Beszámoló az NB I 30. fordulójának a meccseiről

nb1.hu12
Toborzórajáró
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: 2012.03.10. 16:00

Beszámoló az NB I 30. fordulójának a meccseiről

HozzászólásSzerző: nb1.hu12 » 2017.05.06. 20:04

Magyarország Ketten harcolnak az aranyért, bajban a DVTK!

Beszámoló az NB I 30. fordulójának a meccseiről

Összeállítások hamarosan

Vasas-Paks 0-3

A Vasas a dobogóért a Paks, kisebb megtorpanása miatt, inkább a bennmaradásért küzd. A vendégeken látszott is, hogy iparkodnak, hiszen előnnyel vonulhattak pihenőre, voltak ziccereik, annak ellenére, hogy a Vasas játszott fölényben. A piros-kékeknek is voltak lehetőségeik, volt olyan 10 másodperc, amikor kétszer is a kapufát találták el. Fordulás után még két gólt lőtt a végére teljesen összeomló angyalföldi alakulatnak. A hazaiaknak is voltak még lehetőségeik a fordulás után, de ekkor már a tolnaiak voltak a veszélyesebbek.

Videoton-Haladás 2-0

A bajnoki címre törő Videotonnak csak a három pont volt elfogadható. Ennek megfelelően támadólag léptek fel a hazaiak, Nego révén rászolgáltak arra, hogy megszerezzék a vezetést. Ezután is fölényben maradtak a fehérváriak, a szombathelyiek a 40. percben, Jancsó lövése révén veszélyeztettek először. A második félidő végén a Vidi szerezett újabb gólt, Nego abban a támadásban is döntő szerepet vállalt magára, de Géresi biztosította be a fehérvári sikert.

Exkluzív: Kubatov a Simon-gyilkosságról, Geráról, szurkolókról - NB1.hu

Kubatov Gábor-interjú

DVSC-Újpest 1-0

A Lokinak mindenképpen a három pont megszerzése volt a célja, de a csapatok közötti kevés pontkülönbség miatt még a lila-fehérek sem lélegezhettek fel teljesen. Lüktető, változatos volt a meccs az első félidőben, mindkét csapat szerezhetett volna gólokat. A meccs vége igazi dráma lett, mert Filip piros lapja miatt emberhátrányba kerültek a hazaiak, akik mégis nyertek, mert Heris öngólt fejelt.

Mezőkövesd-Honvéd 1-5

A kövesdiek, gyenge tavaszi szereplésük miatt az életükért küzdöttek, a listavezető Honvéd meg értelemszerűen az aranyérem megszerzése reményében lépett pályára ezen a meccsen is. Hatalmad volt a harc, kemény férfias volt a küzdelem. Kink góljával a hazaiak szereztek vezetést, majd a vendégek próbáltak aktívabbak lenni, Eppel és Lanzafame előtt is adódott lehetőség, sokkal többet volt náluk a labda és több helyzetük volt. Ez így volt a második félidőben is, de akkor már gólokban is megmutatkozott a két gárda közötti különbség. Lanzafame igazi vezéregyéniség volt.

Gyirmót-DVTK 1-1

A hazaiak, az előző fordulóban Kispesten elszenvedett vereségük után kiestek az NB I-ből, míg a miskolciak a bennmaradásért folytatnak ádáz csatát. Ennek szellemében léptek fel a meccsen és hamar vezetést is szereztek. Voltak fordulatok, a gyirmótiak becsülettel küzdöttek, látszott rajtuk, szépen szeretnék elhagyni az élvonalat. És a tervük sikerült is, talán a sors akarta meseszerűre, mert a 92. percben sikerült egyenlíteniük. A DVTK bajban van!

Tabella a linkre kattintva olvasható

Avatar
ManBat
Aranylabdás
Hozzászólások: 21627
Csatlakozott: 2014.07.21. 18:56
Tartózkodási hely: ahol a szekeret tolják

Re: Beszámoló az NB I 30. fordulójának a meccseiről

HozzászólásSzerző: ManBat » 2017.05.06. 20:12

meseszerű, az bmeg
Az idő lejár
A világ megáll
Hogy hited mit ér
Arról bírád ítél

НИКОГАШ СЕВЕРНА!

Avatar
Maradonapoli
Aranylabdás
Hozzászólások: 54492
Csatlakozott: 2006.01.30. 20:52

Re: Beszámoló az NB I 30. fordulójának a meccseiről

HozzászólásSzerző: Maradonapoli » 2017.05.06. 20:15

Tisztulnak a dolgok. Vagy mi, vagy a Kövesd zúgunk ki. Jövő hétvégén talán el is dől.
Burnsley FC, Borussia Münchengladbach

SuperDepor
Moderátor
Hozzászólások: 43258
Csatlakozott: 2006.03.07. 23:03
Tartózkodási hely: Magyar-Osztrák Monarchia

Re: Beszámoló az NB I 30. fordulójának a meccseiről

HozzászólásSzerző: SuperDepor » 2017.05.06. 20:18

a plusz két ponttal is bajban lennénk, ez nem újdonság
Ne aggódjatok hát a holnapért mert a holnap majd aggódik magáért. Elég minden napnak a maga baja.

Cselszky
Aranylabdás
Hozzászólások: 98754
Csatlakozott: 2006.07.21. 12:19
Tartózkodási hely: Budapest (Debrecen)

Re: Beszámoló az NB I 30. fordulójának a meccseiről

HozzászólásSzerző: Cselszky » 2017.05.06. 20:24

Maradonapoli írta:Tisztulnak a dolgok. Vagy mi, vagy a Kövesd zúgunk ki. Jövő hétvégén talán el is dől.

Szerintem semmi nem tisztul, mi pl. a következő két fordulóban valószínűleg nem szerzünk pontot, nektek sanszos a 4 vagy 6 pont. A ti sorsolásotok magasan a legfaszább a négyek bandájából, a mienk a legszarabb. Az MTK-Fradit is bevárnám, pl. hogy DT és kopter Kubi között lehetett-e deal, franc tudja.
GARAMVÖLGYI LAJOS (1952-2008) :( Köszönet mindenért, Gara! MIKLÓS FEHÉR (1979 - PARA SEMPRE) Tóth Móni, nyugodj békében! :( Soha nem feledünk! R.I.P. Baldj! :( DVSC-TEVA!

Avatar
Maradonapoli
Aranylabdás
Hozzászólások: 54492
Csatlakozott: 2006.01.30. 20:52

Re: Beszámoló az NB I 30. fordulójának a meccseiről

HozzászólásSzerző: Maradonapoli » 2017.05.06. 20:29

Cselszky írta:
Maradonapoli írta:Tisztulnak a dolgok. Vagy mi, vagy a Kövesd zúgunk ki. Jövő hétvégén talán el is dől.

Szerintem semmi nem tisztul, mi pl. a következő két fordulóban valószínűleg nem szerzünk pontot, nektek sanszos a 4 vagy 6 pont. A ti sorsolásotok magasan a legfaszább a négyek bandájából, a mienk a legszarabb. Az MTK-Fradit is bevárnám, pl. hogy DT és kopter Kubi között lehetett-e deal, franc tudja.

a mai napunk is faszább volt elvileg, mint a tiétek, mégis ti szereztetek 3 pontot, mi meg csak egyet, nem számít ez itt annyira az nb1-ben...
talán inkább a mentális erő, de abban gyenguszok vagyunk... ja Karan, Lipták és Nono is tuti eltiltott lesz nálunk, ebből 2 védőként alapember
Burnsley FC, Borussia Münchengladbach

_carlos_
Légiós
Hozzászólások: 5724
Csatlakozott: 2009.12.04. 09:41
Tartózkodási hely: ms Zuiderdam

Re: Beszámoló az NB I 30. fordulójának a meccseiről

HozzászólásSzerző: _carlos_ » 2017.05.06. 20:29

Cselszky írta:
Maradonapoli írta:Tisztulnak a dolgok. Vagy mi, vagy a Kövesd zúgunk ki. Jövő hétvégén talán el is dől.

Szerintem semmi nem tisztul, mi pl. a következő két fordulóban valószínűleg nem szerzünk pontot, nektek sanszos a 4 vagy 6 pont. A ti sorsolásotok magasan a legfaszább a négyek bandájából, a mienk a legszarabb. Az MTK-Fradit is bevárnám, pl. hogy DT és kopter Kubi között lehetett-e deal, franc tudja.

meglepő lenne a Fradi győzelme.
Kispest távdrukker

Cselszky
Aranylabdás
Hozzászólások: 98754
Csatlakozott: 2006.07.21. 12:19
Tartózkodási hely: Budapest (Debrecen)

Re: Beszámoló az NB I 30. fordulójának a meccseiről

HozzászólásSzerző: Cselszky » 2017.05.06. 20:31

A pontazonosság esetére is gondolni kell, ezt az eshetőséget tekintve a mai győzelemmel kis lélegzetvételhez jutottunk. Fontos lenne, hogy ma ne nyerjen az MTK.
GARAMVÖLGYI LAJOS (1952-2008) :( Köszönet mindenért, Gara! MIKLÓS FEHÉR (1979 - PARA SEMPRE) Tóth Móni, nyugodj békében! :( Soha nem feledünk! R.I.P. Baldj! :( DVSC-TEVA!

SuperDepor
Moderátor
Hozzászólások: 43258
Csatlakozott: 2006.03.07. 23:03
Tartózkodási hely: Magyar-Osztrák Monarchia

Re: Beszámoló az NB I 30. fordulójának a meccseiről

HozzászólásSzerző: SuperDepor » 2017.05.06. 20:53

Ha nyerünk ma és két ponttal több van, akkor is be kell húzni legalább kettőt a Kövesd, MTK, Debrecen trióból, kezdhetjük mindjárt a jövő héten.
Ne aggódjatok hát a holnapért mert a holnap majd aggódik magáért. Elég minden napnak a maga baja.

Avatar
kristof98.haladas
BL-menõ
Hozzászólások: 8846
Csatlakozott: 2011.05.09. 18:17
Tartózkodási hely: Szombathely/Budapest

Re: Beszámoló az NB I 30. fordulójának a meccseiről

HozzászólásSzerző: kristof98.haladas » 2017.05.06. 21:09

Remélem a Mezőkövesd vagy az MTK esik ki.A Diósgyőr és a Debrecen kell az nb1-be,előbbi kettő pedig nem feltétlenül.
HAJRÁ HALI!

Cselszky
Aranylabdás
Hozzászólások: 98754
Csatlakozott: 2006.07.21. 12:19
Tartózkodási hely: Budapest (Debrecen)

Re: Beszámoló az NB I 30. fordulójának a meccseiről

HozzászólásSzerző: Cselszky » 2017.05.06. 21:24

_carlos_ írta:
Cselszky írta:
Maradonapoli írta:Tisztulnak a dolgok. Vagy mi, vagy a Kövesd zúgunk ki. Jövő hétvégén talán el is dől.

Szerintem semmi nem tisztul, mi pl. a következő két fordulóban valószínűleg nem szerzünk pontot, nektek sanszos a 4 vagy 6 pont. A ti sorsolásotok magasan a legfaszább a négyek bandájából, a mienk a legszarabb. Az MTK-Fradit is bevárnám, pl. hogy DT és kopter Kubi között lehetett-e deal, franc tudja.

meglepő lenne a Fradi győzelme.

Innen már csak behúzzák.
GARAMVÖLGYI LAJOS (1952-2008) :( Köszönet mindenért, Gara! MIKLÓS FEHÉR (1979 - PARA SEMPRE) Tóth Móni, nyugodj békében! :( Soha nem feledünk! R.I.P. Baldj! :( DVSC-TEVA!

Avatar
nick2005
Sztár
Hozzászólások: 4556
Csatlakozott: 2006.05.16. 16:28

Re: Beszámoló az NB I 30. fordulójának a meccseiről

HozzászólásSzerző: nick2005 » 2017.05.06. 21:30

Kikaptunk 2-0-ra a Videotontól, de nem vagyok elájulva a Viditől. Összesen kétszer találták el a kaput, a két gólnál. Az első félidőben volt még pár lövésük, a második félidőben az sem. Komolyabb helyzetig a Hali kétszer jutott el, mindkettőnél helyén volt a kapus. A 2. félidőben mezőnyben jobbak voltunk, de a Videoton jól védekezett, nem volt terület.
Mindenesetre az biztos, hogy a Vidinek nyáron igazolnia kell, mert ez a csapat nagyon kevés lesz bármelyik nemzetközi kupában is indulnak.

Amin még meglepődtem. Két gyerekkel mentem a meccsre, ált. isk. alsó tagozatosak mindketten. A pénztárnál a kértem egy jegyet és a biztonság kedvéért megkérdeztem, hogy ugye 14 éven aluliaknak ingyenes a meccs. Legnagyobb meglepetésemre azt a választ kaptam, hogy nem, sőt diákjegy sem volt. Tehát a gyerekeknek is teljes árú felnőtt jegyet kell venni. Szerencsére nem okozott gondot a 2.400 Ft kifizetése, de biztos, hogy van olyan család aki nem engedheti meg magának. Ez a hozzáállás biztosan nem segíti, hogy többen (több család) legyenek a stadionokban. Pont egy Videotonnak ez nem egy nagy tétel.
########################
HAJRÁ HALI!

Ferencváros // Man Utd
BL-menõ
Hozzászólások: 7740
Csatlakozott: 2008.10.22. 13:20
Tartózkodási hely: IX - Bajnokok helye

Re: Beszámoló az NB I 30. fordulójának a meccseiről

HozzászólásSzerző: Ferencváros // Man Utd » 2017.05.07. 03:01

Elég rég vertük már az MTK-t idegenben, ideje volt már.
Lovre nem kis gólt akasztott, nagyon megérdemelte már, tavaszra rendbe szedte magát. Így tovább!
29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29 29

SuperDepor
Moderátor
Hozzászólások: 43258
Csatlakozott: 2006.03.07. 23:03
Tartózkodási hely: Magyar-Osztrák Monarchia

Re: Beszámoló az NB I 30. fordulójának a meccseiről

HozzászólásSzerző: SuperDepor » 2017.05.07. 08:23

Maradonapoli írta:
Cselszky írta:
Maradonapoli írta:Tisztulnak a dolgok. Vagy mi, vagy a Kövesd zúgunk ki. Jövő hétvégén talán el is dől.

Szerintem semmi nem tisztul, mi pl. a következő két fordulóban valószínűleg nem szerzünk pontot, nektek sanszos a 4 vagy 6 pont. A ti sorsolásotok magasan a legfaszább a négyek bandájából, a mienk a legszarabb. Az MTK-Fradit is bevárnám, pl. hogy DT és kopter Kubi között lehetett-e deal, franc tudja.

a mai napunk is faszább volt elvileg, mint a tiétek, mégis ti szereztetek 3 pontot, mi meg csak egyet, nem számít ez itt annyira az nb1-ben...
talán inkább a mentális erő, de abban gyenguszok vagyunk... ja Karan, Lipták és Nono is tuti eltiltott lesz nálunk, ebből 2 védőként alapember

Szerintem meg mentálisan erősebbek vagyunk, mint a Kövesd és a Loki, ha másért nem akkor azért, mert a mi edzőnk ebben jobb, mint a másik két csapaté. Nem vonnék le komoly következtetést a debreceni és a gyirmóti eseményekből, a Loki kiállítás után bemákolt egy gólt - nem az érdemeiket akarom kisebbíteni - de ez inkább a szerencsén múlott, mi pedig a 93.percben kaptunk egy távoli bombagólt. Nem fogunk kiesni.
Ne aggódjatok hát a holnapért mert a holnap majd aggódik magáért. Elég minden napnak a maga baja.

Cselszky
Aranylabdás
Hozzászólások: 98754
Csatlakozott: 2006.07.21. 12:19
Tartózkodási hely: Budapest (Debrecen)

Re: Beszámoló az NB I 30. fordulójának a meccseiről

HozzászólásSzerző: Cselszky » 2017.05.07. 10:15

SuperDepor írta:
Maradonapoli írta:
Cselszky írta:Szerintem semmi nem tisztul, mi pl. a következő két fordulóban valószínűleg nem szerzünk pontot, nektek sanszos a 4 vagy 6 pont. A ti sorsolásotok magasan a legfaszább a négyek bandájából, a mienk a legszarabb. Az MTK-Fradit is bevárnám, pl. hogy DT és kopter Kubi között lehetett-e deal, franc tudja.

Mentálisan szerintem is ti vagytok a legerősebbek a kvartettből. Mi és az MTK hullámvasúthoz hasonlítunk. Ugyanakkor az utóbbi jó 1 hónapban előrelépést látok e téren, a kövesdi vereségnél szét voltunk csúszva teljesen, de több olyan kiélezett meccsünk is volt, amit nem a fantasztikus játékunkkal magyarázhatóan húztunk be (Vasas, Gyirmót, Újpest), de csak nyertünk végül, ami már nem lehet véletlen. Szerencse is kellett, de ahhoz is tenni, támadni, támadgatni kell. Nem zuhantunk össze tegnap sem emberhátrányban, az Újpestnek állt a zászló, de megvolt a küzdőszellem, végül hátul kibekkeltük/megúsztuk, elöl pedig kellett Heris, mert -1 emberrel gólt mi nem tudtunk volna szerezni, az tiszta sor, ahhoz gyenge a keret.
A Kövesd az új edzővel sötét ló, mindenesetre tegnap a jó kezdés után totál szétestek, ez nem rossz jel egyikünknek sem.
GARAMVÖLGYI LAJOS (1952-2008) :( Köszönet mindenért, Gara! MIKLÓS FEHÉR (1979 - PARA SEMPRE) Tóth Móni, nyugodj békében! :( Soha nem feledünk! R.I.P. Baldj! :( DVSC-TEVA!

Avatar
Maradonapoli
Aranylabdás
Hozzászólások: 54492
Csatlakozott: 2006.01.30. 20:52

Re: Beszámoló az NB I 30. fordulójának a meccseiről

HozzászólásSzerző: Maradonapoli » 2017.05.07. 10:48

Biztos hogy nem. Nonónál és Liptáknál is látványosan elgurult a gyógyszer, ez edzői felelősség is, hogy nem veri meccs előtt az agyukba a játékosoknak, hogy kirívó baromságot nem csinálunk, mert a bíró kiállít + a bmlsz pedig több meccsre elmeszel. Magyar szinten Bódog biztos kurva jó és modern, taktikus edző - Ferihez képest pl. félisten - de pedagógiában úgy látszik neki is erősen fejlődni kell. Egyébként vannak arra utaló jelek, hogy Bódog nemhiába nem tudja ezeket a helyzeteket kezelni a játékosokkal, mert önmagával sem tudja.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Maradonapoli 2017.05.07. 10:53-kor.
Burnsley FC, Borussia Münchengladbach

SuperDepor
Moderátor
Hozzászólások: 43258
Csatlakozott: 2006.03.07. 23:03
Tartózkodási hely: Magyar-Osztrák Monarchia

Re: Beszámoló az NB I 30. fordulójának a meccseiről

HozzászólásSzerző: SuperDepor » 2017.05.07. 10:49

Cselszky írta:
SuperDepor írta:
Maradonapoli írta:a mai napunk is faszább volt elvileg, mint a tiétek, mégis ti szereztetek 3 pontot, mi meg csak egyet, nem számít ez itt annyira az nb1-ben...
talán inkább a mentális erő, de abban gyenguszok vagyunk... ja Karan, Lipták és Nono is tuti eltiltott lesz nálunk, ebből 2 védőként alapember

Szerintem meg mentálisan erősebbek vagyunk, mint a Kövesd és a Loki, ha másért nem akkor azért, mert a mi edzőnk ebben jobb, mint a másik két csapaté. Nem vonnék le komoly következtetést a debreceni és a gyirmóti eseményekből, a Loki kiállítás után bemákolt egy gólt - nem az érdemeiket akarom kisebbíteni - de ez inkább a szerencsén múlott, mi pedig a 93.percben kaptunk egy távoli bombagólt. Nem fogunk kiesni.

Mentálisan szerintem is ti vagytok a legerősebbek a kvartettből. Mi és az MTK hullámvasúthoz hasonlítunk. Ugyanakkor az utóbbi jó 1 hónapban előrelépést látok e téren, a kövesdi vereségnél szét voltunk csúszva teljesen, de több olyan kiélezett meccsünk is volt, amit nem a fantasztikus játékunkkal magyarázhatóan húztunk be (Vasas, Gyirmót, Újpest), de csak nyertünk végül, ami már nem lehet véletlen. Szerencse is kellett, de ahhoz is tenni, támadni, támadgatni kell. Nem zuhantunk össze tegnap sem emberhátrányban, az Újpestnek állt a zászló, de megvolt a küzdőszellem, végül hátul kibekkeltük/megúsztuk, elöl pedig kellett Heris, mert -1 emberrel gólt mi nem tudtunk volna szerezni, az tiszta sor, ahhoz gyenge a keret.
A Kövesd az új edzővel sötét ló, mindenesetre tegnap a jó kezdés után totál szétestek, ez nem rossz jel egyikünknek sem.

Kellemetlen volt a tegnapi pontvesztésünk, de még mindig jobb a Gyirmótnak adni 2 pontot, mint a közvetlen riválisainknak. Továbbra is azt mondom, h a hátralévő Kövesd, MTK, Loki trióból kettőt le kell győznünk a bent maradáshoz - főleg azért, mert 6 pontosak - és ez akkor is érvényes lenne, ha tegnap nyerünk. Minden lehet, de annak kicsi az esélye, h a Kövesd az új edzővel otthon kap egy ötöst, a következő meccsen meg majd szárnyalnak. Remélem, h leszünk 4000-en Debrecenben ellenük. Ebből a szempontból szintén jó a pozíciónk. Ti mentek a Fradihoz aki újra dobogón van és gondolom, h ezt meg is akarják tartani, utána kapjátok a Honvédot, akinek pedig a bajnoki címe múlhat a debreceni pontvesztésen. MTK hétvégén a Kispesttel játszik utána velünk. Huhh...érdekes három forduló lesz, rég volt ilyen a bajnokság vége.
Ne aggódjatok hát a holnapért mert a holnap majd aggódik magáért. Elég minden napnak a maga baja.

Cselszky
Aranylabdás
Hozzászólások: 98754
Csatlakozott: 2006.07.21. 12:19
Tartózkodási hely: Budapest (Debrecen)

Re: Beszámoló az NB I 30. fordulójának a meccseiről

HozzászólásSzerző: Cselszky » 2017.05.07. 10:55

Maradonapoli írta:
SuperDepor írta:
Maradonapoli írta:a mai napunk is faszább volt elvileg, mint a tiétek, mégis ti szereztetek 3 pontot, mi meg csak egyet, nem számít ez itt annyira az nb1-ben...
talán inkább a mentális erő, de abban gyenguszok vagyunk... ja Karan, Lipták és Nono is tuti eltiltott lesz nálunk, ebből 2 védőként alapember

Szerintem meg mentálisan erősebbek vagyunk, mint a Kövesd és a Loki, ha másért nem akkor azért, mert a mi edzőnk ebben jobb, mint a másik két csapaté. Nem vonnék le komoly következtetést a debreceni és a gyirmóti eseményekből, a Loki kiállítás után bemákolt egy gólt - nem az érdemeiket akarom kisebbíteni - de ez inkább a szerencsén múlott, mi pedig a 93.percben kaptunk egy távoli bombagólt. Nem fogunk kiesni.

Biztos hogy nem. Nonónál és Liptáknál is látványosan elgurult a gyógyszer, ez edzői felelősség is, hogy nem veri meccs előtt az agyukba a játékosoknak, hogy kirívó baromságot nem csinálunk, mert a bíró kiállít + a bmlsz pedig több meccsre elmeszel. Magyar szinten Bódog biztos kurva jó és modern, taktikus edző - Ferihez képest pl. félisten - de pedagógiában úgy látszik neki is erősen fejlődni kell. Egyébként vannak arra utaló jelek, hogy Bódog nemhiába nem tudja ezeket a helyzeteket kezelni a játékosokkal, mert önmagával sem tudja.

Urbányi mutogatását egész jól viselte.
GARAMVÖLGYI LAJOS (1952-2008) :( Köszönet mindenért, Gara! MIKLÓS FEHÉR (1979 - PARA SEMPRE) Tóth Móni, nyugodj békében! :( Soha nem feledünk! R.I.P. Baldj! :( DVSC-TEVA!

Avatar
Maradonapoli
Aranylabdás
Hozzászólások: 54492
Csatlakozott: 2006.01.30. 20:52

Re: Beszámoló az NB I 30. fordulójának a meccseiről

HozzászólásSzerző: Maradonapoli » 2017.05.07. 11:00

Cselszky írta:
Maradonapoli írta:
SuperDepor írta:Szerintem meg mentálisan erősebbek vagyunk, mint a Kövesd és a Loki, ha másért nem akkor azért, mert a mi edzőnk ebben jobb, mint a másik két csapaté. Nem vonnék le komoly következtetést a debreceni és a gyirmóti eseményekből, a Loki kiállítás után bemákolt egy gólt - nem az érdemeiket akarom kisebbíteni - de ez inkább a szerencsén múlott, mi pedig a 93.percben kaptunk egy távoli bombagólt. Nem fogunk kiesni.

Biztos hogy nem. Nonónál és Liptáknál is látványosan elgurult a gyógyszer, ez edzői felelősség is, hogy nem veri meccs előtt az agyukba a játékosoknak, hogy kirívó baromságot nem csinálunk, mert a bíró kiállít + a bmlsz pedig több meccsre elmeszel. Magyar szinten Bódog biztos kurva jó és modern, taktikus edző - Ferihez képest pl. félisten - de pedagógiában úgy látszik neki is erősen fejlődni kell. Egyébként vannak arra utaló jelek, hogy Bódog nemhiába nem tudja ezeket a helyzeteket kezelni a játékosokkal, mert önmagával sem tudja.

Urbányi mutogatását egész jól viselte.

de akkor is van hová fejlődnie, amíg a játékosokba ezt nem tudja átültetni
Burnsley FC, Borussia Münchengladbach

SuperDepor
Moderátor
Hozzászólások: 43258
Csatlakozott: 2006.03.07. 23:03
Tartózkodási hely: Magyar-Osztrák Monarchia

Re: Beszámoló az NB I 30. fordulójának a meccseiről

HozzászólásSzerző: SuperDepor » 2017.05.07. 11:01

Maradonapoli írta:
SuperDepor írta:
Maradonapoli írta:a mai napunk is faszább volt elvileg, mint a tiétek, mégis ti szereztetek 3 pontot, mi meg csak egyet, nem számít ez itt annyira az nb1-ben...
talán inkább a mentális erő, de abban gyenguszok vagyunk... ja Karan, Lipták és Nono is tuti eltiltott lesz nálunk, ebből 2 védőként alapember

Szerintem meg mentálisan erősebbek vagyunk, mint a Kövesd és a Loki, ha másért nem akkor azért, mert a mi edzőnk ebben jobb, mint a másik két csapaté. Nem vonnék le komoly következtetést a debreceni és a gyirmóti eseményekből, a Loki kiállítás után bemákolt egy gólt - nem az érdemeiket akarom kisebbíteni - de ez inkább a szerencsén múlott, mi pedig a 93.percben kaptunk egy távoli bombagólt. Nem fogunk kiesni.

Biztos hogy nem. Nonónál és Liptáknál is látványosan elgurult a gyógyszer, ez edzői felelősség is, hogy nem veri meccs előtt az agyukba a játékosoknak, hogy kirívó baromságot nem csinálunk, mert a bíró kiállít + a bmlsz pedig több meccsre elmeszel. Magyar szinten Bódog biztos kurva jó és modern, taktikus edző - Ferihez képest pl. félisten - de pedagógiában úgy látszik neki is erősen fejlődni kell. Egyébként vannak arra utaló jelek, hogy Bódog nemhiába nem tudja ezeket a helyzeteke kezelni a játékosokkal, mert önmagával sem tudja.

Nem tudom, h milyen edző lesz Bódogból, egészen biztos, h vannak hiányosságai, de amit 7 bajnoki és 2 kupameccs alatt elért ezzel az atomjaira hullott csapattal, az azért utal valamire. Fogalmam sincs, h ki lett volna még erre képes, nem hiszem, h túl sokan. Mélyebben nem mennék bele az elemzésébe - még korai -, de úgy vélem jó úton haladunk. A bizonyítványt a következő három meccs után lehet kiállítani.
Ne aggódjatok hát a holnapért mert a holnap majd aggódik magáért. Elég minden napnak a maga baja.

Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 16 vendég