
Összeállítások hamarosan
Vasas-Paks 0-3
A Vasas a dobogóért a Paks, kisebb megtorpanása miatt, inkább a bennmaradásért küzd. A vendégeken látszott is, hogy iparkodnak, hiszen előnnyel vonulhattak pihenőre, voltak ziccereik, annak ellenére, hogy a Vasas játszott fölényben. A piros-kékeknek is voltak lehetőségeik, volt olyan 10 másodperc, amikor kétszer is a kapufát találták el. Fordulás után még két gólt lőtt a végére teljesen összeomló angyalföldi alakulatnak. A hazaiaknak is voltak még lehetőségeik a fordulás után, de ekkor már a tolnaiak voltak a veszélyesebbek.
Videoton-Haladás 2-0
A bajnoki címre törő Videotonnak csak a három pont volt elfogadható. Ennek megfelelően támadólag léptek fel a hazaiak, Nego révén rászolgáltak arra, hogy megszerezzék a vezetést. Ezután is fölényben maradtak a fehérváriak, a szombathelyiek a 40. percben, Jancsó lövése révén veszélyeztettek először. A második félidő végén a Vidi szerezett újabb gólt, Nego abban a támadásban is döntő szerepet vállalt magára, de Géresi biztosította be a fehérvári sikert.
Exkluzív: Kubatov a Simon-gyilkosságról, Geráról, szurkolókról - NB1.hu
Kubatov Gábor-interjú
DVSC-Újpest 1-0
A Lokinak mindenképpen a három pont megszerzése volt a célja, de a csapatok közötti kevés pontkülönbség miatt még a lila-fehérek sem lélegezhettek fel teljesen. Lüktető, változatos volt a meccs az első félidőben, mindkét csapat szerezhetett volna gólokat. A meccs vége igazi dráma lett, mert Filip piros lapja miatt emberhátrányba kerültek a hazaiak, akik mégis nyertek, mert Heris öngólt fejelt.
Mezőkövesd-Honvéd 1-5
A kövesdiek, gyenge tavaszi szereplésük miatt az életükért küzdöttek, a listavezető Honvéd meg értelemszerűen az aranyérem megszerzése reményében lépett pályára ezen a meccsen is. Hatalmad volt a harc, kemény férfias volt a küzdelem. Kink góljával a hazaiak szereztek vezetést, majd a vendégek próbáltak aktívabbak lenni, Eppel és Lanzafame előtt is adódott lehetőség, sokkal többet volt náluk a labda és több helyzetük volt. Ez így volt a második félidőben is, de akkor már gólokban is megmutatkozott a két gárda közötti különbség. Lanzafame igazi vezéregyéniség volt.
Gyirmót-DVTK 1-1
A hazaiak, az előző fordulóban Kispesten elszenvedett vereségük után kiestek az NB I-ből, míg a miskolciak a bennmaradásért folytatnak ádáz csatát. Ennek szellemében léptek fel a meccsen és hamar vezetést is szereztek. Voltak fordulatok, a gyirmótiak becsülettel küzdöttek, látszott rajtuk, szépen szeretnék elhagyni az élvonalat. És a tervük sikerült is, talán a sors akarta meseszerűre, mert a 92. percben sikerült egyenlíteniük. A DVTK bajban van!
Tabella a linkre kattintva olvasható