
A Magyar Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapján jelentette be, hogy az országot sújtó hőhullám miatt később kezdődik az NB I 4. fordulójában az Újpest FC–Vasas és a Mezőkövesd–Videoton FC mérkőzés is.
A héten először a Paks és a Szombathelyi Haladás jelentette be, hogy a két csapat engedélyt kért és kapott az MLSZ-től a hőség miatt két órával későbbi (18.00 helyett 20.00) kezdésre. A forduló vasárnapi mérkőzései közül szintén későbbi kezdési időpontra, 20.00-ra tolják az Újpest FC–Vasas FC és a Mezőkövesd–Videoton FC mérkőzést.
„Miután ezeket a mérkőzéseket az MTVA nem jelölte ki élő közvetítésre, így – a jogtulajdonos televízió hozzájárulásával – annak érdekében, hogy a csapatok kedvezőbb feltételek és körülmények között játszhassanak, az MLSZ hozzájárult ahhoz, hogy a két bajnoki mérkőzés a későbbi időpontban kezdődjön.
Az M4 Sport tájékoztatása szerint ez azt is jelenti, hogy a televízió önhibáján kívül nem tudja sugározni ezen mérkőzések összefoglalóját a megszokott vasárnap esti időpontban, a Góóól című műsorban” – írja az mlsz.hu.
Az országos tisztifőorvosi feladatokért felelős államtitkár péntek 24 óráig az ország egész területére vonatkozóan a legmagasabb, harmadfokú hőségriadót rendelte el. A hőség az előrejelzések szerint a hétvégén is csak pár fokkal enyhül.
Az nb1.hu teszi hozzá, hogy akkor viharok is lesznek már az országban...
Hagyjam a francba a magyar focit, most éppen a Balmaz-DVTK miatt? - NB1.hu
Szeretném a magyar focira költeni mindenem, de hogyan?