nem lehet nyerni ellenünk.

Avatar
Milito
Tartalék
Hozzászólások: 1029
Csatlakozott: 2016.07.14. 14:09
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Legjobb játékosa varázsolta az élre a Videoton

HozzászólásSzerző: Milito » 2017.03.05. 11:53

A Vaskezű írta:
Mrs.Dolcetti írta:Meg Ondó-Szabó.
Lovric kiállításán is lehetne vitatkozni.Stopira rengeteget szabálytalankodott,de egyszer sem kapott lapot. Lovic kettőből-kettőt. A tizinél is kifelé járt volna a szabad. Dehát Viktor vezér előtt nyerni kellett a Vidinek.

Ez a leírás egyoldalú.

Lovricnak lényegében nem volt szabályos megmozdulása, amíg fent volt. Ha az első, achilles-gyilkos belépőjét is büntetik jogosan, akkor előbb is mehetett volna zuhanyozni.

A tizenegyes véleményes volt, a visszajátszás alapján inkább nem volt az. Néhány perccel később viszont egy egyértelműen jogos büntetőt nem kaptunk meg, sőt még Scepovic kapott érte lapot.

Illetve, ami furcsa volt még, hogy az egyik partjelző legalább 4-5-ször állította meg a ziccerben kilépő játékosunkat les címén. Bár nem ültem vonalban, de két esetnél minimum felvetődött a súlyos tévedés gyanúja.

Nem rossz csapat a Honvéd, de Zsótérokkal nem lehet nyerni ellenünk.

Megérdemelten nyert a Videoton. A megadott 11es mondjuk nevetséges volt, de nem csak azon múlt, Lovric például csak magának köszönheti a pirosat. Lehet, hogy kaphatott volna még mindkét csapat egy-egy büntetőt, de az igazság az, hogy Andó-Szabó meg a brigádja rendszeresen szánalmas teljesítményt nyújt.
Kis szerencsével lehetett volna ebből egy pont, de a "kamutizin" kívül is csak kaptunk még két gólt sajnos.
CS.A.K.

Mrs.Dolcetti
Aranylabdás
Hozzászólások: 31315
Csatlakozott: 2006.08.21. 13:57
Tartózkodási hely: a Bozsik stadiontól 10km-re
Kapcsolat:

Re: Legjobb játékosa varázsolta az élre a Videoton

HozzászólásSzerző: Mrs.Dolcetti » 2017.03.05. 12:28

A Vaskezű írta:
Mrs.Dolcetti írta:Meg Ondó-Szabó.
Lovric kiállításán is lehetne vitatkozni.Stopira rengeteget szabálytalankodott,de egyszer sem kapott lapot. Lovic kettőből-kettőt. A tizinél is kifelé járt volna a szabad. Dehát Viktor vezér előtt nyerni kellett a Vidinek.

Ez a leírás egyoldalú.

Lovricnak lényegében nem volt szabályos megmozdulása, amíg fent volt. Ha az első, achilles-gyilkos belépőjét is büntetik jogosan, akkor előbb is mehetett volna zuhanyozni.

A tizenegyes véleményes volt, a visszajátszás alapján inkább nem volt az. Néhány perccel később viszont egy egyértelműen jogos büntetőt nem kaptunk meg, sőt még Scepovic kapott érte lapot.

Illetve, ami furcsa volt még, hogy az egyik partjelző legalább 4-5-ször állította meg a ziccerben kilépő játékosunkat les címén. Bár nem ültem vonalban, de két esetnél minimum felvetődött a súlyos tévedés gyanúja.

Nem rossz csapat a Honvéd, de Zsótérokkal nem lehet nyerni ellenünk.

Az utolsó pontban egyetértünk, én sem értem mit keresett Zsótér a kezdőben. Ahogy az első gól is a mi hibánk volt egy eladott labda a középpályán,meg Gróf is túlzottan kint állt.
"Hihetetlen büszke vagyok, hogy lehetõségem volt ez a gyönyörû országot, Magyarországot, képviselni."-Karl Erik Böhn

Avatar
Pető
Aranylabdás
Hozzászólások: 33587
Csatlakozott: 2008.05.08. 19:19
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Legjobb játékosa varázsolta az élre a Videoton

HozzászólásSzerző: Pető » 2017.03.06. 09:10

Az állam két legfontosabb csapata a Vidi és a Fradi. A haverok zsebét tele lehet tömni így is, ha ezek a csapatok véletlenül, valami csoda folytán jól szerepelnének Európában. A Fradi tavaly megbukott, most megpróbálják a másik nagy cimborával hátha. :(
Bayern München
DVTK
Depower

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 80556
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Legjobb játékosa varázsolta az élre a Videoton

HozzászólásSzerző: Adamek » 2017.03.06. 09:19

Pető írta:Az állam két legfontosabb csapata a Vidi és a Fradi. A haverok zsebét tele lehet tömni így is, ha ezek a csapatok véletlenül, valami csoda folytán jól szerepelnének Európában. A Fradi tavaly megbukott, most megpróbálják a másik nagy cimborával hátha. :(

ők tavalyelőtt buktak
ez egy utolsó esély nyár lesz, aztán jövőre végre jöhet a Pancsó aranykorszak
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 80556
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Legjobb játékosa varázsolta az élre a Videoton

HozzászólásSzerző: Adamek » 2017.03.06. 09:20

A Vaskezű írta:
Mrs.Dolcetti írta:Meg Ondó-Szabó.
Lovric kiállításán is lehetne vitatkozni.Stopira rengeteget szabálytalankodott,de egyszer sem kapott lapot. Lovic kettőből-kettőt. A tizinél is kifelé járt volna a szabad. Dehát Viktor vezér előtt nyerni kellett a Vidinek.

Ez a leírás egyoldalú.

Lovricnak lényegében nem volt szabályos megmozdulása, amíg fent volt. Ha az első, achilles-gyilkos belépőjét is büntetik jogosan, akkor előbb is mehetett volna zuhanyozni.

A tizenegyes véleményes volt, a visszajátszás alapján inkább nem volt az. Néhány perccel később viszont egy egyértelműen jogos büntetőt nem kaptunk meg, sőt még Scepovic kapott érte lapot.

Illetve, ami furcsa volt még, hogy az egyik partjelző legalább 4-5-ször állította meg a ziccerben kilépő játékosunkat les címén. Bár nem ültem vonalban, de két esetnél minimum felvetődött a súlyos tévedés gyanúja.

Nem rossz csapat a Honvéd, de Zsótérokkal nem lehet nyerni ellenünk.


Lovricnak szerintem még a pályafutása alatt nem volt szabályos megmozdulása
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

Avatar
Pető
Aranylabdás
Hozzászólások: 33587
Csatlakozott: 2008.05.08. 19:19
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Legjobb játékosa varázsolta az élre a Videoton

HozzászólásSzerző: Pető » 2017.03.06. 09:39

Adamek írta:
Pető írta:Az állam két legfontosabb csapata a Vidi és a Fradi. A haverok zsebét tele lehet tömni így is, ha ezek a csapatok véletlenül, valami csoda folytán jól szerepelnének Európában. A Fradi tavaly megbukott, most megpróbálják a másik nagy cimborával hátha. :(

ők tavalyelőtt buktak
ez egy utolsó esély nyár lesz, aztán jövőre végre jöhet a Pancsó aranykorszak


Pancsóékat nehezebb lesz felhozni erre a szintre, de az biztos, hogy az eddig látottak alapján Viktorék mindent megpróbálnak. :mad:
Bayern München
DVTK
Depower

Pauly D
BL-menõ
Hozzászólások: 8656
Csatlakozott: 2008.08.26. 13:37
Tartózkodási hely: Nottingham

Re: Legjobb játékosa varázsolta az élre a Videoton

HozzászólásSzerző: Pauly D » 2017.03.06. 11:17

De hat nemis jatszott Barczi :D
Hajrá Diósgyőr!
Nottingham Forest


Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 181 vendég