„A szépségedet elcsúfítják.
Hogy ne tudjál kitűnni.
Így veszélytelen leszel rájuk.
Akár az összes többi!”
(Bonanzai Banzai)
Nick Hornby Fociláz és George Orwell 1984 című könyvét azóta olvasom el minden évben újra egyszer, amióta először megtettem. Két zseniális remekműről van szó. Az első arról szól, mit tesz az emberrel a (labdarúgás és azon belül egy konkrét csapat iránt érzett) szerelem, a másik meg arról, hogy a megfigyelt embereket birkává kell tenni, hogy könnyen szabályozhatóak, irányíthatóak legyenek és, hogy minden szart elhiggyenek az „okosoknak”.
Fogalmam nincs, hogy Bódog Tamás, a DVTK menesztett vezetőedzője olvasta-e bármelyik művet, de azt nyugodtan állíthatom, amikor hivatalosan megtudtam, hogy menesztik, ez a két mű jutott az eszembe, majd meghallgattam a fent idézett Bonanza-dalt.
Bódog Tamást ugyanis nagyon sokan féltették, hogy ki fogják rúgni. Mégpedig azért, mert lávaként izzott a munka és a nyilatkozatai közben. Azaz, hitt a kőkemény melóban, valamint a frankó elmondásában. Na, ez az a két dolog, ami külön-külön is öngyilkosság volt mindig is Magyarországon, amióta élek, hát még a kettő együtt...
A magyar csapatok tulajdonosai, végrehajtó ügyvezetői, sajtófőnökei rettegnek attól, ha valaki őszintén elmondja, miért sikerült vagy nem jött össze valami, a játékosok legnagyobb többsége meg nem szeret edzeni!
A vezetők azt hiszik, ha valaki elmondja, miért teljesítenek gyengébben, azzal sérül az üzleti érdekeltségük. És ezt így, december végén egészen konkrétan elmondta nekem a magyar labdarúgás egyik jelensége, aki azt sérelmezte, hogy az nb1.hu miért nem azt írja meg, amit ő szeretne. A csávót úgy, ahogy volt, „körberöhögtem”, majd határozottan jeleztem neki, hogy ezt örökre felejtse el!
Az őszinteség soha nem gond (elméletileg), mert az emberek azok (ami a szívükön, az a szájukon), az üzleti érdek meg azzal sérül a legjobban, hogy milliárdokból sincsen jó foci, ezért konganak a stadionok az ürességtől, ezért nem tudják a klubok eltartani magukat. Ez ennyire egyszerű, nincs szükség a rizsára.
Bódog Tamás semmi mást nem tett, csak keményen dolgozott és dolgoztatott, valamint mindig elmondta a frankót. Ez és semmi más nem lett a veszte.
Nem jöttek az eredmények, azért küldték el (Thomas Doll miért nem lett elküldve, amikor nem jöttek az eredmények, szintén jó kérdés)? Hagyjuk már ezt!
25 évvel ezelőtt, 15 éves koromban jelent meg az első cikkem a Nemzeti Sportban, akkor talán még elhittem volna ezt a mesét. Azt a mesét, amit olyanok próbálnak elhitetni, akik nemrég kerültek be a magyar labdarúgás vérkeringésébe és sajnos tényleg azt gondolják, hogy ezeket a kitalációkat mindenki elhiszi...
Nem jöttek az eredmények. Nem, mert senki nem tudott és nem akart olyan keményen dolgozni, mint Bódog Tamás. Senki, csak ő és Dárdai Pál meri elmondani a frankót azok közül, akik edzőként valóban jegyzett országokban tették már le a névjegyeiket, korábban meg játékosként is megtették ugyanezt.
Van két megszállott, remek szakemberünk, akiket mindenki tisztel és szeret a szurkolók és gyakorlatilag a sajtó munkatársai közül is, külföldön is elismerik őket, de a magyar labdarúgás döntnökei, akik gyakorlatilag soha nem fociztak, soha nem voltak edzők (tisztelet a kivételnek), nem tartják őket követendő példának.
Sőt, inkább azt szeretnék, ha tetteik és szavaik a feledés homályába merülnének!
Hornby, Orwel a Bonanza és a szurkolók azonban továbbra sem fognak csöndben maradni!
