A nyugalom biztosíthatja majd be a Vidi-továbbjutást

nb1.hu12
Toborzórajáró
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: 2012.03.10. 16:00

A nyugalom biztosíthatja majd be a Vidi-továbbjutást

HozzászólásSzerző: nb1.hu12 » 2017.06.29. 22:47

Felcsút – Azért benne volt a pakliban, hogy ciki is lehet…

A nyugalom biztosíthatja majd be a Vidi-továbbjutást


Európa Liga, selejtező



Videoton-Balzan 1-0



 



Már azt hittük, hogy irtó ciki lesz.



 



Hogy egy magyar csapat egyből, ikszel (zakó azért nem volt benne) beég megint egy sehol, csak a nyilatkozatokban jegyzett ellenfél ellen az európai porondon rögtön az első meccsen.



 



A Videotont majd persze így is lesznek, akik nemcsak nem dicsérik meg, hanem szétszedik majd. A fehérváriak nem brillíroztak, ez tény, de legalább nyertek, (kétgólos)előnyt szereztek a visszavágóra, ami azért nem mindig szokott sikerülni a magyar egyleteknek ilyenkor, ilyen tudású gárdák ellen.



 



A hazaiaknak több helyzetük volt, végig többet volt náluk a zsuga, és abban is biztosak lehetünk, hogy a visszavágón sokkal nagyobb területük lesz a Vidi gyors szélsőinek, így a máltaiak is ütemesebben fáradhatnak majd el.



 



Félre értés ne essék, nem dicsérjük a Videotont, de nem láttunk a Balzan játékában olyan elemeket, amik miatt kiemelkedően félnünk kellene a visszavágótól. Scsepovics főszereplő volt, ő szerezte az első gólt, kihagyott egy tizit és az év helyzetét a 90. percben, Lazovics pedig, remélhetőleg tovább is lőtte a magyar alakulatot a 95. percben.



 



A nyugalom biztosíthatja majd be a Videoton továbbjut




Megkóstolták a Vasast az izraeli ultrák Tel-Avivban - képek - NB1.hu



Beitar-Vasas balhé




Gunners
Aranylabdás
Hozzászólások: 21806
Csatlakozott: 2009.02.28. 19:33
Tartózkodási hely: Székesfehérvár

Re: A nyugalom biztosíthatja majd be a Vidi-továbbjutást

HozzászólásSzerző: Gunners » 2017.06.29. 23:37

Mocskos gyengék voltunk, ha Nikolics nem hozza be Géresit nem rúgunk gólt. A meccs embere Krisztián volt. Ez a máltai csapat egyébként közel sem olyan rossz mint gondoltam, amit tudtak kiadtak magukból.
Go Gunners Hajrá Videoton

Mantequilla
Aranylabdás
Hozzászólások: 28692
Csatlakozott: 2007.10.02. 17:59
Tartózkodási hely: El Pollo Loco

Re: A nyugalom biztosíthatja majd be a Vidi-továbbjutást

HozzászólásSzerző: Mantequilla » 2017.06.29. 23:41

Gunners írta:Mocskos gyengék voltunk, ha Nikolics nem hozza be Géresit nem rúgunk gólt. A meccs embere Krisztián volt. Ez a máltai csapat egyébként közel sem olyan rossz mint gondoltam, amit tudtak kiadtak magukból.

Favágó, fetrengő brigád volt ez. Kellemetlen ellenfél.
"A texasiról kiderült, hogy jóindulatú, nagylelk? és kedves ember. Három nap múlva mindenki utálta."

VIDEOTON
¡VIVA LA MEHEECO!

Gunners
Aranylabdás
Hozzászólások: 21806
Csatlakozott: 2009.02.28. 19:33
Tartózkodási hely: Székesfehérvár

Re: A nyugalom biztosíthatja majd be a Vidi-továbbjutást

HozzászólásSzerző: Gunners » 2017.06.29. 23:48

Mantequilla írta:
Gunners írta:Mocskos gyengék voltunk, ha Nikolics nem hozza be Géresit nem rúgunk gólt. A meccs embere Krisztián volt. Ez a máltai csapat egyébként közel sem olyan rossz mint gondoltam, amit tudtak kiadtak magukból.

Favágó, fetrengő brigád volt ez. Kellemetlen ellenfél.

Megértem hogy ezt a játékot próbálták játszani, majdnem sikerült is jó eredményt elérniük ezzel a taktikával. Nagyon nem feküdt a csapatnak a játék amit toltak, sokat kell javulnunk.
Go Gunners Hajrá Videoton

Avatar
nick2005
Sztár
Hozzászólások: 4556
Csatlakozott: 2006.05.16. 16:28

Re: A nyugalom biztosíthatja majd be a Vidi-továbbjutást

HozzászólásSzerző: nick2005 » 2017.06.30. 00:02

Ez valami k.rva gyenge volt, az első 80 perc legalábbis totál szenvedés volt. Ez mindenki más ellen kevés lesz.
########################
HAJRÁ HALI!

Avatar
HattoriHanzo
chef
Hozzászólások: 28201
Csatlakozott: 2005.09.19. 11:58
Tartózkodási hely: Oroszlány
Kapcsolat:

Re: A nyugalom biztosíthatja majd be a Vidi-továbbjutást

HozzászólásSzerző: HattoriHanzo » 2017.06.30. 01:02

Ütemesebben fáradhatnak el
Kiemelkedően félnünk kellene
tizi
zsuga

Jó cikk, na!
Csak a paranoiások élik túl...
ORBÁN EGY GECI!

Avatar
Libritor
Aranylabdás
Hozzászólások: 61573
Csatlakozott: 2007.01.31. 20:36
Tartózkodási hely: Mátészalka

Re: A nyugalom biztosíthatja majd be a Vidi-továbbjutást

HozzászólásSzerző: Libritor » 2017.06.30. 01:37

Mantequilla írta:
Gunners írta:Mocskos gyengék voltunk, ha Nikolics nem hozza be Géresit nem rúgunk gólt. A meccs embere Krisztián volt. Ez a máltai csapat egyébként közel sem olyan rossz mint gondoltam, amit tudtak kiadtak magukból.

Favágó, fetrengő brigád volt ez. Kellemetlen ellenfél.

Hasonlóan játszottak, mint az andorraiak. Nagyobb pontosság kell, főleg a kapu előtt, és akkor nincs gond.

Avatar
seco
Légiós
Hozzászólások: 6905
Csatlakozott: 2005.03.21. 21:15
Tartózkodási hely: Óbuda / BPCP
Kapcsolat:

Re: A nyugalom biztosíthatja majd be a Vidi-továbbjutást

HozzászólásSzerző: seco » 2017.06.30. 02:32

Gunners írta:
Mantequilla írta:
Gunners írta:Mocskos gyengék voltunk, ha Nikolics nem hozza be Géresit nem rúgunk gólt. A meccs embere Krisztián volt. Ez a máltai csapat egyébként közel sem olyan rossz mint gondoltam, amit tudtak kiadtak magukból.

Favágó, fetrengő brigád volt ez. Kellemetlen ellenfél.

Megértem hogy ezt a játékot próbálták játszani, majdnem sikerült is jó eredményt elérniük ezzel a taktikával. Nagyon nem feküdt a csapatnak a játék amit toltak, sokat kell javulnunk.

azért nem semmi, hogy min 20 perc ment el a máltai kapus kirúgásszöszmötöléseivel, másik min 20 perc az állandó fetrengéseikkel, meg még 20 a bedobásrákészüléseikkel,
és a legszebb, hogy a spori meg simán hagyta őket, és az elsőben 2, a végén meg 4 percet hosszabbított.
és kéne még1 csatár a Scsepovic mellé...
...kezdõdik a FIIIEEESZTAAA!

Avatar
HattoriHanzo
chef
Hozzászólások: 28201
Csatlakozott: 2005.09.19. 11:58
Tartózkodási hely: Oroszlány
Kapcsolat:

Re: A nyugalom biztosíthatja majd be a Vidi-továbbjutást

HozzászólásSzerző: HattoriHanzo » 2017.06.30. 05:27

seco írta:
Gunners írta:
Mantequilla írta:Favágó, fetrengő brigád volt ez. Kellemetlen ellenfél.

Megértem hogy ezt a játékot próbálták játszani, majdnem sikerült is jó eredményt elérniük ezzel a taktikával. Nagyon nem feküdt a csapatnak a játék amit toltak, sokat kell javulnunk.

azért nem semmi, hogy min 20 perc ment el a máltai kapus kirúgásszöszmötöléseivel, másik min 20 perc az állandó fetrengéseikkel, meg még 20 a bedobásrákészüléseikkel,
és a legszebb, hogy a spori meg simán hagyta őket, és az elsőben 2, a végén meg 4 percet hosszabbított.
és kéne még1 csatár a Scsepovic mellé...

Kint simább lesz szerintem.
Egyrészről megpróbálnak majd nektek menni, így lesz lehetőség kontrázni - könnyebb lesz a kapu elé érni, mint egy tömörülő brigád ellen. Másrészről meg ettől csak jobb képességű bíró jöhet. Harmadsorban még egyszer nem lesz ennyire gyenge a helyzetkihasználásotok. Két gól lesz közte kint is.
Csak a paranoiások élik túl...
ORBÁN EGY GECI!

Mantequilla
Aranylabdás
Hozzászólások: 28692
Csatlakozott: 2007.10.02. 17:59
Tartózkodási hely: El Pollo Loco

Re: A nyugalom biztosíthatja majd be a Vidi-továbbjutást

HozzászólásSzerző: Mantequilla » 2017.06.30. 07:16

HattoriHanzo írta:
seco írta:
Gunners írta:Megértem hogy ezt a játékot próbálták játszani, majdnem sikerült is jó eredményt elérniük ezzel a taktikával. Nagyon nem feküdt a csapatnak a játék amit toltak, sokat kell javulnunk.

azért nem semmi, hogy min 20 perc ment el a máltai kapus kirúgásszöszmötöléseivel, másik min 20 perc az állandó fetrengéseikkel, meg még 20 a bedobásrákészüléseikkel,
és a legszebb, hogy a spori meg simán hagyta őket, és az elsőben 2, a végén meg 4 percet hosszabbított.
és kéne még1 csatár a Scsepovic mellé...

Kint simább lesz szerintem.
Egyrészről megpróbálnak majd nektek menni, így lesz lehetőség kontrázni - könnyebb lesz a kapu elé érni, mint egy tömörülő brigád ellen. Másrészről meg ettől csak jobb képességű bíró jöhet. Harmadsorban még egyszer nem lesz ennyire gyenge a helyzetkihasználásotok. Két gól lesz közte kint is.

Igen, és mondhatni, hogy ennél már csak szerencsésebbek lehetünk, mint tegnap.

Másik ágon az észt csapat otthon 2-1re verte a feröerit.
"A texasiról kiderült, hogy jóindulatú, nagylelk? és kedves ember. Három nap múlva mindenki utálta."

VIDEOTON
¡VIVA LA MEHEECO!

Gunners
Aranylabdás
Hozzászólások: 21806
Csatlakozott: 2009.02.28. 19:33
Tartózkodási hely: Székesfehérvár

Re: A nyugalom biztosíthatja majd be a Vidi-továbbjutást

HozzászólásSzerző: Gunners » 2017.06.30. 08:43

Mantequilla írta:
HattoriHanzo írta:
seco írta:azért nem semmi, hogy min 20 perc ment el a máltai kapus kirúgásszöszmötöléseivel, másik min 20 perc az állandó fetrengéseikkel, meg még 20 a bedobásrákészüléseikkel,
és a legszebb, hogy a spori meg simán hagyta őket, és az elsőben 2, a végén meg 4 percet hosszabbított.
és kéne még1 csatár a Scsepovic mellé...

Kint simább lesz szerintem.
Egyrészről megpróbálnak majd nektek menni, így lesz lehetőség kontrázni - könnyebb lesz a kapu elé érni, mint egy tömörülő brigád ellen. Másrészről meg ettől csak jobb képességű bíró jöhet. Harmadsorban még egyszer nem lesz ennyire gyenge a helyzetkihasználásotok. Két gól lesz közte kint is.

Igen, és mondhatni, hogy ennél már csak szerencsésebbek lehetünk, mint tegnap.

Másik ágon az észt csapat otthon 2-1re verte a feröerit.

Szerintem Feröerre fogunk utazni. :)
Go Gunners Hajrá Videoton


Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 1 vendég