Szarka írta:Cselszky írta:SuperDepor írta:Most kell befektetni VAR - buszba, lesz rá kereslet.
Nehéz eldönteni, hogy a videózás segíti a futballt vagy nem. Érzelmek elleni merénylet amikor tisztának tűnő gól után ünnepelnek, a vonalazas után pedig visszafújják az egészet (kivéve Arnautovic, az ő hülye fejét jó volt nézni). Másrészt ha az én csapatom a szenvedő fél akkor jogosan várom el, hogy a lesen álló játékos gólját érvénytelenítsék.
Mindent összevetve inkább nem a VAR-ra, mint igen, és nem tartom kizártnak, hogy egyszer majd eltörlik.
Igazából azt is el tudom fogadni, ha van, azt is, ha nincs, csak lehetőleg az irány egységes legyen, legalább nemzetközi szinten a csoportkörök és a bajnoki első osztályok szintjén. Mivel jelenleg az a trend, hogy legyen VAR, elfogadom, hogy ehhez igazodva bevezetjük, sőt, szerintem ezt muszáj megtenni.
Azt képmutatásnak tartom, ha adott esetben ugyanazon személyek a VAR-mentes rendszerben a bődületes játékvezetői hibák, elengedett méteres lesek, agyonrúgásnál elmaradó piros miatt verték az asztalt és követeltek azonnali változtatásokat, míg VAR mellett a megállított játék, a gólörömben tobzódók leforrázása, a vonalazgatás után 5 centis lesnél a játék szellemére hivatkozva fogalmaznak meg bírálatot. Vagy ezt, vagy azt képviseljék.
Mivel a VAR irányában halad minden, ezért a feladat sokkal inkább az alkalmazás egységesítése. A lesek megítélése objektívnek mondható, nagy vita a piros lapok esetén sem szokott lenni, probléma különös tekintettel a tizenegyesek, kezezések (itt a szabályozással is lenne meló) tekintetében van. Amúgy eddig az Eb inkább pozitív tapasztalatokat hoz, kevés volt a hosszasan vitatott szitu.
Én azt nem ertem, hogy nincs egy applikacio arra, ami tizedmasodperc alatt megallapitja a lest? Mar onvezezo kocsikat gyart az emberiseg, de meg kezzel vonalkazunk parhuzamosokat...
A dontesek eddog eleg gyorsak voltak, de meg van hova fejleszteni.
Szerintem ami nagyon hianyzik az a challange, hogy az edzo nezethessen vissza 1-3 kozti (tizi vagy piros gyanus) esetet, ha szerinte a biro nem latta. Meg mehet is a hatterben, a negyedik biron keresztul.
persze, nagyon hiányzik
esetleg egy jó major sportág nem érdekelne a foci helyett?