
A világon csak egy ember, a mérkőzés játékvezetője (és persze az ő szintén sasszemű segítői) nem látták, ahogyan Gabi, az első félidőben, a tizenhatoson belül felrúgta Messit, majd azt, ahogyan fordulás után, bal oldali, éles beadást követően Savic testéről a kezére pattan a labda…
Azaz, megint rendeztek egy olyan meccset, amin csak a bírói karnak nem sikerült megütnie a kívánt színvonalat. Mert amit az Atlético Madrid (főleg a mérkőzés elején) és a Barcelona futballozott (főleg a mérkőzés végén), az a labdarúgás művészete volt.
A két csapatnál már csak a Wanda Metropolitani közönsége volt a jobb. Az őrültek az egész meccsen elképesztő, hátborzongató hangulatot teremtettek, így emelve még magasabbra az előkelő előadás fényét. Az előzetes várakozásokkal ellentétben voltak Barcelona-szurkolók is a meccsen, akik a hazaiak között foglaltak helyett. Eredetileg arról volt szó, hogy a két klub nem tudott megállapodni egymással a jegyek elosztásáról.
A hispánok között lévő katalánokat viszont ugyanúgy nem érte bántódás, mint a Real Madrid híveit akkor, amikor a Bajnokok Ligájában nem mehettek meccsre, de az Atlético őrültjei a saját jegyeikkel segítették be őket a mérkőzésre.
Mindkét eset remek példa arra, hogy a legerősebb és legnagyobb (szurkolótábor) úgy gyakorolja a dominanciát, hogy nem elpusztít, hanem ismét kegyet gyakorol…
SPANYOL LA LIGA
8. FORDULÓ
Atlético Madrid–Barcelona 1–1 (Saúl 21., ill. L. Suárez 82.)
KORÁBBAN
Athletic Bilbao–Sevilla 1–0 (Vesga 43.)
Getafe–Real Madrid 1–2 (M. Llorente 56. – öngól, ill. Benzema 39., C. Ronaldo 85.)
Deportivo Alavés–Real Sociedad 0–2 (Oyarzabal 77., Elustondo 82.)
Pénteken játszották
Espanyol–Levante 0–0
Vasárnap
12.00: Eibar–Deportivo La Coruna (Tv: Sport1)
16.15: Girona–Villarreal (Tv: Sport2)
18.30: Málaga–Leganés
20.45: Real Betis–Valencia
Hétfő
21.00: Las Palmas–Celta Vigo
|
1. Barcelona |
8 |
7 |
1 |
– |
24–3 |
+21 |
22 |
|
2. Real Madrid |
8 |
5 |
2 |
1 |
15–7 |
+8 |
17 |
|
3. Atlético Madrid |
8 |
4 |
4 |
– |
13–5 |
+8 |
16 |
|
4. Sevilla |
8 |
5 |
1 |
2 |
9–4 |
+5 |
16 |
|
5. Valencia |
7 |
4 |
3 |
– |
15–7 |
+8 |
15 |
|
6. Betis |
7 |
4 |
1 |
2 |
14–11 |
+3 |
13 |
|
7. Real Sociedad |
8 |
4 |
1 |
3 |
19–17 |
+2 |
13 |
|
8. Leganés |
7 |
3 |
2 |
2 |
5–3 |
+2 |
11 |
|
9. Athletic Bilbao |
8 |
3 |
2 |
3 |
10–9 |
+1 |
11 |
|
10. Villarreal |
7 |
3 |
1 |
3 |
9–9 |
0 |
10 |
|
11. Levante |
8 |
2 |
4 |
2 |
8–10 |
–2 |
10 |
|
12. Espanyol |
8 |
2 |
3 |
3 |
7–11 |
–4 |
9 |
|
13. Celta Vigo |
7 |
2 |
2 |
3 |
13–11 |
+2 |
8 |
|
14. Getafe |
8 |
2 |
2 |
4 |
10–9 |
+1 |
8 |
|
15. Deportivo La Coruna |
7 |
2 |
1 |
4 |
9–16 |
–7 |
7 |
|
16. Girona |
7 |
1 |
3 |
3 |
6–11 |
–5 |
6 |
|
17. Las Palmas |
7 |
2 |
– |
5 |
5–13 |
–8 |
6 |
|
18. Eibar |
7 |
2 |
– |
5 |
3–17 |
–14 |
6 |
|
19. Alavés |
8 |
1 |
– |
7 |
3–12 |
–9 |
3 |
|
20. Málaga |