Eldőlt, mikor játszik a Honvéd a Bajnokok Ligájában

nb1.hu12
Toborzórajáró
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: 2012.03.10. 16:00

Eldőlt, mikor játszik a Honvéd a Bajnokok Ligájában

HozzászólásSzerző: nb1.hu12 » 2017.06.22. 12:47

Budapest - Mindkét meccset közvetíti a televízió.

Eldőlt, mikor játszik a Honvéd a Bajnokok Ligájában


A magyar bajnok Budapest Honvéd július 12-én és 19-én játssza mérkőzéseit a Korhut Mihályt is foglalkoztató izraeli Hapoel Beer-Seva ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában.


 


A kispesti klub honlapja alapján az első, izraeli meccsre július 12-én, szerdán magyar idő szerint 19 órakor kerül sor, míg az - UEFA fegyelmi bizottságának 2013-as döntése nyomán - zárt kapus visszavágót egy héttel később, július 19-én 21.15 órától rendezik a Bozsik Stadionban. 


 



Élő közvetítés az átigazolási piac minden fejleményéről - NB1.hu



Csütörtök 09.22: Erősít a harmadosztály egyik újonca 09.10: Három korábbi játékosa is visszatért az MTK-hoz. Szerda 20.25: A Lazio korábbi gólvágója a Romától érkezhet 18.30: Pinte Attila fia az apja nyomdokaiba lépne Pinte Patrik a pozsonyi Slovan után a Haladással készül 14.56: Előrébb lépne a nagy pályán 14.00: Pisont Isván új feladata 12.37: Az első munkanap 11.28: Cáfolja a román pletykákat a volt válogatott játékos 10.27: Továbbállhat a magyar válogatott futballista.




Az M4 Sport mindkét összecsapást élőben közvetíti.


    


A Honvédnak három párharcot kell nyernie a főtáblára jutáshoz. Ebből az első azért különösen fontos, mert ha a következőben maradna alul, akkor már átkerülne az Európa Liga selejtezőjébe, ahol a főtáblára jutásért játszhatna.


 

Mrs.Dolcetti
Aranylabdás
Hozzászólások: 31315
Csatlakozott: 2006.08.21. 13:57
Tartózkodási hely: a Bozsik stadiontól 10km-re
Kapcsolat:

Re: Eldőlt, mikor játszik a Honvéd a Bajnokok Ligájában

HozzászólásSzerző: Mrs.Dolcetti » 2017.06.22. 13:28

21.15 jó késő,de legalább nem kell aggódni,hogy jutnak haza a nézők.
"Hihetetlen büszke vagyok, hogy lehetõségem volt ez a gyönyörû országot, Magyarországot, képviselni."-Karl Erik Böhn

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 80561
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Eldőlt, mikor játszik a Honvéd a Bajnokok Ligájában

HozzászólásSzerző: Adamek » 2017.06.22. 13:29

szerintem ott nagyjából soha
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

Avatar
Reginald McFreez
Aranylabdás
Hozzászólások: 56035
Csatlakozott: 2006.12.23. 10:42

Re: Eldőlt, mikor játszik a Honvéd a Bajnokok Ligájában

HozzászólásSzerző: Reginald McFreez » 2017.06.22. 14:48

Adamek írta:szerintem ott nagyjából soha

Ezt én akartam írni.
Nancy - Why do you do that? The whole sexist thing? The whole oppression thing? Why do you do that?
Hooman - You guys scare the shit out of us.

Ne zavarj, amikor pánikolok - Tunyacsáp

Autodidakta vagyok. Ezt a szót is én tanítottam meg magamnak. - Brooke

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 80561
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Eldőlt, mikor játszik a Honvéd a Bajnokok Ligájában

HozzászólásSzerző: Adamek » 2017.06.22. 14:50

Reginald McFreez írta:
Adamek írta:szerintem ott nagyjából soha

Ezt én akartam írni.


ha ez fontos neked törölhetjük az előzményeket
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

Avatar
Reginald McFreez
Aranylabdás
Hozzászólások: 56035
Csatlakozott: 2006.12.23. 10:42

Re: Eldőlt, mikor játszik a Honvéd a Bajnokok Ligájában

HozzászólásSzerző: Reginald McFreez » 2017.06.22. 14:55

Adamek írta:
Reginald McFreez írta:
Adamek írta:szerintem ott nagyjából soha

Ezt én akartam írni.


ha ez fontos neked törölhetjük az előzményeket

Á, hagyjad, valahogy megpróbálok megküzdeni a helyzettel. De figyelmes vagy, ezt nagyra értékelem.
Nancy - Why do you do that? The whole sexist thing? The whole oppression thing? Why do you do that?
Hooman - You guys scare the shit out of us.

Ne zavarj, amikor pánikolok - Tunyacsáp

Autodidakta vagyok. Ezt a szót is én tanítottam meg magamnak. - Brooke

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 80561
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: Eldőlt, mikor játszik a Honvéd a Bajnokok Ligájában

HozzászólásSzerző: Adamek » 2017.06.22. 15:10

Reginald McFreez írta:
Adamek írta:
Reginald McFreez írta:Ezt én akartam írni.


ha ez fontos neked törölhetjük az előzményeket

Á, hagyjad, valahogy megpróbálok megküzdeni a helyzettel. De figyelmes vagy, ezt nagyra értékelem.

kérlek alássan
nekem már mindegy lenne, én már kivívtam itt az egyetemleges tiszteletet és az imádatig fokozott rajongást is megkapom híveimtől
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

Mrs.Dolcetti
Aranylabdás
Hozzászólások: 31315
Csatlakozott: 2006.08.21. 13:57
Tartózkodási hely: a Bozsik stadiontól 10km-re
Kapcsolat:

Re: Eldőlt, mikor játszik a Honvéd a Bajnokok Ligájában

HozzászólásSzerző: Mrs.Dolcetti » 2017.06.22. 15:53

Adamek írta:szerintem ott nagyjából soha

Csak irigykedsz EL selejtező huszár!
"Hihetetlen büszke vagyok, hogy lehetõségem volt ez a gyönyörû országot, Magyarországot, képviselni."-Karl Erik Böhn


Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 2 vendég