Fontos részletet árult el a DVTK tizenegyeseiről a vezetőedző

nb1.hu12
Toborzórajáró
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: 2012.03.10. 16:00

Fontos részletet árult el a DVTK tizenegyeseiről a vezetőedző

HozzászólásSzerző: nb1.hu12 » 2018.07.29. 09:48

Eléggé magabiztosan tekint a jövőbe.

Fontos részletet árult el a DVTK tizenegyeseiről a vezetőedző


Parádés meccset játszott ám tegnap egymás ellen a DVTK és a Puskás Akadémia. Volt mezletépés, majd érte cserébe ütés, ezért meg jogos piros, előbbiért szintén jogos sárga, kihagyott tizenegyes, fordulatok, iram, harc és kemény játék. Konkrétan olyan mérkőzést láthattunk, aminek igazságos végeredménye lett, mert mindkét gárdának megvoltak a lehetőségei arra, hogy megszerezze a három pontot, de arra is, hogy egyet se szerezzen meg.


 


Fernando Fernandez (DVTK, vezetőedző): „Igazán jó mérkőzést játszottunk, mindkét csapat nyerni akart. Elégedett vagyok a játékosaimmal, mert egészen más arcukat mutatták, mint a múlt héten. Az első perctől uraltuk a meccset, jól védekeztünk és támadtunk, de Bárdos két egyéni hiba után kétgólos hátrányba kerültünk. A fiatal játékos tehetséges, jól dolgozott egész héten, de elkövetett két hibát, a kispadról azzal tudtunk neki segíteni, hogy lecseréljük. Ezt követően visszajöttünk a mérkőzésbe, győzelmet érdemeltünk volna, de ilyen a foci, nem elég jól játszani, gólokat is kell lőni. A csapat jól reagált a hátrányra, végig győzelemre játszottunk, sokat tettünk a sikerért, véleményem szerint nem egy pontot nyertünk, hanem két pontot vesztettünk.” 


 




Talán legfontosabb pillanata az volt a találkozónak, amikor a hajrá kezdetén Ugrai a lécet lőtte szét a háló helyett tizenegyesből. A DVTK mestere a meccs után elárulta, nem ő jelöli ki az ítéletvégrehajtót. 


 


„Mindig a pályán lévő játékosok döntik el, hogy ki áll a 11-esnél a labda mögé. Ugrai Roland számos büntetőt értékesített már pályafutása során, most nem sikerült. De nem hibáztatom ezért, nagyobb baj, hogy utána nem sikerült megszerezni a 3. gólt. Ugi a bajnokság egyik legjobbja, válogatott szintű játékos, persze neki is javulnia kell. Amit mostanában látunk tőle, az nem az a szint, amire képes, nekünk edzőknek az a feladatunk, hogy kihozzuk belőle a maximumot. Ez volt a csapat egyik legjobb mérkőzése, mióta én vagyok az edzője. Ha így folytatjuk, még sok mérkőzést fogunk nyerni, mert megvan a csapat ereje a sikerhez.”


 

Avatar
Maradonapoli
Aranylabdás
Hozzászólások: 54535
Csatlakozott: 2006.01.30. 20:52

Re: Fontos részletet árult el a DVTK tizenegyeseiről a vezetőedző

HozzászólásSzerző: Maradonapoli » 2018.07.29. 09:58

Kép
Burnsley FC, Borussia Münchengladbach

Avatar
MindigÚjpest
fanatikus
Hozzászólások: 14806
Csatlakozott: 2009.04.17. 09:30
Tartózkodási hely: otthon,munkahely

Re: Fontos részletet árult el a DVTK tizenegyeseiről a vezetőedző

HozzászólásSzerző: MindigÚjpest » 2018.07.29. 10:26

Azzal tudtunk neki segíteni,hogy lecseréltük. :lol:
Sosem felejtem el, volt hogy fociról mentünk át a Komjádiba, ott voltunk a BEK meneteléskor, világsztár csapatunk volt, aminek az egyik legfényesebben ragyogó csillaga Benedek Tibi volt. Nyugodj Békében bajnok!

Avatar
velasco
Tartalék
Hozzászólások: 1864
Csatlakozott: 2018.06.20. 00:10

Re: Fontos részletet árult el a DVTK tizenegyeseiről a vezetőedző

HozzászólásSzerző: velasco » 2018.07.29. 11:52

MindigÚjpest írta:Azzal tudtunk neki segíteni,hogy lecseréltük. :lol:

ugrainak meg azzal tudnának ha nem engednék tétmeccs közelébe egy darabig

SuperDepor
Moderátor
Hozzászólások: 43343
Csatlakozott: 2006.03.07. 23:03
Tartózkodási hely: Magyar-Osztrák Monarchia

Re: Fontos részletet árult el a DVTK tizenegyeseiről a vezetőedző

HozzászólásSzerző: SuperDepor » 2018.07.29. 17:20

Fernando valamilyen párhuzamos világban tartózkodik, ha ezzel a játékkal elégedett és azt a következtetést vonja le, hogy ezek után sok meccset fogunk nyerni.
Ne aggódjatok hát a holnapért mert a holnap majd aggódik magáért. Elég minden napnak a maga baja.


Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 3 vendég