Így nyilatkozott Doll a Táborról és csapata játékáról

nb1.hu12
Toborzórajáró
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: 2012.03.10. 16:00

Így nyilatkozott Doll a Táborról és csapata játékáról

HozzászólásSzerző: nb1.hu12 » 2017.11.04. 19:19

Budapest - Megtalálja az összhangot a drukkerekkel?

Így nyilatkozott Doll a Táborról és csapata játékáról


 



„Nagyon boldogok vagyunk, hogy a nagyszerű közönségünk előtt sikerült megszereznünk a három pontot” – fogalmazott a fradi.hu-nak Thomas Doll, a zöld-fehérek mestere a DVSC elleni hazai sikert (2-1) követően. "Úgy gondolom, az egész mérkőzésen jól hajtottuk végre a védekező feladatainkat, elöl pedig már az első félidőben is voltak jó helyzeteink, de akkor még hiányoztak az utolsó kulcspasszok, amik után eredményesek lehettünk volna. A szünetben arról beszéltünk a csapattal, hogy vállaljunk több kockázatot, nyomjunk jobban. Úgy érzem, minden játékosunk kellően szenvedélyes volt ma, a remek hangulat pedig vitte előre a fiúkat. Nagyon nehéz a Debrecen ellen játszani, egy stabil, kemény csapat volt a vendégünk, amelyik az elmúlt kilenc meccsen nem talált legyőzőre a mostani találkozó előtt. Nagyon szép délután áll mögöttünk, az egész Fradi-család újra együtt volt. Most egy kis megérdemelt pihenő következik, ami alatt feltöltődhetünk.”



 



Az ultrák visszatéréséről és a majd' 20 ezer drukkerről a következőket mondta: „Ha valaki valaha játszott labdarúgó-mérkőzésen, pontosan tudja, mennyit jelent a szurkolók támogatása. Főleg ebben a remek akusztikájú stadionban nagyon sokat jelent a drukkerek buzdítása. Még egyszer mondom, nagyon szép délután volt.”



 




Így szólt a Nélküled a Fradi Tábor visszatérésekor - videó! - NB1.hu



Így szólt a Nélküled a Fradi Tábor visszatérésekor - videó!




Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 2 vendég