Megvan a Kisvárda új vezetőedzője

nb1.hu12
Toborzórajáró
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: 2012.03.10. 16:00

Megvan a Kisvárda új vezetőedzője

HozzászólásSzerző: nb1.hu12 » 2018.08.06. 15:21

A kötődés nagyon fontos szempont.

Megvan a Kisvárda új vezetőedzője


Révész Attila sportigazgató Kondás Elemér utódjáról nyilatkozott.


 




„Az látszik, hogy jó irányba mozdultunk el, ezért a jelenlegi stábtagokra a jövőben is számítunk – felelte Révész Attila. – Ugyanakkor úgy ítélem meg, ezen a poszton különösen fontos a kötődés a városhoz és a csapathoz, hogy ne csak az egyéni érdek érvényesülése legyen az első. Ennek mérlegelése alapján került képbe Dajka László, aki Kisvárdán járt gimnáziumba és felnőtt futballistaként itt mutatkozott be a csapatban. Ráadásul edzőként az utánpótlás terén is szerzett tapasztalatot, ami azért fontos, hogy az akadémiánkon is lennek számára feladat. Szóbeli megállapodást kötöttünk vele, már a helyszínen látta az Újpest elleni meccsünket, de a korábbi két találkozónk felvételét is elemezte. A héten megismerkedik klubunk felépítésével, a klubfilozófiával és a Ferencváros elleni mérkőzés után a felnőtt csapat vezetőedői szerepkörét ő látja el.”

Avatar
velasco
Tartalék
Hozzászólások: 1864
Csatlakozott: 2018.06.20. 00:10

Re: Megvan a Kisvárda új vezetőedzője

HozzászólásSzerző: velasco » 2018.08.06. 15:40

na vele aztán borítékolható lesz a kiesés

Gunners
Aranylabdás
Hozzászólások: 21806
Csatlakozott: 2009.02.28. 19:33
Tartózkodási hely: Székesfehérvár

Re: Megvan a Kisvárda új vezetőedzője

HozzászólásSzerző: Gunners » 2018.08.06. 15:45

Ő semmivel nem lesz jobb Kondásnál, sőt....
Go Gunners Hajrá Videoton

Avatar
ManBat
Aranylabdás
Hozzászólások: 21627
Csatlakozott: 2014.07.21. 18:56
Tartózkodási hely: ahol a szekeret tolják

Re: Megvan a Kisvárda új vezetőedzője

HozzászólásSzerző: ManBat » 2018.08.06. 16:11

velasco írta:na vele aztán borítékolható lesz a kiesés

:cool:
Az idő lejár
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél


НИКОГАШ СЕВЕРНА!

Avatar
ManBat
Aranylabdás
Hozzászólások: 21627
Csatlakozott: 2014.07.21. 18:56
Tartózkodási hely: ahol a szekeret tolják

Re: Megvan a Kisvárda új vezetőedzője

HozzászólásSzerző: ManBat » 2018.08.06. 16:12

Gunners írta:Ő semmivel nem lesz jobb Kondásnál, sőt....

Kevés rá az esély, de nem bánnám, ha a Kisvárda belerokkanna ebbe az egy szezon NB1-be
Az idő lejár
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél


НИКОГАШ СЕВЕРНА!

Gunners
Aranylabdás
Hozzászólások: 21806
Csatlakozott: 2009.02.28. 19:33
Tartózkodási hely: Székesfehérvár

Re: Megvan a Kisvárda új vezetőedzője

HozzászólásSzerző: Gunners » 2018.08.06. 16:15

ManBat írta:
Gunners írta:Ő semmivel nem lesz jobb Kondásnál, sőt....

Kevés rá az esély, de nem bánnám, ha a Kisvárda belerokkanna ebbe az egy szezon NB1-be

Max visszaesnek az NB2-be ahonnan feljutnak megint.
Go Gunners Hajrá Videoton

Avatar
ManBat
Aranylabdás
Hozzászólások: 21627
Csatlakozott: 2014.07.21. 18:56
Tartózkodási hely: ahol a szekeret tolják

Re: Megvan a Kisvárda új vezetőedzője

HozzászólásSzerző: ManBat » 2018.08.06. 16:17

Gunners írta:
ManBat írta:
Gunners írta:Ő semmivel nem lesz jobb Kondásnál, sőt....

Kevés rá az esély, de nem bánnám, ha a Kisvárda belerokkanna ebbe az egy szezon NB1-be

Max visszaesnek az NB2-be ahonnan feljutnak megint.

Ettől félek én is, pedig semmi keresnivalójuk itt...
Az idő lejár
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél


НИКОГАШ СЕВЕРНА!

Gunners
Aranylabdás
Hozzászólások: 21806
Csatlakozott: 2009.02.28. 19:33
Tartózkodási hely: Székesfehérvár

Re: Megvan a Kisvárda új vezetőedzője

HozzászólásSzerző: Gunners » 2018.08.06. 16:23

ManBat írta:
Gunners írta:
ManBat írta:Kevés rá az esély, de nem bánnám, ha a Kisvárda belerokkanna ebbe az egy szezon NB1-be

Max visszaesnek az NB2-be ahonnan feljutnak megint.

Ettől félek én is, pedig semmi keresnivalójuk itt...

Felcsút meg a Várda nagyon kilóg, a Paksot meg a Mezőkövesdet még elviseli az ember.
Go Gunners Hajrá Videoton

Pauly D
BL-menõ
Hozzászólások: 8656
Csatlakozott: 2008.08.26. 13:37
Tartózkodási hely: Nottingham

Re: Megvan a Kisvárda új vezetőedzője

HozzászólásSzerző: Pauly D » 2018.08.06. 16:23

Ettol meg a sálas is jobb lett volna xd
Hajrá Diósgyőr!
Nottingham Forest

Avatar
ManBat
Aranylabdás
Hozzászólások: 21627
Csatlakozott: 2014.07.21. 18:56
Tartózkodási hely: ahol a szekeret tolják

Re: Megvan a Kisvárda új vezetőedzője

HozzászólásSzerző: ManBat » 2018.08.06. 16:24

Gunners írta:
ManBat írta:
Gunners írta:Max visszaesnek az NB2-be ahonnan feljutnak megint.

Ettől félek én is, pedig semmi keresnivalójuk itt...

Felcsút meg a Várda nagyon kilóg, a Paksot meg a Mezőkövesdet még elviseli az ember.

Paks teljesen megérdemli azzal a munkával amit ott végeznek hátszél nélkül. Kövesd azért már eléggé lécrezgetős, de borsodiként azt mondom, inkább ők, mint egy másik hasonszőrű prolitikusbrancs.
Az idő lejár
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél


НИКОГАШ СЕВЕРНА!

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 80672
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Megvan a Kisvárda új vezetőedzője

HozzászólásSzerző: Adamek » 2018.08.06. 16:26

Pauly D írta:Ettol meg a sálas is jobb lett volna xd

ettől még Pajkos is
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

Avatar
velasco
Tartalék
Hozzászólások: 1864
Csatlakozott: 2018.06.20. 00:10

Re: Megvan a Kisvárda új vezetőedzője

HozzászólásSzerző: velasco » 2018.08.06. 16:55

Gunners írta:
ManBat írta:
Gunners írta:Max visszaesnek az NB2-be ahonnan feljutnak megint.

Ettől félek én is, pedig semmi keresnivalójuk itt...

Felcsút meg a Várda nagyon kilóg, a Paksot meg a Mezőkövesdet még elviseli az ember.

én a pakson kívül más tanyasi brigádot nem szívesen látok. ott azért már egyfajta hagyomány is kialakult a kis költségvetésű, csak magyar játékosokkal felálló masszív kiscsapat képében. kövesd, csút, várda eltűnhetne, vasas, nyíregy, győr, pécs, zete, csaba, kmét, kaposvár jöhetne

SuperDepor
Moderátor
Hozzászólások: 43343
Csatlakozott: 2006.03.07. 23:03
Tartózkodási hely: Magyar-Osztrák Monarchia

Re: Megvan a Kisvárda új vezetőedzője

HozzászólásSzerző: SuperDepor » 2018.08.06. 17:34

Jó hír, egy csapatot kell valahogy megelőzünk, még össze is jöhet
Ne aggódjatok hát a holnapért mert a holnap majd aggódik magáért. Elég minden napnak a maga baja.

Avatar
Lobanovszkij
Tartalék
Hozzászólások: 1726
Csatlakozott: 2008.04.07. 21:47
Tartózkodási hely: Belföld

Re: Megvan a Kisvárda új vezetőedzője

HozzászólásSzerző: Lobanovszkij » 2018.08.06. 17:37

SuperDepor írta:Jó hír, egy csapatot kell valahogy megelőzünk, még össze is jöhet

Megnéznék egy szezonon át húzódó öldöklő küzdelmet a Felcsúttal a 11. helyért.
Gyõri ETO FC
Everybody do you, ingem rövi-do-you

manderel
Légiós
Hozzászólások: 6649
Csatlakozott: 2011.10.14. 18:35
Tartózkodási hely: Gyirmót-B közép

Re: Megvan a Kisvárda új vezetőedzője

HozzászólásSzerző: manderel » 2018.08.06. 18:08

Gunners írta:
ManBat írta:
Gunners írta:Ő semmivel nem lesz jobb Kondásnál, sőt....

Kevés rá az esély, de nem bánnám, ha a Kisvárda belerokkanna ebbe az egy szezon NB1-be

Max visszaesnek az NB2-be ahonnan feljutnak megint.

Nem olyan egyszerű az.
GYIRMÓT

Avatar
Savaria1919
Aranylabdás
Hozzászólások: 18190
Csatlakozott: 2012.06.24. 08:36
Tartózkodási hely: Haliwood
Kapcsolat:

Re: Megvan a Kisvárda új vezetőedzője

HozzászólásSzerző: Savaria1919 » 2018.08.06. 18:38

Adamek írta:
Pauly D írta:Ettol meg a sálas is jobb lett volna xd

ettől még Pajkos is

Akkor már választhattak volna valami szórakoztató trénert: Pinyőt, Vébert, Artnert, Tóth Bálintot
Szombathely jobban szereti a Haladást, mert érzi, hogy szeretetével nem sztárokat és egyéneket támogat, hanem az eszményien tiszta amatőr sportszellemet.
Ez a tiszta sport a Haladás érdeme. A Haladás mindegyik játékosa él-hal az egyesületért, s a csapat minden mérkőzésén mindig megtesz mindent, ami tőle telik, akár az NB2-ben játszik, akár az NB1-ben.
- Képes Sport 1940.

Avatar
Milito
Tartalék
Hozzászólások: 1029
Csatlakozott: 2016.07.14. 14:09
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Megvan a Kisvárda új vezetőedzője

HozzászólásSzerző: Milito » 2018.08.06. 18:45

Savaria1919 írta:
Adamek írta:
Pauly D írta:Ettol meg a sálas is jobb lett volna xd

ettől még Pajkos is

Akkor már választhattak volna valami szórakoztató trénert: Pinyőt, Vébert, Artnert, Tóth Bálintot

Amennyire emlékszem azért Dajka is tud okosakat mondani. Szóval van benne lehetőség
CS.A.K.

John McClane
Aranylabdás
Hozzászólások: 60364
Csatlakozott: 2009.04.02. 18:29
Tartózkodási hely: Szombat

Re: Megvan a Kisvárda új vezetőedzője

HozzászólásSzerző: John McClane » 2018.08.06. 19:07

Csak sikerülttalálni valami balekot,aki elvállalta...kiesnek majd simán
Cech-Ivanovic,Terry,Dragoner,Szkukalek-Lampard,Wedgbury-Kriston,Gera,Hazard-Drogba
Edzo:Jose Mourinho
Dibusz-Stockley,Gyepes,Carvalho,Ashley Cole-Essien,Lipcsei-Seydi,Lisztes,Podolski-Elding
Edzo:Kondas Elemer

Cselszky
Aranylabdás
Hozzászólások: 98809
Csatlakozott: 2006.07.21. 12:19
Tartózkodási hely: Budapest (Debrecen)

Re: Megvan a Kisvárda új vezetőedzője

HozzászólásSzerző: Cselszky » 2018.08.06. 19:20

Mikor nálunk volt, jellegtelen, fos csapatot csinált, kis híján kieséssel, remélhetőleg itt az utóbbi is összejön.
GARAMVÖLGYI LAJOS (1952-2008) :( Köszönet mindenért, Gara! MIKLÓS FEHÉR (1979 - PARA SEMPRE) Tóth Móni, nyugodj békében! :( Soha nem feledünk! R.I.P. Baldj! :( DVSC-TEVA!

Avatar
RC
Moderátor
Hozzászólások: 37421
Csatlakozott: 2005.07.28. 00:16
Tartózkodási hely: Savaria

Re: Megvan a Kisvárda új vezetőedzője

HozzászólásSzerző: RC » 2018.08.06. 19:24

Glázer Róbert is megfelelő lett volna. Tényleg, ő is jól eltűnt.
Ria-ria-Sabaria
Piros-fehér-kék


Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 80 vendég